Az, ami a Hír TV-vel zajlik, szerinte az előzmények ismeretében keveseknek okoz meglepetést, és jól láthatóan egy korábban kezdődött folyamatba illeszkedik. Egyetért azzal az értékeléssel, hogy politikai hatalomátvétel történik a televíziónál. Annyi biztos – folytatta –, hogy a Hír TV elveszíti azt a kontrollfunkcióját, ami az ellenzéki hangvételéből adódott. Ezzel tovább szűkül a nyilvánosság.
A baj azonban annál is nagyobb, mint elsőre látszik. Zsolt Péter elmondása szerint két paradigma (megközelítés, gondolati rendszer) létezik, amikor az a kérdés, hogy a sajtó mikor tölti be kielégítően a szerepét. Az egyik paradigma a politikai értelemben vett kiegyensúlyozottságot tekinti alapvető elvárásnak, tehát azt, hogy mindegyik politikai irányzatnak a maga súlyának megfelelő arányban legyen médiája. A másik paradigma szerint akkor működik jól a sajtó, ha minden esetben az igazságot keresi és az objektivitásra törekszik.
Nyilvánvalóan fontos, hogy az állampolgárok hozzájussanak a megfelelő információkhoz. Ha egy országban a média a politikai kiegyensúlyozottságra épül, akkor a fogyasztónak szemléznie kell a különféle sajtótermékeket, mérlegre tenni az egyik vagy másik orgánumban közölt hírek valóságtartalmát. Ez túlságosan nagy leterheltséggel jár. Az emberek ilyen feltételek mellett – hangsúlyozta a médiaszociológus – óhatatlanul is a sajtónak azt a részét fogják választani, amely közel áll politikai nézeteikhez.
Ennek következtében információs buborékok jönnek létre. Most ebben a korszakban élünk, ráadásul a hatalom még a politikai kiegyensúlyozottság követelményének is egyre kevésbé akar megfelelni – tette hozzá Zsolt Péter.
A médiaszociológus szerint az üdvözlendő mindenképpen az lenne, ha a sajtó a másik paradigmához, az objektivitásra való törekvéshez tartaná magát. Ennek ismérvei az autonóm gondolkodás, az egyszerre kritikus és lojális magatartás: általában azok a jegyek, amelyekkel a valódi – és nem a nálunk újabban meghonosított – közszolgálatiságot szokás jellemezni.
A két paradigma kizárja egymást, ha az egyik megvalósul, nem valósulhat meg a másik. Zsolt Péternek meggyőződése: az objektivitás paradigmája révén lehet elérni, hogy minél több civilizált, jól tájékozott polgára legyen az adott országnak. Rendkívül károsnak tartja, hogy a magyarországi média – bár a kilencvenes évek elején még nem így volt – a politikai kiegyensúlyozottság paradigmája, annak is egy eltorzított formája felé vette az irányt, és „naivitása miatt” kinevette az úgynevezett objektivitás doktrínát. Pedig utóbbi értékként máig érvényes: e szerint az újságíró, ha nem is tudja megvalósítani az objektivitást, de arra kell törekedjék.
Jelenleg ugyan kevés oka van rá, de a médiaszociológus optimista. Bízik abban, hogy a politikai és tulajdonosi elvárásokkal szemben egy idő után újratermelődnek majd a médiaetikai szempontok, a sajtóban dolgozók megteremtik a maguk számára az autonóm munkavégzés feltételeit. Különben – állapította meg Zsolt Péter – nem újságírók lesznek, hanem pártkatonák, ezzel pedig csúnyán becsapják a nézőket és az olvasókat.
