A török birodalom 1683-ban utolsó lendületével Bécsre támadt, és Thököly Imre magyar segédcsapataival együtt megpróbálta bevenni a császárvárost. Bécs Sobieski segítségével megmenekült, a törököt - s vele Thökölyt - fokozatosan kiszorították az országból. Keleti nép vagyunk, türkök rokona – vajon mi történt volna velünk, ha Bécs elesik?
Európa elfoglalásának kísérlete – a bukás
Orbán és Salvini, Le Pen és Wilders Európa elfoglalására készültek és készülnek. Az illiberális, EU-szkeptikus, jogállamot tagadó erők, többé-kevésbé ugyanazt szerették volna végrehajtani, amit Trump Amerikában. Orbán álma, hogy maga mellé állítva az Európai Néppártot, Európa legnagyobb pártcsaládját, a jobboldali radikálisokat vezérelve, kiszorítja Európa vezetéséből a szocialistákat, a liberálisokat és a zöldeket, elmozdítja a kontinenst az államok Európája és egy populista-nacionalista Európa felé. Az európai jobboldali radikális hullám és annak hatása a mérsékelt jobboldalra a migránskérdés megoldatlansága miatt Orbán kezére játszott. Ahogy az amerikai republikánus konzervatív elit kénytelen volt átengedni a terepet Trumpnak és a trumpiánus választóknak, úgy kezdte a térfoglalást a Boris Johnsontól Orbán Viktorig a populizmus az európai konzervatív oldalon.
Az autokrata irányú térhódításnak két kulcshatalom és kulcsszereplő állta és állja útját: a konzervatív Merkel és a liberális Macron. Tekintettel arra, hogy Európát egyszerre fenyegeti Trump és Putyin külső veszélye és a nacionalista-populista belső veszély, ez érdek- és értékközösséget teremtett nemcsak politikai szinten a mérsékelt, Európa-párti középerők között, hanem a Tőke és a Munka együttes támogatását is elnyerte a kulcsországokban. Ma az európai globalizált tőke és a szervezett munka, továbbá az európai újító vállalkozói és igazgatói elit nem áll se a radikális jobb, se a radikális bal politikája mögött, nem trumpiánus, nem EU-ellenes, hanem EU-párti. A lázongó szélső radikális szavazóknak nem sikerült meghódítaniuk a kulcsországokat, de kellően megijesztették a mérsékelt választókat és pártjaikat ahhoz, hogy megoldásokat keressenek.
Európában politikai fordulat játszódik le. Ennek a fordulatnak része a Brexit, a Trump-jelenség, a visegrádiak lázadásának, az európai szerkezeti reformoknak és a menekültkérdésnek viszonylag összefüggő, új kezelése. Ebbe tartozik bele az illiberális rendszerek és az Európa-, globalizáció-, liberális demokrácia-ellenes pártok, mozgalmak feltartóztatásának megváltozott módszere. A mérsékelt Európa-párti erők a néppárti, szocialista, liberális és zöld ellentéteiket átmenetileg felfüggesztve, egységesen igyekeznek fellépni a Brexit Nagy-Britanniájával szemben épp úgy, mint Trump Amerikájának kereskedelmi háborús fenyegetése ellenében. Se a Brexit, se Trump nem talált az Európai Uniót fellazító igazi szövetségesekre. A négy pro-Európa erő az EU-szkeptikusokkal szemben a megnyerés, a megbékítés politikájáról áttért a feltartóztatás politikájára, a német módszerről a francia eljárásra.
Európai fordulat
A fordulatnak több oka is van. Az egyik Németország belső helyzete. Ahogy a franciák gúnyosan mondanák, Németország "európaizálódott": a mindenütt létező szélsőséges jobboldal eddig nem, de most a rendszer egészét fenyegetően jelent meg. A CDU-CSU-nak az a próbálkozása, hogy az AfD-ét a kiülés, a tőlünk jobbra nem állhat senki, a civilizálás hagyományos módszerével kezeljék, megbukott. Chemnitz megmutatta, hogy nem megy országosan, a CSU hanyatlása Bajorországban pedig, hogy helyi szinten. Dönteni kell: vagy az "osztrák utat", a szélsőjobb integrálását választják a jobboldal hatalmának fenntartása érdekében, vagy a "francia utat", a szélsőjobb teljes kizárását, valamennyi jogállami – francia politikai nyelven: köztársasági – párt összefogásával. Merkel CDU-ja szövetségi szinten, a CSU bajor szinten a "francia út" mellett döntött.
Salvini Ligája Orbán Fideszénél sokkal komolyabb fenyegetést jelent Európa gazdasági, politikai biztonságára. Olaszországgal sokkal kifinomultabb játszmát kell az európai vezetőknek játszaniuk: pontosan akkora ütéseket kell a kormányra mérniük, hogy a gazdaság ne szakadjon Európa fejére, ugyanakkor kellő figyelmeztetést jelentsen a kormány és a választók számára. Hasonlít ez a Brexithez. Az európai kontinens politikusainak meg kellett várniuk, hogy a brit választók többségének leessen: se a kemény, se a puha Brexit nem éri meg, a legjobb a maradás.
