A szultán és országa – mire jutott Törökország Erdoğan alatt?

Publikálás dátuma
2018.10.13. 15:06

Fotó: Turkish Presidency / Murat Cetin / ANADOLU AGENCY / AFP
Ankarában az a kérdés, lesz-e holnap kenyér. Erdoğan 15 éves országlása válságba sodorta a török gazdaságot és társadalmat. A Nyugatnak azonban, ha tetszik, ha nem, együtt kell működnie a diktátorral, aki menekültek millióit szabadíthatja rá Európára. Magyarország is együttműködik, de egészen más okból.
A török főváros több péksége napok óta nem süt kenyeret. Költségeik drasztikusan emelkednek, a liszt két év alatt a duplájára drágult, egyre többet kell fizetniük az áramért, így már nem tudnak gazdálkodni – csakhogy a kereskedelmi minisztérium nem járul hozzá az áremeléshez. A negyedkilós cipó hatósági ára 1,25 líra (kb. 58 Ft), de feketén jóval drágábban adják. Akinek futja rá, az így is megveszi. Nem tudni, holnap mire lesz elég az egyre romló pénz. A kórházak sem képesek lépést tartani a hirtelen megugró kiadásokkal, kénytelenek műtéteket elhalasztani. Így fest a hétköznapokban az elszabaduló infláció, amely szeptemberben – éves szintre vetítve – meghaladta a 24,5 százalékot. A török valuta most, októberben fele annyi dollárt ér, mint az év elején. 

Válság és paranoia

Az elnök szerint „nincs gazdasági válság, csak manipulatív lépések”. Erdoğan erről budapesti látogatása előestéjén beszélt pártja, az AKP híveinek. A gazdaság megroppanásáért az amerikai kereskedelmi szankciókat okolják. A legvérmesebbek korábban amerikai termékeken „álltak bosszút”, üdítőitalt öntöttek ki, okostelefont vertek szét kalapáccsal, egydolláros bankjegyekbe fújták az orrukat. Az elnök pedig a rendőröket veti be, akik meglepetésszerűen ellátogatnak a boltokba, és megnézik, nem túl drágák-e a termékek, majd „finoman” figyelmeztetik az üzletvezetőt vagy a tulajdonost a drágaságra. Pedig a kritikus helyzetről jórészt az elhibázott ankarai gazdaságpolitika tehet. Kifulladt a hitelekből, állami óriásberuházásokkal élénkített konjunktúra. Tetézte a bajt, hogy az infláció meglódulása után sokáig nem emelték az alapkamatot. Erdoğan nem akarta, a jegybank pedig nem független intézmény, hanem az elnök egyszemélyi akaratának végrehajtója – ahogy mostanra a teljes államapparátus. A gazdasági válság rövid fáziskéséssel követi a demokratikus intézményrendszer lenullázását. Erdoğan a 2016-os puccskísérlet után példátlan leszámolásba kezdett vélt és valós ellenfeleivel. Már az elvetélt akció másnapján kész listákkal láttak hozzá a tisztogatáshoz a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, az oktatásban, a sajtóban – és mindenekelőtt a fegyveres testületeknél. Két év alatt 40 ezer katonát és 23 ezer rendőrt távolítottak el, és a lendület nem hagy alább. Kedden jelentették be, hogy a főügyészség elfogatóparancsot adott ki a hadsereg újabb 55 aktív és 19 volt tagja ellen. A vád a szokásos: együttműködés a betiltott Gülen-mozgalommal. A véget nem érő letartóztatások erősítik a gyanút, hogy az állítólagos puccs csupán ürügy az előre eltervezett megtorlásokra, az elnyomó rendszer létrehozására. 

