Keveset mutat, mégis sokat mond Verebics Katalin a legújabb portréival, melyeken egyiptomi, görög, japán és indiai motívumok tűnnek fel. A Godot Galériában rendezett Jel című tárlaton Verebics hol egy arcra, hol egy vállra, hol egy kiragadott testrészre fókuszál, és fed fel valami titkot, valami intimet annak tulajdonosáról. De a festmények és fotók nem pusztán személyeket – konkrétabban Verebics barátait, családtagjait vagy kortársait – ábrázolják, hanem az ókori motívumok beemelésével absztraktabb gondolatokat is megfogalmaznak az időről, történelemről és identitásról, miközben az alanyok mitológiai lényekké vagy ókori személyekké alakulnak át.
– A kollázsképek játékosak, mert felszínre hozzák a bennünk élő képzeteket – mondja Verebics, aki új képein remek érzékkel építi be, vagy „falazza körbe” alanyait ókori épület- és szoborrészletekkel, -töredékekkel. Célja azonban nem a konkrét ókori mítoszok vagy azok szereplőinek bemutatása, hanem a korszak szellemiségének felidézése, hogy összekapcsolja azt a jelennel. Remek példa erre az a kiállításon szereplő fotósorozat, amelyen családtagjainak, ismerőseinek arca látható, rajtuk az indiai kultúrából ismert homlokra helyezett fekete pont, mely a hajadonságot jelképezi. A művész azonban megkérte alanyait, hogy személyiségüknek megfelelően több pontot is helyezzenek el magukon, így értelmezve újra a szimbólumot.
A képzőművészt már gyermekkora óta megragadta az antik világ, a Fejér megyei Dégen felnövő lány fiatal korában is bújta az ókorral foglalkozó könyveket, és vitte papírra több alkalommal Tutanhamon maszkját vagy a görög vázaképeket. Rajztanár édesanyja pedig nemcsak a rajzolás technikáját tanította meg neki, de nagy rajongással vezette be őt és a szintén képzőművész testvért, Ágit a művészettörténetbe. A két lány nevelkedésében ugyancsak sokat jelentett, hogy apjuk, Verebics Géza, Dég korábbi polgármestere több alkalommal szervezett kiállításokat a Hollandi-Házban, melyekre olyan nagy neveket invitált meg mint Kass János vagy Kokas Ignác, de idővel még Katinak és Áginak is szervezett tárlatot.
Később Verebics Katalin már nemcsak a művészeti albumok lapjairól, de élőben is tanulmányozta az ókori alkotásokat, ugyanis egyetemi tanulmányai alatt és után rendszeresen utazott ösztöndíjakkal külföldre. 2010-ben Rómában töltött egy félévet, ahol ideje nagy részét torzók megfigyelésével és rajzolásával töltötte, egy másik alkalommal Delphoiba repült, ahol görög mítoszokról rajzolt linometszeteket. 2013-ban viszont ő maga is maradandót alkotott: a római San Sperate faluban egy művésztelepen festette fel egy ház falára a híres mítoszt, melyben a szépséges Európát a hátán rabolja el a bikává változott Zeusz. Közvetlenül a kép mellé azonban megalkotta annak kifordított változatát is, melyen felcserélte a szerepeket: utóbbin már Európa tartja karjában a görög főistent mint kisméretű bikát. Verebicsre ugyancsak jellemző, hogy egy régebbi kor megelevenítésért, ha kell, még új technikát is elsajátít: a japán sunga-metszetek, vagyis tavasz-képek megidézéshez megtanulta hogyan kell használni a hidegtűt, hogy minél autentikusabban jelenítse meg a tradicionális alakokat.
A diploma megszerzése után még közelebb került az antik kultúrához, 2015-ben ugyanis megismerkedett későbbi férjével Mohamed Abouelnaga egyiptomi képzőművésszel, aki a Kairói Egyetem Művészeti Karán oktat festészetet. A nemzetközi hírű alkotó a magyar képzőművész műveire az interneten talált rá, és meginvitálta őt Katarba, egy művésztelepére, majd rögtön sor került egy újabb találkára. – A későbbiekben aztán mindig más országokban randevúztunk – meséli Verebics, aki Abouval a következő egy évben Bakuban, Dubaiban, Ammanban és Athénban „futott össze”. A két művész a találkozások során azonban nemcsak egymás kultúráját ismerte meg, de esküvőjüket követően hamarosan megszületett kislányuk, Farida, aki akárcsak a gyermek Kati, már szívesen fog a kezébe ecsetet.
