A szultán veje

Megteheti, hát meg is teszi, nem bíbelődik a látszattal. Népszavazással megerősített alkotmánymódosítás tette lehetővé, hogy legálissá váljon a családja és pártja köré épülő állami korrupció, és senki se tudjon belekötni abba, hogy vejét teszi meg kormánya egyik kulcsfigurájává. Fia is van ugyan, kettő is, de a veje ügyesebb, őrá még nem vetült – nyilvánosan és hivatalosan – a korrupció árnyéka, mint vállalkozó fiára, aki miatt a fél ügyészséget és bíróságot le kellett váltania 2013-ban. Szerencsére itt van a vő, tökéletes jelölt arra, hogy az ország pénzügyeit is (családi) kézben tartsa. Teljesen érthetetlen, miért roggyant bele néhány óra alatt a nemzeti valuta. 
Ne tessék rosszra gondolni, nyilván Törökországról van szó, ahol a teljhatalmú elnök, aki most már egyszemélyben miniszterelnök is, Recep Tayyip Erdogan hétfői ünnepélyes beiktatása után bemutatta új kormányát, amelyben a kassza kulcsa vejénél, Berat Albayraknál van. A spórolás is szempont lehetett a kormány összeállításánál, hiszen a korábbi 26 tárcából csak 16 maradt.
Hogy török változatban milyen lesz a kisebb állam, az még a jövő zenéje, de az újdonsült magyar-török barátság láttán elképzelhető, hogy Budapesttől is tanul Ankara.
Mert hogy fontosak vagyunk egymásnak, ahhoz nem fér kétség. Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemcsak elsőként gratulált Erdogannak, hanem az első sorból nézhette végig a hétfői ünnepélyes beiktatását. Az Európai Unió vezetői közül csak Bulgária elnökének társaságában. De azért összességében jó társaság gyűlt össze. Putyin ugyan nem ment el a bulira, de miniszterelnökét elküldte, és ott volt a kirgiz, kazah, nigeri, gaboni, szenegáli vezető is.
És ott volt miniszterelnökünk fia is, hogy tanuljon, lásson a politika és államügyek iránt sok érdeklődést nem mutató kölyök. Hátha megjön a kedve hozzá. De ezt a kölköt csak a foci érdekli. Nem lehetett hát itthon hagyni, ha már a papa Ankarából egyenesen az oroszországi foci vb-re repül. Nyilván nem közpénzen, és fiát sem közpénzen röpítette a szultán beiktatási ünnepségére.
2018.07.11 00:00
Frissítve: 2018.07.11 08:19

Tiszteletkör

Alighanem tét nélküli kört futnak ellenzéki képviselők azzal, hogy a Jobbiktól a DK-ig egységesen a rabszolgatörvény megsemmisítését várják az Alkotmánybíróságtól (Ab). A felvetés jogos és ésszerű, a módszer kevésbé.
Pedig érvek bőven vannak amellett, hogy miért kellett az Ab-hez fordulni, miután a parlament emlékezetes, december közepi ülésnapján önmaga paródiájába fordult át a törvénygyár. Latorcai János nem a pulpitusról, hanem a képviselői padsorokból vezette az ülést, a folyamatot Orbán Viktor és más fideszesek testükkel „biztosították”, és szavazókártyák nélkül is lehetett voksolni, így csak az nem nyomott más helyett gombot, aki nem akart. A törvényszöveg kapcsán is lehetne sorolni az alapjogok, például a pihenéshez való jog sérelmét, azt, hogy a munkavállalókat  kizsákmányolhatják – persze tudjuk, szigorúan „önkéntes” alapon.
Több mint 50-en (ennyi képviselő kell az utólagos normakontrollhoz) attól a testülettől várnak mielőbb választ, amelyik mindent tesz, csak gyorsan nem reagál. Majdnem két éve, hogy a tüntetéseket és felháborodást kiváltó lex CEU az Ab elé került. Döntés nincs, az egyetem nagy része költözik, az Ab meg felfüggesztette az eljárást az Európai Bíróságon indult kötelezettségszegési eljárások lezárásáig. Pontosan ugyanez a helyzet a civiltörvénnyel. A plakáttörvénynél „csak” másfél évet kellett várni, amíg elhajtották az ellenzékieket a beadványukkal együtt.
A politikailag kényes kérdésekben rendre előkerül a nagy trükk: az Ab-t utólagos normakontrollnál nem köti semmilyen határidő, szemben azzal, ha az államfő kér előzetes kontrollt (akkor 30 napon belül dönteni kell). Áder János hozta a formáját, aláírta a túlóratörvényt. Most az Ab-n a sor. A túlóratörvény pedig – az ellenzékiek beadványával együtt – feliratkozhat a várakozók hosszú listájára.
2019.01.16 09:16

