Szükségünk van Amerikára

Amerikát nem önjelölt világmegváltók alapították, hanem tulajdonképpeni menekültek, akiknek nem tetszett az Óvilág zsarnoksága, illetve a kereszténységben kizárólagosságra törő katolicizmus. A migránsok szerencséjére a dakoták törzsfőnökét akkoriban nem Viktornak hívták, és még a szögesdrótot sem találták föl. Így aztán pár száz évvel későbbi utódaik pöttyös, de azért alapvetően igen sikeres történelmet tudhatnak maguk mögött. 
Ha a Monty Python róluk is megcsinálta volna a „Mit adtak nekünk a rómaiak” jelenetet, jó sok mindent fel tudtak volna sorolni a Nemzetek Szövetségétől az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatán, a dzsesszen, a penicillinen és a Holdra szálláson át az internetig. Az amerikaiaknak van mire büszkének lenniük, és büszkék is rá: soha, senki előtt nem hajtják meg lobogójukat. 
Koronként változó intenzitással, de szeretik terjeszteni a világban a saját modelljüket. Egyrészt hisznek benne, hogy másoknak is jó lesz, másrészt a demokratikus rendszerek ritkábban támadják meg egymást, úgyhogy ezzel is csökkenthető a háborús veszély. No és persze üzletileg is jobb, ha mindenhol „hazai pályán” játszhatnak – jelentős részben nekik köszönhetjük a gazdasági világrendet, benne áldásaival és átkaival a globalizációt is.
A kevésbé sikeres nemzetek számára Amerika felváltva jelentette a reményt és a végzetet, de a szaldó pozitív. A világnak szüksége van stabilizáló súlyra és világos fejlődési irányokra. Meg a reményre, hogy a dolgok alapvetően jó irányba haladnak, és ha nem, akkor ott van Amerika, és majd csak kiigazítja valahogy.
Hát most nem igazítja ki. Jó másfél évszázad után először saját magának is segítségre, biztatásra van szüksége. Szinte hihetetlen, mennyire feledésbe merült a tíz évvel ezelőtti jelmondat: „Yes, We can!” Az „Igen, képesek vagyunk rá!” érzését felváltotta a béna elképedés. Hogy az ördögbe került ez az alak a Fehér Házba?! Donald Trump mondanivalója és stílusa nem csak innen nézve megdöbbentő, de a többség számára az Újvilágban is. Nehéz eldönteni, hogy a jelenlegi elnök hol okoz nagyobb károkat, otthon, vagy a nagyvilágban. Az is vita tárgya, hogy egyszeri kisiklásról vagy tartós trendről van-e szó, Trump kakukktojás a többé-kevésbé normális, felelősségükkel tisztában lévő elnökök sorában, vagy utána is idióták jönnek, akik lerombolják, amit az előző nemzedékek felépítettek. 
Erről már idén ősszel többet fogunk tudni. A kongresszusi választások eredménye majd sejteni engedi, mi várható 2020-ban, marad-e esélye Trumpnak az újraválasztásra. Két évet még magában is kibír Európa, de hatra nincs garancia. A világ jelenlegi állapotában a korábbinál is nagyobb szükség lenne morálra és szilárd értékrendre. Arra, hogy az eddigi vezető hatalom ne a saját köldökével legyen elfoglalva, hanem vezessen. Ha nem teszi, majd vezet más. Nekünk speciel rossz tapasztalataink vannak azzal a mással. Mögötte pedig már ott leselkedik egy még nagyobb, szintén vezetésre vágyó hatalom. A liberális demokrácia még ellenáll, de csak Amerikával győzhet. Ellene semmiképpen.
2018.07.23 09:00
Frissítve: 2018.07.23 09:38

