Falusi porta, az országhatáron túl, ott, ahol nem az osztrákosan leomló piros muskátlik, hanem a mályvarózsák igazítanak útba. A gyep nem elvágólag nyírt, lóherék és apró virágok tarkítják, itt-ott mohásodik. A hegyek alatt vagyunk, ha tűz is a nap, ereje lanyhább, mint délibb vidékeken. A málnabokrok alatt több helyen is takaros kerámiacsuprok rejtőzködnek beásva a földbe, bennük esővíz, a madaraknak gyűlik. Ilyen formájú csészékből iszom a kávét, ilyenből itta nagyanyám is a cikóriát, jó cukrosan.
A hosszú ház több részből áll, elöl laknak a fiatalok, középen az előttük lévő generáció, hátul, a gazdasági udvarhoz közel pedig az öregek. Ez a lakrész már üres, mi kapjuk meg arra az egy éjszakára, amíg másnap tovább nem indulunk. Az öregek kihaltak, csak az illatuk maradt itt, az asztal felett lógó Mária képekben, a falak nedvét magukba szívó durva pokrócokban, a sátoros ünnepeken használt metszett üvegpoharakban, a fafedeles sótartóban, s a benne tömbbé összeállt sókristályokban.
Estére megjönnek a férfiak a kinti rétről, kaszáltak korábban, s most a fiú traktorjával húzzák össze a megszáradt szénát. Sietni kell, mert jön az eső, meg aztán a fiú is visszamegy hamarosan Svájcba, ahol állatokat gondoz jó pénzért. Nem a saját állatait, azokra itthon a felesége ügyel, de így van ez már évek óta, megszokták, haladni csak így lehet. Így lett meg a gyönyörű, formatervezett traktor is, aminek az egész faluban csodájára járnak, mert hát traktorja errefelé sokaknak van, csakhogy ez egy oldtimer Hürlimann, svájci, a fiú hozta apránként rendbe, s vett hozzá kiegészítőket, például a szénagyűjtőt, aminek most épp nagy hasznát veszik.
Estére mindenki összegyűlik a kicsike nyári konyhában, a sparhelten gombapaprikás rotyog, a hozzávaló vargányát is a férfiak hozták fentről az erdőből. Mellette egy lábasban puliszkát kavar az asszony, s közben azon tanakodnak, hogyan tudják majd reggel megfejni a tehenet. Az embereknek megint korán kell indulniuk, hogy végezzenek a szénával, már csak alig kétnapnyi idejük van. A fejéssel amúgy nem lenne gond, az asszony gyerekkora óta csinálja már, a faluban nőtt fel ő is, de ha teheti, inkább a férjére bízza ezt. A tehén a szűkös istálló hátsó részén van, előtte a két kecske, azokkal nem lenne baj, békésen elvannak, csak hát ott a ló is. S ha nem kéne másnap reggel a rétre menni, akkor is bajos lenne most a férfinak a fejés, mert hajnalban megrúgta a kezét a ló, hogy miért, senki se tudja, de a kézfej estére úgy bedagadt, hogy az ecetes borogatás se vitte le. A traktor mellett még csak csak elboldogul egy kézzel, de fejni kettővel kell, a többi bohóckodás. Orvoshoz nem megy, minek, úgyis csak azt mondaná, hogy pihentesse. De hogyan is pihentethetné, amikor a hegy felől hétvégére már esőt mondanak, s ha valami csoda folytán mégse esne szombatig, a fiú megy vissza Svájcba, s amit két nap alatt elvégeznének, az egyedül két hétbe is beletelik.
Mindenki hallgat, hátha a csend valahogy megoldja a másnapi gondot. Csak a puliszka rotyog hangosan a sparhelten, csúfondárosan.