Amennyiben holnap választásokat tartanának, Ön kire szavazna a felkínált lehetőségek közül? – tette fel a kérdést a Nedeljnik hetilap megrendelésére egy szerbiai közvélemény-kutató intézet idén júniusban. A felkínált lehetőségek között pedig ott szerepeltek a szerb és jugoszláv történelem legismertebb szereplői, valamint jelenkori politikusok.
A nemrég publikált eredmény mondható akár meglepőnek is, de a térség hasonló felméréseinek ismeretében, inkább borítékolható volt, hiszen az derült ki, hogy ha Josip Broz Tito most is élne és indulna a választásokon, meg is nyerné. Esetében legfeljebb az a meghökkentő, hogy Szerbiában nyerne horvát-szlovén származása ellenére, holott a térségben a kilencvenes évek délszláv háborúinak lelki sebei még igen elevenek.
Tito azonban így is messze lekörözi a Milosevic rezsim bukása utáni első szabad választáson, 2000 decemberében a demokratikus ellenzéket győzelemre vezető, majd 2003-ban a nyílt utcán agyonlőtt Zoran Djindjic volt miniszterelnököt is. Tito, 24,6 százalékkal nyerne, pozícióját csupán Szerbia jelenlegi államfője, a radikális ifjúból szépreményű demokrataként élre tört, a balkáni népek megbékéléséért számtalan szimbolikus gesztusra is képes, mára azonban egyre inkább autoriter vezérré váló Aleksandar Vucic veszélyezteti, aki vészes közelségben, 23,5 százalékon végzett. Djindjic 10,7 százalékon, Slobodan Milosevic 7,4-en áll. Nikola Pasic, akinek nevéhez fűződik a „szerb nagyság” 20. századi kezdete, csupán 4,4 százalékot tudna ma összeszedni egy választáson. (Pasic a Szerb Királyság miniszterelnöke volt 1891-1892-ben, 1904-1905-ben és kisebb megszakításokkal 1909-1918-ban, majd 1920 és 1926 között a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság kormányfője.)
Tito nimbusza elevenen él Horvátországban is. A zágrábi városi tanács csupán tavaly augusztus végén, 29 támogató szavazattal az 20 nem és egy tartózkodás mellett döntött a horvát főváros egyik központi, a Tito marsall tér átnevezéséről, amely azóta a Horvát Köztársaság tér nevet viseli. Az átnevezés ellen tüntettek az antifasiszták.
De becsben tartják a marsall egykori luxushajóját, a Galebet/Sirályt is. Európai Uniós támogatással múzeummá alakítják Tito kedvenc jachtját, amely 2020-ra készül el, amikor Rijeka (Fiume) lesz Európa Kulturális Fővárosa. A Galeb szolgált a második világháborúban is. Jugoszlávia felbomlása után Montenegróba került és majdnem hajótemetőben végezte, amikor 1990-ben egy görög hajótulajdonos megvásárolta. 2009-be Rijeka városa 150 ezer dollárért szerezte vissza, majd Horvátország védett kulturális örökségé vált.
Tito személye és emlékezete Horvátországban megosztóbb, mint Szerbiában, ahol egyetlen kormányzat sem igyekszik erőszakkal irtani kultuszát. Horvátországban tömeges felháborodást váltott ki, hogy a 2015 februárjában hivatalba lépő Kolinda Grabar Kitarovic államfő egyik első intézkedése az volt: azonnal eltávolíttatta Tito mellszobrát az elnöki hivatalból, arra hivatkozva, a marsall diktátor volt. Vagyis mindaddig a horvát elnöki hivatal kelléke volt a szobor (és felesége, Jovanka Broz hagyatéka is, ezt is eltávolíttatta Kitarovic). A jobboldali konzervatív elnök intézkedését elődei, a baloldaliból lett jobboldali Stjepan Mesic és a szociáldemokrata színekben elnökké lett Ivo Josipovic is bírálták.
Pedig Titot halála után közvetlenül még renegátnak tartották a horvátok, a szerbek „szerbfalónak”, de az idő mindezt megszépítette már, sőt, úgy tűnik, megbocsátották neki mind az úgynevezett horvát tavasz 1972-es elfojtását, mind az 1974-es alkotmányt, amely csökkentette a szerb befolyást a szövetségi államon belül, megerősítette az autonómiák rendszerét, de a Horvátországban tömbben élő szerbeknek nem biztosította ezt, holott a Szerbiában/Vajdaságban élő magyaroknak, horvátoknak igen.
Már Tito halálakor is élesedtek a nemzetiségi ellentétek Jugoszláviában, ezt próbálta orvosolni az 1974-es alkotmány is, de a volt jugoszláv köztudatban mégis elsősorban a viszonylagos jólét, a holnap kiszámíthatósága és biztonsága dominál az egykori jugoszláv kommunista diktátor megítélésében, amihez hozzáadódnak főleg a szerb tudatban a második világháborús győzelmek illetve az egykori nagy államalakulaton, a Jugoszlávián belüli szerb vezetőszerep is.
