Állami kudarc: aki közmunkás volt, jó eséllyel az is marad

Publikálás dátuma
2018.09.14 06:00

Fotó: Németh András Péter
Az állami apparátus 100-ból 89 közmunkást nem tudott piaci álláshoz juttatni – derült ki egy lapunk birtokába került belügyi felmérésből. Az érintettek többsége beleragadt a helyzetébe, és bármiféle jövedelem nélkül marad, ha közmunka sem jut.
Az állami munkaügyi szervezet olyan kevés közmunkást tud piaci munkahelyhez segíteni, hogy már saját maga is elismeri a kudarcot. Lapunk birtokába került a Belügyminisztérium (BM) egy nemrég készült, nem nyilvános belső elemzése, amelyben az áll: júniusban a közvetítési kísérletek mindössze 3,3 százaléka volt sikeres, majdnem 89 százaléka kudarccal végződött, mintegy 8 százalék eredményét pedig nem tudták rögzíteni. Alkalmi munkára – mostani nevén egyszerűsített foglalkoztatásra – pedig az egész országban összesen 8 embert tudtak elhelyezni. Ugyanakkor tavaly már a közmunkából kilépők 18 százaléka dolgozott piaci munkahelyen hat hónap elteltével, vagyis 15 százalék körül van azok aránya, akiket felszívott a betanított munkára épülő cégek világa. Más kérdés, hogy a gazdaság esetleges visszaesésekor épp ez az alacsony iskolázottságú réteg lesz az, amelyiket elsőként teszik majd megint az utcára. Egy másik adat is azt igazolja, hogy a közfoglalkoztatottak többsége beleragad ebbe a helyzetbe. A lapunk birtokába került anyagban az olvasható, hogy a júniusban nyilvántartott közmunkások 80,6 százaléka az előző három évből legalább egyet már közfoglalkoztatottként töltött el. Talán ennél is kínosabb az, hogy a felmérés szerint a januárban vagy februárban megszűnt közfoglalkoztatás után a nyilvántartott álláskeresők 86 százalékát egyszer sem próbálták munkához juttatni. A megyék közül Csongrád a legaktívabb, ott a szakképzettek 78 százalékának legalább egy állást felajánlottak, míg máshol újabb közmunkát sem kínáltak.
Egy szempontból viszont túl is teljesített az állami foglalkoztatási rendszer. Miközben a kormány szándéka hivatalosan az volt, hogy idén havi átlagban 160 ezer közmunkásnak adjon munkát, valójában csak 142.930 embert tartottak nyilván ilyen státusban, jövőre pedig már csupán 123 ezer közmunkás foglalkoztatásával számolnak. A létszámcsökkenés ráadásul már nem csak az állam döntésén alapul, sok közmunkaprogramba nem találnak annyi embert, ahányat felvehetnének. Amiben nincs változás, az a közfoglalkoztatás területi megoszlása: Borsodban, Szabolcsban és Hajdú-Biharban dolgozik az ország közmunkásainak harmada.
A minisztériumi értékelés kiemeli, hogy a kulturális közfoglalkoztatottak nagy vihart kavart többezres elküldéséről a BM megkérdezése, sőt tájékoztatása nélkül döntött a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Kft.. Tűzoltásként a közmunkáért felelős tárca végül arra utasította a megyei és a fővárosi kormányhivatalok vezetőit, hogy azonnal keressenek más munkalehetőséget ezeknek az embereknek, hiszen foglalkoztatásuk költségeit erre az évre betervezték. A felhívás eredményéről nincs hír.
A belügyi tárca szakemberei a kormány számára készített összefoglalóban kimondják, hogy a tavaly márciusban hozott intézkedések nem hoztak eredményt: „A közfoglalkoztatottak és a még ilyen munkához sem jutó álláskeresők elsődleges munkaerőpiaci elhelyezkedési esélyei – közvetítés hiányában – nem javultak”, miközben „nagy számban maradtak jövedelmet biztosító közmunka nélkül az álláskeresők”. Ennek ismeretében még döbbenetes az, amit a közelmúltban megírt lapunk: a kormány a foglalkoztatást helyettesítő 22 800 forintos támogatás feltételeinek szigorítását és a szociális szövetkezetek működésének korlátozását javasolja.

