Lesz-e újabb Orbanisztán?

Az utóbbi időben találkozni olyan véleményekkel, hogy az Európai Unióban Orbán Viktor a német kancellár, Angela Merkel legkomolyabb kihívója és Emmanuel Macron francia elnök legnagyobb ellenfele. Legutóbb az olasz belügyminiszterrel történt találkozója után pedig éppen tárgyalópartnere mondta, hogy a jövő tavaszi európai parlamenti választások után ők ketten fogják vezetni Európát. Mégpedig egy olyan európai parlamenttel, amelyben a szélsőjobboldali populisták lesznek többségben. Orbán Viktor időnként maga is tesz olyan kijelentéseket, amelyek arra utalnak, hogy vannak Magyarországon túlmutató, európai politikai ambíciói. Ez viszont azt jelzi, hogy Orbán Viktor nem érti a nyugat-európai gondolkodást.  
Immár tíz éve jósolják szinte minden választás előtt a populisták földindulás szerű áttörését, de ez nem következett be sem Franciaországban, sem Németországban, sem Hollandiában, és legutóbb Svédországban sem. Eddig egyedül Ausztriában került kormányra kisebbik koalíciós partnerként a Szabadság Párt. (Ott ráadásul már az évezred elején kiderült, hogy a populisták csak ellenzékben, a kormány bírálatában erősek, a kormányzás feladataival azonban nem tudnak megbirkózni.) 
A pénzügyi-gazdasági válságon már túljutott az Európai Unió, a menekültváltságon azonban még nem. Ez is a szélsőséges populistáknak kedvezett, és kedvezni fog mindaddig, amíg a hagyományos pártok nem tudják a helyzetet megfelelően kezelni.  
Az ENSZ menekültügyi egyezménye, amelynek 1989 tavasza óta hazánk is részese, azt írja elő, hogy akinek az életét, szabadságát, emberi méltóságát a hazájában veszély fenyegeti és ezért onnan menekülni kényszerül, az jogosan igényelheti a nemzetközi oltalmat. Orbán Viktor már 2015 januárjában, a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap elleni terrortámadást követő szolidaritási rendezvényen mondott beszédében a bevándorlást tette felelőssé a terrorizmusért, noha a párizsi akciót már Franciaországban született dzsihádisták hajtották végre. 
Orbán Viktor nyilván felmérte, hogy a több száz éves, történelmi okokkal összefüggő magyarországi idegenellenesség felhasználható saját hatalmának bebetonozására. Elővette az önkényuralmi rendszerek régi, bevált receptjét, az ellenségképpel történő félelemkeltést. Ellenségként a menekülteket jelölte meg, továbbá azokat az uniós politikusokat, valamint civil szervezeteket, akik a befogadásuk mellett álltak ki. A menekültváltságot ráadásul arra is felhasználja, hogy gyengítse az Európai Uniót, amelynek hasznát kizárólag az uniós pénzügyi támogatásban és a pénz minél nagyobb része magánzsebekbe juttatásában látja. 
