Sziget Fesztivál;Sziget Kft.;

2018-09-26 10:00:00

Nyereségcsúcsra tör a Sziget és még van feljebb

Idén megismételheti tavalyelőtti, másfél milliárdos csúcsnyereségét a Sziget szervezőcége. Jövőre Ed Sheeran és némi áremelés érkezik.

Idén ismét elérheti tavalyelőtti, másfélmilliárdos csúcsnyereségét a Sziget Zrt. - tudtuk meg Kádár Tamás cégvezetőtől. Legnagyobb rendezvényük, az augusztusi Sziget Fesztivál eredménye szintén közelítheti az akkor elért, egymilliárdnál is magasabb szintet. A cégvezető egyszersmind némileg finomítja az idei látogatócsúcsról szóló híreket. Az 565 ezres szám ugyanis mind a hét napra értendő, ellentétben a két évvel ezelőtti, 6 napra vonatkozó majd félmillióval: az akkori 7. napot is beleszámítva viszont két éve 5-10 ezerrel többen voltak kint.

Másik két nagyrendezvényük, a soproni Volt és a zamárdi Balaton Sound szintén hozta a tavalyelőtti számokat. De néhány tízmillióval a Gourmet Fesztivál is hozzájárult az eredményhez. Az ingyenes Generali Gyerek Sziget megrendezését pedig továbbra is szükségesnek ítélik.

Jövőre várhatóan egy számjegyű drágulás lesz a belépők árában. Az augusztusi Szigetre a „Szitizen Prime” akció keretében már október 1-jén kezdik árulni az öt- és hétnapos bérletet, amit további két, fokozatosan dráguló elővételi kör követ. Jelentős bevételemelkedést elsősorban a rendezvényeken belüli prémiumszállásoktól remélnek. Ezeket a nem egyszer több százezer forintért kibérelhető lakókocsikat-házikókat ugyanis tapasztalataik szerint a – jellemzően külföldi – vendégek pillanatok alatt lefoglalják.

A Sziget hét húzónevének idén bejelentett plusz egymilliárdos gázsikeretét jövőre további félmilliárddal megfejelik. Közülük a – minden bizonnyal – legerősebbet már be is jelentették az angol Ed Sheeran személyében. (Az énekes Shape of You című számának klipje 3,7 milliárdos megtekintéssel a világ harmadik legnézettebb Youtube-videója.)

Kádár Tamás nem tagadja: a tavalyi visszaesés után az idei várható nyereség megnyugtatta a Sziget-többséget tavalyelőtt felvásárló, Providence nevű amerikai tőkealap képviselőit. A zrt. és a tőkealap között lapunk által feltárt offshore-jellegű láncolatot - mely alapján a társaság többségét áttételesen Sinisa Krnic, a Providence adózási főnöke birtokolja - a cégvezető annyiban kívánta véleményezni, hogy ez a vevőik szabályos adóésszerűsítő rendszere. Ennek kapcsán megerősítette: semmiféle politikai-gazdasági erőtér nem sejtethető az amerikaiak mögé.

Kérdésünkre, miszerint az idei, az emberi jogok, a menekülők tiszteletét hangsúlyozó kampányuk váltott-e ki rosszallást az ezzel kifejezetten ellentétes üzeneteket közvetítő Fidesz köreiből, határozott nemmel felelt. A politikával leginkább a turisztikai lehetőségek kapcsán állnak kapcsolatban és gyakorta meghallgatásra is találnak. Már csak azért is, mert a Sziget Fesztivál Magyarország legnagyobb tömegeket vonzó eseménye. De látogatóikat mindig igyekeznek átcsábítani a rendezvényt körbeölelő városba is. Azt se rejtik véka alá, hogy - nemzetközi versenytársaikhoz hasonlóan - támogatnák a 18 százalékra csökkentett fesztiváljegy-áfa 5 százalékra mérséklését úgy, hogy a vendéglátósokhoz hasonlóan további 4 százalékot turisztikai hozzájárulás céljára fizetnének be. Megfogalmazása szerint a politikához közel sorolt személyiségek arra használják rendezvényeiket, amire való: szórakozásra.

Kádár Tamás úgyszintén teljesen törvényes, éppenséggel az új tulajdonos belépésének betudható döntés következményének nevezte tavalyi eredményüket is. Mint arról korábban beszámoltunk, egy másfélmilliárdos értékűként nyilvántartott, de vagyontalan cégük leírása nyomán 2017-es szaldójuk első látásra meglepő módon közel 700 milliós veszteséget mutatott. A lépéssel ugyanakkor kifejezetten az új tulajdonos rendezte soraikat. Az amerikaiak nem is ezért, hanem az egymilliárd alá benéző tavalyi tényleges nyereségük miatt ráncolták némiképp homlokukat. (Igaz, ha nem is osztalékként, de tőkecsökkentés formájában, azért ezt is kiveszik.) Idén viszont már jóval kevesebb beszámolót kértek. Egyelőre kül- és belföldi terjeszkedésben sem gondolkodnak: a cél most - még színvonalasabb programok révén - a működés kiegyensúlyozása. A hazai fesztiválok elmúlt évtized során tapasztalt robbanásszerű terjedését örömteli kihívásnak tartja, elsősorban a leginkább hazai közönségre szabott Volt kapcsán.

Noha Kádár Tamás nem tagadta, hogy a Providence bármikor eladhatja Sziget-csomagját, ezt kötve hiszi: az amerikai tőkealap a Superstruct márkanév alatt inkább további, a Szigethez hasonló független könnyűzenei fesztiválok felvásárlását fontolgatja. A Providence a Sziget-vezetőséggel - így Gerendai Károly alapítóval - kötött tavalyelőtti szerződés értelmében két év múlva kivásárolhatja a kezükben maradt kisebbségi Sziget-részt, sőt akár a cég éléről is elküldheti őket. Habár Gerendai Károly már bejelentette, hogy kiszáll a fesztiválszervezésből - így 2020-ban vélhetőleg kisebbségi részétől is megválik -, Kádár Tamás szerint a szervezőcsapat két évnél jóval hosszabb távra tervez.