USA;szexuális erőszak;Brett Kavanaugh;

2018-09-24 18:00:00

Erőszakvád a múlt ködéből

Tiltakozási hullámot váltott ki a hét végén Donald Trump azzal, hogy provokatív megállapításokat tett a főbírójelöltjét szexuális erőszakoskodással vádoló nőre.

A #WhyIDidntReport (MiértNemJelentettem) Twitter-hashtag alatt több tízezren fejezték ki szolidaritásukat Christine Blasey Ford pszichológus professzornővel, aki azt állítja, hogy Brett Kavanaugh, akit az elnök az amerikai Legfelső Bíróság tagjának jelölt, több mint három évtizeddel ezelőtt, még a nyolcvanas évek első felében, egy diákbulin megpróbálta őt megerőszakolni. Az erősen konzervatív megnyilvánulásairól ismert Kavanaugh tagadja az állítást. Trump most nyilvánosan megkérdőjelezte Ford szavahihetőségét, és azzal a szemrehányással illette, hogy az állítólagos esetet azonnal jelentenie kellett volna.

Erre a közösségi médiafelületeken tömegesen szólaltak meg azok, akik a nő pártjára álltak, és sokan osztották meg saját fájó személyes emlékeiket, olyan eseteket, hogy ők maguk is átéltek hasonló visszaéléseket, amiről sokáig hallgattak – ki félelemből, ki szégyenérzetből, ki azért, mert kételkedett abban, hogy hinni fognak neki, vagy történetesen azért, mert az erőszaktevő a családhoz tartozott, esetleg hatalmi pozícióban levő ember volt. 

A Washington Post hasábjain megszólalt Patti Davis, Ronald Reagan néhai amerikai elnök lánya, aki most 65 éves. Beszámolt arról, hogy negyven évvel ezelőtt vele szemben is visszaélést követett el egy zenei impresszárió az irodájában. Erről évtizedekig nem beszélt senkinek. Magányosnak érezte magát, szégyenkezett, és egyáltalán nem csodálkozik azon, hogy mostanáig Christine Blasey Ford is hallgatott.  Az ügy önvallomásra késztette Ashley Judd színésznőt is, aki azt írta: hét éves volt, amikor először megerőszakolták, és amikor ezt elmondta az első adódó felnőttnek, azt a választ kapta, hogy „de hisz az egy olyan rendes idős úriember, biztosan nem úgy értette”. „Amikor 15 éves koromban újra megerőszakoltak, már csak a naplómnak meséltem el” – tette hozzá. 

Az amerikai szenátus a tervek szerint a közeljövőben erősítené meg tisztségében az elnök által jelölt Kavanaugh bírót. Mielőtt azonban ezt megtenné, meg kívánja hallgatni mindkét felet. Forddal napok óta alkudoznak a kulisszák mögött a meghallgatás időzítéséről és módjáról, illetve a Ford által állítólag szabott – részleteiben a nyilvánosság előtt nem ismert - feltételekről. A legfrissebb értesülések szerint a meghallgatásra most csütörtökön kerülhet sor. 

A Fehér Ház szóvivőnője szerint a pszichológusnő újabb és újabb feltételeket támasztott a meghallgatás elé, miközben a főbírójelölt minden további nélkül kész válaszolni a kérdésekre. A színfalak mögött alighanem sokkal több konkrétum hangzik el, mint a nyilvánosság előtt: a Fehér Ház szóvivőnője azt is tudni véli, hogy az ominózus diákbuli egykori résztvevői közül senki nem hallott semmit az állítólagos erőszakoskodásról. 

Az ügynek külön jelentőséget ad, hogy november 6-án az Egyesült Államokban újraválasztják a szenátus egyharmadát és a teljes képviselőházat. Az amerikai média szerint Trump tanácsadói ebben a helyzetben óvatos távolságtartást javasoltak az elnöknek, aki azonban csak péntekig bírta megfogadni a tanácsot. Aznap már több Twitter-bejegyzésben követelte Fordtól, hogy támassza alá a vádjait, és gúnyosan írt arról, hogy a nő, „drágalátos szüleivel” együtt bizonyára azon melegében a bűnüldöző hatóságokhoz fordult. Pontos dátum és helyszín közlésére szólította fel Christine Blasey Fordot. 

Az amerikai média úgy spekulál, hogy a demokraták Ford vádjaira hivatkozva megpróbálhatják elhúzni Kavanaugh szenátusi megerősítését a novemberi választás utáni időszakig. Ha pedig a szenátusban a választás nyomán esetleg az ő javukra billen át a mérleg, akkor meg is akadályozhatják az őskonzervatívnak tekintett Kavanaugh hivatalba lépését. 

Az Egyesült Államokban az alkotmánybírósági szerepkört is ellátó Legfelső Bíróság kilenc tagját életre szólóan nevezik ki. A mindössze 53 éves Kavanaugh hivatalba lépésével nagy valószínűséggel hosszú évekre – akár évtizedekre – biztosított lenne a testületben a konzervatív többség.