Krízis: már az utcán marad a szemét Észak-Magyarországon

Publikálás dátuma
2018.10.26. 06:00

Fotó: Népszava
Ma viszi el utoljára mintegy 110 ezer észak-magyarországi háztartás elől a szemetet a Zöld Híd Nonprofit Kft.
Ma szedi össze 116 észak-magyarországi településen utoljára a gödöllői központú Zöld Híd B.I.G.G. Nonprofit Kft. a háztartási hulladékot – tájékoztatta lapunkat Gyenes Szilárd ügyvezető. A hét elején, amíg az üzemanyagból futja, óvodákhoz, iskolákhoz, kórházakhoz még kiszállnak. Ugyanakkor már ma megkezdik ama hivatalos levelek postázását az érintett önkormányzatok és az ilyenkor intézkedni köteles Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) felé, amelyben jelzik közszolgáltatási tevékenységük ellehetetlenülését. A jogszabályok szerint ilyen esetben a BM OKF-nek egy másik települési hulladékcéget kell kijelölnie a szolgáltatás ellátására. Mindazonáltal Gyenes Szilárd „nem tudja elképzelni”, hogy a jövő héten, míg munkatársaikkal és végletesen leromlott járműveikkel „állnak a telephelyen”, addig mondjuk a fővárosi FKF járművei a területen összeszedik a hulladékot. Szerinte az átállás, a lehető leghatékonyabban megtervezett útvonalak betanítása többe kerülne, mint anyagi igényeik kielégítése. Szakértők szerint, bár az ország egy-egy településén korábban is lezajlott hasonló szolgáltatóváltás, ez eddig messze a legnagyobb hazai térség, ahol bizonytalanná válik a hulladék elszállítása. Az önkormányzati tulajdonú Zöld Híd 340 ezer embert, körülbelül 110 ezer Pest és Nógrád megyei háztartás kukáját üríti. Évente 90 ezer tonna hulladékot szállítanak el, vagy a térségben naponta körülbelül 250 tonna szemét keletkezik. Ráadásul, ha ez az utcán marad, az elszállítás minden nappal hatványozottan nehezedik: ha a szokásosnál csak kétszerte több hulladékot kell elszállítani, az dupla annyi autót vagy időt igényel – fejtette ki az ügyvezető. A mostani válsághelyzethez a végletes pénzhiány vezetett. Gyenes Szilárd az eredendő gondokat már a helyi díjak 2012-es, központi befagyasztásában látja. Azóta ugyanis alapjaiban alakult át a szektor, úgy a beruházások elszámolását, mint az ellátott települések számát illetően. Eddig például éppenséggel a Zöld Híd volt az, amely átvette azokat a településeket, ahonnan az addigi szolgáltató anyagi okok miatt levonult. Az egyre nagyobb területet ugyanakkor változatlan gépparkkal és dolgozói létszámmal voltak kénytelenek ellátni. Ennek nyomán ma már mintegy ötven gépjárművükből közel húsz működésképtelen. Bár a 2013 júliusi 10 százalékos rezsicsökkentés is további forrásokat vont el, a politikai támadások kereszttüzében Gyenes Szilárd nem erre helyezte a hangsúlyt. A helyzet rendezésének határozott irányát ugyan maga se látja, de azt mindenképp igazságtalannak tartja, hogy míg egy-egy településükön a díjbefagyasztás nyomán ugyanazért a szolgáltatásért évi 7 ezret, addig másutt 29 ezret fizetnek. Csak költségeik fedezetét igénylik, nonprofit cégként nyereségre nem is gondolnak. Tetézi a problémákat, hogy a kormány két éve átalakította a hulladékszállítás belső elszámolási rendjét. Ennek megfelelően a helyi díjat azóta már egységesen az újonnan alapított NKHV Nemzeti Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő számára kell befizetni, amely aztán bizonyos belső mutatók alapján ezt úgymond visszaosztja a munkát azóta is ténylegesen elvégző helyi társaságok számára. Ez azonban komoly fennakadások jeleit mutatja: az állam már megalapítása óta is több milliárd forinttal támogatta az NKHV-t.  A Zöld Hídnak októberre 300 millió, novemberre 500 millió, decemberre pedig 600 millió forintra lenne szüksége ahhoz, hogy gazdálkodásuk egyensúlyba kerüljön. Ez az összeg csupán a szolgáltatás fenntartásához, a fizetésekhez és a géppark karbantartásához elegendő. Ha nem jutnak hozzá, ez évre is veszteséget kell jelentsenek, ami tőkeemelési szükségletet von maga után, amit a tulajdonos önkormányzati társulás nem képes megtenni. Igényeik nem tartalmazzák már végrehajtott beruházásaik fedezetét, ami körülbelül 2,5 milliárdra rúg. Gyenes Szilárd visszautasította a rossz gazdálkodásukra vonatkozó sejtetéseket. Ő maga évtizedek óta készít hulladékszállítási terveket, tevékenységük átlátható, folyamatos ellenőrzés alatt állnak, folyamatosan jelentéseket írnak, ugyanakkor pénzügyi terveikbe bárki betekinthet és véleményt is alkothat róla. Ebben a helyzetben igen nehéz lelket önteni dolgozóikba, akik körében egyre égetőbb probléma az elvándorlás is – panaszkodott a Zöld Híd ügyvezetője.

