Szobrokkal harcol a Fidesz, hogy átírja a történelmet

Publikálás dátuma
2018.07.23 10:30

Fotó: /
Bár az 1956-os forradalom miniszterelnökének nagyságát még a mai kormányfő is elismeri, egyre valószínűbb, hogy szobrának mennie kell a Vértanúk teréről. Nagy Imre emlékművének elszállítása nem az első eset lenne, amikor a Fidesz jobbikos kottából játszik.
Nézeteivel és a kommunista pártban betöltött szerepével az itt ülők nagy része föltehetően egyáltalán nem ért egyet, de Nagy Imre azzal, hogy nem tagadta meg a forradalmat, hanem vállalta a magyar népet, megváltotta a nemzet tiszteletre méltó vezetői közé a menetjegyét – így válaszolt Orbán Viktor kormányfő a jobbikos Szávay Istvánnak az Országgyűlésben. Szávay előzőleg Orbán szemére vetette ugyanis, hogy a Fidesz fenntartja a „moszkovita gazember, Nagy Imre hamis kultuszát”, emlékművét még mindig nem vitette el a Parlament mellől a szoborparkba. Bár Orbán Viktor a parlamenti szócsatában látszólag visszaverte a támadást, azt véletlenül sem mondta, hogy a mártíromsággal megváltott „menetjegy” feltétlenül a Vértanúk terére szól – oda, ahol több mint húsz éve, 1996 óta áll Nagy Imre szobra. Az emlékmű áthelyezésének ötletével már Kövér László is előjött egyszer, igaz, ő nem a szoborparkot szemelte ki új helyszínként. A Heti Válasznak adott 2012-es interjújában a házelnök azt javasolta, hogy a Kossuth tér és a képviselői irodaház közötti területen hozzanak létre egyfajta panteont a „nemzethez kötődő, jobb- és baloldali, valóságosan progresszív történelmi szereplőknek”. Kövér úgy vélte, ide vihetnék át a Vértanúk teréről Nagy Imre szobrát, vagy például a Kossuth tér egyik sarkából Kovács Béla, a Szovjetunióba elhurcolt kisgazda politikus emlékművét. És akár, szégyenteljes mulasztást pótolva, emléket állíthatnának a szociáldemokrata Kéthly Annának is. Demján Sándor nagyvállalkozó azonnal keményen tiltakozott Nagy Imre szobrának áthelyezése ellen. A Népszabadságban publikált nyílt levelében Demján felidézte, hogy Nagy Imre szobrának teljes költségét üzlettársaival, Sarlós Andrással és Fejér Bélával állták: „A költségek 74 százalékát magam finanszíroztam. Ifj. Varga Imre alkotása ma a legtöbbet látogatott és fotózott szobor.” Tarlós István főpolgármesternek címzett levelében Demján közölte, hogy „Nagy Imre szobrának áthelyezése esetén visszavonom adományunkat”.

Károlyinak mennie kellett

A házelnök lassan már szoborügyi kormánybiztosnak is jelöltethetné magát. 2010 nyarán, a Fidesz kétharmados győzelme után Kövér László volt az, aki bejelentette, hogy Károlyi Mihály szobra négy év múlva „már nem fog a mostani helyén”, a Kossuth tér egyik kiszögellésében állni. Károlyit addig csak a szélsőjobboldal – a MIÉP, majd a Jobbik – támadta, Kövér kijelentése révén a Fidesz is harcrendbe szerveződött. Néhány hónappal később, a Horthy Miklós budapesti bevonulásának évfordulóján tartott demonstráción a jobbikos Novák Előd „Én felelek Trianonért” feliratú táblát akasztott Károlyi Mihály gróf szobrának nyakába, valaki pedig a zsidó vallást jelképező kipát tett a fejére.
A kormánynak nem szegte kedvét az antiszemita incidens: amit a hatalom Károlyi szobrával művelt, az kimerítette a politikai hullagyalázás fogalmát. Körbekerítették az emlékművet, az összes bokrot és fát kivágták a környékén. A fideszes többségű fővárosi közgyűlés a Jobbik javaslatára a díszkivilágítást is lekapcsoltatta. Az MSZP hiába szervezett őrséget, Károlyi Mihály emlékművét 2012 márciusában, egy kora reggeli órán gyorsan elbontották. A szobor Siófokra került, jó messze a fővárostól és a Parlamenttől. A fővárosi közgyűlés szintén jobbikos indítványra szavazta meg, hogy a XIII. kerületi Szent István parkból vigyék el Lukács György filozófus szobrát. A környéken szerveződő tiltakozás ellenére a döntést tavaly tavasszal végrehajtották.

