A pálya széléről a centrumba

Mándy Iván novelláin és levelezésén nem fog az idő, szereplői körében otthonosan érezzük magunkat. Az író kicselezte a múlékonyságot.

Meglepő, mennyire nem fogott rajtuk az idő: telnek-múlnak az évtizedek, Mándy novellái azonban ugyanazt a hasonlíthatatlan élményt nyújtják, mint hajdanán. Világuk színei nem fakulnak, jellegzetes figurái nem váltak anakronisztikussá, körükben ma is otthonosan érezzük magunkat, a varázs nem csökken. Az író tudta, hogyan kell kicselezni a múlékonyságot.

E kortalanság részben talán abból fakad, hogy a novellák miliője többnyire roppant távol esik a történelmi, a tágabb közösségi mozgásoktól, konfliktusoktól, az író rendre oda vezet bennünket, ahol mintha megállna az idő. E művek cselekményének, feszültségeiknek és tragédiáiknak alig van társadalmi dimenziója, az ábrázolt események – tág időhatárokon belül – bármikor megtörténhettek. (Jelzésszerűen olykor mégis beszüremkedik a nagyvilág: az Egyszerű tag szadista főbérlőjéről megtudjuk, hogy korábban nyilas volt. Egyszerű tag.) – Szereplőinek főként csak privát élete van, ebben a szférában mozognak, kapcsolataik itt szövődnek. Meghatározatlanságuk egyszersmind az elavulás biztos ellenszere.

Ráadásul az időtlen periféria esendő hősei többnyire alaptípusokat képviselnek, elemi emberi vágyakkal, szorongásokkal. A félkegyelmű cigánylány tartozni szeretne valakihez. Az esetlen kamasz hódítással próbálkozna. A férfi anyja halálát igyekszik feldolgozni. Örök élethelyzetek.

Mándy írásaiban a tárgyi környezet, a pesti táj részletes, roppant plasztikus ábrázolása gyakran minden átmenet nélkül víziókba vált át. Mozognak az idősíkok, cselekményszálak. Olykor nehéz eldönteni: egyáltalán ki beszél itt? Mintha folyvást az ébrenlét és az álom, a valóság és a szürrealitás határmezsgyéjén járnánk. Itt van otthon igazán a Mándy-novella narrátora. Stílusa annyira egyéni, hogy általa a mű könnyedén túlélte a változásokat.

Az időtlenség tehát mintegy adottsága a Mándy-műnek. Az írói tehetségnek, művészi alkatának lényegi következménye. De nem kevésbé fontos itt a minden írásban ott rejlő mély humánum, a természetes emberi melegség sem. Végső soron a létezés szeretete az, ami nem enged a feledésnek. – Idős korában elcsúszott, sérülést szenvedett, mert meg akart érinteni egy fát…

„Szeretve tisztelt Főcsatár!”. Mándy Iván válogatott levelezése

Hiánypótló kötet, ekként igazi irodalmi esemény. S vérbeli csemege Mándy olvasótáborának. Miként a szerkesztő, Darvasi Ferenc jelzi, még lappanghatnak hozzá, illetve általa írott levelek, és a kutatómunkája nyomán azt is tudjuk, hol vannak – zárolt hagyatékok miatt – evidens hiányok. Egy későbbi, teljesebb kiadás tehát nyilván árnyalja az összképet, néhány következtetés azonban már most is kézenfekvőnek tűnhet.

Mándy – nem egy Kazinczy Ferenc, akinek levelezése sok-sok gigantikus méretű kötetben jelent meg. Nem, mert – az utószó is utal rá – nem igazán szeretett levelet írni, ha kommunikálni akart, akkor inkább telefonálgatott vagy a kávéházi, majd presszóbeli asztalnál beszélgetett. Tehette, mivel társaságának legnagyobb része állandóan a közelben volt. Mándy – miként ez a leveleiben számtalanszor előkerül – nem volt világutazó típus, nyűgnek érezte, ha megszokott környezetét, Budapestet – pontosabban: Pestet! – el kellett hagynia, így ritkán kényszerült levélírásra. Egész életszakaszokból egyetlen levél sem maradt fenn, egyelőre legalábbis ezek a periódusok tökéletes „fehér foltoknak” tűnnek.

Mindenekelőtt az író fokozatosan növekvő hazai és nemzetközi elismertsége kezdi jelentősen gyarapítani a levelezést. Egyre több külföldi kiadó, professzionális és önjelölt műfordító jelentkezik, folyamatosan tágul a kör, legtöbbjük a szakmai kérdéseken túl személyesen is megismerné a Mestert. Jönnek tehát a német, angol, francia stb. levelek, s Mándy lelkiismeretesen válaszol rájuk – konzultál, invitál. A levélváltások híven dokumentálják, miként telítődik egy kezdetben pusztán szakmai kapcsolat személyes tartalmakkal.

És magától értetődően ki kell itt emelnünk a feleségéhez írt leveleket, bennük ugyanis – kedvesen önirónikus fordulatokkal – az író alkatának, szokásainak számos jellegzetessége felbukkan.

Mindkét kötetet Darvasi Ferenc válogatta, ő írt utószót hozzájuk, a levelezés részletes filológiai apparátusával pedig nélkülözhetetlen segítséget nyújtott az olvasó eligazodásához.

Infó:

Mándy Iván: Ciklon

Mándy Iván: „Szeretve tisztelt főcsatár”, (válogatott levelezés)

Magvető Kiadó, 2018.