A két fő tétel: a Brexit és Orbán Salzburgban

Publikálás dátuma
2018.09.19 07:30

Fotó: Népszava/
A sokadik összhangzattani pótvizsgára gyűlnek össze ma este a válságos időket megélő Európa vezetői Wolfgang Amadeus Mozart festői szülővárosában. A szólamok közötti harmóniát leginkább két fő tételben kellene kialakítaniuk: a Brexit és Orbán ügyében.
Az előbbi kérdés valamivel könnyebben fejezhető ki a számok nyelvén. A londoni városháza megbízásából elvégzett független elemzések szerint ha Nagy-Britannia úgy lép ki az Európai Unióból, hogy nem sikerül megállapodásra jutnia az EU-val a jövőbeni kapcsolatrendszerről, a brit gazdaság egészében 500 ezer, Londonban 87 ezer munkahely szűnne meg, és 50 milliárd fonttal zuhanna a brit gazdaságban végrehajtott új beruházások éves értéke. Ezen számok politikai hátterében pedig egy másik számadat húzódik meg: a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott népszavazáson a kilépést pártolók kerültek szűk, 51,9 százalékos többségbe, miközben az országos átlagon belül a londoniak 60 százaléka a bennmaradásra voksolt. A referendum nyomán nyikorogva és csikorogva megindult „kilépési folyamat” jelenleg ott tart, hogy az Egyesült Királyság tagsági viszonya jövő tavasszal mindenképpen megszűnik az unióban, a kilépés feltételrendszeréről folytatott tárgyalásokon azonban mindmáig nincs áttörés a legsúlyosabb vitás kérdésekben. Immár nem teljesen valószínűtlen az a horrorforgatókönyv, hogy a brit tagság megállapodás nélkül szűnik meg. Ezt nevezik kemény Brexitnek, amelynek esetén a britek valóban keményre esnének, de „a maradék Európára” sem várnának kipárnázott viszonyok, legalábbis a kezdeti időkben. A kontinentális EU és London vitája erősen leegyszerűsítve arról szól, hogy a britek, ha már úgy szavaztak, hogy kilépnek, a lehető legkisebb mértékben szeretnének elesni az uniós tagság előnyeitől, Brüsszelben azonban nem hajlandóak elmosni a határt tagság és nem-tagság, felelősség és élvezet között. Az unió vezetői közül többen úgy vélik, „értük könnyeket illik ejteni”. Meddig mehet el a kontinentális Európai Unió az engedmények terén? – ez az első kérdés a Brexit vonatkozásában, amire a tagállami vezetőknek valamilyen válasz kellene adniuk Salzburgban. De ott van a következő kérdés is: mire lesz majd képes az Egyesült Királyság nélküli unió hosszabb távon, ha a válás viharai már elülnek? Londonnak két olyan fő erőssége van, aminek az elvesztése érzékeny lesz Európa számára: a City és a hadsereg. A bankvilág egyik globális központját nem lehet csak úgy, komolyabb veszteségek nélkül „átültetni” például Frankfurtba, ahogy azt többen Európában szeretnék. A távol-keleti piacközpontok egyébként is feljövőben vannak, Donald Trump Amerikája pedig nem az irgalmas szamaritánusok gyűjtőhelye: a New York-i Wall Street csak dörzsöli majd a markát egy olyan helyzetben, amikor Európának már nincs és még nincs világméretű mágneses erővel bíró pénzügyi centruma. (A City persze még az EU előtt vált naggyá, de akkor még volt brit gyarmatbirodalom.) Európának jelenleg a brit és a francia haderőn kívül nincs igazán erős nemzeti hadserege. Az EU legnagyobb gazdasági hatalma, Németország ezt a területet nem igazán fejlesztette, ami az integráció kezdeti évtizedeiben Európa részéről elvárás is volt, jól megalapozott történelmi okokból. Mára viszont előállt az a helyzet, hogy Európa egyre többet beszél a globális szerepvállalás szükségességéről, amihez tekintélyt parancsoló európai haderő megteremtése illene, de az a britek távozásával csak úgy lenne lehetséges, ha nagyon jelentős mértékben a franciákra támaszkodnak, ami viszont számos európai országnak egyáltalán nem lenne ínyére. Közhelyszerű vélekedés, hogy az eddig is állandóan kötözködő, különcködő britek távozásával lehullhat a béklyó a szorosabb uniós integrációs törekvésekről. Sok függ attól, hogy miben tud megegyezni egymással az új európai összefogásra vonatkozó látomásait többször is megfogalmazó Emmanuel Macron francia köztársasági elnök és a legnagyobb európai gazdasági-pénzügyi súlyt jelentő Németország kancellárja, Angela Merkel. Sok, de nem minden, mert az integráció először is szolidaritást jelent, és a szolidaritás értelmezése körül megjelent egy újabb hatalmas problémahalmaz az európai vezetők előtt. Ennek csak egy része a migrációs válság, a menedékkérők átvállalása, illetve annak elutasítása. Az euroszkeptikusok térnyerése, a nemzetállami jogkörök visszakövetelése részben arra az eddigi uniós gyakorlatra adott elutasító reakciónak tekinthető, hogy a brüsszeli bürokraták túlzottan csak Berlinnel és Párizzsal beszélték meg, mi hogyan legyen. Az euroszkeptikusok, akiknek a vezetésére most már többé-kevésbé egyértelműen bejelentkezett a magyar miniszterelnök, a fürdővízzel együtt kiöntenék a gyereket, az uniós tagországok egyetértésre törekvését, közös célkitűzéseit, a kompromisszumra, kölcsönös engedményekre való nyitottságot, egész Európa egységként kezelését. Mindezt szétzilálnák, és a nemzeti önzések igencsak szűk közös nevezőjére degradálnák. Velük szemben csak akkor lehet eredményes az európai gondolat, ha Párizs, Berlin és Brüsszel nem akar direktóriumként eljárni. Az európai pártcsaládok közül a legnehezebb helyzetben a jobbközép néppárt van, mert az ő keresztje Orbán Viktor. De a kihívással a szociáldemokratáknak és a liberálisoknak is szembe kell nézniük. Az utóbbiaknak ráadásul kezelniük kell azt a helyzetet, hogy politikai felfogásban hozzájuk áll a legközelebb Macron centrista pártja, amely jövőre méretteti meg magát először európai parlamenti választáson. Valahogy egymásra kell találniuk.    