2010-es kormányra kerülése óta azzal vádolja az uniós intézményeket, hogy beavatkoznak Magyarország belügyeibe, holott csak a csatlakozásunkkor vállalt és minden tagállamra nézve kötelező értékrend, normák és szabályok betartását követelik meg. 2015 óta ez kiegészült azzal a váddal, hogy az uniós intézmények az úgynevezett Soros-tervet hajtják végre, akárcsak a civil szervezetek, vagy a közel kétszáz tagállamot magába foglaló ENSZ. Orbán Viktor szerint ezek meg akarják változtatni a keresztény Európa és benne Magyarország etnikai összetételét és kultúráját. Ebből azonban egy szó sem igaz, mint ahogy az sem, hogy az uniós intézmények az illegális bevándorlást támogatják, az illegális migránsok befogadását akarják kötelezővé tenni. A magyar kormány által elutasított kvóták célja is csupán a bevándorlás terheinek a tagállamok közötti igazságos és méltányos megosztása, és természetesen nem Európa lakossága összetételének a megváltoztatása. 
Az Orbán-kormány immár nyolc éve dolgozik kitartóan az Európai Unió, az integráció gyengítésén, Orbán Viktor egyik elszólását idézve a „szétverésén”. Nem véletlen, hogy a menekültválság közös, uniós szintű megoldására irányuló javaslatokat mindig határozottan elutasította. 
A Sargentini-jelentésnek az Európai Parlamentben nagy többséggel való elfogadása és a Fidesz képviselőit is magába foglaló néppárti frakció ehhez nyújtott támogatása egyértelműen Orbán Viktor nemzetközi pozícióinak gyengülését jelzi. Azt sem gondolhatja komolyan senki, hogy ha Orbán Viktor elhagyja az Európai Néppártot, és az Európa ellenes, szélsőjobboldali populisták frakciójához csatlakozik, akkor ott az évek óta meghatározó szerepet játszó francia Marine Le Pen, vagy az olasz szélsőjobb új csillaga, Matteo Salvini majd hátralép az ő javára, vagy hogy a német szélsőjobboldali AfD beáll „másodhegedűsnek” a Fidesz mögé. Ráadásul Orbán Viktor esélyeit már nemcsak Angela Merkel és Emmanuel Macron gyengíti, de a nagy nemzetközi tekintélynek örvendő finn kormányfő, Alexander Stubb is. 
Attól pedig szerintem egyáltalán nem kell tartani, hogy valamelyik nyugat-európai uniós tagállamban Orbán nélküli Orbanisztán jön létre. A sok évtizedes demokratikus jogállami hagyományokat akkor sem lehetne felszámolni, ha valamelyik országban a populisták kerülnének kormányra.
Orbán Viktor véleményével ellentétben én azt tartom Magyarország alapvető érdekének, hogy ne egymással rivalizáló nemzetállamok alkossák az Európai Uniót, hanem egyenrangú, az integráció további elmélyítését és ezzel az európai értékrend nemzetközi pozícióinak erősítését célnak tekintő tagállamok. A jövő tavaszi európai parlamenti választásoknak pedig az a tétje, hogy a demokratikus jogállamok vagy a korrupt diktatúrák hívei kerülnek-e többségbe.
A Sargentini-jelentés nagy többséggel való elfogadása egyértelműen Orbán Viktor nemzetközi pozícióinak gyengülését jelzi