Arrogancia és történelemhamisítás

Orbán Viktor miniszterelnök a 2014-es parlamenti választás előtt azt ígérte, hogy egyeztetni fog a vitatott emlékezetpolitikai kérdésekről. Ezek közé tartozott az V. kerületi Szabadság térre tervezett úgynevezett német megszállási emlékmű, amely kizárólag a náci Németországot teszi felelőssé a holokausztért, Magyarországot pedig ártatlan Gábriel arkangyalként ábrázolja. A kormányfői ígéret ellenére – két nappal a választás után – mindenfajta egyeztetés nélkül megkezdődött a „nemzetgazdasági szempontból kiemelten fontossá” nyilvánított szoborberuházás a Szabadság téren. A heves tiltakozások miatt az emlékművet csak jókora késéssel, titokban, az éj leple alatt állították fel, avatási ünnepség egyáltalán nem volt. A sasos-arkangyalos szobor a hatalmi arrogancia, a szószegés, a történelemhamisítás jelképévé vált, valamint az ellenállásé: a korábbinál lényegesen kisebb intenzitással ugyan, de több csoport még ma is rendszeresen demonstrál a Szabadság téren. Kövekből, fotókból és személyes tárgyakból létrejött az emlékezés valódi tere. A Fidesz támogatásával eredetileg a Szabadság téren, a szovjet katonai emlékmű ellenpontjaként akarták felállítani a „szovjet megszállás áldozatainak” tiszteletére emelt fekete obeliszket is. A kormánypárt aztán kihátrált a terv mögül, a közel félmilliárdos költséggel elkészült obeliszket nemrég a Duna túlsó oldalán, Óbudán avatta fel Orbán Viktor.

Vesztes csaták

Országos vihart kavart 2015 végén, hogy Székesfehérváron egy antiszemita nézeteiről ismert történésznek, Hóman Bálintnak akarnak szobrot állítani. A kezdeményezés mögött formailag egy alapítvány, valójában fideszes politikusok álltak. A Mazsihisz, civil szervezetek és baloldali pártok tiltakoztak, a holokauszt nemzetközi emléknapján Barack Obama amerikai elnök is elítélte a szándékot. Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes kérdésére Orbán Viktor kormányfő arról beszélt, hogy 1944. március 19-vel, a német megszállással Magyarország elveszítette szuverenitását. A kollaborálásnak különböző oka és minősége lehet, de – utalt Hóman Bálintra – a kormány nem támogathatja olyan politikus szobrának a felállítását, aki együttműködött az elnyomókkal. Orbán hasonló megfontolásból azt sem támogatja, hogy szobra legyen Horthy Miklósnak. Ugyanakkor az antiszemitizmus elleni harcot szerinte kompromittálja, hogy „annak az élén rendszeresen egy másik diktatúra utódpártjának a képviselői mennek”. Hóman Bálint végül nem kapott szobrot Székesfehérváron, ahogyan a fajvédő politikus Donáth György sem mellszobrot Budapesten. Utóbbi emlékművét 2016 elején az Üllői út és a Páva utca sarkán, közel a holokauszt-emlékközponthoz Boross Péter volt kormányfő és a fideszes Gulyás Gergely, jelenleg miniszter avatta volna fel. Ellentüntetők ezt megakadályozták. A meghiúsult ünnepség után a szervezők magát a mellszobrot is elvitették.