A Fidesz számonkérése elmarad

Nem szerepel az Európai Néppárt (EPP) és a Fidesz kapcsolatainak megvitatása az EPP-hez tartozó vezetők szerdai salzburgi találkozójának hivatalos napirendjén. Már csak azért sem, mert az eszmecserén nem vesz részt a pártcsalád legbefolyásosabb tagja, Angela Merkel német kancellár. Orbán Viktor kormányfő azonban jelen lesz, így a téma akár spontán felmerülhet. Manfred Weber, az EP néppárti frakcióvezetője például szeretné, ha már Salzburgban párbeszéd kezdődne a Fidesz elnökével. Az EPP-hez tartozó állam- és kormányfők minden uniós csúcs előtt összeülnek, hogy egyeztessék álláspontjukat. Ezúttal a huszonnyolcak nem-hivatalos salzburgi találkozója előtt, amint az előre is jelezték, tárgyalnak a migrációról és a Brexitről, az osztrák városban megrendezett magas szintű tanácskozás két nagy témájáról. Információink szerint a néppárti minicsúcson a vezetés nem készül szóba hozni a múlt heti európai parlamenti döntést, amely 7. cikkelyes eljárást kezdeményezett Magyarországgal szemben. A határozatot a Fidesz pártcsaládjához tartozó EPP-képviselőknek több mint a fele megszavazta, ami súlyosan megosztja a kereszténydemokrata pártcsaládot. Hivatalos álláspont szerint a képviselőtestület véleménye nem befolyásolja a pártszövetség és a magyar tagszervezet viszonyát. Egyelőre belső viták zajlanak arról, hogy a néppárt tegyen-e lépéseket, és ha igen, milyeneket. Megfigyelők túl korainak tartanak bármiféle döntést. Szerintük az a legvalószínűbb, hogy az EPP párbeszédet kezdeményez Orbán Viktorral. Névtelenséghez ragaszkodó magasrangú EU tisztségviselők biztosra veszik, hogy a magyarországi jogállam helyzete nem kerül elő az EU28-ak csúcstalálkozóján sem. “Ezt a kérdést az osztrák elnökségnek kell kezelnie” — hangsúlyozták. A tagállamok képviselőiből álló EU Tanács soros elnökeként tevékenykedő Ausztria egyelőre nem tudja, hogy mikor fogja egy miniszteri ülés napirendjére tűzni, és ezzel elindítani a Magyarországgal szembeni 7. cikkelyes eljárást. Az osztrák kormány először azzal próbálkozott, hogy a Tanács jogi szolgálatától kért véleményt az európai parlamenti szavazással kapcsolatos eljárási aggályokról. De a jogászok elutasították a megkeresést, így már csak politikai akarat kell a folyamat elindításához. Brüsszeli illetékesek tájékoztatása szerint a 28 állam- és kormányfő salzburgi eszmecseréjén nem várható megegyezés a migráció kezelésére vonatkozó javaslatokról. A menedékkérők elosztásáról rendelkező Dublini reformról nem is érdemes beszélni, még mindig annyira távol állnak egymástól a nézetek — hallottuk. Donald Tusk, a csúcsot levezető elnök ugyanakkor vitát vár az EU határ- és parti őrségének felduzzasztását célzó bizottsági elképzelésekről. Ezeket elfogadhatatlannak nevezte Orbán Viktor, de bírálta a cseh és szlovák miniszterelnök is. - Halmai Katalin (Brüsszel)
2018.09.19 07:30
Frissítve: 2018.09.19 11:20

