Hegyi Iván: Satchmo és Tüske jól muzsikált

Publikálás dátuma
2018.09.02. 15:15

Ilyen a mesében van. Meg a valóságban. A Tüskének becézett Fenyvesi Máté 76-szor volt válogatott, és a nemzeti együttesben összesen nyolc gólt ért el. Mielőtt hetvenedszer öltötte magára a címeres mezt, Baróti Lajos szövetségi kapitány Bécsben azzal fordult hozzá: "Máté, e nevezetes alkalommal igazán rúghatna egy gólt!" Mire a balszélső azt válaszolta: "Fejelhetem is?"
Majd az osztrák–magyar vb-selejtező első félidejének végén előrevetődve a bal sarokba fejelte Bene Ferenc jobbról érkező szabadrúgását. Honfitársaink így nyertek 1-0-ra a 72 ezer nézővel zsúfolt Práter stadionban.
Abban az évben – 1965-ben – a szomszédok két találkozója 152 ezer nézőt vonzott, a budapesti tömeg ugyanis még a bécsit is felülmúlta. Noha mind gyakrabban olvasom, hogy a szocializmus átkos Magyarországán le akarták építeni a labdarúgást, mert szabadulni próbáltak a futball különleges társadalmi hatásától, hatvanötben 80 ezer néző volt a Népstadionban a Magyarország–NDK vb-selejtezőn (3:2) is, továbbá 75 ezer a Vasas–MTK (2:0), Honvéd–FTC (3:0) kettős rangadón és 70 ezer a Győr–Benfica BEK-elődöntőn (0:1), valamint az FTC–Manchester United mérkőzésen (2:1), amelyet a döntőbe jutásért vívtak a VVK-ban. Tetszik érteni, elődöntő magyar résztvevővel két európai tornán is...
Három az a kettő, mivel éppen az osztrák–magyar találkozó szünetében tartották a Közép-európai Kupa négyes döntőjének párosítását, s az sem volt mentes a magyar érdekeltségtől. Azért a Práterben zajlott a ceremónia, mert a KK végjátékát szintén az osztrák fővárosban rendezték. Június 23-ától. Aznap az FTC Torinóban 1:0-ra legyőzte a Juventust, és elhódította a Vásárvárosok Kupáját. Hiszik vagy sem: a gólt Fenyvesi Máté fejelte. Bécsben ugyanakkor százhúsz perces gólzuhatagot láttak – Vasas–Sparta Prága 5:4 –, a döntőben meg 1:0-t, amelyet Mészöly Kálmán tizenegyesével vívott ki az angyalföldi csapat a Fiorentinával szemben.
Mészöly a császárvárosi válogatott meccsről hiányzott, mert felszökött a láza, s bár a mérkőzés napjára felgyógyult, Baróti úgy döntött: inkább Mátrai Sándort állítja a középhátvéd posztjára, jobb-bekknek pedig az újonc Szepesi Gusztávot teszi meg. (A tatabányai játékos már olimpiai bajnoknak mondhatta magát, de az A csapatban addig nem kapott helyet. Az 1964-es ötkarikás játékok aranyérmesei közül Orbán Árpád, Palotai Károly, Csernai Tibor, Katona Sándor soha nem játszott a válogatottban, ahogyan a szintén az olimpiai kerethez tartozó, de Tokióban pályára nem lépő Orosz Pál és Nagy György sem.) Egy másik Szepesi, György már nem volt zöldfülű, így aztán az ő és kedves osztrák kollégája, Heribert Meisel kommentálásával mutatták be június 11-én az osztrák televízióban a Futballcsárdás, futballkeringő című – stílszerűen – másfél órás filmet, amely a két ország válogatottjának addigi 108 egymás elleni mérkőzését elevenítette fel. A műsor még annál is nagyobb sikert aratott, mint a My Fair Lady bécsi előadása; ez utóbbit a magyar keret tagjai is megtekintették három nappal a vb-selejtező előtt.
