Oroszország;fegyver;

2018-08-22 09:24:00

Oroszország nem viccel, a világ legnagyobb fegyverboltja akar lenni

Érdekeltek vagyunk abban, hogy átvegyük a vezető szerepet – mondta Alekszandr Mihejev.

Oroszország a világ első számú fegyverexportőrévé akar előlépni – közölte a Roszoboronekszport orosz állami fegyverzetkiviteli vállalat vezérigazgatója kedden, a Moszkva melletti Kubinkában rendezett Armija-2018 haditechnikai fórumon.

Alekszandr Mihejev – utalva a világ fegyvereladási rangsorát jelenleg vezető Egyesült Államokra – kijelentette:

A Roszoboronoekszport vezetője elmondta, hogy Moszkva új katonai eszközöket vezet be a piacra: egyebek között a Karakurt típusú rakétahordozó kis korvettet, a Szprut úszó könnyűtankot, a Viking légvédelmi rendszert, a Tor sorozatvetők újabb változatát, valamint a későbbiekben az Armata harckocsit is.

Mihejev nagyratörő bejelentésével kapcsolatban kételyeket támaszt, hogy az Egyesült Államok szankciókkal és szankciófenyegetésekkel igyekszik elriasztani az orosz fegyverek vásárlásától a potenciális vevőket. Az Sz-400-as Triumf légvédelmi rendszereket beszerző Törökország például a 2019-es amerikai katonai költségvetésről rendelkező törvény értelmében mindaddig nem vásárolhat F-35-ös vadászgépeket, amíg el nem áll a 2,5 milliárd dollár értékű oroszországi üzlet tervétől.

Mihejev kedden közölte, hogy Moszkva jövőre kezdi el az Sz-400-asok leszállítását Ankarának. Törökország az első NATO-állam, amely a szövetség fegyverrendszereivel nem kompatibilis, fejlett orosz légvédelmi rendszert vásárol.

A fórumon Jurij Boriszov orosz miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, hogy az Armata harckocsik és a vele azonos platformon megépített haditechnika iránt óriási lesz a kereslet a világpiacon. Hozzátette ugyanakkor, hogy Oroszország nem exportál olyan eszközöket, amelyeket maga még nem rendszeresített.

Boriszov egyebek között közölte, hogy az orosz védelmi tárca megkezdte egy új, repülőgép-hordozókra telepítendő, helyből felszálló repülőgép konceptuális fejlesztését. A gép a hadiipari technológiai ciklus függvényében hét-tíz év múlva kerülhet sorozatgyártásba – tette hozzá.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a megnyitó ünnepségen közölte, hogy az Armija-2018 fórumra több mint 102 külföldi küldöttség érkezett Kubinkába, ahol 1500 vállalat mintegy 26 ezer terméke közül válogathat.