Kitörölték Gaith Pharaon nevét a magyar cégjegyzékből

Publikálás dátuma
2018.10.19. 11:09
Ghait Pharaon, néhai szaúdi milliárdos. Halála után magyarországi cégei is nevet váltottak
Fotó: Népszava
Az Orbán-családdal is kapcsolatot építő szaúdi milliárdos után számos, nevét viselő cég maradt, ezeket most azonban egytől egyig átkeresztelték.
Október 8-án hirtelen minden olyan magyarországi vállalkozást átkereszteltek, amely az Orbán család közelébe férkőzött Ghaith Pharaon szaúdi üzletember nevét viselte – vette észre az Átlátszó. Noha a változtatásokat a néhai olajmilliárdos egykori jordán ügyvédje és strómanja kezdeményezte, az új, latinos csengésű cégnevek minden bizonnyal magyar agyszülemények.
Mint az oknyomozó portál emlékeztet rá, az FBI által körözött, a magyar állampolgárság kapujából az utolsó pillanatban visszafordított Ghaith Pharaon saját névvel vízjelezte vállalkozásait, amit egy-egy görög betűs hozzátoldás különböztetett meg egymástól. Noha a szaúdi üzletember már tavaly januárban elhunyt, az érintett cégek mindeddig változtatás nélkül szerepeltek a magyar cégnyilvántartásban. Nem is kellett azonnal hozzányúlni ezekhez az érdekeltségekhez, hiszen a formális tulajdonosuk nem Pharaon, hanem az őt ügyvéd-strómanként segítő, egykor Tiborcz István társaságát is élvező jordán Ammar M. A. Abu Namous volt. Aztán szűk két hete, október 8-án Namous úgy döntött, hogy kiradíroztatja a magyar cégjegyzékből a görög betűkkel megtámogatott Pharaon-nevet, és helyette latinos csengésű szavakat keresett a vállalkozásaihoz. Olyanokat azonban, amelyeket nemigen találhattak ki sem szaúdi, sem jordánok, csakis magyarok:

Helyhez, funkcióhoz kötött latin nevek

 1. A seregélyesi Zichy–Hadik-kastélyt birtokló Pharaon-Alfa Kft. új neve Sturnus Property Management Kft. S lássunk csodát, a latin sturnus szó jelentése: seregély. 2. A hőgyészi Apponyi-kastélyt rejtő Pharaon-Beta Kft. új neve Calor Property Management Kft. A névadók itt is figyeltek a részletekre: a latin calor szó ugyanis hőt, hőséget jelent (a Hőgyész településnév pedig „hő”-vel kezdődik).   3. A Pharaon-Gamma Kft. kakukktojás, hiszen nem ingatlanokkal foglalkozik, hanem Prominence Food néven élelmiszerkereskedést üzemeltet (ebben a vállalatban korábban a külügyi tárca Magyar Nemzeti Kereskedőháza is társtulajdonos volt). Nos, a kakukktojás új neve Cuculus Property Management Kft.És mit jelent magyarul, hogy cuculus? Azt, hogy kakukk, nyilván. 4. Az Orbán család budai, Cinege úti házának tőszomszédságában lévő ingatlant tulajdonló Pharaon-Delta Kft. új neve Paridae Property Management Kft. Minő meglepetés: a paridae szó a cinegeféléket jelöli. 5. A pesti József nádor térre néző volt Postabank-székházat 2016-ban Orbán Viktor közvetlen környezetétől (Tiborcz Istvántól és a török Adnan Polattól) vette át a Pharaon Group. A palotát birtokló Pharaon-Kappa Kft. mostani új neve Arundo Property Management Kft. Ez itt megint egy nyelvi lelemény szándékozna lenni, hiszen a latin arundo jelentése: nád (a nádor pedig „nád”-dal kezdődik, ugye).  6. Fut(ott) még egy cég Pharaon-Sigma Kft. néven is, de ebbe egyelőre nem került bele semmiféle üzemeltetendő, felújítandó ingatlan. A társaság új neve Vacuus Property Management Kft. A vacuus pedig véletlenül éppen azt jelenti, hogy üres, hasznavehetetlen, tartalmatlan. 7. A Pharaon-Omega Kft. egyetlen fontos ismérve, hogy ez a társaság a Postabank-székházat tulajdonló egykori Pharaon-Kappa anyacége. Tehát őrző, felügyelő funkciót lát el, ennek megfelelően az az új neve, hogy Custos Property Management Kft. A latin custos mi mást jelentene, mint: őr, gyám, felügyelő? 8. És van még egy érdekeltség, amelynek eredeti nevében ugyan nem szerepelt, hogy Pharaon, de a többihez hasonlóan a jordán Ammar M. A. Abu Namous alapította. Ez a cég – a magyar kormánnyal való szívélyes viszonyt alátámasztandó – a HUN-GOV Koordinációs Kft. elnevezés alatt futott október 8-ig, de végül nem lehetett megtölteni valódi tartalommal. Most meg már Cavus Property Management Kft. a neve – a latin cavus szó pedig egyebek mellett üreset, üregeset jelent.
S hogy miért érezhette úgy Ammar M. A. Abu Namous, hogy át kell végre neveznie a Pharaon cégeket? Miként a Heti Válasz májusban megírta: a jordán ügyvéd vélhetően már nem a Pharaon család, az örökösök kottájából játszik, hanem másokéból, esetleg magyar potentátokéból -írja a lap. Erre utal, hogy 2017 végén az összes magyarországi Pharaon-ingatlan tulajdoni lapjára perfeljegyzés került (ugyanazzal az ügyszámmal). A földhivatali nyilvántartás szerint a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma előtt indult eljárás még ma is tart; a felperesek Ghaith Pharaon gyermekei, az alperes pedig az egykor Tiborcz Istvánnal is barátkozó Namous.
Szerző