A fiúk odakinn is népszerűek voltak – itthon még a Ganz-MÁVAG elleni gyakorló mérkőzésükre is kiment tízezer drukker; ennyi szurkolóért ma (nem edzőmeccsen) összekulcsolnák a kezüket azok, akik a hajdani visszafejlesztésről és az utóbbi években tapasztalható látványos haladásról prédikálnak –, ám az osztrákok erősen bíztak abban, hogy együttesük az 1962-es távollét után nem hagyja ki az újabb világbajnokságot. Szinte hihetetlen, hogy Ausztria válogatottja miért nem lehetett vb-résztvevő. Azért nem, mert a szövetség nem nevezte be a csapatot a selejtezőkre... A kvalifikációs mérkőzések évében, 1961-ben az osztrák labdarúgók százszázalékos mérleget produkáltak, a magyar válogatottat is kétszer legyőzték (egyaránt 2:1-re); e két találkozónak a redukálás korszakában minimum 166 ezer – a Népstadionban az itthoni feljegyzések szerint 80 ezer, az osztrák nyilvántartásban 100 ezer – nézője volt. A hatvanegyes európai ranglistát a szövetségétől nem különösebben támogatott osztrák válogatott vezette!
Hatvanötben már nem csillogtak ennyire a szomszédok, bár Gerhard Sturmbergerről azt mondták: ha hozzá kerül a labda, mindig történik valami. Ám nem őt választották az évszázad legjobb linzi futballistájának, hanem Helmut Köglbergert. Ez utóbbi középpályás a hatvanötös budapesti meccsen (Farkas János, Fenyvesi és Mészöly góljával 3:0) szerepelt először az osztrák válogatottban. A tizenkilenc esztendős újonc feltűnést keltett, mivel színes bőrű volt, afroamerikai papától származott ugyanis, ám az édesapját – aki második világháborús katonaként járt Ausztriában – nem ismerte. A bécsi mérkőzésen Sturmbergert Rákosi Gyula, a másik "finom pengést", Erich Hofot pedig Nagy István tette hidegre, miként azt a futballpályákon mondani szokás, ellenben a vendéglátók nem bírtak hazánk fickándozó fiaival, és Rudolf Szanwald kapus be is látta, noha csak egy gólt kapott: "A magyarok a Práterben is félelmetesek."
A magyar sajtó sem fukarkodott a dicsérettel. Efféle megállapítások sorjáztak: "Ihász nagyvonalúan látta el feladatát"; "Sipos kitűnően megértette magát Mátraival"; "Albert körültekintően és jól osztogatott". A négy nappal korábban a Népstadionban fellépő Louis Armstrong kapott ilyen kedvező kritikát Pernye Jánostól, a "Satchmóhoz" hasonlóan nagyszerű zenetörténésztől a Muzsika című szaklapban.
Armstrong amúgy szinte csak átutazott Budapesten. Koncertje este háromnegyed kilenckor kezdődött – Takács Marika, a közkedvelt tévébemondónő köszöntötte őt az arénában angolul –, majd az énekes-aranytrombitás repülőgépe reggel hétkor elszállt. Akár hat nappal később az osztrák vb-remények...

