Nem vicces

Aligha kétséges, nagyon nehéz a politikusok élete. Miközben ugyanis azért tevékenykednek, hogy a haza még inkább fényre derüljön, folyamatosan támadják őket. Nem is csoda, hogy némelyek inni kezdenek, mások beleőrülnek, enyhébb formában eluralkodik rajtuk a küldetéstudat. Mind nagy baj, amint azt Kósa Lajos ex-miniszter, ex-polgármester és még sokfajta ex egy interjúban kifejtette. Neki azonban van megoldása a - szerinte - méltatlan bírálatok kivédésére. Humorral és kellő öniróniával igyekszik átvészelni a nehéz helyzeteket. Hiszen erről az oldaláról már ismerjük is. 
Dúskálunk a kósai aranyköpésekben, most csak egyetlen gyöngyszemet idézünk példaképpen. "A magánszféra attól magánszféra, hogy magánszféra" - mondta egy sajtótájékoztatón, s bár egyáltalán nem szórakoztatni akart vele, azért mégis sikerült. Nem mellesleg ő az a politikus, aki rendszeresen kioktatja az újságírókat, hogy rosszul végzik a munkájukat. Hol a sajtóműfajok mibenlétéről tart eligazítást, hol csak arra szólítja fel a riportert, hogy tegyen fel olyan kérdést, amire pozitívan lehet válaszolni. Minden körülmények között érvényes viszont az a szentenciája, hogy "bizonyos keretek között őrizzük meg a komolyságunkat".
Igen, ez már majdnem összhangban van Karinthyval, aki a humorban nem ismerte a tréfát. Annyi a különbség, hogy Kósa Lajos kínos helyzetekben tréfálkozni próbál. Ami egyáltalán nem vicces. Viszont jól jellemzi a hatalom embereit. Akik biztosak benne, hogy mindent jól csinálnak, ergo: aki szembesíteni igyekszik őket - a szerintük mondvacsinált - problémákkal, az csak kekeckedik, akadékoskodik, végső soron ellenség. Olyan tehát, akit - a legfőbb vezető útmutatásai alapján - le kell győzni. A humor, az irónia, a tréfa és a vicc a mai rendszerben egészen új értelmezést kap. De ezen - és Kósán - már nincs kedvünk nevetni.

Pofátlanság

Most már bizonyított tény: csak hecckampány volt. Nem az első, és nem is az utolsó, de nemhogy szakmai, még politikai tartalom sem volt benne, csak indulatszítás, hergelés – a szokásos. 
2010-ben az akkor zárult kormányzati ciklus nyugalomba vonuló prominenseinek megleckéztetésére találták ki a „pofátlan végkielégítések különadója” elnevezésű kampányfegyvert, de sokkal több (kényszer)nyugdíjazott pedagógust, orvost, professzort sikerült eltalálni vele, mint leszerelt politikust. Persze nem is a pártemberek vegzálása volt a valódi cél, hanem annak sulykolása, hogy a Gyurcsány-Bajnai-időszakban állami tisztséget vállalni bűnös dolog volt, az érintettek tehát büntetést érdemelnek. Ezt így mégsem lehetett azonban kimondani – akkor még álltak a jogállam díszletei –, kellett hát az uszító üzenet és a „pofátlan” minősítés.
A számok nyelvén: 2010-ben még pofátlannak számított a 2 millió forintos fizetés és az utána járó lelépési pénz, ma viszont (miközben alig 10 százalék volt nyolc év alatt a hivatalos infláció) az 5 milliós sarzsi, meg az elvesztése esetén járó kisebb vagyon – másnak egy élet munkája, nekik apró fájdalomdíj két kényelmes állami állás között - is illő, üdvös, sőt puritán. 
Mi történt vajon közben? Meggazdagodtunk talán (mármint az ország)? Az egy főre jutó GDP vagy az átlagjövedelem nem nőtt a két és félszeresére, az államadósság sem csökkent hasonló arányban. Mi hát a magyarázat?
Mert ha az, hogy a regnáló rezsim szerint ezt a mostani Orbán-kormányt még lopva-csalva-hazudva, a közpénzből felújított fürdőt bizalmi körben magánosítva, adótartozást felhalmozott cégeket a közterhek megfizetése nélkül eltüntetve, netán a pártszolgálatból egy ebül szerzett vadászkastélyba visszavonulva is tisztességesebb dolog szolgálni, mint az előző alatt az embereket mondjuk a katedrán vagy az orvosi rendelőben, arra tényleg nem mondhatunk mást: ez bizony a legsúlyosabb pofátlanság. És ha van igazság a földön, valaki egyszer csúnyán megfizet érte. Még örülhet, ha megússza egy jól célzott vagyonadóval.

