Nekünk nem nyolc

Április 8-án az országos, kétharmados Fidesz-győzelem ellenére Budapesten az ellenzéki szavazók voltak többségben. Az eredményekből azonban az is világosan kiderült, hogy a tizennyolc egyéni budapesti választókerület közül Józsefvárosban szerepelt leggyengébben az ellenzék. Nincs ebben semmi meglepő, a választókerület lassanként egy évtized óta Kocsis Máté „birtokának” számít – a fővárosban a legnehezebb terep az ellenzék számára.

Amióta 2009-ben Kocsis nyert az időközi polgármester-választáson, ebben a kerületben mindig Fidesz győzelem született: nem véletlen, hogy a kormánypártok szinte kockázatmentesen vállalhatták be az újabb időközi megméretést. Ám azt is meg kell említeni, hogy az egyértelmű kormányzati fölény ellenére az utóbbi csaknem tíz évben most szerepelt legjobban a demokratikus ellenzék polgármester-jelölte.

És igen, általános tendencia, hogy az időközi választások döntő többségénél alacsony a részvételi hajlandóság (aminek ráadásul a július eleji időpont sem kedvezett), ám az mégis elgondolkodtató, hogy múlt vasárnap a józsefvárosi szavazók negyede sem tartotta fontosnak, ki is lesz a polgármestere, ki irányítja a kerület mindennapjait a következő bő egy évben.

Nem vitás, sorozatban a harmadik kétharmados győzelem után sokan nem bíztak abban, hogy a Fidesz legyőzhető – ezért sokan úgy vélhették: nem is fontos kinyilvánítani, mit gondolnak a világról, nem fontos leadni voksaikat. Ennek ellenére örvendetes volt, hogy az ellenzéki pártok felsorakoztak Győri Péter mögött, azonban a kampány során az is bebizonyosodott, hogy kevés a deklaratív jellegű kritikai támogatás, továbbá az is, hogy az érdemi terepmunka nem spórolható meg egyetlen párt részéről sem. (Azt azért tényszerűen meg kell jegyezni, hogy rövid volt az érdemi kampányra fordítható idő, illetve egy túlfinanszírozott propagandagépezettel és a Kocsis-Kubatov-rendszerrel szemben kellett az ellenzéknek helytállnia.)

Az idő kerekét már nem lehet visszafordítani, nem lehet meg nem történtté tenni az április nyolcadikai, valamint a múlt vasárnapi választás végeredményét – éppen ezért közös a felelősségünk, hogy helyes következtetéseket vonjunk le a jövőre vonatkozóan.

Elsőként: az ellenzéki pártok politikai együttműködése szükséges, de nem elégséges feltétele a Fidesz legyőzésének. Ráadásul korántsem mindegy, mikor is jön létre az együttműködés – nyilvánvaló, hogy nem elegendő, ha az utolsó pár hónapban próbáljuk a választók számára bebizonyítani: igenis képesek vagyunk egységesen fellépve alkalmas jelölteket állítani.

A jövő évi önkormányzati választásokig bő egy esztendő van hátra, ezért még idén el kell dönteni miképp (akár előválasztással, akár tárgyalásos úton, esetleg mindkét módon) működik együtt az ellenzék. Mert nem fordulhat elő még egyszer az, ami a 2018-as országgyűlési választás előtti hónapokban történt az ellenzéki térfélen.

Kétszer (vagy akár többször) nem léphetünk bele ugyanabba pocsolyába.

A magam részéről hiszek abban, hogy mindezt nemcsak az MSZP, hanem valamennyi ellenzéki párt tudja és érti, így már idén ősszel közösen kialakítjuk a Fidesz legyőzésének stratégiáját.

Tudom, hogy a Fidesz verhető, sok más városhoz hasonlóan Budapest igenis nyerhető az ellenzék számára. Ne felejtsük el, hogy a 2019-es önkormányzati választás az első igazán fontos mérföldkő a 2022-es országgyűlési választás felé vezető úton.