A Fidesz Európája nem a miénk

A Népszava interjút készített Schöpflin Györggyel, a Fidesz EP képviselőjével. A rövid beszélgetés pontos látleletét adja - nem a képviselő, hanem - mindenekelőtt az általa képviselt párt gondolkodásának, világképének. S éppen ezért érdemes néhány megjegyzést fűzni az interjúhoz.

Tekintsünk el most az olyan apróságoktól, mint hogy a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy „egy bevándorló ország válogatottja nyerte a futball vébét” a képviselőnek azt sikerült válaszolnia, „Franciaországban tényleg sok bevándorló van, és azt is láthatjuk, hogy Emmanuel Macron sokat szigorított a szabályokon”. Vagy amikor riporter rákérdez Schöpflin angliai életére, akkor azt mondja: „Angliában a külföldi mindig is külföldi marad, még ha ezt nem is szabad kimondani”. Mondja ezt az az ember, aki az Egyesült Királyságban végezte tanulmányait, dolgozott a Chatham House-nál, a BBC-nél, és több angliai egyetem professzora volt; akinek az egész életútja a cáfolata annak, amit a pártja igyekszik a fejünkbe verni. Nevezetesen, hogy bevándorlóként az ember mindig idegen marad.

Vannak az interjúban azonban ezeknél jóval elgondolkodtatóbb mondatok is. A képviselő szerint a rendszerváltást követően létrejött „a magát ,demokratikusnak' definiáló baloldali-liberális ellenzék, amely kialakít egy olyan ellenzék-képet saját magának, amely (...) abból áll, hogy meg kell törni a demokratikusan megválasztott kormány akaratát”. Majd röviddel később hozzáteszi, „Magyarországon két kollektivitás létezik, aminek nincs közös nevezője. A Fideszen belül van eszmecsere, gondolom, a baloldalon belül is”.

Érdemes végiggondolni, mit is mond itt Schöpflin. Egyrészt megkérdőjelezi az ellenzék jogát, hogy megtörje a kormány politikai akaratát. Nehezen tudom elhinni, hogy a politikatörténet professzora ne tudná, ez a demokrácia lényege: az ellenzéknek az a feladata, hogy a demokratikus intézményrendszer keretein belül, annak az eszközeivel megdöntse a kormányt. A képviselő azonban a Fideszt képviseli, azt a pártot, amely úgy véli, ebben az országban egyedül ő kormányozhat, mindenki más a haza ellensége. S azért tiporja lábbal a demokratikus értékeket és intézményeket, mert számára nem a demokrácia megőrzése, építése, hanem a hatalom minden eszközzel való biztosítása az alapvető cél.

Az persze igaz, hogy ma ebben az országban „két kollektivitás” létezik, de ez nem egyszerűen a Fidesz és a demokratikus ellenzék, nem a jobb és baloldal közötti szembenállás eredménye, hanem az orbáni autokrata, nacionalista és egyre inkább szélsőjobboldalivá váló politika, illetve a liberális demokrácia európai hagyományainak védelmezői közötti ellentét következménye. A Fidesz legalább 2002 óta erre építi a politikáját, az ország, a társadalom végletes szétszakítására, a vele szemben állók kiközösítésére, megbélyegzésére.

Schöpflin nagyfokú cinizmussal állapítja meg, hogy a két oldal között a vitának még az előfeltételei is hiányoznak. Szerinte ez a helyzet csak akkor változna meg, ha az ellenzék abbahagyná „a lejáratást”, és „paktumot” kötne a kormánnyal. Mondja ezt annak a pártnak a képviselője, amely politikai ellenfeleit minden rendelkezésére álló eszközzel igyekszik ellehetetleníteni, lejáratni, megbélyegezni, tönkretenni. Mondja ezt annak a pártnak a képviselője, amely ellenzékben a politikai gyakorlat mindennapi eszközévé tette a gyalázkodást. Schöpflinnek egyetlen szava sincs arra, hogy nem elvtelen paktumokra, hanem kompromisszumkészségre, az alapvető demokratikus elveket illető közös megegyezés akarására lenne szükség. A Fidesz politikájának azonban éppen a politikai ellenfelek kiszorítása, a demokrácia leépítése az elsődleges célja.

Schöpflin büszkén mondja: „A kormány 2014-2018 között három fontos ügyben nagyon is szóba állt a társadalommal, ha nem is feltétlenül az ellenzékkel”. Pontosan erről van szó, csak éppen fordítva. A kormány soha, egyetlen ügyben sem tárgyal az ellenzékkel, nem keres közös megoldásokat, de ha sarokba szorítják, mint az említett esetekben is, akkor meghátrál. Ugyanis egyszerűen nem akarják megérteni, hogy a demokrácia nem a többség zsarnokságát, hanem éppen a másként gondolkodók szabadságát jelenti. Így, ilyen körülmények között hogyan és miről folyjon a vita? Melyik az a politikai párt, amelynek képviselői minden, az ellenzékkel folytatandó vitától következetesen távol maradnak? Költői kérdések ezek, a válaszokat mindannyian pontosan ismerjük.

S végül, a legjellemzőbb. A riporter rákérdez, kizárják-e a Fideszt az Európai Néppártból. Schöpflin először csúsztat, mert azzal válaszol, hogy nehéz kizárni egy delegációt a frakcióból. Noha ő is tudja, nem erről, hanem a Fidesznek az Európai Néppártból való kizárásáról van szó, ami maga után vonja, hogy elveszíti a tagságát az Európai Néppárt frakciójában is. Aztán a képviselő, hűen követve pártelnökét, fenyegetődzni kezd, azt mondja, majd akkor összefognak az európai szélsőjobboldal más képviselőivel, létrehoznak „egy blokkoló kisebbséget”, és ily módon működésképtelenné teszik az EU-t. Ez aztán a nemes cél! A Fidesz Európában is azt várja, hogy mindenki alkalmazkodjon hozzá, fogadja el az ő politikáját. Megegyezés, kompromisszum még a saját pártcsaládon belül sincs. Mindez odavezetett, hogy ma Orbánt mindenki az európai szélsőjobboldal vezetői között tartja számon, s ezért a jobbközép pártok sorban elfordulnak tőle. Orbán ma nem Macronnal, Merkellel, vagy éppen Ruttéval van egy politikai családban, neki Salvini, Wilders, Farage, Le Pen jelentik a politikai szövetségeseit. Ennél aligha kell többet mondani.

Az interjú világosan mutatja, hova jutott a Fidesz, milyen Európát akar, milyen értékeket követ. Éppen ezért kell nagyon világossá tenni, hogy mi, a másik Magyarország képviselői nem ilyen Európát akarunk. Mi ragaszkodunk az európai humanizmus és demokrácia hagyományaihoz, a liberális demokrácia értékeihez, nyitott és szabad Európát akarunk. Ennek az Európának a megvédése és megerősítése lesz az európai parlamenti választások tétje.