AUSZTRIA—MAGYARORSZÁG 0:1 (0:1)

Vb-selejtező, 1965. június 13., Bécs, 72 000 néző. Jv.: Schwinte (francia). Ausztria: Szanwald – Halla, Binder, Koller, Kremser – Sturmberger, Hof – Hirnschrodt, Seitl, Buzek, Viehböck. Magyarország: Gelei – Szepesi, Mátrai, Sipos, Ihász – Nagy István, Rákosi – Bene, Albert, Farkas, Fenyvesi. Gól: Fenyvesi (44.).

Szerző

Kenessei András: …hát ez durva…!

Legutóbb azt ígértem, hogy durváskodni fogok. Nos, eljött az ideje. Lássunk hozzá. Azt mondja A magyar nyelv értelmező szótára, hogy egyenetlen felületű tárgy, vagy: elnagyoltan összetákolt készítmény, vagy: gondatlan tökéletlen munka, vagy: magatartásával, beszédével másokat sértő személy, vagy: efféle személytől való megnyilatkozás, vagy: hang, modor, tréfa, káromkodás, szórakozás.
Hasonlóképpen magyarázza a TESZ (A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára), de annyival bővíti tudásunkat, hogy a "durva" szó első írásos előfordulásának dátumát is megadja (1616), ami természetesen nem azt jelenti, hogy a beszélt nyelvben nem volt meg korábban, csak sajnos Mátyás király, vagy Könyves Kálmán idejéből nincs magnófelvételünk. A szó két fő használati köre a mindennapi élet tárgyaival kapcsolatos (érdes, rücskös felület szöveten, bőrön, fán, fémen), valamint az emberi viselkedésnek, magatartásnak a durva felülethez hasonló megnyilvánulása, ami egyszerű, nyilvánvaló, és más nyelvekben is szokásos – jelentés-átvitel.
Ez a kiváló szótár azt is írja, hogy nem valószínű a latin "torvus" (jelentése: mogorva, komor, vad) melléknévből való eredete, nekem azonban egy másik latin szó gyanús: a "durus". Amely az előző két könyvhöz hasonlóan az Akadémiai Kiadónál megjelent latin-magyar szótárban kapott helyet. Jelentése: (tárgyakkal kapcsolatban) kemény, merev, csípős, érdes, darabos, (személyekkel pedig) edzett, erős, faragatlan, durva, nyers, műveletlen. A mai magyar nyelvben ismerős szóként szerepel a melléknév semleges nemű formája: a durum(búza).
A mostanában egyre jobban terjedő durva beszéd és stílus (utóbbi az internetes oldalakon, például az olvasói véleményekben) számtalan példájával találkozhatunk. Régebben úgy mondták, hogy az ilyen szavak és kifejezések "nem tűrnek nyomdafestéket" – de hát hol a nyomdafesték a netes megjelenésben?
Szoktuk azt is mondani, hogy: "durván kétszer annyi" – ami persze nem érdesen, vagy faragatlanul annyi, hanem megközelítően, körülbelül. Vagy például a címben idézett szólásmondás, amely a hirtelen bekövetkező, meglepetésszerű fordulatok után szokott elhangzani. Sokszor semmiféle durvaság nincs a dologban, csak valamilyen váratlanság, és ilyenkor a meglepettség érzelmi-indulati kifejeződése nyomán hallunk efféléket.
És akkor itt egy írott példa, valamelyik netes hírharang címsorából: "Durva: 200 forintért adnak egy tekercs WC-papírt a János-kórházban". Ami természetesen nem azt jelenti, hogy csiszolópapírt adnak WC-papír helyett, hanem azt, hogy milyen viszonyok vannak az anyagi csőddel küszködő kórházakban. Ez pedig nem durvaság, hanem sajnálatos és szégyenteljes állapot.
Evezzünk békésebb vizekre. Zenészek, zeneértők, zenekedvelők tudják, hogy vannak dúr-(és moll-)hangsorok, ami a keményebb (és lágyabb) hangzást jelenti. Angolszász tájakon nem dúr-váskodnak, náluk a C-dúr szimfónia C major, a d-moll prelűd pedig d minor (vagyis: nagyobb és kisebb, de ez nem az adott kompozíciók hosszára, vagy művészeti minőségére vonatkozik, hanem bizonyos hangközökre). Érdekes, mi (meg ők is) úgy írjuk, ahogy ők mondják: nagy betűvel a dúr, kis betűvel a moll hangnemben írt zeneművet. Hát ez durva… Igaz? Vagy csak meglepő?
Hosszan lehetne elmélkedni a durvaság(ok)ról, ám azt javaslom, hogy lépjünk túl rajta, mert van a durvaságnak egy felturbózott változata: a brutális. Nézzünk rá, mondjuk… na, mondjuk: durván öt percig. Legközelebb.

Helyesbítés

Az Anyanyelvelés első részében azt írtam, hogy a Halotti beszéd "gótbetűs szöveg" volt. Kaptam is a fejemre érte. Megérdemeltem, mert azt hittem, hogy eredetileg úgynevezett gótikus minuszkula lehetett (de ez sem állja meg a helyét), és ezért rövidítettem gótra. Valójában a dolog úgy lenne igaz, ahogy egyik tanult társam – igaz, nagy hírű professzor – kisegített: a Paradisum plantavit katalógus szerint az egész Pray-kódex írása későromán könyvírás, ugyanis a Halotti beszéd ebben a kódexben található. Vagyis nem gótbetűs szöveg, hanem későromán könyvírás.

