Corvinus;közgazdaságtan;

2018-10-06 09:00:00

Pénzbegyűjtés

Emlékszem, a CEU körül kialakult kormányzati álhiszti első fordulójában amiatt nyavalyogtak a miniszterelnök hasbeszélő bábui, hogy a „Soros-egyetem” egyszerre ad magyar és amerikai diplomát (tegyük hozzá: az amerikai egyetemekhez képest megfizethető áron), és hogy ez mennyire nem fair a többi hazai egyetemmel szemben. Most a Corvinus is kettős diplomaprogramot indít, a kínai Fudan Egyetemmel köttetett megállapodásnak köszönhetően. A kínai-magyar diplomáért félévente négymillió forintot kell majd fizetni. 

Jó, nem? Annyira jó, hogy a kormány meg is szabadítja a Fidesz-barát Lánczi András által vezetett egyetemet a minisztériumi béklyóktól, hogy egy közpénzmilliárdokból (vagyis az Ön pénzéből) kitömött állami alapítvány működtethesse tovább. Azért, hogy az Ön gyermeke lehetőleg ne tanulhasson ott, a cél ugyanis az, hogy a félévente százezreket (vagy épp milliókat) is fizetni tudó szülők gyermekei legyenek jelen nagyobb arányban az egyetemen. Matolcsy jegybankelnök sem azért találta ki unortodox gazdaságpolitikai elképzeléseit, hogy csak úgy ingyen hallgathassák azokat a neki kialakított tanszéken. 

Egyesek talán arra is emlékeznek, hogy a Fidesz – vagyis Orbán Viktor – a 2010 előtti 10-15 évben a tandíjmentesség élharcosa volt: 1995-ben hevesen tiltakozott a Bokros-csomag ellen (akkoriban Bokros Lajos volt a patásördög), 1998-ban kormányra kerülve eltörölték a Horn-kormány által bevezetett tandíjat, 2008-ra pedig sikeres népszavazást kezdeményeztek a Gyurcsány-kormány vizitdíj és tandíj bevezetéséről szóló intézkedései ellen, amit egyszerűen „pénzbegyűjtésnek” neveztek. 2010 után viszont nemcsak hogy kiterjesztették a tandíjat, de egyre több fiatalt szorítanak ki az állami ösztöndíjas helyekről, kényszerítenek diákhitel felvételére. Ennyit a Fidesz – és Orbán – szabadságharcairól.