Mi a bajom Gyurcsánnyal?

Nem túl vidám dolog, de nem tagadható, hogy Gyurcsány Ferenc (és pártja) maradt az orbáni zsarnokság egyetlen potens ellenfele. Potens, de mégsem hatékony, tehát nem is veszélyes a diktátorra. A gyurcsányi potenciát úgy értem, hogy politikailag tökéletesen képben van, vagyis jól értelmezi a magyar és az európai politikai helyzetet. A teendőket illetően is az ő javaslatai állnak legközelebb a megvalósítandó és megvalósíthatóhoz. Kitűnő szónok, tökéletes vitatkozó („debatter”). Amortizálhatatlannak bizonyult. Mégsem tudja szaporítani hívei számát. Nehéz megmondani miért. Megpróbálom. Az, hogy a zsarnok és hűbéresei kígyót-békát (sőt mást is) zúdítanak rá, az engem egyáltalán nem zavar. Ezeknek a felvilágosulatlan abszolutistáknak egyetlen szava sem igaz. Akit ők dicsérnek, akit ők pozícióba helyeznek, akinek hűbérbirtokot juttatnak, az biztosan hitvány alak, de többnyire jeles bitang is. Gyurcsány miniszterelnöki múltjával is csak három komoly bajom van. Ezt a hármat sohasem hányják a szemére, mert mindhárom esetben nagy szívességet tett a mostani kormányfőnek. Az első helyrehozhatatlan hiba a Grippen-ügy föl nem deríttetése volt. A második is kicsit érinti az erősen vesztegetés-gyanús orbáni repülőgép beszerzést: a legfőbb ügyész helyetteseként hagyta Polt Pétert működni, ahelyett, hogy kipenderítette volna. A harmadik kapitális melléfogás a 2006-os hugyos forradalom „humánus” kezelése volt. Jóllehet ez a három nemcsak Gyurcsány tévedése, nagy „segítséget” kapott akkori pártjától és annak bukott miniszterelnökétől, akinek a helyébe éppen ő lépett. Lehet, hogy teljesen meg volt kötve a keze, mégis számomra nem egyértelműen biztos, hogy ilyen vagy ehhez hasonló gigantikus baklövéseket nem követne el újra. Győzködöm magam, hogy nem, nem, de csak akkor hinnék magamnak, ha legalább most nyilvánosan gyónna. Nem teszi, mert azt gondolja, hogy nem lenne népszerűbb. Talán igaza van, de mégiscsak ezen a három szennyes lépcsőfokon kapaszkodott a hatalomba a gyenge kis felcsúti jobbszélső. Sajnos, komoly felfogásbeli gondom van Gyurcsány Ferenc ellenzéki múltjával és jelenével is. Legalább tíz alkalmat szolgáltatott neki (és a többi úgynevezett demokratának) 2010 óta a kétharmad ura, hogy vegyék a kalapjukat és végleges búcsút intsenek a teljesen formális parlamenti munkának. Legutóbb éppen a Sargentini-jelentéshez (az EU-hoz) való kormányzati viszonyulás volt elég ok. Gyurcsány Ferenc kitűnő beszédet mondott az Országgyűlésben, amiből teljesen világossá vált, ki kormányozza az országot. Aztán leült a helyére. Holott úgy kellett volna befejeznie, ahogyan vasárnap folytatta, az „utcán”. Az már – szerintem is - rendben volt, és rendben is van. Orbán – az ő választási törvényei szerint kiírt szavazáson valóban (egyhamar) nem váltható le. Csakhogy „radikális forradalmárok” (csőcselék) nélkül az utcáról sem buktatható meg. Márpedig a „ radikális forradalmárok” a CÖF-ben vannak. Sajnos a forradalom már csak ilyen. Ritka a kivétel, ’56 sem volt az. Március 15-e viszont igen! Akkor olyanok voltak a „radikálisok”, mint Petőfi. Azt szívesen vállalnám. Ha az utcai jelenlét békés, de rendszerváltó tartalmat kapna, az én helyem is ott volna. Ha Karácsony Gergely ott gyűjtene aláírásokat az önkormányzati törvények megváltoztatásához, és Hadházy Ákos az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz, mindennap mennék, és vinnék magammal még egy-(kétszáz) embert. Dr. Haskó László      
2018.09.20 09:31