Témák
szobor
2018.07.23 10:30
Frissítve: 2018.07.24 15:35

A bolgár, a bosnyák, a macedón és a szlovén

Publikálás dátuma
2018.09.17 13:00

Fotó: Shutterstock/
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő játékosok harmada külföldi, de a szomszédos országok ligáit vizsgálva arányosan mégsem az NB I-ben szerepel a legtöbb légiós.
Állandó vitatéma: sok vagy éppen elég idegenlégióst foglalkoztatnak az elsőosztályú klubok? 
Több más nemzetiségű mellett jelenleg bosnyák, bolgár, macedón és szlovén válogatott futballista is játszik Magyarországon, a jobbak jellemzően a minden tekintetben előnyösebb lehetőségeket kínáló klubokban, az egyébként a magyar válogatottba is több játékost adó bajnok MOL Vidi FC-ben vagy a Ferencvárosban. Miközben a Vidi és az FTC foglalkoztatja a legjobb magyar játékosoknál magasabb értékűre becsült légiósokat, a Paks egyedüli „lázadóként” kizárólag hazaiakkal szerepel, másik végletként viszont a Kisvárda tíz, többnyire szabadon igazolható idegenlégióssal erősített a nyáron.
„Sajnos nem sok választási lehetőségünk maradt, gazdasági kényszerpályán mozogtunk – indokolt a Népszavának korábban nyilatkozó Révész Attila, az abszolút újonc kisvárdaiak szakmai igazgatója. – A magyar játékosok jobban szeretnek a fővárosban vagy Budapesthez közeli klubban játszani. Amikor magyarokkal tárgyaltunk, harminc százalékkal többet kértek tőlünk a futballisták a nagyobb távolság miatt. A másik gond, hogy a feljutás után is változtak az igények, volt olyan játékosunk, aki azért távozott, mert a többszörösét kérte annak, amit az NB II-ben kapott. A külföldieket nem foglalkoztatja, milyen messze van Budapest, nekik az a fontos, hogy Magyarországon játszhatnak, ahonnan azt remélik, könnyebben tudnak továbblépni erősebb bajnokságokba.”
Persze, korlátlanul a külföldiekkel sem lehet tervezni, a Magyar Labdarúgó-szövetség ugyanis szabályozza a számukat. A szervezet elnöksége márciusban döntött a jelenlegi szezonra érvényes légiós-szabályról, amely szerint egy csapat keretében egyszerre legfeljebb tíz külföldi státuszú játékos lehet. Ez azért fontos kitétel, mert aki már legalább három éve folyamatosan magyar csapat tagja, az „futballmagyar” lesz, tehát külföldi állampolgársága ellenére sem számít légiósnak. Ha egy csapat leigazolja a tizenegyedik külföldi státuszú futballistát, akkor egytől azonnal meg kell válnia, ellenkező esetben az összes légiósnak bevonja a versenyengedélyét a szövetség a 2018/2019-es versenykiírás rendelkezése szerint. 
A szabály ezen kívül különbséget tesz Európai Uniós országból és EU-n kívül érkezett külföldiek között is: az EU-országokból érkező külföldiek szerepeltetésében nincs korlátozás. Az Unión kívüli játékosok közül öt lehet egyszerre a pályán. Többet is be lehet nevezni egy-egy meccsre, de vigyázni kell arra, hogy ebben az esetben jól cseréljen az edző, csak Unión kívüli légiós helyére küldhet be a padról ugyanilyen státuszú futballistát. Van a légiósoknak egy harmadik csoportja is, a nem uniós országból érkező uniós jogokkal rendelkező labdarúgó. Azokra érvényes ez a meghatározás, akik nem EU-tagországból érkeznek, de ugyanúgy vállalhatnak munkát EU-tagországban, mint az uniós állampolgárok. Az ő szerepeltetésükre nem vonatkozik semmilyen korlátozás.
Esetenként eltérő, hogy egy-egy légiós meddig és milyen minőségben marad Magyarországon (a DVTK-t korábban játékosként erősítő Fernando például napjainkban már vezetőedző a klubnál), ám még az utóbbi években is többször volt rá példa, hogy az NB I megfelelő „ugródeszkának” bizonyult. A teljesség igénye nélkül elég, ha csak néhány korábbi FTC-játékos, az angol Evertonhoz szerződő – Bosznia színeiben világbajnokságon is szereplő – Muhamed Besic, az Oroszországba távozó Cristian Ramírez vagy a nyáron a belga KRC Genkhez igazoló Joseph Paintsil nevét emeljük ki.
A tehetősebb klubok által kínált lehetőségek vagy akár nevezettek példája is mind-mind olyan tényezők, melyek vonzó célponttá tehetik a magyar NB I-et a légiósok számára, mindent figyelve véve azonban mégsem valószínű, hogy a közeljövőben ugrásszerűen csökkenni, esetleg növekedni fog a Magyarországon futballozó külföldiek száma.

