Helsinki terefere

Az eheti NATO-csúcs után, hétfőn, július 16-án Helsinkiben találkozik Trump és Putyin. A washingtoni külpolitikai szakemberek közül sokan attól tartanak, hogy Trump valamilyen meglepetéssel áll elő, akkor, amikor senki más nincs a szobában, csak a két elnök és a két tolmács. Mivel Trump annyit improvizál, és mivel több fontos kérdésben olyan nézeteket vall, amelyek szöges ellentétben állnak azzal, amit saját munkatársai nyilvánosan ismételgetnek, az aggodalom nem megalapozatlan. Elvégre tavaly izraeli titkokat osztott meg az orosz külügyminiszterrel. 
Nem tudom, mi lesz július 16-án, de tudom, hogy mi volt Helsinkiben 1975-ben. A legfontosabb döntések köztudottak. Augusztus 1-jén írták alá 35 ország vezetői a helsinki záróokmányt. Amerikát Ford elnök képviselte, a Szovjetuniót Brezsnyev főtitkár. Közismert, hogy a dokumentum három részből állt. Az első rész (becenevén kosár) az európai biztonságról szólt, a második gazdasági együttműködésről, a (híres) harmadik kosár pedig az emberi jogok tiszteletéről. 
Mindezt jól tudjuk. Kevésbé ismert azonban a színfalak mögötti terefere Ford és Brezsnyev között. Július 30-án, a két küldöttség jelenlétében így kezdődött:
Brezsnyev: Lefogyott.
Ford: Úgy néz ki, hogy Ön is.
B: Stabilizálódtam.
F: Kitűnően néz ki.
B: Úgy 78 kilót nyomok. Néha 78, 79, néha 80, de ilyen határok között. Ez az én stabil súlyom manapság. Az utóbbi hat hónapban stabil maradtam.
Kissinger: Én 10 kilogrammos kilengéssel vagyok stabil. (Nevetés.)
Utána a két küldöttség komolyabb dolgokról tárgyalt. Délben - csupán a szenzációs szovjet tolmács, Viktor Szukhodrev segítségével – négyszemközt beszélgetett Ford és Brezsnyev. A tolmács feljegyzését Jan Lodal, az amerikai delegáció egyik tagja kaparta ki Brezsnyev hamutálcájából.
Brezsnyev: Szeretném megmondani önnek bizalmasan és teljes őszinteséggel, hogy a szovjet vezetés támogatja az ön elnökségét egy új ciklusra. És mi a magunk részéről mindent meg is teszünk azért, hogy ez így is legyen.
Ford: Köszönöm szépen. Arra számítok, hogy megnyerem a választást, és úgy vélem, hogy ez szolgálja majd a szovjet-amerikai kapcsolatok további fejlődését és a feszültség enyhülését is.
B: Igen, egyetértünk önnel abban, hogy ez így is legyen. De sajnos ön nyilvánosan a Szovjetuniót az USA ellenfelének titulálja, beszélgetéseink során viszont közös célokról beszél – arról, hogy az enyhülés visszafordíthatatlan legyen.
F: Biztosíthatom Önt, teljes őszinteséggel, hogy minden erőmmel azon fáradozom, hogy kapcsolataink folyamatosan javuljanak és az enyhülés visszafordíthatatlan legyen.
Vajon ki mit mond és főleg ki mit ígér Helsinkiben jövő hétfőn? Washingtoni szakemberek – nemcsak demokraták! – egy új Jaltától tartanak, attól, hogy Trump beleegyezik a Krím végleges annektálásába és Ukrajna semlegesítésébe, esetleg Szíriát is „átengedi” az orosz szférába. Talán megígéri, hogy gyengíti a NATO-t, vagy hogy nem hajtja végre a Moszkva-ellenes szankciókat? Cserébe miért? Milyen jó lenne, ha tudnánk, hogy mit tartogat Putyin dossziéja Trumpról.
2018.07.11 00:00
Frissítve: 2018.07.11 08:18