Sebes György: Napló kutyával

Publikálás dátuma
2018.09.02. 12:53
SVÁBY ANDRÁS ÉS VÉDJEGYE, KARCSIKA
Fotó: HETI NAPLÓ SVÁBY ANDRÁSSAL FACEBOOK-OLDAL
Az a múlt hét végi vasárnap, amikor ízelítőt kaptunk az őszi időjárásból, meghatározónak bizonyult. Az egymással versengő tévék ugyanis rögtön másnap elkezdték az őszi műsorrendet. Még az sem számított, hogy a héten - elviselhetőbb kivitelben - visszatért a nyár, a kereskedelmi adóknál sok minden megváltozott. Természetesen függetlenül a klimatikus viszonyoktól, viszont magyarázatot sem adva arra, hogy miért augusztus 27-én és miért nem szeptember 2-án indították az új programokat. Ez maradjon is a nézők mindenkori etetéséért felelős szakemberek titka, egyelőre amúgy sem a héten startolt műsorok szolgáltatnak témát: érdemes kicsit kivárni, mi lesz belőlük.
Ezúttal tehát egy olyan tévéssel és hetente jelentkező összeállításával foglalkozunk, aki és amely négy évszakra hitelesített. Nem is tartott egy pillanatig sem nyári szünetet, mi több, nem is látszott rajta az uborkaszezon, ami elég nagy szó egy aktuális magazinnál. Már csak ezért is megérdemel minden dicséretet az ATV-n vasárnap esténként jelentkező egyórás Heti Napló Sváby Andrással.
Nem titok, Svábyt régóta ismerem. Igaz, az utóbbi húsz évben ritkán találkoztunk, viszont újságírói pályájának kezdetén egy rövid ideig együtt is dolgoztunk. Azon nagyon tehetséges fiatalok közé tartozott, akik a Magyar Televízió rövid életű - második számú - hírműsorában, az Egyenlegnél megmutatták, övék lehet a jövő. Több kollégájához hasonlóan ő is külsős volt, fő munkahelyének a Magyar Rádió Krónikája számított, onnan küldték ki rövid időre Pekingbe tudósítónak. Egy év után azonban hazajött, tovább krónikázott és amíg lehetett, bedolgozott az Objektív című - két év után ugyancsak megszüntetett - háttérműsorba. Mindez azonban jó alapot adott neki. Egy életre megtanulta a riporteri szakmát, és azt, hogyan kell korszerű hír- és háttéranyagokat készíteni.
Ezért lehetett alapítója az 1997-ben induló két nagy kereskedelmi csatorna egyikének, a TV2-nek (amely akkor még egészen más volt, mint napjainkban). Legfontosabb "találmánya" a Napló, ami akkor valódi konkurenciája volt az MTV-n még látható, de egyre inkább ellaposodó A Hét című műsornak. Vezette a Jó estét Magyarország! című adást is, abban készített nagy feltűnést keltő - és kisebb botrányt kavaró - interjút Orbán Viktorral. 2000-ben régi barátjával, közvetlen rádiós és tévés munkatársával, Kereszty Gáborral saját műsorkészítő céget alapított. 2007-ben aztán időlegesen véget ért újabb tévés karrierje, kilépett a TV2-től és majdnem tíz évnek kellett eltelnie, hogy ismét műsora legyen. Közben néha nem tudott ellenállni a celebség kihívásainak, olykor főzött, el is vált, de sokkal többet nem lehetett tudni róla.
Tavaly március óta azonban minden vasárnap látható az ATV-n az egykori TV2-es Napló átformált, megújított változatában, amelynek létrehozásában - producerként - nagy szerepe volt Hajdu Péternek. Viszonylag kis csapattal, de nagyon profin és koncepciózusan készül az adás. Vastagon foglalkoznak politikával, de nem csak azzal. Közérdekű témákat igyekeznek feldolgozni, de közben nem szűkölködnek érdekességekben, ritkaságokban sem. Céljuk - amit el is érnek -, hogy a képernyő elé szegezzék a nézőket.
A legutóbbi adásban először annak jártak utána, miért "fogyóeszköz" Magyarországon a pártelnök. Hiszen az áprilisi parlamenti választás óta Gyurcsány Ferencen kívül távozott posztjáról az összes ellenzéki vezető. Legutóbb Szél Bernadett, így az ő sorsa nagyobb teret is kapott a riportban. Utána képet kaptunk arról, hogy szinte mindent elönt a szemét. Megrendítően emlékeztek a műsorban a múlt héten elhunyt Székhelyi Józsefre, annak az interjúnak néhány - korábban kivágott - részletével, amelyet halála előtt nem sokkal adott Svábynak. Végül szó volt a mobiltelefonok változásáról.
E négy téma rövid ismertetése is jelzi a szerkesztési elveket. Ebben a műsorban elfér egymás mellett a kemény pártpolitika és a szociális helyzet, a ritkaságok bemutatása és az emberi sorsok feltérképezése. Az utóbbi időben ennek jegyében láthattunk helyzetképet a Hős utcai gettóról, a vízi-mentők munkájáról és olyan emberekről, akik repülők, vagy éppen metrókocsik utolsó járatait irányították.
A profizmus mellett nem hibátlan egyik adás sem. Ha például egy riportnak vége van - mert Szél Bernadett kimegy és becsukja az ajtót -, akkor már nem szabad megjelennie a riporternek egy zárszóra (noha ez minden anyag végén így történik). Dicséretes, hogy ifjú tehetségek munkáit is leadják, de tévében olyat nem mondhatunk, hogy "az alábbi felvételen", ezt ki kell javítani. Az egy-egy kérdésről minden adásban ismétlődő szavazás pedig gyakran erőltetett, érthető, hogy a szponzorok és reklám miatt van rá szükség, de sok időt vesz el az értékes műsoridőből.
Mindezzel együtt példamutató a Heti Napló. Sváby valóban remekül tartja össze a csapatot, tehetséges riportereket válogatott maga mellé és politikusan, ugyanakkor ízléssel állítja össze az adásokat. Így még a műsorvezetői asztalon ülő kutyát is elnézzük neki. Elhisszük, hogy Karcsika nagyon intelligens és szeretik egymást, de azért ez túlzás. Valószínűleg olyan neki a kutya, mint Tvrtkonak a sapka. Védjegy. Bár nélküle is jó lenne.