A német gyarmatok sorsa

A németek román politikáját vádolva, Angolország a tolvaj szerepét játssza, aki maga kiált tolvajt

A német gyarmati társaságban való fogadás alkalmából a német gyarmati hivatal államtitkára, Solf beszédet tartott melyben a következőket jelentette ki: Gyarmati jövőnknek biztosítása nem csupán a kormánynak és bizonyos érdekcsoportoknak célja, hanem német népcéllá lett. Ma már a munkáskörök mélyében is él az a tudat, hogy gyarmati birtokainknak megtartása becsületes életkérdése Németországnak, mint nagyhatalomnak.

Az államtitkár polemizált Balfour legutóbbi nyilatkozatával, melyekben Balfour Angliának a német gyarmatok annexiójára való igényét jelentette be és indokolta meg. Solf behatóan foglalkozott e beszéddel s elsősorban a Németország elleni kereskedelmi háború terve ellen fordult.

A belga kérdést megbeszélve utalt az államtitkár a birodalmi kancellár nyilatkozataira, mely szerint Németország Belgiumot semmiféle formában nem szándékozik megtartani.

Balfournak a német keleti politika elleni vádjához érve Solf hangsúlyozza, hogy a brest-litovski béke ennek a megegyezésnek alapján jött létre az orosz és német kormány között, hogy az évszázadok óta elnyomott idegen népeknek a megkívánt nemzeti függetlenséget meg kell kapniok. A cél közös volt, csupán az út felől volt véleményeltérés. Ez az út természetesen anarchián és tömeggyilkoláson keresztül nem vezethet. Amíg a különböző országokban a rendfönntartó erők kialakulnak, Németország közérdekből hivatva érzi magát ez országok védelmére. A német kormány szilárdan elhatározta, hogy az orosz határmenti népek által kért védelmet nem fogja erőszakos annexiókra fölhasználni, hanem az eddig elnyomott népeknek megnyitja a lehetőséget a szabadság és rend felé.

Az államtitkár ezután kifejti, hogy Anglia elvesztette az erkölcsi jogot az orosz határmenti államok védelmére, mert valahányszor Angliához fordultak a népek a háború alatt, mindig megtagadta tőlük támogatását. Azonban Anglia nem akar békét Németország keleti frontján, neki tehát minden eszköz jó, amellyel Oroszországot háborúba kergetheti. A cseh-tótok szövetséges hatalomként való elismerése logikus következménye az angol-orosz barátság e sajátságos alakjának.

Az államtitkár ezután, tiltakozott Balfour hallatlan állítása ellen, amely szerint a német intervenció Finnországot német függőségbe akarta hozni s ugyancsak tiltakozott azon képtelen vád ellen, hogy Németország Lengyelországot és Ukrajnát Németország ellenségei ellen való tényleges katonai szolgálatra kényszerítette.

A németek román politikáját vádolva, Angolország a tolvaj szerepét játssza, aki maga kiált tolvajt, Románia sorsa sokkal jobb lett volna, ha Anglia, helyes tradícióitól nem tántorította volna el.

Az államtitkár ezután behatóan foglalkozott Balfournak a gyarmatokról lett kijelentéseivel és idézte Szavait, amelyek szerint a német uralomnak a gyarmatokban való helyreállítása a bennszülöttek fölötti zsarnokságot és nagy fekete hadseregnek fölállításéi jelentené Közép-Afrikában. Balfour úgy látszik nem tud semmit a színes munkás- és katonaseregek megtizedeléséről, az angol és francia gyarmatokon arról is kevésbé tud az alsóházban is elismert afrikai kényszersorozásról a bennszülöttek között. Balfour elfelejtette, hogy Németország volt az egyetlen hatalom, amely a militarizmusnak Keletafrikában való megszüntetését kifejezetten fölvette hadicéljai közé. Egész Afrikának sorsa kétségtelenül jobb lett volna, ha Anglia a Kongó-egyezményt nem sértette volna meg.

Népszava 1918. augusztus 21.