A populista vezető prototípusa

Erdoğan másfél évtized leforgása alatt jóformán korlátlan hatalomra tett szert, ami csak a modern török államot alapító Kemal Atatürkéhez fogható. Soner Çağaptay Washingtonban élő politológus szerint az elnöki rendszert bevezető és saját képére formáló politikus a populista vezető prototípusa. Egész társadalmi csoportokat félemlít meg, miközben lojális bázist épít magának anyagi előnyök osztogatásával. Ezzel kettészakítja az országot, a törökök egyik fele rajong érte, a másik utálja. Az elnök szándéka, hogy a saját elvárásainak megfelelően átalakítsa a társadalmat, eszközként a szigorúan felügyelt állami erőforrásokat használja. A szélsőséges megosztottság tovább sodorja az országot a válság felé. Hajmeresztő fordulatok jellemzik a külkapcsolatokat. Most éppen az Egyesült Államok Erdoğan fő ellensége, de a tapasztalatok szerint ez gyorsan változhat. 2015-ben Moszkvával süllyedt mélypontra a viszony, miután a török hadsereg lelőtt egy szíriai bevetésen lévő orosz vadászgépet. Ám egy év sem telt el, a török elnök bocsánatot kért, majd látványosan összeborult Vlagyimir Putyinnal. Azóta már ott tart a barátság, hogy Ankara orosz S–400-as nagy hatótávolságú, föld-levegő rakétarendszert vásárol Moszkvától, ami érthetően aggasztja Törökország NATO-szövetségeseit (kivéve talán Magyarországot, amely éppen „erőteljes hadiipari együttműködésre” törekszik Ankarával). Tavaly ilyenkor a németekkel vívta a szavak háborúját az ankarai vezetés, a Merkel-kormányt – diplomáciában szokatlan bárdolatlansággal – a nácikhoz hasonlították. A múlt hónapban Berlinben már egész más hangot ütött meg Erdoğan, mosolyogva fogott kezet német politikusokkal, és azt mondta, maguk mögött kell hagyniuk a problémákat. Jelenleg kínai és katari támogatásra számít a török elnök, de az előzmények ismeretében nem lenne meglepő, ha egy nap hirtelen Donald Trumppal is megbékülne. A nyugat-európai kormányok inkább lenyelik a keserű pirulát, megtűrik az unió délkeleti határán kiépülő önkényuralmi rendszert, mert Erdoğannak van egy ütőkártyája. Ezt időnként úgy nevezik, „stabilitás”, máskor „geopolitikai helyzet”. Magyarán arról a 3 millió, zömében szíriai, iraki és afgán menekültről van szó, aki török táborokban várja a sorsát. Ha az elnök beváltja korábbi fenyegetését, és felmondja az EU-val kötött 2016-os megállapodást, azzal újabb migránshullámot szabadíthat Európára. Ezt pedig nagyon nem szeretnék a kontinensen. Fogcsikorgatva bár, de alkudoznak „a szultánnal”. A teljes írás az eheti Vasárnapi Hírekben olvasható! 

Világrendőrség helyett a világ legdrágább postahivatala

Publikálás dátuma
2018.10.13. 13:39

Fotó: Jean Philippe Ksiazek / AFP
Az Interpol kínai vezetőjének rejtélyes eltűnése, majd letartóztatása ráirányította a figyelmet a nemzetközi szervezet működésére. A másodosztályú krimik és a bulvársajtó által az Interpolról sugallt kép azonban hamis – állítja egy nyugalmazott rendőrtiszt –, hiszen nem szuper rendőrségről van szó, hanem egy olyan intézményről, amely koordinál és információkat továbbít. Méghozzá meglehetősen lassan.
„Az Interpol által kiállított okmány mindenhol a világon mentességet jelent, kivéve az illető saját országában” – mondja Tóth Tibor nyugalmazott rendőrtiszt, aki munkája révén gyakran került kapcsolatba a nemzetközi szervezettel. Szerinte nem kizárt, hogy Meng Hung-vej letartóztatásának semmi köze nincs az Interpolnál végzett munkájához, de az is elképzelhető, hogy olyan adatokhoz próbált meg hozzáférni a kínai rendőrség adatbázisában, amelyeket nem akartak megmutatni a nemzetközi szervezetnek. 

Kellett egy csapat

Az alapötlet, hogy kell egy „világrendőrség”, furcsa módon a monacói hercegtől származik. 1914-ben azért hívta meg a legbefolyásosabb országok rendőreit és bűnügyi technikusait, mert túl sokan túl sokat loptak a világ legnagyobb kaszinójában, jelentősen apasztva a miniállam bevételét. A konferencia 15 résztvevője meg is állapodott abban, hogy hamarosan kidolgozzák az együttműködés alapelveit, ám közbeszólt a történelem, és az I. világháború miatt a dologból nem lett semmi. Aztán 1923-ban Johann Schober, Bécs rendőrfőnöke karolta fel az eredeti ötletet, és 22 tagország rendőreinek közreműködésével Bécsben létrehozták a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Bizottságát (International Criminal Police Commission, ICPC), melynek a bűnügyi rendőri együttműködés lett a kizárólagos célja. A testület afféle rendőrklubként működött, a rendőrök alapvetően szakmai szervezetnek tekintették, működését nem segítették nemzetközi szerződések. A helyszínválasztás egyébként nem a véletlen műve volt: akkoriban Bécsben őrizték az egykori Monarchia központi bűnügyi nyilvántartását, amelyik a legprecízebb és a legpontosabb volt a világon. Az Anschluss után az ICPC-t és az addigra összegyűlt adatbázist a németek Berlinbe költöztették, itt működött 1940-ig. Mivel a tagállamok többsége nem nézte jó szemmel a fasizálódó Németországot, és főleg azt, hogy az ICPC adatbázisát a németek politikai ellenfeleik lejáratására és megsemmisítésére használják, gyakorlatilag mindenki kilépett a szervezetből, amely a világháború alatt nem is működött. A háború után, a bombázások és szétlopkodás után megmaradt adatbázis nagy része a franciákhoz került, mint ahogy a szervezet központja is. 1947-ben Párizsba, majd az 1986-os merénylet után Lyonba. Még sokan emlékeznek arra, amikor a szélsőbalos Action Directe négy tagja levegőbe röpítette az akkor már Interpol (International Criminal Police Organization, ICPO) névre hallgató szervezet székházát, benne szinte a teljes iratanyaggal. Ezután költöztették át a céget Lyonba, ahol a mai napig székel.

