sör;

2018-08-03 10:42:44

Rossz hírünk van: drágul a sör

Kevesebb árpa termett az idén, emiatt emelkedhet a sör ára. Az ágazati szereplők szerint ez nem jelent majd jelentős keresletcsökkenést.

Akár 10-15 százalékkal is drágulhat a folyékony kenyér ára, mert az időjárás a sörárpát sem kímélte, jelentős volt a terméskiesés. Ha az ipar valóban emel az árain, a dobozos, illetve a palackos sörök esetében 15-25 forinttal is drágíthatja a termékeket, de a 90 százalékban hazai alapanyagokból készült csapolt sörök esetében a vendéglátóhelyeken egy ekkora drágulás - már fajtától, mennyiségtől függően - a pohár, illetve a korsó árát 40-100 forinttal is feljebb tornászhatja.

A söripar képviselői egyelőre bizakodóak, s nyilatkozataik szerint nem tartanak a fogyasztás jelentős visszaesésétől. Az éves átlagos sörfogyasztás 61-63 liter. Idén az első félévben 3,5 százalékkal még növekedett is a forgalom. Ráadásul egyre többen keresik a prémium termékeket. A sörkedvelőknek egyre mélyebbre kell a zsebükbe nyúlniuk, mert az év elején a nagy gyártók már 4-5 százalékkal emelték az áraikat az energia, a munkabér, a csomagolóanyagok költségnövekedésére hivatkozva. Az áremelkedés jövőre sem áll meg, hiszen a termékdíj tovább emelkedik. Igaz, a magyarországi sörárak még így is elmaradnak a nyugat-európai átlagosan 3-5 eurótól, de amennyivel olcsóbbak itt a sörök, annyival alacsonyabbak a jövedelmek is.

Agrárszakemberek becslései szerint a mintegy 80 ezer hektáros őszi, illetve 30 ezer hektáros tavaszi sörárpa vetésterületéről hektáronként átlagosan 5 tonnás hozamok helyett ennél jóval kevesebbet takarítanak be. A tavaly ősszel vetett gabonából 15-20 százalékkal, a tavasziból pedig nagyjából 10 százalékkal marad el a sok éves átlagtól.

A terméskiesés miatt az őszi árpa tonnánkénti ára az átlagos 48-52 ezer forint helyett, a tavaszi árpa 52-56 ezer forintos ára helyett idén átlagosan 10 százalékkal emelkednek a felvásárlási árak.

Preszter Péter, az egyik vezető integrátor cég, a sörárpa termeltető Axereal Hungary termeltetési vezetője szerint nem valószínű, hogy a maláta felvásárlási árának emelkedése drágíthatja meg a sört. Ugyanis a sörárpa, illetve a belőle készített maláta - amely elengedhetetlen az erjesztéshez - egy doboz, vagy palack sör önköltségében elhanyagolható százalékot képvisel – nyilatkozta a Népszavának. A szakember szerint az is tévedés, hogy Magyarországon a söralapanyaghoz csak euróárt lehet hozzájutni. A cég és testvérvállalata, a dunaújvárosi Boolmart Kft. ugyan euróelszámolással dolgozik, de a termelők döntő többségével forintban számolnak el. A gazdáknak még arra is lehetőségük van, hogy előszerződéskor ne kérjék az aktuális árfolyamon a termény árának forintosítását, hanem azt csak a számla kiállításakor érvényesítsék. Az a termelő, aki például februárban kötött szerződést tonnánként 150 eurós áron, 311 forintos árfolyamon, de csak nyáron szállított és állított ki számlát, jól járt, hiszen addigra a forint gyengülés miatt egy euró már jóval 320 forint fölött volt.

Az önköltség emelkedése elsősorban a tucatnyi kézműves sörfőzdét érintheti különösen érzékenyen. Ők kényszerülhetnek leginkább az áremelésre.