Álmodozások kora

Varga Mihály pénzügyminiszter mert nagyot álmodni. Azt álmodta, hogy az elmúlt években bekövetkezett strukturális változások miatt az uniós forrásoktól függetlenül is fenntartható a magyar GDP évi 2,5-3 százalékos növekedése. Ha felébred és körülnéz mást láthat. Például azt, hogy az utóbbi 28 évben sem történt strukturális változás. Vagy csak annyi, hogy Orbán Viktor 2010. óta gyakorlatilag fölszámolta Magyarországon a piacgazdaságot és a családi, valamint baráti köréből az uniós és a magyar adófizetők közpénzének magánpénzzé transzformálásával mesterségesen létrehozott egy, a nemzetközi piacon versenyképtelen oligarcha réteget. A GDP-számítással is akadnak azért gondok. Ha igaza lenne az álmának és 2,5-3 százalékos növekedést uniós források nélkül is elérne a magyar gazdaság, akkor az azt jelentené, hogy a kormányzati előrejelzések szerint a ciklusban átlagosan 4 százalékos bővüléssel számolva, az uniós források alig 1-1,5 százalékkal járulnak hozzá a magyar GDP-hez. Csakhogy közgazdászok szerint ezek a források 1,5-1,6 százalékkal járulnak hozzá a GDP-hez. Itt az egyik adat még stimmelne is, ha a magyar gazdaságba a multik teljesítményét is beleszámítanánk. Ám, ha magyar gazdaságon „magyar magyar” vállalkozásokat értjük, akkor csak az autóipar 0,3-0,5 százalékot tesz hozzá a növekedésünkhöz és akkor ezzel már egyik megálmodott adat sem egyezik és akkor még nem beszéltünk a más ágazatokban működő multikról. A kizárólag magyar tulajdonú cégek, a lakossági fogyasztással és minden egyébbel számolva a közgazdák szerint 1,2 százalékos növekedésre lennének képesek. Nagy valószínűséggel a 2020-2027-es uniós költségvetési ciklusban a jelenleginél kevesebb pénz jut Magyarországnak, miközben gazdaságkutatók, elemzők az idén várható 4-4,2 százalékos GDP bővülés után jövőre már 4 százalék alatti növekedésre számítanak. A bérek már 2019-ben is jóval elmaradnak az elmúlt két évtől, így a fogyasztás sem lendíti feljebb a GDP-t. Ideje felébredni. És nem csak Varga Mihálynak.   
2018.09.07 08:40

Fideszes igazság

Újabb jobboldali sajtósiker: Varga Istvánnak, a Fidesz frissen összeeszkábált médiaalapítványa elnökének úgy sikerült „megvédenie” a kormányzati médiapolitikát a 24.hu interjújában, hogy az érvei közé egyetlen igaz állítást sem sikerült beemelnie. 
Varga azzal kezdi, hogy felemlíti az eredeti bűnt, amikor a megyei lapokat harminc éve úgymond átjátszották az Axel Springernek, „ami igazán nem keresztény, konzervatív értéket képvisel. Akkor eltolódott minden a baloldalra”. Ehhez képest az Axel Springer a Fidesz bajorországi testvérpártjához, a CSU-hoz áll közel – ennyit az eltolódásról. 
A fideszes képviselőből médiacézárrá lett kuratóriumi elnök következő mondása szerint a magyar médiapiacon jelenleg is balliberális túlsúly van. Naná: az összes megyei lap, az összes országos elérésű rádió és a teljes közmédia a Fideszé, ugyanúgy, mint a vezető hírportál és a legnagyobb kereskedelmi tévécsoport. A riporter rá is kérdez, hogy pontosan melyik piaci szegmensben vannak túlsúlyban a liberálisok, de erre más csak az a válasz, hogy „ne ejtsünk krokodilkönnyeket a liberális sajtóért”. 
Rendben, ne ejtsünk, hallgassuk inkább Varga urat, mint mond arra, hogy a teljes – tehát a Buci Macitól a mindmegette.hu-ig terjedő - sajtó összes reklámbevételének jóval több mint fele a fideszes médiagömböchöz folyik be. (A közéleti-politikai szegmensben kb. 80-20 az arány a narancsos pártorgánumok javára.) Erre is van persze NER-konform magyarázat: „kormánydöntés alapján a nyomtatott médiakultúra megmentése közérdek”. 
Lefordítom, hogy a szakmán kívüliek is értsék. Jó, régen sem az volt a baj a megyei lapokkal, hogy baloldaliak voltak, hanem az, hogy nem a Fidesz szerkesztette őket. Rendben, nincs balliberális médiatúlsúly, de a liberálisok amúgy sem érdemelnek szánalmat. Oké, a pénz a fideszes sajtóba csorog, de nincs mit tenni, a kormány így döntött. 
A folytatás is hasonló színvonalú. Varga István szerint nincs gond a piaci és hírmonopóliumot építő médiaalapítvánnyal, mert „a GVH megvizsgálta és rendben találta az ügyletet”. Amikor a riporter emlékezteti rá, hogy a versenyhatóság nem vizsgálhatta az összevonást, nem jön zavarba: üsse kő, nem vizsgálta, de „tudomásul vette” (nem tehetett mást, miután a kormány nemzetstratégiai érdekűvé minősítette a bulit, kivonva a GVH hatásköréből). 
„Nyugaton is markánsan elkülönül a két oldal médiája” - zárja le a vitát Varga István, ami akár igaz is lehetne, de nem az: nyugaton valójában a közpénzből fönntartott közszolgálati sajtó különül el minden egyéb, a piacról élő kiadványtól – vagyis az éles választóvonal nem a politikai oldalak között húzódik -, míg nálunk az állami MTVA-t ugyanúgy az adófizető tartja el, ahogy az alapítványi Origót meg Figyelőt.
A tanulság: vagy az van, hogy a Fidesz médiagólemének létrehozása körül minden törvényes és etikus, csak épp a legfőbb illetékes nem érti (ezért aztán elmagyarázni sem képes), vagy pedig az, hogy törvénysértő módon, adóbefizetésekből építenek pártmédiát, de még nem találták meg a megfelelő embert, aki hihetően tudna hazudni róla.
2019.01.24 09:00
Frissítve: 2019.01.24 09:02

