Mostanában egyre többször jutnak eszembe John Titor jóslatai. A név mögött rejtőző személy sokak szerint egyszerű szélhámos. Az ezredforduló környékén bukkant fel amerikai internetes chatoldalakon, állítása szerint 2036-ból érkezett egy időgép segítségével. Egy évnyi itt tartózkodása során mindenesetre zavarba ejtő részletességgel beszélt az időutazás műszaki megvalósíthatóságáról éppúgy, mint az előttünk álló jövőről.
Nem szentelnék figyelmet az ilyen csalásgyanús eseteknek, de Titor prognózisa (a hamisnak bizonyult évszámokat nem számítva) a világpolitika eseményeinek ismeretében egyre hihetőbb. Az „időutazó” két évtizede előadta ugyanis, hogy a közeljövőben polgárháború kitörése várható az Egyesült Államokban egy elnökválasztást követően. E polgárháborúnak csak a Moszkva által kezdeményezett harmadik világháború kitörése vet véget, mely Oroszország, Európa, az USA és Kína között folyik majd, s mintegy hárommilliárd áldozattal fog járni.
Ami mégiscsak elgondolkodtató. Nem a közelmúltban helyezett kilátásba felfordulást Donald Trump, önnön választási vereségének esetére? Hasonló személyiségű politikustól mi, Magyarországon láttunk már ilyet 2002-ben; rágondolni is rossz, egy nukleáris arzenállal rendelkező világhatalom kormányzatának legitimációs válsága hová vezetne. Nem a napokban panaszkodott az amerikai diplomácia vezetője a sajtónak arról, hogy az expanzív külpolitikát folytató Putyin konstruktív hozzáállásának hiányában nem történt közeledés az elmúlt hónapokban Moszkva és Washington között? A Trump által kvázi az egész világ ellen folytatott kereskedelmi háború is könnyen lehet nyitánya egy egészen más természetű konfliktusnak. „Ha nem az áruk kelnek át a határokon, akkor megy helyettük a hadsereg” – állapította meg egykoron Frédéric Bastiat, az éles elméjű francia közgazdász.
Személy szerint nem hiszek John Titornak. Elsősorban azért, mert az amerikai alkotmányos rend fundamentumai elég erősek ahhoz, hogy az államfői székbe került politikai analfabéta szeszélyes döntéseinek következményeit is kibírják. Az 1929-ben kezdődött gazdasági világválságra a rohamosan fasizálódó Európával ellentétben a tengerentúlon demokratikus választ adtak; gondoljunk Roosevelt programjára. A képviseleti demokrácia jelenlegi válsága kapcsán mintha megfordult volna a helyzet: az öreg kontinens politikai fősodra a két világháború tapasztalatainak birtokában feltartóztatni látszik az európai populistákat, az establishment amerikai ellenfelei ezzel szemben látványosan megerősödtek két esztendeje. Trump „pünkösdi királyságának” végét vetítik azonban előre a közelgő kongresszusi választások, melyeknek kétségkívül a demokraták a favoritjai. Putyin revansista törekvéseinek sikere pedig részben éppen az amerikai belpolitika stabilitásától függ.
Jövőnket szerencsére mi alakítjuk. Még egy Titorhoz hasonló „időutazó” sem mentheti fel vezetőinket a cselekvés felelőssége alól.