Egri csillagok;xenofóbia;

2018-08-25 09:01:00

Mindannyiunk ügye

Ha valaki úgy gondolná, hogy a hazánkban éppen kibontakozó kultúrharc valami marginális jelenség, illetve kizárólag a honi értelmiség belügye, s nincs hatással a magyar társadalom egészének mentalitására, azt emlékeztetném arra, hogy 2005-ben A Nagy Könyv játékon az Egri csillagok lett Magyarország kedvenc könyve. Mindannyiunk kedvelt gyermekkori olvasmányáról van szó, melynek Várkonyi Zoltán-féle filmváltozata is méltán népszerű. Fel kell nőnünk ahhoz, hogy észrevegyük: Gárdonyi halhatatlan műve - valószínűleg a szerző szándékától függetlenül - a fiatal olvasó elméjébe csempészi a hazafias szellemmel együtt a xenofób allűröket, többek között az iszlám megvetését, az avítt etnikai sztereotípiákat.

Az Egri csillagokat a Pesti Hírlap kezdte el lehozni folytatásokban 1899 végén, és olvasmányos stílusa, harcias üzenetei révén hamar közkedvelt lett. Bizonyára e regény óriási hatása is közrejátszott abban, hogy másfél évtizeddel később a „boldog békeidőkbe” addigra jócskán beleunt dualizmuskori ifjúság az első világháborús hadüzenet hírére a háborút éltette Budapest utcáin. A folytatást ismerjük: halottak és hadirokkantak tömege, nemzeti nyomor, megalázó vereség, trianoni katasztrófa. 

Ugorjunk száz évet előre. Adott egy kabinet, melynek feje bevallottan évtizedekre rendezkedne be, ám ezt nem jó kormányzás révén, hanem az európai demokráciákban megszokott közjogi struktúra lerombolásának útján, s úgyszólván állandó hadiállapot fenntartásával próbálja elérni. Mamelukjai a szakpolitikában rendre alulteljesítenek, az egészségügy és oktatás állapota kritikán aluli, vészes a társadalom elnyomorodása. A miniszterelnök bukása ebben a helyzetben törvényszerű, gondolhatnánk. Váratlanul azonban hősünk segítségére siet a történelem; milliók indulnak el ugyanis a háborús övezetekből az öreg kontinens felé, ő pedig heves uszításba kezd a többnyire muszlim földönfutók ellen. A hazai lakosság a 2018-as törvényhozási választások eredményéből ítélve fogadóképesnek bizonyult a gyűlöletkeltésre, nyilván nem függetlenül Magyarország kedvenc könyvének ránk gyakorolt hatásától. Az összefüggés tulajdonképpeni felismerője Várszegi Asztrik egykori pannonhalmi főapát volt, aki a közönyös, kollaboráns honi klérusból egyedüliként merte megfogalmazni akkoriban, hogy „mi, magyarok, mintha leragadtunk volna az Egri csillagok török- és iszlámszemléleténél.” 

Természetesen e sorok írója sem agitál amellett, hogy Gárdonyi Géza nagyszerű regényét száműzzék a tantervből. Csak azt próbáltam érzékeltetni, hogy a xenofób üzenetek preferálása egyébként halhatatlan műveink keretein belül – a meghirdetett kultúrharc részeként – közvetett módon évtizedekre meghatározhatja Magyarország sorsát. A kultúrharc egy másik frontvonalán pedig javában tart a küzdelem azért, hogy a hazai társadalom ne ismerhesse meg, hová vezet ez az út; ezt szolgálja a múltat a kormánytól függetlenül vizsgáló Politikatörténeti Intézet ellehetetlenítésére irányuló kísérlet.