A tisztes öregkort veszik el

Örök sláger a nyugdíjkérdés. Most éppen a nyugdíjba vonulás időpontjáról folyik a vita. Amiben (álláspontom szerint) nem a jelenleg hatályos törvény a mérvadó: hanem mindenkinél az a jogszabály, amelyik az első munkába állásának napján volt aktuális. Még akkor is, ha azóta már régen hatályát vesztette. Ezen a napon mindenkinek tudni kellene kiszámolni, hogy mikor mehet nyugdíjba. Ez egy szerzett jog, amelyet tőle nem lehet elvenni, elvonni. 
Ha a törvényalkotó újraszabályozza ezt a jogterületet, akkor az (alkotmányos keretek között) kizárólag mindig csak azokra vonatkozhat, akik ezt követően lépnek először munkába. Az nem lehetséges alkotmányjogilag, hogy az állam mindig odébb tolja a nyugdíjbamenetel időpontját. A törvényalkotó ígéretet tett a munkavállalónak, aki ezzel számol. De az állam ezt újra és újra megváltoztatja, jogbizonytalanságban tartva az érintetteket, akik ezek után nem tudják, nem tudhatják, hogy mennyi időt kell még munkaviszonyban tölteniük. 
A jelenlegi szabályozás kimeríti a visszaható hatály tilalmát, mert egyes személyek esetében a korábbi szabályok alapján már megszerzett jogosultságot utólag elvonja. Az Alkotmánybíróság mondta ki: egy jogszabály nemcsak akkor ütközik a visszamenőleges hatály tilalmába, ha visszamenőleges hatállyal léptetik hatályba, hanem akkor is, ha a hatálybalépés önmagában ugyan nem visszamenőlegesen történt, de a törvény joghatálya kihat a hatálybalépése előtti időszakra is.
Mivel egy törvény (alkotmányos keretek között) visszamenőlegesen nem fejthet ki joghatást, ezért hiába változik bármilyen módon a szabályozás, mindenki esetében az a regula mérvadó e tekintetben, amely az ő első munkába állásakor volt érvényben. Ugyanakkor az esetleges módosítások vagy új norma alkotása nem idézhet elő olyan jogkövetkezményeket, amelyek az alkotmányos jogok sérelmével járnak. A legalitásból következő igény, hogy a megszerzett jogosultságok nem veszthetik érvényüket még akkor sem, ha időközben új szabályozás lépett életbe. A munkavállalói életviszonyokban ugyanis a biztosítottak a saját nyugdíjazásukat illetően hosszú távú döntéseket hoznak, így a társadalombiztosítási jogosultságok alkotmányjogi védelme is azt a célt kell hogy szolgálja, hogy az érintettek bízhassanak a jogszabályok és a belőlük fakadó jogok hosszútávú állandóságában.
Alkotmányjogi szempontból a jogállamiságból fakadó igény, hogy a korábbi törvények által garantált szerzett jogokat az új norma eltérő szabályozása ellenére is változatlanul kell biztosítani. Mert úgy nem működhet jogszerűen ez a jogterület (sem), hogy az állam újra és újra megváltoztatja azt, amit már törvényben biztosított. Először 60 év volt a nyugdíjkorhatár. Majd 62. Aztán 65 év. És ezt most tovább tervezi emelni a hatalom. Rebesgetik, hogy esetleg tovább emelhetik 72 évre. 
Halkan jegyzem meg, hogy a statisztika szerint a férfiak átlagos várható élettartama nálunk most éppen 73 év. Ezekkel a korhatár emelésekkel a jogalkotó elveszi a nyugdíjba menőtől a tisztes öregkort. Ez olyan, mint egy szerződés, amelyben az állam az egyik szerződő fél. Amelyben az általa vállaltakat törvényben garantálta. Majd egy idő után fogja magát, és egyoldalúan módosítja a neki nem tetsző részt. Elvonva a másik fél jogait. Ez a szerződésszegés iskolapéldája.
Nem lehet állandóan emelni a nyugdíjbamenetel korhatárát, mert ez súlyosan sérti a jogbiztonságot, a szociális biztonsághoz való jogot, a kiszámíthatóságot, az előreláthatóságot, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvét, a tisztességes eljárás elvét, a jogorvoslathoz való jogot. Ehhez valamilyen nyomós alkotmányos indokot kell(ene) az államnak felmutatnia, de semmi ilyet nem tudott eddig. Az állam jogszerűen nem teheti meg, hogy a lényegében kiszolgáltatott helyzetben lévő állampolgárral szemben az erőfölényével visszaélve alkotmányos indok nélkül von el alkotmányos jogokat. (Az már egy másik tészta, hogy a jelenlegi hatalom nagy ívben tesz az alkotmányosságra, az alkotmányos jogokra.)
A szolgáltatásokat és a hozzájuk fűződő várományokat pedig nem lehet alkotmányos indok nélkül lényegesen megváltoztatni. A váromány valamely alanyi jog megszerzésének jogilag biztosított lehetősége, amelytől a várományost ez esetben az állam önkényesen nem foszthatja meg. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a jogosult az összes feltételt teljesítette, és csak az időmúlás hiányzik a jogszerzéshez. Az alkotmányjogilag védett váromány ezért a nyugdíjszolgáltatásra általánosságban vonatkozik.
Tehát aki pl. 1975 és 1997 között lépett először munkába, arra alkotmányos keretek között az 1975.évi II. törvény előírásai kell hogy vonatkozzanak. Akkor is, ha most egészen más a szabályozás. És akkor is, ha időközben tényleg 72 év lesz a nyugdíjkorhatár. E szerint a nők 55, a férfiak 60 évesen mehetnének nyugdíjba. Akinek van korkedvezménye, azt ebből kellene visszaszámolni. Az 1997 után először munkába állók esetében lehetne ezt alkotmányosan 62 évre emelni. És értelemszerűen a többi esetben is ugyanez a helyzet.
2018.10.09 08:16

