A város a benne élő emberektől, és történeteiktől válik puszta épületek rengetegéből otthonná, ismerős hellyé a számunkra. Az utcákon kopogó léptek, a kijáratokat vizslató tekintetek, a grandiózus épületek előtt ámulva ácsorgó gyerekek, a szobrok apró mélyedéseit megtöltő anyag – ez mind hozzájárul ahhoz a láthatatlan légkörhöz, amelyet Aleksander Czekaj elénk tár A város metafizikája című kiállításán a Platán Galériában.
„A fővárosok utcáin járva szüntelenül jegyzetelek és skiccelek mindent, ami fontos és érdekes. Az engem körülvevő valóság szubjektív megközelítése lehetővé teszi, hogy megalkossam saját szerzői ’útikalauzomat’ Varsóhoz és Budapesthez. Mindenki, aki ide érkezik, más valóságot lát, más és más következményekkel” – a lengyel művész gondolatait a magyarországi tanulmányai során itt töltött idő nagymértékben formálta: az épületek falai mögött megbúvó rétegekben meglátta a két ország fővárosa közti kapcsolódási pontokat, a történelmi események jelentőségét. Fekete-fehér képein ezáltal a történelem olyan perspektívából tűnik fel, amelyre ritkán nyílik rálátásunk.
A képek multiexpozíciós fotográfiai eljárással készültek, amelynek köszönhetően a nézőben a mozgás illúzióját keltik, s lehetővé teszik egy épület több oldalról történő bemutatását is. Aleksander Czekaj kiválóan játszik el e technikával, képeit plexi és alumínium lapokon, továbbá fényháttérrel megvilágítva láthatjuk a galériában, melynek szabad terei újabb dimenziókat nyitnak meg; azt a – címben is szereplő – metafizikai síkot, ami által a fotók nem kizárólag tárgyi természetűek.
„A képeket nézve az épületek azonosíthatók, felismerhetők, mégis olyan elmosódottak, mint az emlékek. Felmerül a kérdés, hogyan is emlékszünk vissza ezekre a jól ismert helyekre, mi teszi egyedivé ezeket? A képeken a terek soha nem látható valóságával találkozunk. A környezet beleépül a térelemekbe összemosódva azokkal, azonban a markáns részek még fontosabbá, hangsúlyosabbá válnak. A tér leképezésének ez a módja a nézőt is arra készteti, hogy a saját emlékeit összevesse a képekkel” – hangsúlyozta Dobó Bianka képzőművész megnyitó beszédében. Bár a néző a helyszínek – Varsó esetében Az ismeretlen katona sírja, Az elnöki palota, III. Zsigmond király oszlopa, vagy a Varsói Művészeti Akadémia – egy részét lehet nem ismeri fel, mégis nagyon otthonos közegben érzi magát, azok valódi emlékeket idéznek fel benne. A képek az alkotó mindennap megtett útjainak részét képezik, s ezáltal több rétegben hordoznak személyességet. Ugyanakkor ez nem csupán egyéni látásmód, az elmosódott tornacipők, szandálok, kerékpárok, babakocsik villanásai egy már elmúlt pillanat és történeti kor lenyomatát is adják.
Budapestről a lengyel fővárosnál kevésbé konkrét, sokkal inkább benyomásokat megjelenítő képeken keresztül érzékelhetjük a történetek, a mindennapi sorsok rezzenéseit. A tér, a fák és az épületek olyan mértékben olvadnak eggyé, amely által nem egyértelmű, mit is látunk: véletlen elkapott pillanatot, kizárólag idődimenziókban létező fotográfiát, vagy egy impresszionista festmény részletét. Az Erkel Színház épületét, vagy más helyszíneket felismerve – mintegy kitapogatva a fotográfiát –, úgy érezhetjük mi magunk is ott vagyunk a képeken, a tömegből kirajzolódó arcokon a mi mindennapi bánatunk és örömünk egyaránt megjelenhet. Aleksander Czekaj alkotásai a város összes arcát magukon viselik, a kérdés csak az, melyiket akarjuk épp észrevenni.