Drága hazánk

Nekünk olyan ügyes kormányunk van, amely hajszálpontosan megsaccolta, hogy a tavalyi infláció 2,7 százalékos lesz - és lám, jóslata be is vált. Éppen ennyit romlott a forint 2018-ban, és a nyugdíjasok közül azok a szerencsések, akik a Magyar Államkincstár rakoncátlankodó informatikai rendszere dacára már hozzájutottak januári járadékukhoz, tapasztalhatták, hogy pontosan ennyivel több pénz jelent meg a számlájukon az előző hónaphoz képest. 
Az persze merőben talányos, hogy milyen képességek szükségeltetnek ehhez a fantasztikus telitalálathoz, de ha a mindennapi tapasztalatainkat összehasonlítjuk a KSH keddi inflációs adataival, akkor sajnos nemigen találunk közös pontokat. Mint tudjuk, a fogyasztói árindex alakulásának kiszámíthatónak és kiegyensúlyozottnak kell lennie. Látszólag a hazai pénzromlás ütemének alakulása mindenben megfelel ennek a kritériumnak. De csak látszólag!
A hazai infláció rejtelmeiben kutakodók felfigyeltek például egy érdekes jelenségre. Hosszú évek óta látjuk, hogy a magyarok öltözködésének alapelemévé váltak a Távol-Keletről származó ruházati termékek, kevésbé szépségük, mint inkább alacsony áruk miatt. De mivel az úgynevezett kínai piacok, áruházak, boltok valódi forgalmáról csak közelítő becsléseink voltak, így tényleges árszínvonalukat alig-alig lehetett nyomon követni. Az online pénztárgépek megjelenése némi rendet teremtett ebben a kusza világban, viszont mintha az árakat meghatározó néhány nagykereskedő a vevőkön kívánt volna bosszút állni az adófegyelem megjelenéséért: drasztikus áremelést hajtottak végre. Ez azonban nem, vagy csak részben jelent meg az inflációs statisztikában. Mondanunk sem kell, hogy erre is lehet szakmainak tűnő magyarázatot adni, miként a létminimumszámítás elhagyására is.
Ennél azonban keményebb dió, hogy miért vezetnek be újabb és újabb fogalmakat a jegybank háza táján - annak érdekében, hogy a lassan három esztendeje szunnyadó, 0,9 százalékos, ma már nevetségesnek mondható alapkamaton a világért ne kelljen emelni. Először a kőbe vésettnek tekintett 3 százalékos inflációs küszöböt - azt az értéket, ahol már emelni kellett volna - tolták ki négy százalékosra. Ezt követte a maginfláció figyelembe vételének havi bevezetése. (Ennél a mutatónál az üzemanyagok, az energia és a gyógyszerárak változását figyelmen kívül hagyják.) Most pedig feltűnt egy - jegyezzük meg: szintúgy követhetetlen - újabb mutató: a volatilis (változékony) áralakulásoktól megtisztított.
A statisztikai adatokkal is az történik, mint Arany János balladájának Ágnes asszonyával, aki a patakban "régi rongyát" igyekszik fehérre mosni, de sikertelenül. A fogyasztó azt tapasztalja, hogy az emelkedő bérekre tekintettel a termelők és szolgáltatók már nem elégedettek az elmúlt öt esztendőben alig-alig növekvő áraikkal. Ezért egyre többet hárítanak át megnövekedett költségeikből a fogyasztókra. Jól érzékelhető például, hogy az alapvető élelmiszerekért egyre többet és többet kell fizetni. És ezt a maszatot még Ágnes asszony sem tudja rólunk lesikálni.
2019.01.16 09:00
Frissítve: 2019.01.16 09:05