Helsinki terefere

Az eheti NATO-csúcs után, hétfőn, július 16-án Helsinkiben találkozik Trump és Putyin. A washingtoni külpolitikai szakemberek közül sokan attól tartanak, hogy Trump valamilyen meglepetéssel áll elő, akkor, amikor senki más nincs a szobában, csak a két elnök és a két tolmács. Mivel Trump annyit improvizál, és mivel több fontos kérdésben olyan nézeteket vall, amelyek szöges ellentétben állnak azzal, amit saját munkatársai nyilvánosan ismételgetnek, az aggodalom nem megalapozatlan. Elvégre tavaly izraeli titkokat osztott meg az orosz külügyminiszterrel. 
Nem tudom, mi lesz július 16-án, de tudom, hogy mi volt Helsinkiben 1975-ben. A legfontosabb döntések köztudottak. Augusztus 1-jén írták alá 35 ország vezetői a helsinki záróokmányt. Amerikát Ford elnök képviselte, a Szovjetuniót Brezsnyev főtitkár. Közismert, hogy a dokumentum három részből állt. Az első rész (becenevén kosár) az európai biztonságról szólt, a második gazdasági együttműködésről, a (híres) harmadik kosár pedig az emberi jogok tiszteletéről. 
Mindezt jól tudjuk. Kevésbé ismert azonban a színfalak mögötti terefere Ford és Brezsnyev között. Július 30-án, a két küldöttség jelenlétében így kezdődött:
Brezsnyev: Lefogyott.
Ford: Úgy néz ki, hogy Ön is.
B: Stabilizálódtam.
F: Kitűnően néz ki.
B: Úgy 78 kilót nyomok. Néha 78, 79, néha 80, de ilyen határok között. Ez az én stabil súlyom manapság. Az utóbbi hat hónapban stabil maradtam.
Kissinger: Én 10 kilogrammos kilengéssel vagyok stabil. (Nevetés.)
Utána a két küldöttség komolyabb dolgokról tárgyalt. Délben - csupán a szenzációs szovjet tolmács, Viktor Szukhodrev segítségével – négyszemközt beszélgetett Ford és Brezsnyev. A tolmács feljegyzését Jan Lodal, az amerikai delegáció egyik tagja kaparta ki Brezsnyev hamutálcájából.
Brezsnyev: Szeretném megmondani önnek bizalmasan és teljes őszinteséggel, hogy a szovjet vezetés támogatja az ön elnökségét egy új ciklusra. És mi a magunk részéről mindent meg is teszünk azért, hogy ez így is legyen.
Ford: Köszönöm szépen. Arra számítok, hogy megnyerem a választást, és úgy vélem, hogy ez szolgálja majd a szovjet-amerikai kapcsolatok további fejlődését és a feszültség enyhülését is.
B: Igen, egyetértünk önnel abban, hogy ez így is legyen. De sajnos ön nyilvánosan a Szovjetuniót az USA ellenfelének titulálja, beszélgetéseink során viszont közös célokról beszél – arról, hogy az enyhülés visszafordíthatatlan legyen.
F: Biztosíthatom Önt, teljes őszinteséggel, hogy minden erőmmel azon fáradozom, hogy kapcsolataink folyamatosan javuljanak és az enyhülés visszafordíthatatlan legyen.
Vajon ki mit mond és főleg ki mit ígér Helsinkiben jövő hétfőn? Washingtoni szakemberek – nemcsak demokraták! – egy új Jaltától tartanak, attól, hogy Trump beleegyezik a Krím végleges annektálásába és Ukrajna semlegesítésébe, esetleg Szíriát is „átengedi” az orosz szférába. Talán megígéri, hogy gyengíti a NATO-t, vagy hogy nem hajtja végre a Moszkva-ellenes szankciókat? Cserébe miért? Milyen jó lenne, ha tudnánk, hogy mit tartogat Putyin dossziéja Trumpról.
2018.07.11 00:00
Frissítve: 2018.07.11 08:18