Eszmék nélkül nem megy

Az elmúlt hónapok tüntetéssorozata, a sikeres Audi-sztrájk, a fővárosi előválasztás és a hasonló akciók új esélyt teremtettek a baloldali ellenzéknek. A rabszolgatörvény – azaz a dolgozók még keményebb kizsákmányolása a hazai és külföldi tőke által – a baloldali politizálás alapkérdéséről, a munka és a tőke viszonyáról szól. Ezért a törvény elleni tiltakozó mozgalom szükségszerűen baloldali jellegű. Még akkor is, ha a liberális tiltakozók általában a fideszes kormány bűneire, a jobbikosok a külföldi nagytőke mohóságára igyekeztek koncentrálni. A szakszervezetek pedig, miközben a legklasszikusabb baloldali elveket hangoztatták, szavakban igyekeztek elhatárolódni mindenféle párttól, így a politikai baloldaltól is. 
De a jég olvadása is apró repedésekkel kezdődik. A baloldali ellenzék eddig alapvetően a kormány politikáját támadta, a hazai nagytőke csak a fideszes oligarchák kapcsán került említésre, a külföldi befektetők pedig szent tehénnek számítottak. Így aki a túlóratörvény ellen és az autógyári sztrájk mellett kötelezte el magát, az átlépett egy politikai Rubicont. Amikor a mai baloldal vezetőiként Tóth Bertalan a bankok elfogadhatatlan extraprofitjáról, Karácsony Gergely pedig a „nagytőke hatalmának” megtöréséról beszél, akkor olyan területre lépnek, ahova eddig csak a baloldal partizánjai merészkedtek. Nem véletlen, hogy az ellenzéki erők egy része igyekszik visszarángatni őket abba a kényelmi zónába, amelyből csak a Fidesz korruptságát és a jogállam leépítését lehet támadni. 
A baloldalnak azt kell megértenie, hogy a Fidesz-kormány antidemokratikus döntései alapvetően nem Orbán Viktor hatalmi mániájából, hanem a rezsim lényegéből következnek. A Fidesz célja egy új hazai nagytőkés osztály kiépítése, amely a német nagytőke partnereként, annak védettségét élvezve zsákmányolja ki a magyar társadalmat. Amelyet amúgy csak megvezethető tömegnek és nem társadalomnak tekint, a gyakorlatban valósítva meg a neoliberalizmus hírhedt jelszavát, mely szerint „nincs olyan, hogy társadalom”. A mondat szerzőjének, Margaret Thatchernek ez a demokratikus hagyományok miatt csak részben sikerült Nagy-Britanniában. Sajnos Orbán Viktor esélyei kétségkívül jobbak erre. A baloldalnak csak akkor sikerül megállítania, ha megérti és megérteti minél többekkel, hogy a Fidesz célja a társadalom atomizálása és gazdasági eszközökkel történő kizsákmányolása. Amelynek tudatos eszköze az oktatás és az egészségügy privatizálása, a szegényebb milliók előtti lezárása.
A harminc évvel ezelőtti rendszerváltozás egyik tantétele az volt, hogy „megszűntek az ideológiák”, és nincs már értelme jobboldalról és baloldalról beszélni. Ezt az ostobaságot a baloldalon kívül természetesen senki sem hitte el, a liberális, az újkonzervatív és a nacionalista ideológia azóta is virágkorát éli. A magyar baloldal viszont feladta ideológiáját, szellemi karakterét és intézményeit, s a múltját is megtagadta. A saját eszméi feladása után lényegében átvette a liberalizmus ideológiáját, némi szociálpolitikai baloskodással. Ezzel egyébként nemcsak saját magának ártott, hanem a magyar liberalizmust is meggyengítette. Kétségkívül jobban kormányzott, mint ahogy azt a választók megítélték, de saját ideológia, egységes világszemlélet, szellemi és kulturális háttér nélkül hosszabb távon nem lehet egy országot vezetni.
A magyar társadalom többsége egyértelműen vesztese az elmúlt évtizedeknek. Egymillióval csökkent az ország népessége, idegen kézbe került a nemzeti kincs java, nőnek a társadalmi különbségek, leépülőben van a népegészségügy és a közoktatás. A bérek a kelet-európai átlag alá kerültek, és megjelent egy agresszívan pöffeszkedő, újgazdag réteg. Ezen a tendencián kormányzati reformokkal a mai ellenzék sem tudna érdemben változtatni. Valódi felemelkedést csak egy merőben másfajta gazdasági és társadalmi rendszer hozhat. El lehet vitatkozni azon, hogy elsősorban az újraelosztást kell radikálisan megváltoztatni, vagy hozzá kell nyúlni a tulajdonviszonyokhoz is. A szocialista baloldal mindenesetre csak akkor tudja hitelesen képviselni ezt a fordulatot, ha az alapkérdésben visszatér ideológiája lényegéhez, a tőke és a munka érdekellentétéhez. Amely ellentétre ma ráépülnek olyan problémák, mint a környezetszennyezés (amely a szegényebb osztályokat és országokat sújtja), a robotizáció és az adataink, egész személyiségünk kiszolgáltatottsága idegen erőknek és szervezeteknek. Az államszocialista rendszer dogmáihoz persze nem szabad visszatérni. De a harminc évvel ezelőtti, az ideológiák megszűnéséről és a liberális rendszer örök győzelméről szóló dogmától is ideje megszabadulni.
A szocialista baloldal ideológiája két alapra épülhet: a meglevő társadalmi-gazdasági kritikájára, s egy igazságosabb, egyenlőbb és környezetileg fenntartható jövő bemutatására.
2019.02.20 09:45
Frissítve: 2019.02.20 09:48

