Erdős André;
Kofi Annan;
2018-08-29 09:00:00
A napokban elhunyt Kofi Annan - az ENSZ fennállása óta a hetedik, az eddigi egyetlen afrikai főtitkár - a 90-es évek földrengésszerű geopolitikai változásainak kellős közepében találta magát, először az ENSZ békefenntartásért felelős helyettes főtitkáraként, majd 1997-től 2006-ig a világszervezet kétszer is újraválasztott első számú vezetőjeként. A szomáliai, ruandai, boszniai fiaskók és katasztrófák, a koszovói válság, a 2001. szeptember 11-i terrortámadás és azt követően az addig nem ismert dimenziókban megjelenő nemzetközi terrorizmus, illetve a globalizáció világméretű hatásai olyan sorozatos kihívások elé állították a nemzetközi közösséget, amelyekre sem az ENSZ, sem más szervezetek, sem pedig a tagállamok kormányai nem voltak felkészülve.
E traumatikus tapasztalatok igen mély és fájdalmas nyomot hagytak Kofi Annanban. Gondolkodásának egyik központi elemévé vált az emberi jogok kérdése, s ez végsősoron a világszervezet kivételes, bátor, szókimondó alakjává tette. Már főtitkárként kijelentette, hogy népirtás, emberiesség elleni bűnök, háborús bűnök esetén a nemzetközi közösségnek be kell avatkoznia a polgári lakosság védelmében. A boszniai eseményekről írt főtitkári jelentéseiben például az ottani történéseket úgy jellemezte, hogy „a Gonosz létezik!”. Hasonló módon kemény kritikával illette a délszláv térségben állomásozó kéksisakosokat, akiket a „gondolkodás nélküli semlegességük” miatt marasztalt el. A koszovói etnikai tisztogatás leállítása érdekében 1999-ben indított, biztonsági tanácsi felhatalmazás nélküli NATO légitámadásokat jogilag illegitimnek, de politikailag elkerülhetetlennek nevezte.
Az ezekhez hasonló keserű tapasztalataiból fakadó tanulságok összegzésére Kofi Annan egy magas szintű főtitkári panelt hozott létre, amely 2000-ben kritikus jelentést tett közzé a Ruandában és Boszniában zajlott ENSZ-tevékenység kapcsán. A jelentés hangsúlyozta, hogy a terepen tartózkodó kéksisakosok ne csak önvédelemből, hanem a rendkívüli veszélyben lévő polgári lakosság védelmében is használják fegyvereiket. A főtitkár pedig kijelentette, hogy a belügyekbe való beavatkozás elve nem lehet ürügy az emberi jogok védelmében való fellépés megakadályozására.
Az ENSZ és Kofi Annan – másodikként a főtitkárok közül - 2001-ben Nobel Békedíjban részesült. 2003-ban pedig, az ún. második Öböl-háború idején nyíltan állást foglalt az akkori amerikai kormányzat Irak elleni katonai akciója ellen. Feltétlenül említésre méltó az ENSZ Közgyűlése által 2005-ben elfogadott ún. Védelmi Felelősség elve is, amely kimondta, hogy amennyiben egy kormány nem képes vagy nem hajlandó saját állampolgárai emberi jogait megvédeni, a nemzetközi közösség kész a kollektív fellépésre a Biztonsági Tanácson keresztül.
Ugyancsak Kofi Annan főtitkári időszakához köthető az általa „globális falunak” elnevezett világ viszonyai javítására irányuló két nagy fejlesztési célprogram, amely a 2000 és 2030 közötti időszakra konkrét egészségügyi, oktatási, környezeti, szociális és jogállamisági célokat tűzött ki.
Összefoglalva, Kofi Annan kétszer ötéves regnálása idején az ENSZ reformja magasabb sebességre kapcsolt, a szervezet szókimondóbb lett, megkezdte az intézményes szembenézést saját fogyatékosságaival, sokszor a saját Alapokmányába több mint hetven évvel ezelőtt belefoglalt kitételekkel. A nemzetközi jog megsértése, az emberi jogokkal kapcsolatos súlyos aggodalmak továbbra is komoly tehertételt jelentenek, azóta is újabb kihívásokkal bővülnek, melyek megoldása – mivel az ENSZ nem világkormány - mindenekelőtt az egyes tagállamok politikai akaratától függ.
És hogy kissé közelebb hozzuk a most elhunyt ENSZ-főtitkárt hazánkhoz, az ő idején, 1998-ban állították fel New Yorkban, pont a világszervezet épületével szemben, azt az eredeti budapesti macskakövekre épült emlékművet, amely Raoul Wallenberg budapesti embermentő tevékenységéről szól, s mely műalkotás ünnepélyes felavatása Wallenberg unokahúga, Kofi Annan felesége jelenlétében zajlott le.