– A film Dietirch Garstka azonos című regényét dolgozza fel, tehát a történet adott volt, de amikor írta a forgatókönyvet, mennyire nézett utána annak, hogy mi történt 1956-ban Magyarországon?
– Eléggé, mivel fogalmam sem volt, hogy mi történt annak idején az országukban. De legalább így hamar túlestem a forradalom vagy ellenforradalom sokáig vitatott kérdéskörén.
– Biztos abban, hogy Németországban a Szabad Európa Rádió bemondta, hogy Puskás Ferenc hősi halált halt a harcokban?
– Igen. De az sosem derült ki, hogy ez egy félreértés miatt történt vagy direkt propaganda volt. Ami biztos, hogy a „csendes lázadás” megtörtént a diákok között és a fő motivációjuk a futballhős tragikus halálhíre volt.
– Az irodalmi alapanyag hogyan vált szívszorító kalandfilmmé a felnőtté válásról?
– Dietirch Garstka a könyvét önéletrajzi műként írta meg. Nem dramatizált, nem írt hősregényt. Kétszázötven oldalon keresztül kíméletlen részleteséggel jellemzi az osztálytársakat és családjaikat. Nekem ezt kellett egy száz oldalas forgatókönyvbe sűríteni, méghozzá úgy, hogy abból szórakoztató fikciós művet forgassak. Így első körben megteremtettem azokat a karaktereket, akiket én szerettem volna mozgatni és az ő életükbe építettem bele a lehető legtöbb, a könyvben is megtalálható sorsot. Így alakult ki az a furcsa helyzet, hogy a filmben Kurt karaktere Garstka kivetülése, míg a másik főszereplő, Theo teljesen a képzeletem szüleménye.
– Ha ön ott lett volna 1956-ban abban az osztályteremben, mit tett volna?
– Be kell, hogy valljam, hogy nagyon szeretném azt mondani, hogy tizenévesen olyan bátor lettem volna, mint Kurt. De én inkább Theo vagyok – mindig is hittem a kegyes hazugságban. Hogy mit tettem volna, ha ott lettem volna? Nem tudom. Ez iszonyatos pszichés nyomás volt a gyerekeken.
– Dietirch Garstka mit szólt a filmhez?
– Bevontam őt a forgatókönyv írásának folyamatába. Amikor elkészült a film, meglátogattam az otthonában és levetítettem neki. Hitelesnek tartotta, ez elképesztően fontos volt a számomra. Nagyon beteg volt már egy ideje és azért küzdött, hogy megélje a bemutatót. Aztán a Berlinálén tartott világpremier után nem sokkal elhunyt. Tartson szentimentálisnak, de úgy éreztem, hogy boldogan hagyta itt ezt világot.
– A néma forradalom a maradjak vagy meneküljek drámája. Nem tartja ijesztőnek, hogy a mai napig ez mennyire aktuális?
– Hát már hogyne tartanám ijesztőnek. Ha valaki azt mondja nekem néhány éve, hogy Németországban a szélsőjobb olyan erős lesz, mint ma, nem hittem volna neki, hiszen nem olyan régen történetek borzasztó dolgok ebben az országban. De ez sajnos nem csak Németországra jellemző, hiszen az ön hazájában, Magyarországon is elfelejtették, hogy milyen következményekkel járhat a nacionalizmus. Két szörnyűséges háborút köszönhetünk a konzervatívoknak. A történelem a szemünk előtt válik semmivé és ismétli meg önmagát.
– Ez az idea a fejében volt, amikor nekiállt az adaptációnak?
– Azt tudtam, hogy a történet, amit el szerettem volna mesélni arról szól, hogy milyen erősek lehetnek az elnyomottak a hatalom ellen, ha összefognak. Persze, benne volt a szólásszabadság jelentőségének a hangsúlyozása is. Ez nekem elég volt ahhoz, hogy fontosnak érezzem, hogy a múltról beszéljek. Azonban, ha ez ember elkölt egy csomó pénzt egy filmre, muszáj a jelen problémáiról beszélnie. Szóval, tudtam, hogy azok az értékek, melyeket megmutatok, ma is fontosak. Csak éppenséggel nem gondoltam volna, hogy ennyire húsbavágó lesz. Úgy gondolom, hogy mindannyiunknak vissza kellene tekinteni az ötvenes évek eseményeire – az előző mozifilmem, Az állam Fritz Bauer ellen is ekkor játszódik.
– Hogyan fogadták Németországban A néma forradalmat?
– Mondhatnám, hogy jól, hiszen jó kritikákat kapott, illetve megnézték háromszázezren. Aztán mennyi lakosa is van Németországnak? Nyolcvanmillió? Akkor már nem olyan fényes ez a szám. Ellenben Franciaországban nagy siker volt. Úgy látszik, ott szeretik a szórakoztató történelmi drámákat, meg magát a mozit. Még akkor is, ha német!
– Igaz, hogy a Berlinale alatt egy börtönben is levetítették A néma forradalmat?
– Igen! És amikor úton voltam ebbe a börtönbe, folyton azon járt az agyam: vajon az intézmény vezetői tudatában vannak a tények, hogy ez a film a hatalom elleni összeesküvésről és generálisan a szökésről szól? A vetítés után sokat beszélgettem a rabokkal és elmondták, hogy amit láttak, az a mindennapos életük, ahol folyamatosan le akarják rombolni a közöttük lévő összetartást. Azt hiszem ők voltak, akik a legjobban megértették Németországban a filmet.