Az európai mérsékelt konzervatívok és szocialisták mintha leszámoltak volna azzal az illúziójukkal, hogy 2019 tavaszán megszerezhetik a biztos többséget az Európa Parlamentben. Ahogy az előző ciklusban a két nagy megállapodása megszabta az EU vezető tisztségeinek elosztását, most a Merkel-Macron, német-francia egyezkedés mellett a négy Európa-párti frakció, a konzervatívok, a szocialisták, a liberálisok és a zöldek fognak megállapodni egymás közt a bármilyen nagyra növő EU-szkeptikusok kizárásával. A négy Európa-párti erőt sokkal több köti össze, mint amennyi elválasztja őket az EU-szkeptikusoktól. A nacionalista és populista hullám nem egymásnak ugrasztja, hanem összehozza a hagyományos politikai erőket. Láttuk lelkes tapsukat, örömüket az EP ülésén a Sargentini-jelentés elfogadásakor: nemcsak értelmileg, hanem érzelmileg vannak együtt. Hiába érnek el a nacionalista-populista erők a korábbinál jobb eredményt az EP-választáson, a mérsékelt, Európa-barát erők együttesen nyomasztó fölényben vannak velük szemben.
Macron és Merkel nem bal és jobb, menekült-barát és menekült-ellenes között húzott határvonalat, hanem a jogállami demokrácia és az illiberális rendszer, az EU-pártiság és az EU-ellenesség között. Az EP-voksoláson a választási stratégia: nekünk van részletes elképzelésünk, forrásunk, intézményünk, hogy mit kell tennünk, az EU-szkeptikusoknak csak arra van tervük, hogy mit ne tegyünk. A Sargentini-jelentés EP általi kezelése tökéletes próbája volt a jövendő politikának: a nagy frakciók összefogtak és megszavazták a jelentést, a radikálisokkal és a néppárti kisebbséggel szemben. Világossá válhatott mindenki előtt, hogy ha a néppárti, szocialista, liberális és zöld pártok együttesen lépnek fel, se a szélsőjobbnak, se a szélsőbalnak nincs semmi esélye: megteremthető egy európai egység nemcsak az európai belső ellenfelekkel, hanem a trumpiánus Amerikával vagy a putyini Oroszországgal szemben is.
Új Kelet-Európa politika?
A kelet-európai országok joggal ijedtek meg a magyar kormányt érő pofontól. A visegrádiak épp úgy, mint Románia vagy Bulgária két alapvető dolgot foghattak fel: a merkeli Németország keménykezű rendcsinálásba fogott és megszűnhet Kelet-Európa utolsó védelmezője lenni; bármelyik kelet-európai ország jöhet Magyarország után, ami az európai pénzek elvesztésével járhat. Orbánt eddig Merkel Németországa és az Európai Néppárt, vagyis Európa legnagyobb hatalma védelmezte mindenkivel szemben. A szavazás azt mutatta: vége. Orbán pártja és kormánya nem áll védelem alatt. Nem támadják, csak éppen nem is védik. Eddig a mi kutyánk kölyke volt. Most mindenki és senki kutyája.
Minden realista kelet-európai politikus tudja, hogy nem lehet német, így európai mentor nélkül jövőt építeni. A nyugat-európai nettó befizető államok polgárai, élükön Salvini és Le Pen szavazóival, egyetlen eurócentet se szavaznának meg Kelet-Európának, s csak Merkel és a német tőke pártolja Kelet-Európa támogatását. Macron javaslata a migráns-kérdésben azonnal szembeállítja egymással Salvinit és Orbánt: "A vörös vonal a szolidaritás, amit mindenkinek gyakorolnia kell". A szolidaritás egymással, vagyis a veszélyeztetett határ-menti államokkal: Görögországgal, Itáliával, Spanyolországgal. Erre rossz Orbán válasza: mi senkit nem fogadunk be.
A merkeli Németország támogatásának elvesztése egyben az EU pénzügyi forrásainak elvesztését is jelenti. Ez pedig pótolhatatlan amerikai, kínai, orosz, arab vagy marsbeli forrásokból. (A tetejébe Putyin és Trump kölcsönös fenyegetése közé szorultunk!) Az EU-forrásokat, az intézményeket és a vezetői státuszokat most osztják újra. Lengyelországnak és Magyarországnak, és aki utánuk feketelistára kerül, nem lesz esélye arra, hogy a következő európai költségvetési ciklusban komoly fejlesztésekhez, intézményekhez, státuszokhoz jusson. A 7-es cikkely szerinti eljárás megindításának nem a vége, hanem az eleje számít: jelzi, hogy az ország "rossz fiú". Indítványait, javaslatait, kéréseit utolsóként, vagy egyáltalán nem kell figyelembe venni. Bármely összefüggésben feltűnik, az nem előnyös, hanem hátrányos. Barátai rosszul járnak. Támogatottjai biztosan veszítenek. Csajkájával mindig hátra küldik.
Van-e pótvizsga? Természetesen. Ha Orbán másként viselkedik, most is átengedték volna. A haladó karavánt a kelet-európaiak szorgalmasan ugatják, élükön Orbánnal. Majd észreveszik, hogy a karaván nem áll meg. Ügyet se vet az ugatásra. Berekednek. Éhesek lesznek. Egymás után futni kezdenek a karaván után. Lehet, hogy egyetlen kutya magányosan ugatja a holdat. Ez a mi bajunk.
