Álmodozások kora

Varga Mihály pénzügyminiszter mert nagyot álmodni. Azt álmodta, hogy az elmúlt években bekövetkezett strukturális változások miatt az uniós forrásoktól függetlenül is fenntartható a magyar GDP évi 2,5-3 százalékos növekedése.

Ha felébred és körülnéz mást láthat. Például azt, hogy az utóbbi 28 évben sem történt strukturális változás. Vagy csak annyi, hogy Orbán Viktor 2010. óta gyakorlatilag fölszámolta Magyarországon a piacgazdaságot és a családi, valamint baráti köréből az uniós és a magyar adófizetők közpénzének magánpénzzé transzformálásával mesterségesen létrehozott egy, a nemzetközi piacon versenyképtelen oligarcha réteget.

A GDP-számítással is akadnak azért gondok. Ha igaza lenne az álmának és 2,5-3 százalékos növekedést uniós források nélkül is elérne a magyar gazdaság, akkor az azt jelentené, hogy a kormányzati előrejelzések szerint a ciklusban átlagosan 4 százalékos bővüléssel számolva, az uniós források alig 1-1,5 százalékkal járulnak hozzá a magyar GDP-hez. Csakhogy közgazdászok szerint ezek a források 1,5-1,6 százalékkal járulnak hozzá a GDP-hez. Itt az egyik adat még stimmelne is, ha a magyar gazdaságba a multik teljesítményét is beleszámítanánk. Ám, ha magyar gazdaságon „magyar magyar” vállalkozásokat értjük, akkor csak az autóipar 0,3-0,5 százalékot tesz hozzá a növekedésünkhöz és akkor ezzel már egyik megálmodott adat sem egyezik és akkor még nem beszéltünk a más ágazatokban működő multikról. A kizárólag magyar tulajdonú cégek, a lakossági fogyasztással és minden egyébbel számolva a közgazdák szerint 1,2 százalékos növekedésre lennének képesek.

Nagy valószínűséggel a 2020-2027-es uniós költségvetési ciklusban a jelenleginél kevesebb pénz jut Magyarországnak, miközben gazdaságkutatók, elemzők az idén várható 4-4,2 százalékos GDP bővülés után jövőre már 4 százalék alatti növekedésre számítanak. A bérek már 2019-ben is jóval elmaradnak az elmúlt két évtől, így a fogyasztás sem lendíti feljebb a GDP-t.

Ideje felébredni. És nem csak Varga Mihálynak.