A méltóságról

Hihetnénk, a méltóság - már csak hivatalból is - hozzátartozik bizonyos emberekhez és bizonyos intézményekhez. Szomorú megélni, hogy napjainkban már rég nincs így. És ez előkelő helyet foglal el a jelenlegi hatalom bűnei sorában. A parlament maga és képviselői egyenként, az egykor közszolgálati, ma már legfeljebb csak annak gúnyolt média, valamint az ügyészség a legújabb játék vesztesei. Mert hiába igyekszik a hatalom bizonygatni, hogy neki van igaza – mint mindig -, valamennyien méltatlan helyzetbe kerültek. Itt nincsenek győztesek.
Hogy ki a felelős ezért a helyzetért, végül is mindegy. Orbán Viktor, amiért mindent alárendel annak, hogy kezében tarthassa az országot, s ha véletlenül eljut hozzá egy lényegi kérdés, csak cinikusan válaszol? Kövér László, aki folyamatosan leckézteti képviselőtársait, ha nem úgy viselkednek, ahogy ő jónak tartaná? Áder János, akinek magas államfői hivatalából nincs szava e cirkuszhoz? 
Mindannyian egyformán tehetnek róla, hogy a közmédia kiszolgálója a hatalomnak. Az ő kedvükre hoz a Központi Nyomozó Főügyészség az uralkodó rezsimnek tetsző döntéseket. Miattuk kényszerülnek ellenzéki képviselők olyan helyzetbe, amit normális körülmények között maguk is nevetségesnek tartanának és elítélnének. Csakhogy a szent Nemzeti Együttműködés Rendszerében nincs más módjuk sem a tiltakozásra, sem arra, hogy felhívják a figyelmet a demokrácia sérüléseire. Olyan eszközöket kénytelenek igénybe venni, amilyeneket egyáltalán tudnak. Hol a parlamenti ülés méltóságát sértik, hol a magukét – mondjuk a tévé székházában -, mert nincs más lehetőségük. Persze, csendben is maradhatnának, de azzal ugyancsak a rendszert segítenék.
Most senkinek nincs jó választása. Ezt már képtelenség méltósággal megoldani. Már csak azért is, mert a propaganda ráerősít. A hatalom emberei vég nélkül harsogják az előírt, betanult szövegeket, gyilkolják a karaktereket. Nem számít nekik semmi. Meg sem próbálnak méltó módon viselkedni. 
A régi dal ma is aktuális: miért hagytuk, hogy így legyen?
2019.01.24 09:00
Frissítve: 2019.01.24 09:03