közbeszerzés;Bajkai István;

2018-07-24 11:53:00

Nem újítják meg Orbán ügyvédjének milliárdos szerződését

Nem hosszabbítják meg a több milliárdos tanácsadói szerződéseket a Bajkai Istvánhoz, az Orbán-család ügyvédjéhez köthető irodával - erősítette meg a Népszava értesüléseit Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a keddi kormányinfón. A tervek szerint a Miniszterelnökségen belül végeznék a közbeszerzések ellenőrzését.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nem újítja meg keretszerződést, amelyet a tárca két részletben, összesen több mint 3.5 milliárd forint értékben kötött két Fidesz-közeli céggel – értesült a Népszava. Információnkat Gulyás Gergely miniszter megerősítette a Kormányinfón, hangsúlyozta, hogy kifutó keretszerződésről van szó, amit nem bontanak fel, csak éppen nem újítanak meg.

A Miniszterelnökség honlapján közzétett összesítés szerint „közbeszerzési jogi és szakértői tanácsadásra” a 2017 februárja és 2018 március 31. közötti időszakra előbb egy 1,4 milliárd forint értékű keretszerződést kötöttek az ÉSZ-ker Zrt.-vel és az SBGK Ügyvédi Irodával, majd ezt egy szerződésmódosítás következtében 2,1 milliárd forinttal egészítették ki.

Az SBGK Ügyvédi Iroda munkatársa Bajkai István Fidesz képviselő, aki Orbán Ráhel korábbi ügyvédje. Az ÉSZ-Kerről a 24.hu korábban megírta, hogy többségi tulajdonosa az a Kárpáti Péter György, akinek közös cége van Tiborcz István üzlettársával, Hamar Endrével.

Szintén a 24.hu írta meg, hogy az Európai Bizottság vizsgálata súlyos kritikával illette a közbeszerzések ellenőrzésének kiszervezését, nem csak összeférhetetlenséget állapított meg (az említett cégek közbeszerzési szaktanácsadással is foglalkoznak, ezt pedig bizonyos esetekben kötelező igénybe venni a pályázóknak), hanem „fél tucat rendszerszintű szabálytalanságra bukkantak”, például visszamenőleges hatállyal emelték 30-ról 50 százalékra számos közbeszerzés esetében a támogatáselőleget. A hírportál szerint így akár 100 milliárd forintot is visszakérhet Magyarországtól az Európai Bizottság.

A szerződések felmondásával a Miniszterelnökség azt szeretné elérni, hogy a jövőben – információink szerint 2019-től – lehetőség legyen olyan szintű fizetéseket adni egy a minisztérium alkalmazásában álló köztisztviselőnek is, ami eléri az ügyvédi, tanácsadói piacon egyébként szokásos tarifákat – ezek jelenleg az óránkénti 20 ezer forintot is meghaladhatják ilyen esetekben. Könnyű kiszámolni, hogy így milliós nagyságrendű fizetések is összejöhetnek adott esetben, de egy kormányzati forrásunk szerint nincs más választás, ha olyan szakértőket is alkalmazni szeretnének, akik jelenleg egy köztisztviselői fizetésért nem mennek el a kormányzati apparátusba dolgozni.

A köztisztviselői illetményalap 2008 óta nem emelkedett és egyelőre nincs is terv az emelésre. Elképzelhető viszont – a Miniszterelnökségen legalábbis ezt tervezik –, hogy teljesen átalakítják a köztisztviselők bérezését és jövőre minden Minisztériumnak csak egy bérkeretet állapítanak meg, ezen belül a miniszter dönthetne arról, hogy kinek mekkora legyen a fizetése – így lehetne biztosítani a piacit is megközelítő fizetéseket bizonyos esetekben. Ehhez természetesen a köztisztviselői törvény jelentős átalakítására is szükség van.

A Miniszterelnökség tavalyi szerződéseit átnézve egyébként az 1 millióstól (Réti Antal és Társai Ügyvédi iroda) a 135 millió forintosig (Reiniger Ügyvédi Iroda) szóródnak a megállapodások értékei az ügyvédi irodák esetében, a milliárdos nagyságrend kiugróan magas ezekhez képest. Az adatközlő egyébként nem kényezteti el túl sok információval a szerződések tartalmát illetően az érdeklődőket, a legtöbb esetben csak annyit tudunk meg, hogy „az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 5. § (1) bekezdésében foglalt jogi szolgáltatások nyújtása” történt meg. (Ez egyébként a következő: „az ügyvéd: a) képviseli az ügyfelét, b) büntetőügyben védelmet lát el, c) jogi tanácsot ad, d) szerződést, beadványt, más iratot készít, e) az a)-d) pontban felsoroltakkal összefüggésben pénz és értéktárgy letéti kezelését végzi”.)

A megállapodások tárgyát tekintve egyébként még több olyat találni, amiről laikusként azt gondolnánk, egy uniós fejlesztési programokkal foglalkozó Minisztériumnak saját hatáskörben is el kellene tudni végeznie. Ilyen például a Közszolgáltatás-Fejlesztési Operatív Programmal (KÖFOP) kapcsolatban „vezetői tanácsadás nyújtása, valamint összefoglaló dokumentáció készítése a foglalkoztatást célzó humán erőforrás beavatkozások programközi áttekintése alapján” 2017 október-december időszakra „legfeljebb 21 millió forint” értékben. A KÖFOP-hoz kapcsolódóan szakértői támogatást is igénybe vett a Miniszterelnökség 52 millió forint értékben a Field Consulting Services Zrt.-től és a Collective-Intelligence Kft.-től, mint közös ajánlattevőktől.