Frissítve: 2018.10.08. 09:45

Magyarok kontra migránsok hete

Hogy ki a magyar, azt én mondom meg – gondolhatta Orbán Viktor, amikor átadta a felújított Hagyományok Házát. És meg is mondta: „Az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz.”
Tényleg? Mert akkor kapásból ki van iktatva a magyarok közül az az 5-600 ezer ember, aki az elmúlt évtizedben Nyugatra távozott, hiszen nagy valószínűséggel az unokáik németek, angolok, svédek lesznek. Ezen az alapon utólag megvonhatjuk a magyarságot például Teller Edétől vagy Szent-Györgyi Alberttől is. És az orbáni definíció alapján ugyancsak nem magyar a Fidesz-kormány által Szent István Renddel kitüntetett író és nyelvész, Makkai Ádám sem, aki pár éve hazaköltözött Amerikából, de az unokái bizony amerikaiak. Részvétem.
Hogy mi van az uniós szerződésben, azt pedig én mondom meg – ezt a nótát viszont Szájer József, a Fidesz európai képviselője fújta a Mandiner portálnak adott interjújában a Sargentini-jelentés kapcsán. „Az Unió legfontosabb dokumentuma, a szerződés a hetes cikkben azt mondja, hogy a jogállamisági eljárásban speciális szavazási rend van. (…) A hetes cikk szerinti speciális szavazás esetén a leadott szavazatok kétharmada szükséges, és a tartózkodást, mivel az is leadott szavazat, szintén bele kell számítani” – állapítja meg Szájer.
Csakhogy a hetes cikkben egyáltalán nem történik említés speciális szavazási rendről, ahol pedig igen (a 354. cikkben), ott csak annyi a speciális, hogy a jogállami eljárásban érintett tagállam képviselője nem vehet részt az Európai Tanács szavazásában. Ez a cikkely egyébként kitér az európai parlamenti szavazásra is, kimondva, hogy ott a leadott szavazatok kétharmadával születhet döntés, ám az nincs benne, hogy a tartózkodás is leadott szavazatnak minősül. Ahhoz képest, hogy Szájer jogász, és több nyelven is tud olvasni, nem talált, nem süllyedt.  
Érdekes módon Szijjártó Péter külügyminiszter sem tud olvasni. Az M1-nek azt mondta, az ENSZ migrációs deklarációjának tervezetében az a „hazug állítás” szerepel, hogy a „migráció alapvető emberi jog”, és hogy annál "jobb sose történt az emberiséggel.” 
Mondani sem kell, hogy ilyen mondatok nincsenek az ENSZ migrációról szóló állásfoglalás-tervezetében, csupán annyi, hogy „a menekülteket és a migránsokat egyaránt megilletik az egyetemes emberi jogok (...). Ugyanakkor közülük csakis a menekültek jogosultak különleges nemzetközi védelemre, amit nemzetközi jogi egyezmények szabályoznak.” Nem csoda, hogy Szijjártó elborzadt ettől és New Yorkból egészen hazáig szaladt. 
Itthon pedig végre olyasmit olvashatott, ami melengette a szívét. Az Origo portálon Kovács András azt írta, hogy a 2015-ös menekültválság óta Németországban „a migránsok által elkövetett bűncselekmények száma jelentősen nőtt.”
Hát akkor nézzük. 2017-ben a külföldiek által elkövetett bűncselekmények száma Németországban az előző évhez viszonyítva 2,7 százalékkal csökkent, mint ahogy az összes elkövető között is visszaesett a külföldiek aránya. 2014-ben, a menekültválság előtti évben 6 millió 82 ezer bűnesetet regisztráltak Németországban, 2017-ben viszont 5 millió 761 ezret. Van még kérdés? Vagy csak válasz van?
Az orbáni definíció alapján nem magyar a Szent István Renddel kitüntetett író és nyelvész, Makkai Ádám sem