Tiszteletkör

Alighanem tét nélküli kört futnak ellenzéki képviselők azzal, hogy a Jobbiktól a DK-ig egységesen a rabszolgatörvény megsemmisítését várják az Alkotmánybíróságtól (Ab). A felvetés jogos és ésszerű, a módszer kevésbé.
Pedig érvek bőven vannak amellett, hogy miért kellett az Ab-hez fordulni, miután a parlament emlékezetes, december közepi ülésnapján önmaga paródiájába fordult át a törvénygyár. Latorcai János nem a pulpitusról, hanem a képviselői padsorokból vezette az ülést, a folyamatot Orbán Viktor és más fideszesek testükkel „biztosították”, és szavazókártyák nélkül is lehetett voksolni, így csak az nem nyomott más helyett gombot, aki nem akart. A törvényszöveg kapcsán is lehetne sorolni az alapjogok, például a pihenéshez való jog sérelmét, azt, hogy a munkavállalókat  kizsákmányolhatják – persze tudjuk, szigorúan „önkéntes” alapon.
Több mint 50-en (ennyi képviselő kell az utólagos normakontrollhoz) attól a testülettől várnak mielőbb választ, amelyik mindent tesz, csak gyorsan nem reagál. Majdnem két éve, hogy a tüntetéseket és felháborodást kiváltó lex CEU az Ab elé került. Döntés nincs, az egyetem nagy része költözik, az Ab meg felfüggesztette az eljárást az Európai Bíróságon indult kötelezettségszegési eljárások lezárásáig. Pontosan ugyanez a helyzet a civiltörvénnyel. A plakáttörvénynél „csak” másfél évet kellett várni, amíg elhajtották az ellenzékieket a beadványukkal együtt.
A politikailag kényes kérdésekben rendre előkerül a nagy trükk: az Ab-t utólagos normakontrollnál nem köti semmilyen határidő, szemben azzal, ha az államfő kér előzetes kontrollt (akkor 30 napon belül dönteni kell). Áder János hozta a formáját, aláírta a túlóratörvényt. Most az Ab-n a sor. A túlóratörvény pedig – az ellenzékiek beadványával együtt – feliratkozhat a várakozók hosszú listájára.
2019.01.16 09:16

Drága hazánk

Nekünk olyan ügyes kormányunk van, amely hajszálpontosan megsaccolta, hogy a tavalyi infláció 2,7 százalékos lesz - és lám, jóslata be is vált. Éppen ennyit romlott a forint 2018-ban, és a nyugdíjasok közül azok a szerencsések, akik a Magyar Államkincstár rakoncátlankodó informatikai rendszere dacára már hozzájutottak januári járadékukhoz, tapasztalhatták, hogy pontosan ennyivel több pénz jelent meg a számlájukon az előző hónaphoz képest. 
Az persze merőben talányos, hogy milyen képességek szükségeltetnek ehhez a fantasztikus telitalálathoz, de ha a mindennapi tapasztalatainkat összehasonlítjuk a KSH keddi inflációs adataival, akkor sajnos nemigen találunk közös pontokat. Mint tudjuk, a fogyasztói árindex alakulásának kiszámíthatónak és kiegyensúlyozottnak kell lennie. Látszólag a hazai pénzromlás ütemének alakulása mindenben megfelel ennek a kritériumnak. De csak látszólag!
A hazai infláció rejtelmeiben kutakodók felfigyeltek például egy érdekes jelenségre. Hosszú évek óta látjuk, hogy a magyarok öltözködésének alapelemévé váltak a Távol-Keletről származó ruházati termékek, kevésbé szépségük, mint inkább alacsony áruk miatt. De mivel az úgynevezett kínai piacok, áruházak, boltok valódi forgalmáról csak közelítő becsléseink voltak, így tényleges árszínvonalukat alig-alig lehetett nyomon követni. Az online pénztárgépek megjelenése némi rendet teremtett ebben a kusza világban, viszont mintha az árakat meghatározó néhány nagykereskedő a vevőkön kívánt volna bosszút állni az adófegyelem megjelenéséért: drasztikus áremelést hajtottak végre. Ez azonban nem, vagy csak részben jelent meg az inflációs statisztikában. Mondanunk sem kell, hogy erre is lehet szakmainak tűnő magyarázatot adni, miként a létminimumszámítás elhagyására is.
Ennél azonban keményebb dió, hogy miért vezetnek be újabb és újabb fogalmakat a jegybank háza táján - annak érdekében, hogy a lassan három esztendeje szunnyadó, 0,9 százalékos, ma már nevetségesnek mondható alapkamaton a világért ne kelljen emelni. Először a kőbe vésettnek tekintett 3 százalékos inflációs küszöböt - azt az értéket, ahol már emelni kellett volna - tolták ki négy százalékosra. Ezt követte a maginfláció figyelembe vételének havi bevezetése. (Ennél a mutatónál az üzemanyagok, az energia és a gyógyszerárak változását figyelmen kívül hagyják.) Most pedig feltűnt egy - jegyezzük meg: szintúgy követhetetlen - újabb mutató: a volatilis (változékony) áralakulásoktól megtisztított.
A statisztikai adatokkal is az történik, mint Arany János balladájának Ágnes asszonyával, aki a patakban "régi rongyát" igyekszik fehérre mosni, de sikertelenül. A fogyasztó azt tapasztalja, hogy az emelkedő bérekre tekintettel a termelők és szolgáltatók már nem elégedettek az elmúlt öt esztendőben alig-alig növekvő áraikkal. Ezért egyre többet hárítanak át megnövekedett költségeikből a fogyasztókra. Jól érzékelhető például, hogy az alapvető élelmiszerekért egyre többet és többet kell fizetni. És ezt a maszatot még Ágnes asszony sem tudja rólunk lesikálni.
2019.01.16 09:00
Frissítve: 2019.01.16 09:05