Államok felett

Ahogy 1923 és 1938 között a jogelőd ICPC-re az osztrák mentalitás és Ausztria érdekei nyomták rá bélyegüket, a második világháború után majd’ 40 évig az Interpol „franciás” jelleget öltött: 1985-ig minden főtitkár francia volt, a vezető pozíciókba Párizs szinte kizárólag franciákat vagy francia anyanyelvű belgákat, luxembourgiakat, svájciakat neveztetett ki. Utána jöttek az amerikaiak. Egészen 2016-ig, akkor került a szervezet élére a kínai Meng Hung-vej. Az Interpol jelenlegi alapszabályának elfogadását hatalmas viták előzték meg. Az ütközőpont az volt, hogy tegyék-e lehetővé a (nemzet)államoknak a beleszólást az Interpol belügyeibe, vagy maradjon a szervezet kifejezetten rendőrségek informális klubja. A „klubpártiak” érvelése szerint az államok meg fogják ragadni az alkalmat és bele fogják keverni a politikát a szakmába, vagyis a bűnüldözői tevékenység elveszíti politikai pártatlanságát. A másik fél álláspontja szerint viszont állami garanciák nélkül az Interpol nem fogja tudni beváltani a hozzá fűzött reményeket, mert a bűnüldözés eleve állami feladat. Végül az alapszabályba az „ország” szó került az állam és a kormány helyett, elismerve jogukat az őket az Interpolon belül képviselő szervezetek és személyek kiválasztásához.

Nem nyomoznak

Így lett az Interpol első kínai vezetője, vagyis elnöke az a Meng, aki előtte negyven évig dolgozott a kínai bűnügyi igazságszolgáltatás és a rendőrség kötelékében. A drogkereskedelem elleni harc, a terrorelhárítás és a határvédelem volt a feladata. De – ahogy a New York Times róla szóló írásában megjegyzi – igen aktív volt a Kínából elmenekült adócsalók felkutatásában és hazaszállításában is. Megválasztása után emberjogi szervezetek nem véletlenül aggódtak amiatt, hogy Meng segítségével megélénkülhetnek a politikai emigránsok utáni kínai külföldi nyomozások és akciók. Mert bár az Interpol deklaráltan politikamentes szervezet, az ellen nem sokat tehet, ha valamely tagja az évek alatt felgyülemlett hatalmas adatbázist politikai célokra használja. Az Interpol most egy több mint 200 tagot (országot) számláló adminisztratív szervezet, nincs önálló nyomozati jogköre, nincsenek nyomozói és fegyverei sem. A lyoni központban dolgozó csaknem 700 alkalmazott mellett a tagországokban dolgozó „kiemelt” rendőrök alkotják a derékhadat. „A másodosztályú krimik és a bulvársajtó által az Interpolról sugallt kép hamis – mondja Tóth Tibor. – Nem szuper rendőrségről, nem egy nemzetek felett álló bűnüldöző szervezetről van szó, hanem olyan intézményről, melynek munkatársai az információcserét, az adatok kölcsönös átadását és felhasználását, valamint a tagállamok közötti kommunikációt segítik elő. Az Interpol a világ egyik legdrágábban működtetett postahivatala, amely koordinál és információkat továbbít” – magyarázza az exrendőr. És nem is mindig túl gyorsan és hatékonyan. „Nagy és bürokratikus szervezetről lévén szó, sokszor hasznosabb közvetlenül az adott ország rendőrségéhez fordulni egy ügyben, mint az Interpolhoz, feltéve, hogy 90 napnál hamarabb szeretnénk eredményt produkálni” – világítja meg a helyzetet Tóth Tibor. Megjelent a 2018. október 13.-i lapszámban
Témák
Interpol

Női jelölt felvonulásán robbantottak Afganisztánban, 12-en meghaltak

Publikálás dátuma
2018.10.13. 13:37
Illusztráció - a kép egy augusztusi merénylet helyszínén készült.
Fotó: Mir Ahmad Firooz / ANADOLU AGENCY
Mindenki készül a jövő heti parlamenti választásra - a terroristák is. A talibán bojkottra szólított fel, van esély rá, hogy ők felelnek a terrortámadásért.
Robbantottak egy afganisztáni választási meneten - írja a Reuters. 12-en biztosan meghaltak, és legalább 32-en megsérültek. A robbantás a jövő heti parlamenti választáson induló női jelölt, Nazifa Yousufi Bek támogatóinak felvonulásán történt.
A robbanószerkezetet egy a menet útvonalán hagyott motorban rejtették el a rendőrségi szóvivő szerint. A merényletet még egy ismert terrorista csoport sem vállalta magára.
A mostani robbantás helyén, a Tádzsikisztánnal határos Takhar tartományban a talibán kifejezetten aktív. A terrorszervezet a választás bojkottálására utasította a lakosságot.
Bekaz október 20-i választáson induló 417 női jelölt egyike - ez a szám magasabb, mint eddig bármikor az ország történetében. A jelöltek és támogatóik ellen sorozatosak a terrortámadások. Közülük öt férfit már meggyilkoltak, kettőt elraboltak és négyet megsebesítettek.

Szerző