Nagyon rosszul működik a belső piac

A MOL Vidi FC sportigazgatója, Kovács Zoltán szerint a hazai játékosokért gyakran irreálisan sokat kérnek, a nemzetközi üzletkötéseknél viszont a hazai labdarúgás megítélése lehet hátráltató tényező. Az El-szereplés lehetőségével egyszerűbb az NB I-be csábítani minőségi idegenlégiósokat? Ez nem feltétlenül igaz. A külföldi játékosok ügynökei nagyon megnézik, hogy hova érkeznének az ügyfeleik, megvizsgálják, hogy milyenek a körülmények, a bajnokság színvonala. Nyilván az El-csoportkör emeli a Vidi nimbuszát, de a játékosügynökök azt is látják, hogy magyar csapat hat év után jutott be újra nemzetközi kupasorozat csoportkörébe. A hazai futball megítélése sokszor megnehezíti a dolgunkat a nemzetközi piacon. Hazai riválistól könnyebb igazolni? Általánosságban elmondható, hogy a belső piac nagyon rosszul működik, túlárazottak a játékosok, különösen, amikor a Vidi van a vevői oldalon. Rossz pozícióból indulunk ha eladni, de akkor is, amikor vásárolni szeretnénk. Mi elsősorban a kvalitást nézzük, nem a nemzetiséget, de amikor itthon sokszor túlzó, irreális számok keringenek, kénytelenek vagyunk a külföldiek felé fordulni, miközben a légiósokra vonatkozó szabálynak is meg kell felelnünk. Nem egyszerű tehát egy versenyképes csapat kialakítása. Nem kevés munka van mögötte, hogy az utóbbi hetekben is tudtunk még erősíteni az Európa-ligára. Mostanra eljutottunk oda, hogy nagyon jó magyar játékosaink vannak, ezt mutatja az is, hogy legutóbb hat meghívót kaptunk az A-válogatottba és vannak utánpótlás-válogatottjaink is. Szerintem a Vidinél futballozó külföldiek sem a tucatlégiósok számát gyarapítják. Magasan van az a bizonyos léc, ráadásul látni kell, hogy a legjobb magyar játékosok a legfőbb hazai riválisunknál vagy külföldön vannak, ez is behatárolja a további lehetőségeinket. - H.SZ.