Tüntető törvénykönyv

A rabszolgatörvény botrányos elfogadását követő ellenzéki tüntetéssorozat, de különösen az MTVA-székházban megejtett rendhagyó képviselői „fogadóórák” nyomán a Fidesz sem tagadhatja: a gyülekezési jog tüske a hatalom körme alatt.
Odáig a rendszerváltás utáni egyik kormányunk sem ment el, hogy - a két legerősebben védendő szabadságjog, a szólás- és gyülekezési szabadság korlátozásával párhuzamosan - törvényi úton büntesse a magyar törvényhozás, a parlament teljes ellenzékét. Márpedig ma a Fidesz efféle „Tüntető törvénykönyv” gondolatát dédelgeti. Közpénzt, paripát fegyvert nem kímélve, ehhez épp legitim érveket, jogpolitikai indokot keres. Kistafírozott háttérintézménye, a Századvég sietett a segítségére. „Törvénymódosítási javaslatok: az országgyűlési törvény és az EP-képviselők jogállásáról szóló törvény kiegészítése magatartási kódexszel” fenyegető cím alatt közölt tanulmányuk politikai pamfletnek is megjárja. Hangütésére jellemző, hogy már elöljáróban „nem rendeltetésszerű képviselői joggyakorlást” emleget, hanem azt állítja, „nemzetbiztonsági védelem alá eső közintézményekbe hatoltak be országgyűlési képviselők”. Ugyanakkor meg sem említik, hogy épp az általuk górcső alá vett törvény mondja ki: „A képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervhez és közintézményekhez belépésre jogosít”!
A pártos jogvélemény a főügyészség (független bíró által még nem látott!) álláspontjának keskeny nyomtávú szellemi vágányán halad. Felveti: a képviselők nemcsak rendzavarást vagy garázdaságot követnek el, de - alkalmasint - „kvázi külföldi ügynökként viselkednek”. Erre alapozva követelik a törvény kiegészítését: „A képviselői tevékenység soha nem irányulhat az állam egységének és rendjének megbontására”- szögezik le. Csakhogy az állam monolit egységének „megbontása”, a hagyományos államhatalmi ágak (a törvényhozó, a végrehajtó és bírói hatalom) elválasztása egyenesen jogállami követelmény. 
Önmagát tagadná meg a kormányzópárt, ha az EP-választás küszöbén nem verné el a port az ellenzék uniós képviselőin is. „Mint ismeretes (?) az úgynevezett Sargentini jelentést több magyar ellenzéki képviselő is megszavazta, amely aktussal a magyar emberek markáns többsége szerint elárulták hazájukat”– inszinuál a Századvég. Ám könnyedén átsiklik afölött, hogy az ominózus 7-es cikkelyt rögzítő Alapszerződést Magyarország az elsők közt ratifikálta.
Mindezek alapján egyértelmű, hogy a jogi formalizmust túlbecsülő, a törvényesség fontosságát viszont messze alábecsülő Orbán-kormány megcsappant társadalmi támogatása ellenére sem fog lemondani a kilátásba helyezett retorziókról. Ellenkezőleg! A Századvég a pártállami idők politikai elhárításának nyelvezetét és hangnemét idéző politikai verdiktje jelzi, merre is tart a kormány: „A 2018. december 12-e óta – kisebb megszakításokkal - fennálló demonstrációsorozatban számos ellenzéki és kormányellenes politikai csoportosulás vett részt, baloldali pártpoltikusoktól kezdve jobbikos huligánokon át egészen liberális anarchistákig és külföldi szélsőbaloldali aktivistákig.”
Ne legyen tehát illúziója senkinek: a jogállamtipró „Tüntető törvénykönyv” is annak rendje és módja szerint meg fog születni.
2019.02.20 09:44
Frissítve: 2019.02.20 09:47