Beváltatlan ígéretek

Az utóbbi nyolc évben megtapasztalhattuk, hogy a közoktatás kérdéseiben a legfontosabb döntések épp a nyári szünetben születnek meg. Így volt ez a közoktatási törvény „köznevelésivé” transzformáláskor, s ez történt az ún. pedagógus előmeneteli rendszer – közismert nevén életpályamodell - bevezetésekor is. Nincs ez másként most sem, csak nem új jogszabály bevezetése várható, hanem egy tavalyi rendelet „élesítése”, szeptember 1-től. 
A pedagógus életpályamodell megítélése minimum sokszínű. Az érintettek azonban – keresetnövelő hatása miatt – ha zsörtölődve is, de elfogadták, hiszen a rendszer egy kiszámítható, évenkénti emelkedést biztosító, előre kalkulálható illetmény növekedést biztosított a közoktatásban dolgozó pedagógusok számára. A 2017 szeptemberétől esedékes béremelés azonban mindenki számára határozott időre (egy tanévre) szólt, hiszen a kormányzat belenyúlt rendszerbe, s az utolsó „részlet” bevezetésekor differenciálást javasolt az intézményvezetőknek, mondván, a kiemelkedően teljesítő pedagógusokat meg kell becsülni. Az elmélettel nincs semmi baj, hiszen a tanári pályán is vannak gyengén teljesítők és kiválóak is, a bérezési rendszer pedig nem jutalmazza a kiemelkedőt, s nem bünteti a károkozót. 
A tavalyi differenciálás  végül gyakorlatilag elmaradt, mert az intézményvezetők nem vállalták annak ódiumát, hogy személyes döntésüktől függjön egy etikátlan helyzet kialakulása. A hivatal viszont kötelezettségként írta elő egy a differenciálás alapját jelentő „értékelő táblázat” megalkotását, melyhez egy szempontsort is közzétett, nem hagyva kétséget afelől, hogy 2018. szeptember elsejével meg kell valósítani a differenciált béremelést. Ennek fedezetét a tavalyi béremelés jelenti: a bértömeg – jelenlegi ismereteink szerint – marad az iskoláknál, de annak szétosztása már differenciáltan fog megvalósulni. Lesznek, akik jól járnak (többet fognak keresni, mint tavaly), sokan „maradnak a pénzüknél”, és bizony olyanok is akadnak majd nem kevesen, akik jövedelem csökkenést lesznek kénytelenek elviselni. 
1. A mára már értéküket vesztett pedagógus béreket sürgősen és jelentős mértékben emelni kell, mert enélkül a pálya gyorsuló kiürülése rohamossá válik. Ennek következményei beláthatatlanok. Már a jelenlegi pedagógus hiány (kb. 4500 fő) is súlyos problémákat rejt magában. 
2. A köznevelési törvény és a pedagógus előmeneteli rendszer bevezetésekor sem ezt ígérték. Nem erről szól(t) a törvény. A modernkori Magyarország történetében még nem volt példa arra, hogy a köz alkalmazottjának bércsökkentést kelljen elviselnie. Olyat, hogy hosszú éveken keresztül ne kapjon fizetésemelést, már láttunk, de hogy a már megszerzett javakból visszavegyenek, még nem.
3. Differenciálni igenis kell! Nemcsak szóvirágokkal kell megbecsülni a kiválóan teljesítőket, hanem anyagilag is. Az ehhez szükséges többlet fedezetet a költségvetésben kell elkülöníteni.
4. A törvényeket be kell tartani. A kormánynak is. 
Frissítve: 2018.08.08. 09:17