Nem ilyen világról álmodott

Mindig lesznek, akik attól akarják magukat erősebbnek érezni, hogy másokat taposnak, mondta Barack Obama volt amerikai elnök, azon a Dél-afrikai Köztársaságban rendezett Nelson Mandela emlékünnepségen. A köztársaság első színes bőrű elnökének, az apartheidellenes harc legismertebb személyisége születésének 100. évfordulóján Dél-Afrika-szerte megemlékezések sorát tartották.

"Hihetetlen, hogy ennyi évvel azután, hogy Madiba ( Mandela beceneve ) kijött a börtönből még mindig jelentős időt kell szentelnem egy beszédben arra, hogy kiemeljem, hogy színesbőrűek, melegek, ázsiaiak, afrikaiak, arabok, indiánok, feketék, hogy mindnyájan egyenlőek vagyunk. Azt gondoltam, mostanra ez már egyértelmű lesz. De rájöttem, ahogyan alakulnak a világ dolgai, hogy ez a harc örök. Hogy mindig lesznek, akik attól akarják magukat erősebbnek érezni, hogy másokat taposnak". Ezek a mondatok Barack Obama volt amerikai elnök ünnepi beszédének részei, aki visszavonulása óta először, most szerdán, Nelson Mandela születésének 100. évfordulóján tartott nyilvános beszédet tizenötezres tömeg előtt. Az amerikai ex-elnök üzenete egyértelműen szólt utódának, Donald Trumpnak és az európai fejai alapon történő bezárkózást hirdető radikális politikusoknak is. Obama hangsúlyozta, hogy az utóbbi idők fejleményei aggodalomra adnak okot. "Megjelent a félelem és harag alapú politizálás, és terjed, olyan gyorsasággal, ami pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt(...)Nem vagyok vészmadár, ezek a tények. Nézzenek körbe: az erőből politizálok felfelé ívelnek, míg a szabad választások és a demokrácia látszata keretet ad nekik" fogalmazott a volt amerikai elnök.

Nelson Mandela már életében legendává vált. A faji megkülönböztetés ellen küzdő Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) vezetője 27 évet töltött börtönben, és ott szerzett tüdőbaja rengeteget kínozta utolsó éveiben. A dél-afrikai nemzeti kiegyezésben játszott szerepéért Frederik Willem Willem de Klerk elnökkel megosztva Nobel-békedíjat kapott.

Száz éve született, de nagy kérdés, hogy a mai Dél-Afrika olyan-e, amilyennek egykor elképzelte. Az ország ismét sötét éveket él át. Súlyos gazdasági válság és nagymértékű infláció sújtja. A korrupció mintha nem ismerne határt. Az úgynevezett Economic Freedom Fighters nevű baloldali párt ki is vált az ANC-ből. A politikai erő annak köszönheti népszerűségét, hogy sok feketebőrű mindmáig kirekesztettnek érzi magát a társadalomban, s úgy vélik, hogy a feketék továbbra is túl nagy fölterületeket mondhatnak magukénak. Igen ám, de a zimbabwei példa nem éppen pozitív. A szomszédos országban a 2000-es évek elején erőszakkal sajátították ki a fehérek földjeit, ennek nyomán azonban összeomlott a mezőgazdaság, hiszen olyanokra bízták a föld művelését, akik korábban sosem foglalkoztak ilyennel.

Azért erőteljes túlság lenni a mai dél-afrikai egyenlőtlenségekért a fehéreket hibáztatni. A világ kevés országában olyan mély a szakadék a szegények és a gazdagok között, mint itt. A fehérek egyébként szintén elégedetlenek saját helyzetükkel, úgy vélik, hogy a hátrányok sora éri őket a gazdaságban. Mindez azt jelzi, az ország nem nevezhető az elégedettek társadalmának. Az apartheid vége óta a feketéknek csak egy kis hányada nevezeti magát a szabad világ igazi nyertesének. Általános vélemény: Dél-Afrikának, egyebek mellett a jelentős nyersanyagkincseknek köszönhetően, óriási lehetőségei lennének, ezeket azonban nem használják ki.

