Boros Misi, vagy mondhatunk most már inkább Mihályt, hisz majd tizenöt éves, az immár négy évadot megért Virtuózok című televíziós komolyzenei tehetségkutató-verseny emblematikus alakjává vált. Tehetséges zongorista, jól beszélő showman, aki a hangverseny műsorvezetőjeként is megállta a helyét a sportcsarnokban összegyűlt jó párezer ember előtt. Mindamellett mégsem lehet simán showműsornak – mint azt egy nézőtől hallottam a szünetben – nevezni azt, amit az esten hallottunk-láttunk. Még akkor sem, ha a mellettem ülő kislány egy jó nagy adag pattogatott kukoricát fogyasztott el az első rész alatt, tehát a körülmények jóval lazábbak voltak, mint egy zeneakadémiai, vagy Müpa-béli hangversenyen. Mert a műsorszámok maguk – legalábbis a műsor jó részében, az utolsó, sok játékos elemet tartozó darabokig – a klasszikus zene legnagyobbjainak remekművei közül kerültek ki, és nagyon komoly felkészültségű, tudású gyerekek, fiatalok – tulajdonképpen korérett, vagy akár kész művészek – adták elő azokat. Négy zongora volt a színpadon, és látván a zenekart is, sejteni lehetett, Bachnak Vivaldi négyhegedűs versenyművét alapul vevő alkotása is felhangzik majd. Így is történt, nyitásként Boros Misi, Balázs-Piri Soma, Boateng Kármen Stephany és Bogányi Gergely és a zenekar játszottak. Bár láttam színes, nyomtatott, részletes műsorlapokat itt-ott egy-egy nézőtárs kezében, bővebb, pontosabb és főleg könnyebben hozzáférhető tájékoztatást arról, mi fog ránk várni a végül is két és fél órásra nyúlt koncerten, szívesen vettem volna előzetesen.
Az óriási tér szükségessé tette a hangosítást, így az a fajta intimitás, amely akár még a legnagyobb valódi hangversenytermek sajátja is, hiányzott, ezért amit halottunk, láttunk, több és kevesebb is volt, mint egy megszokott komolyzenei hangversenyen: voltak hatalmas képernyők, és a hangosítás is hallhatóbbá tett néhány olyan részletet, amely egyébként még az elsős sorban sem hallható. Ilyenek voltak Ninh Duc Hoang Long, a vietnámi tenorista hangképzési fogásai. Öröm őt volt hallani, a Hazám, hazám áriát jóval meggyőzőbben énekelte, mint annak idején a tévéműsorban, valójában egy kész, szép hangú, muzikálisan éneklő tenoristát hallottunk, de éppen a hangosítás tette lehetetlenné, hangjának valódi vivőerejéről meggyőződjünk, miközben így is az est egyik legfigyelemreméltóbb fellépője volt.
Az első szám után fogytak a zongoristák, Mozart három, majd két zongorára írt versenyműveinek egy-egy tétele került sorra, és bemutatkozott Kocsis Krisztián is – előbb karmesterként, majd zongoristaként is. A kiváló zongoraművész-karmester fia édesapja zongoráját is elhozta, és úgy tűnik, minden téren igyekszik annak nyomába lépni, mindenesetre az az egy Mozart-tétel, amit vezényelt, ígéretes karmesterjelöltet mutatott, és kiválót nyújtott a második részben, a Brahms zongoraverseny részletben hangszeres játékosként is. Az első részben mondhatni fő műsorszámként, két zongorás átiratban Csajkovszkij Diótörőjéből hallhattunk tételeket, Boros Misi és Bogányi Gerely játszott élményszerűen, bár a hatalmas tér beleszólt zenei kommunikációjukba, valószínűleg nem hallották igazán jól egymást, ezért lehetett, hogy itt-ott nem voltak együtt. Boros Misi szólistaként Liszt La Campanelláját játszotta, ez valóban komoly virtuozitást igénylő mű, és végeredményben komoly hiányosságok nélkül megszólalt. Viszont azt a hangszeres biztonságot, művészi jelenlétet a színpadon, amit egy kis nagy virtuóztól elvárunk, a tízéves pozsonyi hegedűs, Teo Gertler mutatta be. Max Bruch hegedűversenyének harmadik tételét játszotta, egy-két hangot leszámítva lenyűgöző magabiztossággal, érettséggel. És természetesen jók voltak a többiek is, ismerjük őket a tévéműsorból, elnyerték kiválóságuk jutalmát, pályájuk elindult, vagy olyan segítséget kaptak elindításához, hogy innentől kezdve csak rajtuk múlik, végig járják-e az azért még így sem könnyű útjukat. Azt lehetne gondolni, és egy kis igazság van benne, egy ilyen túlméretezett produkció felszínes, de végül is jó volt látni, mennyien jöttek el, és mivel az egész magva a legmagasabb szintű zene volt, a legmagasabb szintű előadásban, valódi zenei élményt kaptak a nézők.