Az állam sem számol velük hosszú távon

Mivel hosszú ideje az állami szervezetek és vállalatok a legnagyobb közfoglalkoztatók, egy tavaly márciusi kormányhatározat azt a feladatot adta a belügyi tárcának, hogy mérje fel, vajon az állami intézményekben közmunkásként foglalkoztatottak közül hány embert vennének fel állományba és a lépés mennyibe kerülne a kormánynak. A kabinet májusban egyszer már tárgyalt a felmérés eredményéről, de nem tudni milyen vélemények hangzottak el, mert a részletes megvitatását elhalasztották az év második felére. Egyelőre annyi biztos, hogy a több mint 34 ezer állami intézménynél dolgozó közmunkásból mindössze 5759 embert tudnának állományba venni, persze csak akkor, ha munkabérük fedezetét megkapnák a kormánytól. Szinte kizárólag szakképzett és kipróbált dolgozók jöhetnének számításba, akiket irodai munkán vagy a közmunkások munkairányítójaként tudnak elképzelni. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a felmérés szerint azért magas a betöltetlen közmunkás helyek száma, mert a munkát keresők többségnek alacsony az iskolai végzettsége vagy rossz az egészség állapota. A MÁV-nál például idén márciusban majdnem 400 üres álláshelyre nem találtak alkalmas embert.