Képmutatók

Tort ül a képmutatás. Most éppen a nemzeti ünnep díj- és kitüntetés-cunamija kapcsán. Mintha nem szokhattunk volna még hozzá, hogy minden rendszer jutalmazza a hozzá hű alattvalókat. De persze okosan, olyanokkal együtt, akik a művészi, tudományos, vagy éppen közéleti teljesítményükkel valóban rászolgálnak az elismerésre. 
Föl lehet ugyan háborodni azon, hogy némely díjaknál átnyúltak a névsort összeállító bizottság feje fölött, és olyanok is a listára lekerültek, akiknek a neve eredetileg fel sem merült – de fölösleges. Ebből csak az a tanulság szűrhető le, hogy a hatalom egy ideig kész betartani a demokratikus játékszabályokat, ám van egy pont, amikor már fontosabbnak véli saját akarata érvényesítését. És megteheti, gond nélkül.
Lehet aztán sajnálni azokat, akik megérdemlik a kitüntetést, csak éppen a díjazásra kijelölt kegyencek közé keveredtek. Az ilyen emberek, művészek nem attól nagyok, hogy kapnak valamilyen elismerést – ők enélkül is kiemelkedőek. És nem őket minősíti, ha az átadók az ő dicsfényükben akarnak egy kicsit sütkérezni. Még szép emberi gesztusnak is tarthatnánk, hogy a miniszterelnök személyesen vitte el a Kossuth nagydíjat a beteg Törőcsik Marinak, ha a külsőségek nem lennének árulkodóak. A buta propaganda - az ablakon bekukucskálással - hitelteleníti még az esetleges jó szándékot is. 
Ettől a pillanattól pedig lehull a lepel a valódi célokról. Hogy már a szakmai elismerések többsége is csak a rendszer erősítéséről szól. Ha plakátokkal, sorosozással, az unió elleni kampánnyal nem sikerült meggyőzni mindenkit, akkor próbálkoznak mással. Népszerű és elismerésre méltó embereket is maguk mellé állítanak, hogy ezzel igyekezzenek igazolni saját létjogosultságukat. És itt sem számít nekik semmi. Nincsenek korlátaik. 
Közben magukról mutatnak igaz képet.
2019.03.19 08:58
Frissítve: 2019.03.19 09:08