Khashoggi-ügy: nem hisznek a szaúdiaknak

Publikálás dátuma
2018.10.21 17:54

Fotó: AFP/ Jim WATSON
Sem kielégítőnek, sem hitelesnek nem tartja a külvilág az isztambuli konzulátuson megölt újságíró ügyében elhangzott magyarázkodást.
Szaúd-Arábia a hét végén ismerte csak el, hogy Jamal Khashoggit, az amerikai száműzetésbe vonult szaúdi újságírót október másodikán megölték a „sivatagi királyság” isztambuli konzulátusának épületében. A férfi, aki rendszeresen publikált a Washington Postban, és éles hangú bírálója volt Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökösnek, azért ment oda, hogy beszerezze a szükséges okmányokat török menyasszonyával kötendő házasságához – ám élve soha többé nem látták. Rijád több mint két álló héten át azt bizonygatta, hogy Khashoggi távozott a konzulátusról, ezt azonban a térfigyelő kamerák felvételei nem támasztották alá. Végül elhangzott a részleges beismerés, miszerint az újságíró fizikai összetűzésbe került a konzulátuson, a dulakodás közben el akarták hallgattatni, és ennek során fojtófogást alkalmaztak vele szemben, amitől elhalálozott. Az uralkodóház közölte azt is: menesztették a trónörökös közvetlen tanácsadóját és a szaúdi titkosszolgálat helyettes vezetőjét, továbbá letartóztattak 18 személyt. A török hatóságok az elmúlt időszakban mindmáig ellenőrizhetetlen, vérgőzös részleteket szivárogtattak ki arról, mi történhetett valójában a konzulátuson. Eszerint Khashoggi látogatásának előre egyeztetett napján Rijádból 15 fős halálkülönítmény utazott Isztambulba, és még aznap visszatért Rijádba. Volt köztük halottkém, vittek magukkal csontfűrészt, és a csoport több tagja a trónörökös legszűkebb testőrségének a tagjai közül került ki. Miután Khashoggi bement a konzulátusra, azonnal megkínozták, letépték a körmeit, aztán levágták az ujjait, majd lefejezték, végül feldarabolták – ehhez kellett a csontfűrész. Mindezt állítólag hang-, illetve videófelvétel támasztja alá, de még nem akadt hivatalos személy, aki megerősítette volna, hogy hallott, illetve látott volna ilyen felvételt. A szaúdiak közlése semmi érdemlegeset nem tartalmaz arról, hogy mi lett a holttesttel. A török hatóságok eddig nem bukkantak a nyomára azokon az Isztambul környéki területeken, ahol tudomásuk szerint a kérdéses napon a szaúdi konzulátusi gépkocsik jártak. A trónörökösre nézve terhelő állításokhoz Rijádban olyan kommentárt fűznek, miszerint deklarált cél ugyan, hogy a külföldre távozottakat rábeszéljék a hazatérésre, de a trónörökös nem adott utasítást erőszak alkalmazására, és nem is tudott arról, hogy ilyesmire készülnek bizalmi emberei. Donald Trump amerikai elnök reagálása minderre meglehetősen következetlen volt: először méltatta, jelentős lépésnek nevezte, hogy megtörtént az alapvető beismerés. Később azonban átvette a felháborodott nemzetközi közösség általános hangvételét, és azt hangsúlyozta, hogy ez a rijádi magyarázat nem kielégítő. Trump megpendítette a