Megmentők

Most, sok évvel a devizahitelesek megmentése után (ami úgy kezdődött, hogy Kósa Lajos a de facto államcsődben lévő Görögországhoz hasonlította Magyarország pénzügyi helyzetét, amitől azonnal elszálltak a devizaárfolyamok, durván tovább nehezítve az adósok amúgy is reménytelen helyzetét), talán nem idő előtti a kijelentés: az Orbán-kormány zseniálisan csinálta. Mármint a maga szempontjából: briliáns választ adott arra a kérdésre, hogy kinek kell viselnie a devizahitelek árfolyamváltozásának kockázatát. Orbánék – nem méltányos, de praktikus – válasza így hangzott: bárkinek, csak nekik nem. (Azért mondjuk, hogy nem méltányos, mert anno még az első Orbán-kabinet kezdeményezte azt a törvénymódosítást, amely megalapozta a lakossági devizahitelek elburjánzását.) A hárítási stratégia mindmáig szinte tökéletesen működött, most azonban hajszál került a levesbe, miután az EU Bírósága egy magyar ügyben kimondta, amit sem a kormány, sem a parlament, sem pedig a hazai bíróság nem akart eddig deklarálni: hogy a bankoknak tájékoztatási felelősségük is van, és perelhetőek, ha a hitelfelvevő bizonyítani tudja, hogy nem informálták őt kellő mélységgel az árfolyammozgásokból eredő veszélyekről. A kockázat ezen a ponton visszaszáll a kormányzatra, több ok miatt is. Egyrészt a bankszektor nagyobbik hányada időközben beolvadt a NER-be. Másrészt az ügyletek nagyságrendje miatt – azok is 120 ezren vannak, akiknek már a lakásukat árverezik a bankok a fejük fölül – megborulhat a bankszektor, az állam konszolidációra kényszerülhet. Harmadrészt pedig, amennyiben tényleg perek tíz- vagy százezrei indulnak, megdől az a hazug, de mégis széles körben hangoztatott alapállítás, hogy a Fidesz mindenkit megmentett, az adósmentésnek vége van. Dehogy van vége: a java csak most jön.
2018.09.22 09:37

A pénz szaga

A pénznek igenis van szaga. Európában talán nem olyan büdös, mint Pinochet Chiléjében volt, a latin-amerikai „gazdasági csoda” éveiben. (Hitlerig, Sztálinig, Putyinig vagy a kínai piacig nem mennénk el.) Ha Chilében volt gazdasági csoda a 70-es években, az csak azért lehetett, mert a tőke nem csak a demokráciák piacgazdaságaiban tud kivirulni, hanem diktatúrákban is. Sőt, diktátorok szerint ez az egyetlen kivezető politikai út mindenféle válságból. Európában még nem ennyire szagos a pénz, de ahhoz már eléggé szaglik, hogy mondjuk Romániában sokaknak elviselhetetlen legyen. Aki viszont ezen eltöpreng, az rögtön a korrupció támogatója lesz, ugyanúgy, ahogyan Magyarországon is hazaáruló, aki szembe mer menni a regnáló hatalommal. Hazaárulóként most éppen azt kell kimondani, hogy ez a rendszer a demokratikus európai közösség adóiból (is) áll a saját lábán. Meg azt, hogy ha csöpp ész szorult volna Brüsszelbe, akkor már megvonta volna a felzárkóztatási pénzeket a magyar kormánytól. Miért nem gondolunk arra, hogy ennek az elkerülhetetlen kollektív büntetésnek az etikai hordaléka is nyomaszt sokakat arrafelé? Mikor írja vajon felül az európai közösség demokratikus érdeke és értékrendje a nemzetek (és nem a kormányok) iránt érzett európai felelősséget? A korrupció csak a bűz egyik része. Mert: milyen szaga van a Magyarországon állami búra alatt gyarapodó külföldi tőkének? Márpedig a német tőke, amely életben tartja a magyar gazdaságot, láthatóan immunis a bűzre.  Ahogy a minap a privátbankár.hu-nak mondták: „A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt. A cégeket az üzlet érdekli, nem a politika. Ez addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet, nem kényelmetlen-e üzletelni a magyar kabinettel.” Aki azt gondolja, hogy Merkel kancellár majd „leszól” és „beszól” a német nagytőkének, az csak az autoriter gondolatot exportálná. A német társadalmi berendezkedés viszont már csak olyan, amelyben - bár nyilván van sűrű személyes érintkezés is -, a politika és a gazdaság külön leírható pályán mozog. Meglehet a német tőke jól érzi magát Magyarországon, nem kell vesződnie még olyan ügyekkel sem, mint otthon. Ha mérhetetlen  hasznot húz a magyar dolgozókból, az nem csak a tőke lelkén pötty, hanem azokon a demokrácia- és piacellenes viszonyokon is, amelyeket az Orbán-kormány teremtett a nép szabadon manipulált akaratából. Mindazonáltal a befektetők figyelmébe ajánljuk, hogy a tőke gyarapodásának mindeddig a demokráciák nyújtották a legkedvezőbb körülményeket. Hogy a háború utáni békét és a nyugat-európai jóléti államokat nem a tőke és az autoriterek pacsija, hanem a tőke és a társadalom kiegyezése teremtette meg. A demokrácia a tőke ágyasa, nem a kényelmesebbnek tűnő, de kiszámíthatatlan, bizonytalan tekintélyuralmi rendszer. Azt pedig tudjuk, hogy a pénz a bizonytalanságot utálja a legjobban. Talán még a pénz szagánál is jobban.
2018.09.22 09:00
Frissítve: 2018.09.22 09:04