A Putyin-Trump-duó tette újra veszélyessé a világot

Az egyre forrósodó hidegháborús hangulat közepette találkozott hétfőn Helsinkiben Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. A nagy érdeklődés és nem kis aggodalom övezte csúcstalálkozó jelentőségéről Sz.Bíró Zoltán történészt, Oroszország szakértőt kérdeztük.

--Véleménye szerint mi a legfontosabb eredménye a "történelmi" találkozónak?

- Túlzónak tartom a „történelmi” jelzőt. Ennek ellenére nem becsülném le a találkozó jelentőséget, már csak azért sem, mert az mindig jobb, ha a felek tárgyalnak – még ha nem is találnak megoldást –, mint ha bizalmatlanul méregetnék egymást, és a konfrontáció késhegyén járnának. Vagyis a párbeszéd elvileg mindig jobb, mint a szembenállás. Ugyanakkor – miközben ez nagy általánosságban igaz – ezúttal Trump kiszámíthatatlansága és tapasztalatlansága miatt a találkozó inkább a kivételek közé tartozott. Sokan féltek ugyanis attól – és nem is alaptalanul –, hogy az amerikai elnök óvatlanságból, belpolitikai megfontolásokból, vagy végtelen tájékozatlansága miatt valami olyan ígéretet tesz, ami árt az Egyesült Államoknak, és általában a világ demokratikus részének.

- Várható volt ennél több vagy ennél kevesebb?

- Különösebb várakozásaim a találkozóval kapcsolatban nem voltak. Nem láttam esélyt arra, hogy fontos kérdésekben megegyezzenek, de még arra sem, hogy a két ország álláspontja közeledjen egymáshoz.

- Miért?

- Trump felkészületlenségén és tisztázatlan orosz kapcsolatain túl ez volt az a másik ok, ami miatt érthetetlen volt, hogy amerikai részről miért fogadták el a találkozót. Az Obama-adminisztráció a Krím orosz annektálására válaszul függesztette föl a magas szintű politikai a kapcsolatokat. Trump annak ellenére hajlandó volt az orosz elnökkel találkozni, hogy Moszkva a kapcsolatok lehűlését előidéző kérdésekben – a Krím annexiója, a kelet-ukrajnai beavatkozás, a szíriai katonai fellépés és az amerikai elnökválasztásba történő 2016-os beavatkozás – bármit is változtatott volna korábbi álláspontján. Ebből viszont az következik, hogy már maga a találkozó létrejötte is orosz politikai siker volt, míg az amerikai előnyök egyáltalán nem látszódnak.

- Méltó állomása volt ez a találkozó a "helsinki folyamatnak"?

- Nem született közös nyilatkozat, vagyis egyetlen konkrét kérdésben sem tudtak megegyezni. De még arról sincs szó, hogy a közös sajtótájékoztatón elmondták volna, hogy valamilyen fontos kérdésben szakértői tárgyalások kezdődnének a két ország között. Orosz részről átadtak ugyan egy feljegyzést a nukleáris fegyverek további csökkentésére vonatkozóan, illetve Putyin a Fox Newsnak adott találkozó utáni interjújában elmondta, hogy Oroszország érdekelt a 2021-ben lejáró START-III. szerződés hatályának meghosszabbításában. Ám az nem derült ki, hogy mi ezzel kapcsolatban a washingtoni álláspont. Nagy figyelmet keltett Putyinnak az a sajtótájékoztatón elhangzott javaslata, hogy a 12 megvádolt orosz GRU-tiszt ügyében az amerikai különleges ügyész a két ország között 1999-ben megkötött jogsegélyszerződés alapján forduljon az orosz hatóságokhoz. Azok majd kihallgatják az érintetteket, sőt akár még amerikaiak is ott lehetnek – már amennyiben érvényesül a kölcsönösség – ezeken a kihallgatásokon. Nehéz elképzelni, hogy ez a módszer bármiben is közelebb vihetne az igazság megismerésében. Az angol nyomozók sokat tudnának mesélni arról, hogy a Litvinyenko-gyilkosság ügyében hogyan hallgathatták ki Moszkvában a két gyanúsítottat. Az egyikkel épp 14 percet tudtak beszélni…

- Osztotta-e Ön azokat az európai aggodalmakat, amelyek övezték ezt a csúcsot?

- Igen, voltak komoly aggodalmaim. De azokat az a körülmény mégiscsak mérsékelte, hogy a tavaly augusztus 2-án az amerikai kongresszus két házának nagy többsége által elfogadott törvény lényegében kivette Trump kezéből az Oroszországgal kapcsolatos politikai döntéseket. Az amerikai elnök azóta nincs abban a helyzetben, hogy a kongresszus jóváhagyása nélkül érdemben változtatni tudjon az orosz politikán. Ezért attól nem féltem, hogy fogja magát és elismeri a Krímet Oroszország részeként. A találkozó előtt ugyan mondott ezt-azt. Például, hogy a félsziget az oroszokat illeti meg, mert az ott élők többsége oroszul beszél. És egyébként is Obama volt az, aki megengedte, hogy megtörténjen az annexió. Ennek ellenére egy pillanatig nem gondoltam, hogy ebben a kérdésben fordulat következhetne be. Ugyanakkor az azért mégiscsak felettébb kínos pillanat volt, amikor arra az újságírói kérdésre, hogy az amerikai elnökválasztásokba való orosz beavatkozások kapcsán kinek hisz jobban, az amerikai titkosszolgálatoknak vagy az orosz elnöknek, lényegében halandzsázott.

- Ebben a bizarr felállásban melyik felet tartja veszélyesebbnek Európa és a világbéke szempontjából - Putyint vagy Trumpot?

- Trumpot kiszámíthatatlansága, míg Putyint épp ellenkezőleg, rossz célokat szolgáló tudatossága miatt tartom roppant veszélyesnek. Az orosz elnök nagyszerűen forgatja a szavakat, és ez a mostani sajtótájékoztatón is kiderült. Azon például többek között azt mondta, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közti rossz viszonynak nincsenek objektív okai, amivel elegánsan figyelmen kívül hagyta Ukrajna orosz megcsonkítását, mintha azzal minden rendben lenne. Ha azonban ez így lenne, akkor valószínűleg Oroszország legszorosabb szövetségesei – az Eurázsiai Gazdasági Unió tagjai is – elismerték volna azt. De nem tették. És ennek nyilván oka van. Trump viszont azért jelent komoly kockázatot, mert lépésről lépésre pusztítja a liberális demokrácia eszményeit, és ellentéteket szít a nyugati világ országai között. És ehhez képest az már csak másodlagos, hogy ezt azért teszi-e, mert az oroszok valamivel „fogják”, vagy csak azért, mert végtelenül tudatlan. A világpolitika attól vált újra roppant veszélyes üzemmé, hogy ők ketten egyszerre vannak színen.