Frissítve: 2018.09.14 06:00

Heisler András: Hiszek a demokráciában

Publikálás dátuma
2019.03.23 07:30

Fotó: Draskovics Adam/ Draskovics Ádám
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke a Weber-látogatás üzenetértékről és arról, miért törekszik közösségük megosztására a hatalom.
Elnök úr, itt az irodájában, egymás mellett áll az uniós, a magyar és az izraeli zászló. Meglepődött, amikor Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője, csúcsjelöltje felrúgva az előzetes programot a múlt héten felkereste? Bejelentkezett, meg szeretne bennünket látogatni, mi pedig örömmel fogadtuk. Meghatározó, komoly politikai szereplője az európai politikának, ha kíváncsi a véleményünkre, az megtiszteltetés. Volt valami visszhangja a látogatásnak? Itthonról és külföldről, magánemberektől és szervezetektől is kaptam jelzéseket. Mindenki szerint nagyon erős üzenet volt a látogatás. A kormánytól közvetlen visszajelzés még nem érkezett. Mitől volt erős az üzenet és kinek szólt? A Mazsihisz arra törekszik, hogy független, hiteles szervezetként működjön. Ha bármikor komoly politikai szereplők kérik a véleményünket, szívesen adunk tájékoztatást arról, hogyan érzi magát a magyarországi zsidóság. Fontosnak tartjuk, hogy mindig autonóm véleményt fogalmazzunk meg. Mit mondott hát Weber úrnak, hogyan érzi magát a magyar zsidóság? Először is: miért fontos ez a kérdés? Azért, mert Kelet-Közép-Európában a magyarországi közösség az utolsó nagy zsidó tömb. Próbáltam objektív tájékoztatást adni. Egyik része ennek a kormánnyal való széleskörű együttműködésünk. A zsinagógák, vagy a zsidó temetők felújításának programja, mindkettő kormányzati segítséggel tud csak megvalósulni. Támogatást kaptunk a kórházunk fejlesztésére is. Túl mindezen: Magyarországon vallási szabadság van. Ezt azért hangsúlyozom, mert nem mindenhol evidens Európában, ahol több országban a körülmetélés emberjogi meggondolások alapján tilos. Vagy a kóservágás, ami szintén vitatott. A magyar kormány deklarálta, mindezek a vallásszabadság részét képezik - amit értékelnünk kell. Továbbá: Magyarországon nincsenek fizikai atrocitások, sem zsidó emberek, sem zsidó intézményekkel szemben. Magyarországon „csak” verbális antiszemitizmus létezik, ami mellett persze nem szabad szótlanul elmenni. A zsidó közösség fizikai biztonságban érzi magát. Öröm, hogy Magyarország és Izrael között kiváló a kapcsolat, ami nem csak a zsidóknak kedvező, az egész országnak jó. Mégis, Kovács András szociológiai kutatása – amely a verbális atrocitások csökkenő mértékéről számolt be – azt igazolja, hogy a zsidó közösség tagjainak érzése szerint az antiszemitizmus egyre intenzívebb az országban. Nagy kérdés, honnan ez a dichotómia? Honnan? Három okot találtam, ami negatívan befolyásolja a zsidó közösség komfortérzetét. Az egyik a nagyon erős gyűlöletbeszéd. Nem zsidóellenes. Van, hogy filozófusok ellen, a CEU ellen, a migránsok, muszlimok, a melegek, romák ellen, vagy konkrét emberek, európai politikusok, vagy éppen Soros ellen szól. Történelmi tapasztalatai szerint a zsidó közösség a gyűlöletbeszédet társadalmi betegségnek tartja, ami minden kisebbségre veszélyes. Tudjuk, ha egy társadalomban a gyűlölet energiái feldúsulnak, az képes bármely kisebbség ellen aktivizálódni. A másik ok, a történelem átírásának a szándéka. Közösségünk holokausztot megélt tagjainak nehéz volna megmagyarázni Horthy Miklós kiválóságát. A zsidó közösség tagjai tapasztalták Horthy múlhatatlan felelősségét abban, hogy Magyarország eljutott a holokausztig. Tudjuk, Horthy nem háborús bűnös, de azt is: az ország vezetőjeként felelős 600 ezer zsidó vallású magyar állampolgár meggyilkolásáért. Azt se próbálja senki elmagyarázni nekünk, hogy a felelősség kizárólag a németeket terheli. A túlélők arra emlékeznek, hogy deportálásuk során az első német katonát Auschwitzban látták, addig mindent a magyar hatóságok intéztek. Nem szabadna szobrot állítani azoknak, akik részesei voltak ennek a folyamatnak. Sok kormányhoz közel álló történész ellenkező véleményét