Helyreigazításaink

Egyesek szerint létezik valamiféle fejlődés a világegyetemben, amely nem engedi, hogy bizonyos események újra és újra ugyanúgy történjenek meg. Filozófusok és történettudósok ezen elvitatkozgatnak még egy darabig, én mindenesetre azon a véleményen vagyok, hogy ha létezik is valamiféle dialektika, az emberi hülyeség legyőzhetetlen. 
Valamikor a 90-es évek legelején a Kurír című bulvárlap hétvégi vicc mellékletében, a boldogult emlékezetű Elefántban közöltünk egy tréfásnak szánt fotómontázst. Ezen G. Nagyné Maczó Ágnes volt látható fürdőruhában, virtigli szexbombaként. Fiatalabb olvasóink kedvéért: G. Nagyné a nemzeti jobboldal ikonja, a Független Kisgazdapárt és az Országgyűlés alelnöke volt, aki már sokkal korábban utálta a liberális sajtót, mint Bayer Zsolt, aki viszont történetünk idején éppen a Kurír című liberális bulvárlap publicistájának keserű kenyerét ette. Szóval ott volt a szexbombának korántsem nevezhető, ám fiatal és tettre kész Maczóné mint szexszimbólum, aki ezt a dolgot mélyen sérelmezte. A bíróságon azt állította, hogy a fürdőruhás képpel „félrevezettük az olvasót, különösen pedig az ő boldogkőváraljai választóit”, akik ezután majd azt fogják gondolni, hogy az ő képviselőjük fürdőruhában flangál a székesfővárosban. A pert első- és másodfokon a lap nyerte, ám a Legfelsőbb Bíróság végül Boldogkőváralja ellen ítélt. Már azzal, hogy feltételezte, a nógrádi faluban tényleg csupa elmebeteg lakik. A Kurírt helyreigazításra kötelezték, amelyben elnézést kértünk a képviselő asszonytól és választóitól, egyben biztosítottuk őket, hogy a képviselő asszony sokkal jobban kedveli a matyómintás pruszlikot, mint a bikinit. Különös tekintettel a fővárosra. 
Egészen a múlt hétig nálam Maczóné volt a befutó helyreigazításban, ám akkor jött a TV2 és Varju László. A valósághoz ma már csak laza szállal kötődő hírműsort, a Tényeket a Gundel-ügy után eresztették rá a DK politikusára, mondván: a filléres miniszterelnöki menza semmi ahhoz képest, ahogy a luxusbaloldal dőzsöl nap mint nap. Az említett tévés produkció munkatársai már évek óta úgy viselkednek, mintha a Monty Python vette volna át a Völkischer Beobachter szerkesztését, szóval az említett tudósítás fel sem tűnt. A bíróság azonban megvizsgálta a tényeket, és arra a következtetésre jutott, hogy a Tények hazudott, tehát kérjen bocsánatot. A következő szöveget kellene felolvasnia a műsorvezetőnek: „Valótlanul híreszteltük, hogy Varju László DK-s képviselő ételhordóval jár a törvényhozásba, és úgy viszi haza a kedvezményes bablevest és somlói galuskát.” „Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy Varju László DK-s képviselő rendszeresen sorban áll a parlamenti menza mindennél olcsóbb ételeiért.”
Emlékeim szerint annak idején mi elég jól szórakoztunk a saját helyreigazításunkon, mert meg voltunk győződve arról, hogy mi vagyunk a normálisak, és a rendszer a hülye. Igaz, mi egy bulvárlap viccmellékletét szerkesztettük és nem egy országos hírműsort.
2019.03.19 08:57
Frissítve: 2019.03.19 09:07