Tiszteletkör

Alighanem tét nélküli kört futnak ellenzéki képviselők azzal, hogy a Jobbiktól a DK-ig egységesen a rabszolgatörvény megsemmisítését várják az Alkotmánybíróságtól (Ab). A felvetés jogos és ésszerű, a módszer kevésbé.
Pedig érvek bőven vannak amellett, hogy miért kellett az Ab-hez fordulni, miután a parlament emlékezetes, december közepi ülésnapján önmaga paródiájába fordult át a törvénygyár. Latorcai János nem a pulpitusról, hanem a képviselői padsorokból vezette az ülést, a folyamatot Orbán Viktor és más fideszesek testükkel „biztosították”, és szavazókártyák nélkül is lehetett voksolni, így csak az nem nyomott más helyett gombot, aki nem akart. A törvényszöveg kapcsán is lehetne sorolni az alapjogok, például a pihenéshez való jog sérelmét, azt, hogy a munkavállalókat  kizsákmányolhatják – persze tudjuk, szigorúan „önkéntes” alapon.
Több mint 50-en (ennyi képviselő kell az utólagos normakontrollhoz) attól a testülettől várnak mielőbb választ, amelyik mindent tesz, csak gyorsan nem reagál. Majdnem két éve, hogy a tüntetéseket és felháborodást kiváltó lex CEU az Ab elé került. Döntés nincs, az egyetem nagy része költözik, az Ab meg felfüggesztette az eljárást az Európai Bíróságon indult kötelezettségszegési eljárások lezárásáig. Pontosan ugyanez a helyzet a civiltörvénnyel. A plakáttörvénynél „csak” másfél évet kellett várni, amíg elhajtották az ellenzékieket a beadványukkal együtt.
A politikailag kényes kérdésekben rendre előkerül a nagy trükk: az Ab-t utólagos normakontrollnál nem köti semmilyen határidő, szemben azzal, ha az államfő kér előzetes kontrollt (akkor 30 napon belül dönteni kell). Áder János hozta a formáját, aláírta a túlóratörvényt. Most az Ab-n a sor. A túlóratörvény pedig – az ellenzékiek beadványával együtt – feliratkozhat a várakozók hosszú listájára.
2019.01.16 09:16

Drága hazánk

Nekünk olyan ügyes kormányunk van, amely hajszálpontosan megsaccolta, hogy a tavalyi infláció 2,7 százalékos lesz - és lám, jóslata be is vált. Éppen ennyit romlott a forint 2018-ban, és a nyugdíjasok közül azok a szerencsések, akik a Magyar Államkincstár rakoncátlankodó informatikai rendszere dacára már hozzájutottak januári járadékukhoz, tapasztalhatták, hogy pontosan ennyivel több pénz jelent meg a számlájukon az előző hónaphoz képest. 
Az persze merőben talányos, hogy milyen képességek szükségeltetnek ehhez a fantasztikus telitalálathoz, de ha a mindennapi tapasztalatainkat összehasonlítjuk a KSH keddi inflációs adataival, akkor sajnos nemigen találunk közös pontokat. Mint tudjuk, a fogyasztói árindex alakulásának kiszámíthatónak és kiegyensúlyozottnak kell lennie. Látszólag a hazai pénzromlás ütemének alakulása mindenben megfelel ennek a kritériumnak. De csak látszólag!
A hazai infláció rejtelmeiben kutakodók felfigyeltek például egy érdekes jelenségre. Hosszú évek óta látjuk, hogy a magyarok öltözködésének alapelemévé váltak a Távol-Keletről származó ruházati termékek, kevésbé szépségük, mint inkább alacsony áruk miatt. De mivel az úgynevezett kínai piacok, áruházak, boltok valódi forgalmáról csak közelítő becsléseink voltak, így tényleges árszínvonalukat alig-alig lehetett nyomon követni. Az online pénztárgépek megjelenése némi rendet teremtett ebben a kusza világban, viszont mintha az árakat meghatározó néhány nagykereskedő a vevőkön kívánt volna bosszút állni az adófegyelem megjelenéséért: drasztikus áremelést hajtottak végre. Ez azonban nem, vagy csak részben jelent meg az inflációs statisztikában. Mondanunk sem kell, hogy erre is lehet szakmainak tűnő magyarázatot adni, miként a létminimumszámítás elhagyására is.
Ennél azonban keményebb dió, hogy miért vezetnek be újabb és újabb fogalmakat a jegybank háza táján - annak érdekében, hogy a lassan három esztendeje szunnyadó, 0,9 százalékos, ma már nevetségesnek mondható alapkamaton a világért ne kelljen emelni. Először a kőbe vésettnek tekintett 3 százalékos inflációs küszöböt - azt az értéket, ahol már emelni kellett volna - tolták ki négy százalékosra. Ezt követte a maginfláció figyelembe vételének havi bevezetése. (Ennél a mutatónál az üzemanyagok, az energia és a gyógyszerárak változását figyelmen kívül hagyják.) Most pedig feltűnt egy - jegyezzük meg: szintúgy követhetetlen - újabb mutató: a volatilis (változékony) áralakulásoktól megtisztított.
A statisztikai adatokkal is az történik, mint Arany János balladájának Ágnes asszonyával, aki a patakban "régi rongyát" igyekszik fehérre mosni, de sikertelenül. A fogyasztó azt tapasztalja, hogy az emelkedő bérekre tekintettel a termelők és szolgáltatók már nem elégedettek az elmúlt öt esztendőben alig-alig növekvő áraikkal. Ezért egyre többet hárítanak át megnövekedett költségeikből a fogyasztókra. Jól érzékelhető például, hogy az alapvető élelmiszerekért egyre többet és többet kell fizetni. És ezt a maszatot még Ágnes asszony sem tudja rólunk lesikálni.
2019.01.16 09:00
Frissítve: 2019.01.16 09:05