nem tudjuk elfogadni. Három okot említett. Igen, úgy érzékeljük, a hatalom a zsidó közösség megosztására törekszik. Nézetünk szerint a zsidóságon belül kell eldönteni, ki képviselje a magyarországi zsidóságot. Ez a mi ügyünk, a mi feladatunk, nem külső erők dolga. A közösségen kívülről más nem mutathat rá senkire, hogy mától fiam te vagy a zsidók képviselete. Tisztában vagyok azzal, hogy sok a belső vitánk akár a szekuláris többséggel, akár a nem Mazsihisz-hez tartozó közösségekkel. A vitákat képesek vagyunk nyitottan fogadni, egyedül egy dologban nem kívánunk partnerek lenni: a hatalom nem mutathat rá egyik zsidó közösségre sem, s nem mondhatja, hogy téged fogadlak el képviseletnek. Gondolom, Köves Slomóra és az EMIH-re gondol. Akkor Weber üzenetének a címzettje is megvan. Gondolhatja. Látom, ahogy a magyar kormány helyzetbe akarja hozni azt az egyébként kicsiny közösséget, amelyik a chábád mozgalom részeként, erős kormányzati hátszéllel működik. Nem csak a pénzről beszélünk. Fontos azonban kimondani: az EMIH működése legitim Magyarországon, s lenne feladata is. A probléma ott kezdődik, amikor túl akarnak terjeszkedni ezen, és megpróbálnak úgy mutatkozni, mint ha ők lennének a magyarországi zsidóság képviselete. Az Auschwitzba vezető út kis lépésekből állt. Nem érvényes-e ez a gyűlöletbeszédre, vagy a Soros-plakátokra? Igyekszünk nem hiszterizálni a történteket, pedig tudom, hajlamosak vagyunk rá. De a dolog nyilvánvalóan bánt bennünket. Nem csak a zsidó közösség hajlama ez. Jobb az antiszemita minősítést a dolgok végére hagyni, előtte érdemes elemezni a folyamatokat. Sok vitám volt emiatt. A Soros-kampány ellen keményen felléptünk. Nyílt levelet írtunk Orbán Viktor miniszterelnöknek, kértük, azonnal hagyja abba. De nem azzal indokoltuk a kérést, hogy a kampány antiszemita, mi nem minősítettünk. A Soros kampány potenciális hatására hívtuk fel a figyelmet, amit iszonyatosan veszélyesnek tartunk. Látszólag képtelen kérdés, de melyik a veszélyesebb: ha az utcán csattogó bakancsos emberek trappolását látja, vagy ha a közönség tudatalattijába elültetik a nemzet ellenségének plakátképét. Aki „mellesleg” zsidó. Nekem erről a berlini holokauszt-emlékmű jut eszembe. Az a szimbólumrendszer, amely leírja azt az őrületet, ami Németországból, az egykori demokratikus, liberális, felvilágosult országból diktatúrát volt képes csinálni. Az emlékmű sok száz sírméretű kőtömbből áll, egy hatalmas téren. Amikor az ember gyanútlanul besétál a kissé lejtő úton a kövek közé, egyszer csak körbenéz és az öt méter magas betonoszlopok, már eltakarják a napot. Ott áll, a sötétség közepén és valójában észre sem vette, hogyan jutott a fényből oda. A legveszélyesebbnek ezért azt tartom, ha hamis ideológia kezd úrrá lenni a társadalomban. Megszólalni ilyenkor emberi és állampolgári kötelesség. Elmesélek egy történetet. Egy 16 éves fiút, akinek a gyermekei, unokái ma itt élnek a Soros-plakátok alatt, 1944 karácsonyán, az utcán elfogott két nyilas. Az egyik agyon akarta lőni, de a másik, megszólalt, hagyjuk, hiszen ez gyerek még. Szóval, ez a fiú, kiben bízna meg inkább: a demokratikus, őt is védő törvények rendszerében, vagy abban, hogy az őt megmentő ember jobb- vagy ballábbal kelt-e fel reggel? Rendkívüli módon hiszek a demokráciában. Úgy gondolom, hogy egy normális demokratikus államnak a felépítése, szervezetei, kontroll mechanizmusai képesek megvédeni az ország állampolgárait. Mindegyiket, bármelyik kisebbségről beszéljünk. Akár a többségről, akár a zsidókról, akár a másokról van szó. Nem akarom bírálni az izraeli kormányfőt, mert Orbán Viktor szerint, aki Izrael Állam politikáját bírálja az antiszemita, ami persze marhaság, mert a meghatározott időre választott politikai végrehajtó hatalmat azonosítja a nemzettel, de Benjamin Netanjahu – amikor tavaly itt volt – nem vette ezt észre? Vagy két autoriter politikai barátsága és Soros-utálata felülírta, amit látott? Nem szívesen kritizálom se Izrael miniszterelnökét, se Izrael Államot… Ezt nem kívántam, nem is volna