Lesz-e újabb Orbanisztán?

Az utóbbi időben találkozni olyan véleményekkel, hogy az Európai Unióban Orbán Viktor a német kancellár, Angela Merkel legkomolyabb kihívója és Emmanuel Macron francia elnök legnagyobb ellenfele. Legutóbb az olasz belügyminiszterrel történt találkozója után pedig éppen tárgyalópartnere mondta, hogy a jövő tavaszi európai parlamenti választások után ők ketten fogják vezetni Európát. Mégpedig egy olyan európai parlamenttel, amelyben a szélsőjobboldali populisták lesznek többségben. Orbán Viktor időnként maga is tesz olyan kijelentéseket, amelyek arra utalnak, hogy vannak Magyarországon túlmutató, európai politikai ambíciói. Ez viszont azt jelzi, hogy Orbán Viktor nem érti a nyugat-európai gondolkodást.

Immár tíz éve jósolják szinte minden választás előtt a populisták földindulás szerű áttörését, de ez nem következett be sem Franciaországban, sem Németországban, sem Hollandiában, és legutóbb Svédországban sem. Eddig egyedül Ausztriában került kormányra kisebbik koalíciós partnerként a Szabadság Párt. (Ott ráadásul már az évezred elején kiderült, hogy a populisták csak ellenzékben, a kormány bírálatában erősek, a kormányzás feladataival azonban nem tudnak megbirkózni.)

A pénzügyi-gazdasági válságon már túljutott az Európai Unió, a menekültváltságon azonban még nem. Ez is a szélsőséges populistáknak kedvezett, és kedvezni fog mindaddig, amíg a hagyományos pártok nem tudják a helyzetet megfelelően kezelni.

Az ENSZ menekültügyi egyezménye, amelynek 1989 tavasza óta hazánk is részese, azt írja elő, hogy akinek az életét, szabadságát, emberi méltóságát a hazájában veszély fenyegeti és ezért onnan menekülni kényszerül, az jogosan igényelheti a nemzetközi oltalmat. Orbán Viktor már 2015 januárjában, a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap elleni terrortámadást követő szolidaritási rendezvényen mondott beszédében a bevándorlást tette felelőssé a terrorizmusért, noha a párizsi akciót már Franciaországban született dzsihádisták hajtották végre.

Orbán Viktor nyilván felmérte, hogy a több száz éves, történelmi okokkal összefüggő magyarországi idegenellenesség felhasználható saját hatalmának bebetonozására. Elővette az önkényuralmi rendszerek régi, bevált receptjét, az ellenségképpel történő félelemkeltést. Ellenségként a menekülteket jelölte meg, továbbá azokat az uniós politikusokat, valamint civil szervezeteket, akik a befogadásuk mellett álltak ki. A menekültváltságot ráadásul arra is felhasználja, hogy gyengítse az Európai Uniót, amelynek hasznát kizárólag az uniós pénzügyi támogatásban és a pénz minél nagyobb része magánzsebekbe juttatásában látja.

2010-es kormányra kerülése óta azzal vádolja az uniós intézményeket, hogy beavatkoznak Magyarország belügyeibe, holott csak a csatlakozásunkkor vállalt és minden tagállamra nézve kötelező értékrend, normák és szabályok betartását követelik meg. 2015 óta ez kiegészült azzal a váddal, hogy az uniós intézmények az úgynevezett Soros-tervet hajtják végre, akárcsak a civil szervezetek, vagy a közel kétszáz tagállamot magába foglaló ENSZ. Orbán Viktor szerint ezek meg akarják változtatni a keresztény Európa és benne Magyarország etnikai összetételét és kultúráját. Ebből azonban egy szó sem igaz, mint ahogy az sem, hogy az uniós intézmények az illegális bevándorlást támogatják, az illegális migránsok befogadását akarják kötelezővé tenni. A magyar kormány által elutasított kvóták célja is csupán a bevándorlás terheinek a tagállamok közötti igazságos és méltányos megosztása, és természetesen nem Európa lakossága összetételének a megváltoztatása.

Az Orbán-kormány immár nyolc éve dolgozik kitartóan az Európai Unió, az integráció gyengítésén, Orbán Viktor egyik elszólását idézve a „szétverésén”. Nem véletlen, hogy a menekültválság közös, uniós szintű megoldására irányuló javaslatokat mindig határozottan elutasította.

A Sargentini-jelentésnek az Európai Parlamentben nagy többséggel való elfogadása és a Fidesz képviselőit is magába foglaló néppárti frakció ehhez nyújtott támogatása egyértelműen Orbán Viktor nemzetközi pozícióinak gyengülését jelzi. Azt sem gondolhatja komolyan senki, hogy ha Orbán Viktor elhagyja az Európai Néppártot, és az Európa ellenes, szélsőjobboldali populisták frakciójához csatlakozik, akkor ott az évek óta meghatározó szerepet játszó francia Marine Le Pen, vagy az olasz szélsőjobb új csillaga, Matteo Salvini majd hátralép az ő javára, vagy hogy a német szélsőjobboldali AfD beáll „másodhegedűsnek” a Fidesz mögé. Ráadásul Orbán Viktor esélyeit már nemcsak Angela Merkel és Emmanuel Macron gyengíti, de a nagy nemzetközi tekintélynek örvendő finn kormányfő, Alexander Stubb is.

Attól pedig szerintem egyáltalán nem kell tartani, hogy valamelyik nyugat-európai uniós tagállamban Orbán nélküli Orbanisztán jön létre. A sok évtizedes demokratikus jogállami hagyományokat akkor sem lehetne felszámolni, ha valamelyik országban a populisták kerülnének kormányra.

Orbán Viktor véleményével ellentétben én azt tartom Magyarország alapvető érdekének, hogy ne egymással rivalizáló nemzetállamok alkossák az Európai Uniót, hanem egyenrangú, az integráció további elmélyítését és ezzel az európai értékrend nemzetközi pozícióinak erősítését célnak tekintő tagállamok. A jövő tavaszi európai parlamenti választásoknak pedig az a tétje, hogy a demokratikus jogállamok vagy a korrupt diktatúrák hívei kerülnek-e többségbe.