szankciók eshetőségét is, megjegyezve azonban, hogy az amerikai fegyverszállítások elmaradása jobban fájna Amerikának, mint a szaúdiaknak. Ráadásul lehetségesnek mondta, hogy Szalmán herceg valóban nem tudott semmiről. Az amerikai média fősodorbeli elemzései azt valószínűsítik, hogy a 33 éves trónörököst a Khashoggi-ügy aligha fogja megfosztani a trónra lépés lehetőségétől, ha annak a mostani öreg, betegeskedő király halálával eljön majd az ideje. Ennek ellenére a botrány erősen megtépázhatja Szaúd-Arábia és Nyugat viszonyát, annak ellenére, hogy az iszlám szunnita ágát képviselő „sivatagi királyság” a legfőbb hatalmi ellensúlyt képezi a térségben a síita Iránnal szemben. Angela Merkel német kancellár kemény szavakkal ítélte el Khashoggi meggyilkolását, és London, valamint Ottawa sem tartja kielégítőnek a Rijádból eddig érkezett tájékoztatást. A helyzet ellentmondásosságára utal, hogy a királyságot már most is ténylegesen irányító trónörököst – miközben külpolitikája felettébb agresszív, ahogyan ez korábban a jemeni katonai fellépésével is megmutatkozott – a belviszonyok alakítását tekintve alapvetően reformer beállítottságúnak tartják, aki szeretné modernizálni, több lábon állóvá tenni eddig kizárólag az olajbevételekre alapozó hazáját. Ha azonban a Khashoggi-ügy nyomán Szaúd-Arábiának nemzetközi bojkottal kellene szembe néznie, akkor ez ellen egyetlen fegyver lenne a kezében – az olajkitermelés visszafogásával való fenyegetőzés. Ez a fegyver azonban ma már, az energiaforrások diverzifikációjának köszönhetően – ellentétben az 1970-es évekkel - az alkalmazójára nézve alighanem legalább annyira ártalmas lenne, mint azokra, akik ellen irányul.
2018.10.21 17:54

Veszélyben az INF-szerződés

Publikálás dátuma
2018.10.21 15:48

Fotó: AFP/ NICHOLAS KAMM
"Nagyon veszélyes lépés" Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerint, hogy az Egyesült Államok felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló szerződést (INF), arra hivatkozva, hogy Oroszország megsérti azt. Donald Trump amerikai elnök szombaton a nevadai Elkóban tett kampánykörútja után jelentette be, hogy felmondja az 1987-ben aláírt szerződést. Vasárnap este az orosz fővárosba várták John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadót. Rjabkov kifejezte reményét, hogy a Fehér Ház főilletékese hétfői és keddi tárgyalásai során elmagyarázza Washington szándékait. Úgy vélte, hogy az orosz válaszlépések megtételéhez konkrétan meg kell ismerni az amerikai indítékokat. Elítélte, hogy lépésével Washington szerinte engedményeket akar kizsarolni Moszkvából. Az amerikaiak szerint az oroszok a Novátor típusú rakéták telepítésével megsértik az INF-szerződést. Moszkva ezt tagadja, és azzal vádolja a Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített rakétaelhárító rendszerének kilövőállásai cirkáló rakéták indítására is alkalmasak, ami ellentétes a megállapodással.
2018.10.21 15:48
Frissítve: 2018.10.21 20:33