méltányos. …de azt tudom és látom, hogy Izrael valódi demokrácia. Mindenki szabadon elmondhatja véleményét, van hatalomtól és pártoktól független médiarendszere, a demokratikus kontrolloknak köszönhetően törvénytelenül nem működhetnek sem állami intézmények, sem vezetőik. Izraelben „nagyonsokpártrendszer” van, a belső kritika pedig erős és hangos – vicces lenne ezt antiszemitizmusnak mondani. Budapestről nekünk persze óvatosabbnak kell lennünk. Európa békéjéből nehéz kritizálni egy olyan országot, amely állandó életveszélyben, háborús környezetben él. Netanjahu látogatásakor ezért finoman kértük, jobban figyeljenek Izrael és a diaszpóra kapcsolatára. Tartalmában ez nem volt unikális, a világ valamennyi diaszpórájában ugyanezzel a problémával küzdenek – még az amerikai diaszpórában is. Ami talán sokkoló volt, hogy mindezt szemtől szembe mondtuk el neki. De azért ő mégiscsak Izrael kormányfője, Ronald Lauder pedig – aki Orbánt dicsérte – mégis a Zsidó Világszövetség elnöke, ők a világ zsidóságának legnagyobb szavú vezetői. Ön a berlini kőtömb-sírokról beszél, az Auschwitz felé vezető út lépéseiről, csoda-e, ha a magyar zsidó közösséget kiveri a víz? Bízom benne, hogy az az út ma nem létezik. Bízik benne… Bízom és megteszünk mindent, hogy ne létezhessen. Ez mindannyiunk felelőssége, nem csak a zsidóké, mindenkié. Magyarországnak konszolidált demokratikus úton kell haladnia, amely lehet jobboldali konzervatív, vagy baloldali, számunkra ez nem pártpolitikai kérdés. Biztosítani kell minden magyar állampolgárnak a biztonságot, az emberi méltóságot, az emberi jogok érvényesülését. Ez a lényege az államnak. Ha Adorno szerint Auschwitz után nem lehet verset írni, akkor Auschwitz után normális ember nem lehet antiszemita, mert az emberellenes. Nem létezhet már „szalonzsidózás”. De eddig csak a zsidóság szemszögéből néztük a dolgot. Nézzük a kormány szemszögéből. Mit kezd a kormány a magyar zsidó közösséggel? A kalap a zsinagógában a semminél több, de talán kevesebb a kelleténél. A magyar zsidóság fontos az országnak. Vissza lehet menni Szent Istvánig, hogy megnézzük, mivel járult hozzá a sokszínűség Magyarország fejlődéséhez. Zsidók és nem zsidók magyarországi szimbiózisa az ország művészetének, mindenkori modernizálódásának hozzáadott értéke. Akkor én e mellé odateszem az antiszemiták legutóbbi kitüntetését, ami ellen a Mazsihisz is tiltakozott, a Szabadság téri emlékművet, a Soros-plakátokat. Közben pedig önnel együtt emésztem magam a berlini emlékművön. Visszatérnék Manfred Weber látogatására. Leírtam neki a helyzetet, a pozitív kapcsolatunkat a kormánnyal és a létező komoly emlékezetpolitikai konfliktusokat. Közben a hivatalos megemlékezéseken hibátlan beszédeket hallunk. Ma már a magyar kormány szinte minden tagja elismeri a magyar állam történelmi felelősségét. Áder János köztársasági elnök Auschwitzról, mint a legnagyobb magyar temetőről beszélt, meg arról, hogy magyarok öltek magyarokat. Ezzel együtt, s emlékeztetem az EMIH-ről mondottakra is, nem gondolja, hogy indokolt az az érzés: a magyar zsidóság játékszer valamiféle politikai játszmában? Európában sok száz éve minden kisebbség lehet a hatalom játékszere. Ki lehet ezt így mondani? Webernek deklaráltuk, hogy konfliktusaink a magyar kormánnyal nem antiszemita indíttatásúak. Azaz de facto megvédtük Orbán Viktort az antiszemitizmus vádjától. Ennek tudatában elég megrázó volt, hogy Weber távozása után szembesültünk két bevallottan antiszemita, rasszista ember kitüntetésével. Iróniával válaszoltunk, annyira groteszk a történet. Akkor játékszerek, vagy sem? Ilyen történetektől a zsidó közösség frusztrált lesz, ebben a kormánynak nagy a felelőssége. A Mazsihisz a legnagyobb magyar zsidó közösségként szervesen integrálódott a magyar társadalomba, nem fordulhat elő, hogy ne legyen érdemi kapcsolata a kormánnyal. Most választások lesznek a Mazsihisz-ben, a megválasztott elnöknek kell a konfliktusokat együttműködésre váltania. Közben meg kell tartanunk önállóságunkat, büszkeségünket, függetlenségünket.