Romlott ételt kaptak a gyerekek egy muronyi óvodában

Publikálás dátuma
2018.10.19. 10:45
illusztráció
Fotó: Népszava
Először februárban jelezték a problémát, amikor döglött kukacot találtak az egyik tányérban. Az önkormányzat testületi ülést tart az ügyben.
Romlott kolbász, fekete végű sültkrumpli és kukac az ételben – az RTL Klub híradója szerint ilyen ebédet is kaptak az óvodások a Békés megyei Muronyban. A csatornának az egyik szülő küldött fotót az ételről, mert szerinte gyakori, hogy gusztustalan ételt kapnak az óvodások, és erről hiába panaszkodnak az önkormányzatnak. A szülők azt állítják, először februárban jelezték a problémát, amikor döglött kukacot találtak az egyik tányérban, de semmi nem történt. Az óvodavezető azt mondta, többször is felhívta a figyelmet a problémára. Hozzátette, hogy februárban váltottak szolgáltatót, a fekete végű burgonyát végül a pedagógusok válogatták ki a gyerekek ebédjéből. A főszakácsnak is többször szóltak – tette hozzá. Fekete Ferenc polgármester arról beszélt, hogy az elmúlt öt évben ez a harmadik szolgáltató, akivel gondok vannak, de egyelőre nem indokolt helyette mást keresni. Jövő csütörtökön az önkormányzat testületi ülést tart az ügyben, ahova a szülőket is meghívják. Az óvodavezetőt addig szabadságolták. 
Szerző
Témák
óvoda ebéd
Frissítve: 2018.10.19. 16:21

Szél Bernadett: Ez téboly

Publikálás dátuma
2018.10.19. 10:44

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
„Most pedig fogom az egész paksamétát és elküldöm a kormánynak” – jelentette ki.
A CEU-val kapcsolatban „nem folyik vizsgálat a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény hatályos jogszabályi feltételeinek való megfelelés ügyében” az Oktatási Hivatalban (OH) – olvasható az OH Szél Bernadettnek küldött válaszában. Azt írták, 2019. január 1. után vizsgálhatják a hatályos jogszabályi feltételeknek való megfelelést. Szél Bernadett a Facebookon közzétett bejegyzésében azt írta, megkérdezte a külügyminisztert és az emberi erőforrások miniszterét is, mire várnak, az amerikai oktatási hivatal ugyanis már egy éve igazolta, hogy a CEU Amerikában is folytat képzést. Mindkét helyről azt írták, hogy oktatási vizsgálat folyik. 
„Most akkor rakjuk össze a képet: az Oktatási Hivatal nem csinál semmit, de akkor pontosan ki vizsgál, mit és hol, ha nem az az intézmény, akinek erre hatásköre lenne? Most komolyan, kik azok a titokzatos oktatási szakértők, akik egy éve éjjel-nappal dolgoznak, és nem mellesleg azon, hogy kiderítsék, amit már mindenki tudhat (=van képzés az USA-ban is). Most komolyan, azt gondolták, nem nézünk utána? Ez téboly”

– fogalmazott.

Hozzátette, hogy itt egy tisztességes intézménnyel szórakoznak, benne több száz diákkal, tanárral és dolgozóval. Az oktatással szórakoznak, ami mindannyiunknak létkérdés: az élethez és a minőségi élethez kiváló és elérhető oktatás kell.
„Most pedig fogom az egész paksamétát és elküldöm a kormánynak, mondják meg nyíltan, milyen »szakértők« vizsgálódnak a CEU ügyében”

– írta Szél Bernadett.

Szerző