Szerző
Bolgár György

Fosztóképző

Fosztóképző. Úgy mint „-talan, -telen”, például hajléktalan, nincstelen. Fosztó képző: a hatóságok kiképzése a módszeres kifosztásra és jogfosztásra. Szükség van rá, mert magától csak úgy rendetlenül, tessék-lássék, össze-vissza menne. A fosztóképző és a fosztó képző párban is járhat. A legkönnyebb azt megfosztani maradék jószágától -persze csakis szabályszerűen -, aki amúgyis vagyontalan, semmitlen szegény, szegények közt is a legszegényebb.  
A legutóbbi Magyar Közlönyben olvasható a rendelet: hogyan kell eljárni az elzárásra ítélt hajléktalanok motyójával. Az illetékes hivatalnokoknak van még néhány napjuk kiképződni, mielőtt október 15-én hatályba lép a hajléktalanságot büntető újabb törvény. Az utcán élők igazán megbecsült állampolgárok: két Alaptörvény-módosítás, több alkotmánybírósági döntés és törvény tanúsítja a jogállam gyöngéd törődését. Csak meg ne sértődjenek érzékeny oligarcháink, hogy ehhez képest Justitia rájuk se bagózik, tizedannyi paragrafusra sem méltatja őket. 
A NER egyik első jogalkotási bravúrja volt 2011-ben az önkormányzatok felhatalmazása, hogy tilalmazzák „a közterületen való életvitelszerű tartózkodást”. (Szilágyi Ákos írja, hogy a „hajléktalanságbűn” jogi tényállásának létrehozása felér azzal a leleménnyel, mint amikor az 1942-es fajvédelmi törvény megalkotta a „származásbűn” fogalmát. Jogásznemzet vagyunk, hiába.) Az akkor még nem csak kormánypártiakból álló Alkotmánybíróság nem díjazta a szellemes megoldást, és kimondta, hogy nem lehet valakit pusztán azért büntetni, mert nincs hol laknia. Egy-null a hajléktalanoknak. A kormány hamar egyenlített: egy 2013-as Alaptörvény-módosítással fölülbírálta a hepciáskodó alkotmánybírákat. Majd 2018-ban gólelőnyt szerzett egy újabb Alaptörvény-farigcsálással, amely – nem bízván az esetleg túl lágyszívű helyhatóságokban - az egész országban betiltotta a hajléktalanságot. 
Hogy miért nem például a betegségeket tiltotta be, ha már, azt nem tudom. Talán azért, mert a betegek többnyire az ágyat nyomják, a fedél nélküliek elénk tolakodó látványa viszont rontja a kormány ázsióját. Ezért a figyelmeztetések után még mindig utcán tartózkodó hajléktalant közmunkára vagy elzárásra ítélik. Igaz, összesen 11200 téli szálláshely van, és ennél több lakhatás nélküli, de a törvény az törvény. 
Csakhogy a hajléktalan attól hajléktalan, hogy a hátán a háza. Mi legyen a motyójával? A friss rendelet a cuccokat „az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése szabálysértés elkövetőjének tulajdonában álló ingóságoknak” nevezi, amely megfogalmazás aligha jellemezhető átlagos elméknek szánt könnyű olvasmányként. De csak utána jön a neheze. Fél órán belül el kell szállíttatni mindent leginkább az önkormányzathoz, esetleg a rendőrségre. Mint írják, arra a fél órára a motyó őrzésével meg lehet bízni a polgárőrséget is, igazán szép lesz, amint kivonulnak, és körbeveszik az agyonhasznált hálózsákot, pokrócot vagy matracot, a kerekes szatyrot, benne egy élet kellékei: egy-két kopott pulóver, dzseki, fél kiló kenyér, két műanyag palack. Miután minden elkerül a „tároló szervhez”, az leltárt és értékbecslést készít, és megkülönböztető jellel látja el a tárgyakat. Fogalmam sincs, hogyan fogja felbecsülni pl. a nejlonzacskók értékét, de majd csak kapnak képzést erre is. 
Mégsem a (ki)fosztó képzésben részesülő hivatalnokok ugráltatása dühített fel, hanem a mindenüktől megfosztottak sorsa. A jogszabály szerint az ú.n. „tárolhatatlan dolgokat” újabb jegyzőkönyvezés mellett meg kell semmisíteni. Majdnem biztos, hogy nemcsak a romlékony élelmiszereket, hanem a gyanús küllemű ruhákat, a kikukázott paplant már csak a fertőzésveszély miatt is tárolhatatlannak fogják ítélni, és elégetik. Ez nagyjából olyan, mintha egy otthonnal rendelkezőnek a lakását gyújtanák fel. Nem szeretnék belegondolni, mi történik, ha a hajléktalannak – mint néha látni - kutyája van. Ha az „elkövető” a szabadulása után jelentkezik a holmijáért, igényt tarthat ugyan elpusztított tárgyai becsült értékére, de – most tessék figyelni! - ebből levonják „az ideiglenes tárolás és a megsemmisítés indokolt költségeit”.
Hogy az isten verné meg, aki ezt kitalálta. A legtöbb esetben a raktározás, az adminisztráció, a ruhák elégetése, a mindehhez szükséges személyzet költségei meg fogják haladni a holmik értékét – még jó, ha a különbözetet nem kell a kifosztott hajléktalannak megfizetnie.
Nem is tudom, miért átkozódom a dupla megrablás miatt. Hiszen így szoktunk járni mi, átlagpolgárok is. A törvényeket, amelyekkel minket nyomorítanak, többnyire ügyvédi irodákban busás órabérért íratják meg, a mi kontónkra. Nem elég, hogy kábára hülyít minket a kormánypropaganda és a közmédia, mi fedezzük az árát. A civil szervezetekre, akik az állam helyett dolgoznak, külön sarcot vethetnek ki. Nemcsak meglopnak: a tolvajaink munkabérét is mi fizetjük.
Viszont legalább megértettem, miért érkeztek a baltás gyilkos kiadatása után titokzatos azeri pénzek bizonyos számlákra. A balta „ideiglenes tárolásának indokolt költségeit” rótták le.
Nem szeretnék belegondolni, mi történik, ha a hajléktalannak – mint néha látni - kutyája van