2018.09.17 13:00
Frissítve: 2018.09.17 13:00

Integráció a gyógyír a populisták ellen

Publikálás dátuma
2018.09.13 12:00

Fotó: AFP/ Jonathan NACKSTRAND
A svéd választás megmutatta, lelassult a szélsőségesek népszerűségének növekedése, a veszély azonban még messze nem múlt el.
Félig üres a pohár vagy félig tele? – merül fel a kérdés a svéd parlamenti választás után. Örülhet-e Európa annak, hogy a Svéd Demokraták a harmadik helyen végeztek, vagy inkább újabb aggasztó jel a jövő májusi európai parlamenti választás előtt, hogy a radikális párt majdnem öt százalékkal erősödött a négy évvel ezelőtti parlamenti voksoláshoz képest? Carl Bildt volt svéd miniszterelnök a The Washington Postnak írt vendégkommentárjában megjegyezte, mindaz, ami hazájában történt, teljességgel beleillik az európai trendbe. A szélsőségesek térnyerése felgyorsult, kivált 2015 óta, amikor szíriai menekültek milliói indultak el az ígéret európai földje felé. A tradicionális pártok tekintélyének csökkenése, illetve a radikálisok megerősödése azonban már a 2008-as gazdasági válság után elkezdődött. A görögországi neonáci párt, az Arany Hajnal nem a menekültválság miatt vált számottevő politikai tényezővé, hanem azzal, hogy az uralkodó politikai elit ellen hangolta az embereket. A szintén neonáci, 2010-ben alapított Mi Szlovákiánkért – Néppárt (LSNS) sem a migránsok tömeges érkezése miatt szerzett 14 mandátumot a 2016-os szlovákiai választáson. Marián Kotleba romaellenes kirohanásai révén vált népszerűvé Szlovákia egyes részein. A németországi Alternatíva (AfD) ugyan a menekültválság révén került jócskán tíz százalék fölé, a párt azonban kezdetben a közös európai valutával, az euróval szembeni fellépésével vált ismertté. A francia Nemzeti Gyűlés (RN) ennél sokkal bonyolultabb utat járt be, az elődpártot, a Nemzeti Frontot (FN) alapító Jean-Marie Le Pentől nem álltak távol az antiszemita szólamok, lánya, Marine Le Pen alatt azonban a párt a muzulmán-ellenességre tért át. Hollandiában a Szabadságpárt sosem volt antiszemita, iszlámellenes annál inkább. Ne feledjük, Franciaországban a lakosság nyolcada, Hollandiában pedig negyede vallását gyakorló muzulmán. Az olaszországi Liga, a korábbi Északi Liga 1991-ben még azért alakult meg, hogy nagyobb önrendelkezést vívjon ki az észak-itáliai régiók számára. A 2012-ben megbuktatott Umberto Bossi pártelnöksége idején az Északi Liga még regionális párt volt, a jelenlegi vezető, Matteo Salvini alakította át országosan is jelentős politikai formációvá az Itáliát igen súlyosan érintő menekültválság kiaknázásával. A Liga a kormányra kerülés után vált igazán népszerűvé. A márciusi választást követő három hónap alatt majdnem megduplázta támogatottságát. Salvini agresszív, menekültellenes, s mindenért az EU-t hibáztató politikája a jelek szerint nagyon sikeres, retorikája, stratégiája Orbán Viktorét idézi. Az Európai Unió országai közül Olaszországon kívül Ausztriában van még kormányon szélsőséges politikai erő, tavaly december óta. Szemben a Ligával azonban az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nem tudta növelni támogatottságát a kabinetben, sőt kicsit vissza is esett. Ezt az magyarázhatja, hogy a menekültkérdést Sebastian Kurz kancellár uralja. Másrészt Heinz-Christian Strache Európa-ellenességét visszafogta kormányzati tényezőként, így az FPÖ-nek már nincs igazi saját mondanivalója. Ami a Svéd Demokratákat illeti, gyökerei a kilencvenes évek elejének fehér nacionalista mozgalmára vezethetőek vissza, a párt azonban elhatárolódik a fasizmustól és a nácizmustól. Először a 2010-es voksoláson lépte át a parlamentbe való bekerüléshez szükséges négy százalékos küszöböt, azóta folyamatosan gyarapította híveinek táborát: 2010 óta megháromszorozta támogatóinak számát, ami egyértelműen bevándorlásellenességére vezethető vissza. Bár a Svéd Demokraták nem válnak kormányzati tényezővé, Svédországban is egyszer s mindenkorra véget ért annak az időszaka, hogy a két nagy tradicionális tömörülés uralja a politikai térképet. A szociáldemokraták ugyan 28 százalékkal az élen végeztek, amikor 1976-ban, négy évtizednyi kormányzás után nem tudták megalakítani az új kabinetet, 43 százalékot kaptak. Melyek a svéd választás legfőbb európai tanulságai? A felmérések alapján egyértelmű, hogy 2015 nyarától ugyan megugrott az európai populista pártok támogatottsága, ez a folyamat lelassult. Az utóbbi másfél évben Olaszországot kivéve egyetlen populista párt sem tudta számottevően növelni híveinek számát. Franciaországban a Nemzeti Gyűlés, Hollandiában pedig a Szabadságpárt is súlyos válsággal küzd. Ugyanakkor az olasz (és a magyar) példa azt mutatja, rendkívüli veszélyei vannak annak, ha egy párt a kormányból hirdeti a gyűlöletkeltés ideológiáját. Ausztriában árnyaltabb a kép: Sebastian Kurz kancellárnak sikerült visszafognia az FPÖ-t. A következő években ugyan a menekültkérdés továbbra is fontos kampánytéma lesz, de előbb-utóbb kifullad a téma, legalábbis ha a továbbra is alacsony szinten marad az uniós menedékkérők száma. Egyre inkább az lesz a kérdés, mennyire sikerül integrálni a menekülteket. Németországban és Svédországban az idézte elő a szélsőségesek térnyerését, hogy 2016-ban a kormány nem tudott megnyugtató választ adni arra, miként lesz úrrá a menekültválságon. Azóta némi nyugalom költözött a két országba, s bár erősek a szélsőséges populista erők, az a veszély nem fenyeget, hogy kormányzati tényezővé váljanak. A svéd választás legfőbb tanulsága: ha a menekültek integrálása sikeres lesz, akkor idővel a Salviniék által fémjelzett szélsőségesek befolyása is csökken majd Európában.