Névjegy

Heisler András 1955-.ben született Budapesten. Mérnök-közgazdász, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, a Zsidó Világkongresszus és az Európai Zsidó Kongresszus alelnöke.1985 óta aktív a budapesti zsidó közéletben. 1990-ben választották be a Dohány utcai zsinagóga elöljáróságába, aminek 2011-ig volt tagja. 1993-ban a Mazsihisz 1995-ben pedig a Budapesti Zsidó Hitközség vezetőségébe is bekerült. 1999-ben választották meg a Mazsihisz alelnökévé, majd 2003-ban az elnökévé. Pozíciójáról 2005-ben lemondott. A Mazsihisz vezetőségébe 2011-ben tért vissza, aminek 2013-ban lett másodjára is az elnöke. 2015-ben újraválasztották. 2011-ben megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést, amit 2016 augusztusában Bayer Zsolt kitüntetése miatt visszaadott.    

Frissítve: 2019.03.23 07:30

Kacsintgat a Jobbik az Európai Néppárt felé

Publikálás dátuma
2019.03.23 07:30

Fotó: Népszava/ Vajda József
Gyöngyösi Márton listavezető elképzelhetőnek tart olyan forgatókönyvet, hogy pártja felvételét kéri az EPP-be.
A Jobbik képviselői eddig a függetlenek között ültek az Európai Parlamentben. Gyöngyösi Márton, a párt elnökhelyettese és EP-listájának vezetője lapunknak elmondta, hogy az uniós választást követően szeretnének egy olyan „jobbközép, konzervatív pártcsaládhoz csatlakozni”, amelynek értékrendje közel áll a Jobbik elveihez. Gyöngyösi jelenleg rendkívül képlékenynek látja a helyzetet, nehéz kiszámítani, hogy melyik politikai irányvonal milyen szavazói támogatottságot tud majd maga mögött. Több mint valószínű azonban, hogy a májusi választást követően átalakulnak az erőviszonyok az Európai Parlamentben. A politikus sorsdöntőnek nevezte a választást, szerinte eldől, milyen irányba megy tovább Európa. A Jobbik számára – mondta az EP-lista vezetője – az előttünk lévő két hónapban a kampány és a lehető legjobb eredmény elérése az elsődleges, azzal, hogy melyik pártszövetséghez akarnak tartozni, ráérnek május végén, az eredmények ismeretében foglalkozni. Már csak azért is ehhez tartják magukat, mert még a látszatát is szeretnék elkerülni annak, hogy a Jobbik előre pozíciókért lobbizik – hangsúlyozta Gyöngyösi Márton. Tavaly nyáron a Jobbik már kacérkodott a gondolattal, hogy idővel felvételét kéri az Európai Néppártba (EPP). Sneider Tamás pártelnök az Azonnali.hu-nak adott interjújában ugyanakkor elvetette azt a lehetőséget, hogy a Jobbik egy frakcióban üljön a Fidesszel, „annyira különbözik a két párt politikája”. A kérdés – anélkül, hogy a Jobbik szándéka konkrét formát öltött volna – lekerült a napirendről. Most, hogy felfüggesztették a Fidesz tagságát (és a magyar kormánypárt esetleges kizárása is a lehetőségek között van) ismét terítékre kerülhet az ügy. Lapunk úgy értesült, hogy a Jobbik már folytatott „puhatolózó tárgyalásokat” az Európai Néppárttal, de Gyöngyösi szerint ez a megfogalmazás nem pontosan fedi a valóságot: személyes ismeretségek révén informális kapcsolatfelvételek történtek. Ezek a találkozások nem nevezhetők a tagfelvételi kérelmet előkészítő tárgyalásoknak – mondta. Céljuk elsősorban az volt, hogy minél szélesebb körben megismertessék programjukat, bemutassák, a Jobbik milyen „vízióval rendelkezik az Európai Unióról és az EU-ban helyet foglaló Magyarországról”. „El tudok képzelni ilyen forgatókönyvet” – jelentette ki Gyöngyösi Márton arra a kérdésünkre, mennyi realitását látja annak, hogy a Jobbik végül felvételét kérheti-e az Európai Néppártba. Ehhez arra is szükség van – tette hozzá –, hogy az Európai Néppártban tisztuljon a kép, eltűnjenek a jelenleg meglévő törésvonalak.

Messziről indulnak

Nem tudom, mit szívnak, de láthatóan hatásos, szóval inkább azzal kereskedjenek, mert ha illegális is, sikeresebbek lesznek vele, mint a politikában – tavaly nyáron így reagált a Jobbik felvételét firtató kérdésre Pedro Lopez de Pablo, az Európai Néppárt képviselőcsoportja sajtófőnöke a Magyar Hírlapnak. Lapunk is kereste a sajtófőnököt, aki nem cáfolta, hogy ezeket a kifejezéseket használta. A Jobbikban sem váltott ki osztatlan lelkesedést, hogy Sneider Tamás pártelnök megpendítette az Európai Néppárthoz való csatlakozás lehetőségét. Szávay István jobbikos parlamenti képviselő a Népszavának elmondta: a maga részéről nem ért egyet azzal, hogy a Jobbik felvételét kérje az Európai Néppártba. Kifogásolta azt is, hogy a csatlakozási szándékról nemcsak döntés nem született, hanem még érdemi vita sem volt. (Szávay időközben – egy antiszemita kijelentéseket tartalmazó hangfelvétel nyilvánosságra kerülése miatt – megvált mandátumától.) Annak érzékeltetésére, hogy mekkorát változott a világ, egy hír 2013-ból: a francia Nemzeti Front közös szélsőjobbos frakciót hozna létre az Európai Parlamentben, de abban nem számít a Jobbikra és a görög Arany Hajnalra. Akkoriban tehát még Marine Le Pen, a Nemzeti Front (ma már Nemzeti Tömörülés) vezetője is túlságos szélsőségesnek tartotta a Jobbikot, és együtt emlegette a görög neonáci párttal.

Frissítve: 2019.03.23 07:32