USA;Kanada;Mexikó;NAFTA;

2018-10-01 20:30:57

Kanada engedett, szabad marad a kereskedelem

Éppen a kitűzött határidőre, október beállta előtt sikerült megegyeznie az Egyesült Államoknak és Kanadának az új észak-amerikai kereskedelmi megállapodás eddig vitás kérdéseiben, így – Mexikóval kiegészülve - továbbra is háromoldalú alapokon nyugodhat az amerikai kontinens északi felére érvényes keretszabályozás.

Azt, hogy létrejött az egyezség, abból lehetett megtudni, hogy Justin Trudeau kanadai miniszterelnök vasárnap estére váratlanul rendkívüli kormányülést hívott össze, és azt mondta a várakozó újságíróknak, hogy ez „jó nap volt Kanada számára”.

Washington már augusztus végén megállapodott Mexikóval, és máig fennállt az eshetősége annak, hogy a Kanadával való nézeteltérések miatt jogutód nélkül szétesik az eddig NAFTA, vagyis Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás néven futó háromoldalú egyezmény. Donald Trump amerikai elnök hivatali idejének kezdete óta rendszeresen szidta az 1994-ből való NAFTÁ-t, azt állítva, hogy az nagyon hátrányos az Egyesült Államokra nézve. Tény, hogy az amerikai külkereskedelmi mérleg mind Kanadával, mind Mexikóval szemben jelentős deficitet mutat, vagyis az Egyesült Államok jóval nagyobb mértékben importál árucikkeket ebből a két országból, mint amennyit oda exportál.

Médiaértesülések szerint az utolsó vitás pont, amiben a kanadaiak végül csak a hét végén voltak hajlandóak engedni, a kanadai tejpiac protekcionista védelme volt. Washington a Kanadába vámmentesen exportálható amerikai autók kvótáját illetően is engedményre bírta rá a kanadaiakat.

Amerikai részről azért sürgették a Kanadával való megállapodást, mert Mexikóban december elsején adja át a hatalmat Enrique Peńa Nieto elnök a megválasztott utódjának, a radikálisan baloldali Andres Manuel Lopez Obradornak, aki félő, hogy akadályokat gördítene az augusztusban létrejött amerikai-mexikói megállapodás hatályba léptetése elé, ha az nem történne meg az ő hivatalba lépéséig. Az amerikaiak azt mondták, hogy ha Kanada nagyon sokáig makacskodik, akkor Washington ejti a háromoldalú észak-amerikai keretrendszert, és kétoldalú alapon hatályba lépteti a Mexikóval már végigtárgyalt egyezményt.

Ez most elhárult, így maradnak az eddigi keretek, bár a NAFTA nevet elhagyják, és a megállapodást átkeresztelik Egyesült Államok-Mexikó-Kanada Megállapodásra, aminek az angol rövidítése USMCA lesz.

A három országnak összesen mintegy 500 millió lakosa van, ami durván megfelel az Európai Unió lélekszámának.