Jobboldali populista pártok megítélése (százalékban)

Mostani népszerűség / Legutóbbi választási eredmény Svéd Demokraták - / 17,6 Nemzeti Gyűlés (francia) 17 / 13,2 (2017) Flamand Érdek (belga) 9,7 / 5,8 (2014) Szabadságpárt (holland) 11,9 / 13,1 (2017) Dán Néppárt 17,7 / 21,1 (2015) Alternatíva Németországért 15 / 12,6 (2017) Liga (olasz) 33 / 17,3 (2018. március) Osztrák Szabadságpárt 23 / 26 (2017) Jog és Igazságosság (Lengyelország) 44 / 37,6 (2015) Mi Szlovákiánkért – Néppárt 11 / 8,0 (2016) Arany Hajnal (görög) 8,2 / 6,9 (2015)

Sok a bevándorló a Svéd Demokratáknál

A Svéd Demokratákat 1988-ban alapították. A politikai erő szociális-konzervatívnak nevezi magát nacionalista alapokkal. Bár az SD sosem volt náci párt, egyes tagjainak voltak neonáci kapcsolatai. Első könyvvizsgálója, Gustav Ekström például a Waffen-SS veteránja volt. A párt anyagi támogatást nyújtott a nacionalista rockbandának, az Ultima Thule-nak. Akadtak olyan tagok, akik ezen együttes hatására léptek be a szélsőjobboldali pártba. A SD az első években neonáci európai pártokkal kereste a kapcsolatot. 1995-től a Centrumpártot korábban irányító Mikael Jansson elnökké választásával vált mérsékeltebbé. 1996-tól megtiltották, hogy a párt gyűlésein egyes tagok náci egyenruhában jelenjenek meg. A Svéd Demokraták ekkortól a francia Nemzeti Fronthoz, az Osztrák Szabadságpárthoz, illetve az olasz Nemzeti Szövetséghez próbáltak közeledni. 1998-ban az SD pénzügyi támogatást is kapott a Nemzeti Fronttól kampányához. A 2000-es években a „Négyek bandájának” nevezett csoport (a 2005-ben elnökké választott Kimmie Akessont, Björn Södert, Mattias Karlssont és Richard Jomshofot jelenti) folytatódott a mérsékeltebbé válás folyamata, több neonáci személyiséget zártak ki a pártból. Az SD a 2010-es voksolás során jutott be először a svéd parlamentbe, a Riksdagba 5,7 százalékkal, ami 20 mandátumot jelentett. A párt egyre erősebben támadta az országban élő muzulmán bevándorlókat. Újabb mérföldkövet jelentett a 2014-es választás, amikor a szavazatok 12,9 százalékát szerezte meg, s a harmadik legjelentősebb tömörüléssé lépett elő. Egyes régiókban, így a déli Sjöboban valósággal tarolt 30 százalékos eredményével. (A vasárnapi voksoláson ugyanitt már 40 százalékot kapott). Akesson fáradtságra hivatkozva 2015-ben rövid időre Mattias Karlssonnak adta át az elnöki széket. A Svéd Demokraták párt már a 2016-os menekültválság csúcspontja előtt, 2015 augusztusában jelentősen növelte támogatottságát, a YouGov iroda ettől fogva rendre 25 százalék körül mérte. Mindeközben a mérsékeltebbé válás folyamata nem állt meg. A párt már nem követeli nyíltan az ország EU-ból való kilépését, s két EP képviselője átült a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája frakciójából a valamivel mérsékeltebb Európai Konzervatívok és Reformisták képviselőcsoportjába. Persze szó sincs arról, hogy a Svéd Demokraták jobbközép párttá vált volna. A politikai erő ellenzi a bevándorlók integrálását a társadalomba, mondván „nincs helyük” Svédországban. Az SD elutasítja a multikulturalizmust, visszaküldené a menekültek et szülőhazájukba. Az Aftonbladet szerint ugyanakkor a tagság 14 százaléka bevándorlók leszármazottja.
2018.09.13 12:00
Frissítve: 2018.09.13 12:00