Felcsút;kisvasút;

2018-08-29 12:50:00

Tíz napon is utasok nélkül robogott a felcsúti kisvasút

Kiderült az is, hogy az elmúlt egy évben 8,2 millió forint veszteséget termelt.

A 600 millió forint EU-s támogatásból épült kisvasút az elmúlt egy évben 8,2 millió forint veszteséget termelt, pont kétszer annyit, mint a működése első 14 hónapjában. 2016-os indulása óta összesen már 12,3 millió forint mínuszt hozott össze a miniszterelnök hobbivonata – írja az Átlátszó.

A portál közadatigénylésben kérte ki a kisvasutat üzemeltető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványtól (FUNA), hogy 2017. július 1. és 2018. június 30. között mennyi bevétel származott a jegyértékesítésből, és mennyibe került a kisvasút üzemeltetése.

A FUNA válasza szerint az elmúlt egy évben a jegyeladásból 17,8 millió forint bevétel származott, a működtetés viszont 26 millió forintba került.

A bevétel és a kiadások közötti különbséget az általa kapott adományokból fedezi [az alapítvány]. Általánosságban megállapítható, hogy a kisvasúti személyszállítás nem tartozik a legnyereségesebb ágazatokhoz. Megtérülése csak hosszabb távon képzelhető el” – közölte a FUNA.

A portál arra is rákérdezett, hogy naponta hány jegyet adtak el, és naponta hány vonat közlekedett 2017. július 1. és 2018. június 30. között. A FUNA megküldte az adatokat, a táblázat szerint az elmúlt egy évben

– összesen 31 898 jegyet adtak el

– a legtöbb jegy, 1500 darab 2017. december 2-án, a háromnapos Mikulás-ünnepség középső napján fogyott (a másik két Mikulás-napon 870 és 1 200 db) 

– és 2018 májusában és júniusában összesen 10 napon utasok nélkül jártak a vonatok.

Ahogy korábban, most is feltűnő, hogy legtöbbször 0-ra végződik az eladott jegyek száma: mindössze egyszer volt nem kerek végződésű jegyeladás (148 db), a többi mind tízzel osztható – tette hozzá az Átlátszó.