A dél-afrikai rendkívül fiatal társadalom, a lakosság majdnem a fele fiatalabb 25 évnél. Ők már egy szabad országban nőhettek fel, ahol nem létezett apartheid. Mandela korát csak az idősek elbeszéléseiből ismerhetik. Az ő szemükben Mandela, azaz Madiba már nem olyan hős, mint amilyennek szüleik tartották. Ugyanakkor ők is egy megosztott társadalomban nőttek fel. Sok fekete fiatal csak az egyetemen találkozik fehér emberrel.

Nelsom Mandela afrikai királyi családban született, a xhosza nép thembu törzsének egyik vezetője volt az apja. Születési neve – Rolihlahla – isixhosza nyelven valami olyasmit jelent: bajkeverő, aki bajba sodorja magát. 1944-ben lépett be a feketék jogaiért harcoló szervezetbe, az Afrikai Nemzeti Kongresszusba, és hamarosan az ANC egyik vezetője lett. Dél-Afrikában 1948-ban került hatalomra a faji elkülönítés megszigorításának programját hirdető Nemzeti Párt, ezt követően az ANC egyre radikalizálódott. Mandela nyitotta meg az első fekete ügyvédi irodát Dél-Afrikában 1952-ben. Bár Mandela kezdetben az erőszakmentes tiltakozás pártján állt, később megalapította az Umkhonto we Sizwe (MK) katonai szervezetet, amely bombatámadásokat hajtott végre kormányzati célpontok ellen. 1962-ben letartóztatták, kormányellenes összeesküvés és szabotázsvádjával életfogytiglanra ítélték.

A Rivonia-perben a bíróság előtt mondott híres beszédében Mandela hangsúlyozta: "Hiszünk abban, hogy Dél-Afrika mindenkié, aki az országban él, és nem egy csoporté, legyen az fekete vagy fehér. Nem akartunk faji háborút, és az utolsó pillanatig megpróbáltuk elkerülni a vérontást."

Életéből 27 évet áldozott a dél-afrikai szabadságért. 1964-től 18 évet a hírhedt börtöntáborban, a Robben-szigeten kellett lehúznia, egy 2,4x2,1 méteres nedves cellában raboskodott, és egy kőfejtőben dolgoztatták.

Nemzetközi közbenjárás nyomán 1990-ben szabadult. Az apartheid-rezsim fenntartásához ragaszkodó Pieter Willem Botha elnök utóda, de Klerk a berlini fal leomlását követően engedélyezte az ANC legalizálását. Mandelát a politikai foglyok közül utolsóként engedték ki a börtönből. Világszerte élőben közvetítették, ahogy Mandela - második felesége, Winnie kezét fogva – elhagyta a Victor Verster börtönt. 1991-ben megkezdődtek a tárgyalások a fehér kisebbség és a fekete többség képviselői között. A dél-afrikai demokratizálás, az apartheid-rendszer lebontása érdekében végzett munkájáért de Klerk elnökkel megosztva 1993-ban Nobel-békedíjjal tüntették ki. 1994-ben tartották az első szabad választásokat, az Afrikai Nemzeti Kongresszus a voksok 62 százalékát szerezte meg.

Nelson Mandelát, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnökét 1994. május 10-én iktatták be hazája elnökének. Madiba sem tudott csodát tenni, noha jelentősen növelte a jóléti kiadásokat. Hivatali ideje alatt földreformot hajtottak végre, támogatták a szakképzést, törvényt hoztak a munkafeltételek javításáról. Országa sok gondját azonban nem tudta orvosolni. Utólag is bírálják, hogy túl enyhe feltételeket alkudott ki az átmeneti tárgyalásokon, hogy nem fékezte meg a bűnözést, hogy elnéző volt a korrupcióval szemben, és különösképp, hogy nem tett eleget az AIDS-elleni küzdelemben. Eleve csak egy hivatali időre vállalta az államfői posztot. Afrika egyik legtekintélyesebb államférfijaként, Dél-Afrika atyjaként leköszönése után is világszerte ünnepelték, és ő is élvezte a világhírességek társaságát.

Utolsó éveiben egyre inkább visszavonult a nyilvánosságtól. 2010-ben nagy álma teljesült, amikor hazájában tartották a futball-világbajnokságot. Hatalmas ovációval fogadták a VB záróünnepségén, de beszédet már nem mondott. 2011 óta többször is kórházba került tüdőfertőzéssel, légúti betegségekkel. 2013. december 5-én halt meg.