„A kormány nem enged a zsarolásnak”

A kabinet nem enged az üzleti jellegű zsarolásnak – fogalmazott – a konkrét ügyet nem említve – a tegnapi kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely. A kabinet nem enged a rezsicsökkentésből – tette hozzá. Bár a szektoron belül több tízmilliárd forint hiány halmozódott fel, ennek nagy része szerinte a rossz gazdálkodásra vezethető vissza. (A kormány eme gyanú kezelése végett központosította a díjbeszedést is az NHKV-ba.) Így Balla György fideszes képviselő vezetésével, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Pénzügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Miniszterelnökség részvételével bizottság alakult a helyzet kivizsgálására, amely jelentését jövő hétre el is készíti. A kormány mindazonáltal a feltétlenül szükséges többletforrást kész biztosítani - tette hozzá. - A BM OKF részéről vonatkozó kérdéseinkre annyit szögeztek le, hogy szükség esetén a hulladékszállítás biztosítása érdekében a jogszabályok szerint járnak el. Az ügy kapcsán az ITM, ha szükséges, megteszi jogszabálymódosító javaslatait – zárta rövidre más témájú sajtótájékoztatóin kérdésünkre Weingartner Balázs, az ITM területért felelős államtitkára. Szerinte felvetéseink jórészt a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter asztalára tartoznak, aki szintén tagja a most alakult bizottságnak. (Utóbbit ugyanakkor Gulyás Gergely nem említette.) Megjegyzendő: tavaly még Weingartner Balázs irányította a – pénzügyi teljesítményét azóta is titkoló - NHKV-t.

Szerző

Hasogdzsi-ügy: csapdát állít vagy blöfföl Törökország?

Publikálás dátuma
2018.10.24. 07:30

Fotó: OZAN KOSE / AFP
A törököknek nem érdekük, hogy megromoljon a viszonyuk Szaúd-Arábiával, az esetet viszont felhasználhatják pozícióik javításához.
Több mint három hete már annak, hogy Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságírót megölték Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán. Hiába azonban a nyomozás, az állítólagos felvételek a gyilkosságról, és a legalábbis részleges szaúdi beismerés, még mindig sok a homályos részlet a történtek körül. Recep Tayyip Erdogan török elnök ugyan azt ígérte, hogy kedden „tiszta vizet önt a pohárba”, de beszédében nem sok újdonsággal szolgált. A gyilkosság részleteit illetően legalábbis nem mutatott fel új bizonyítékokat, és szóba sem hozta a fent említett perdöntő felvételt. Azt nem lehet mondani, hogy a török elnök finomkodott vagy meghátrált volna, például tartotta magát ahhoz, hogy az újságíró meggyilkolását előre megtervezték. Ugyanakkor nem is rontott rá a szaúdiakra. Továbbra is egyetlen dolog biztos: Dzsamál Hasogdzsi október 2-án bement a konzulátusra, de ki már nem jött élve. Hogy odabent mi történt, miért és hogyan kellett meghalnia, azt egyelőre biztosan nem tudni. És talán soha nem is fog kiderülni.
A bal oldali alak Dzsamál Hasogdzsi, ahogy bemegy az épületbe, a jobb oldali képen viszont már nem ő jön ki
Fotó: AFP
Miközben a politikai színtéren óvatosan manővereznek a felek, a médiában nem kímélik egymást. Az elmúlt hetekben számos pletyka kapott szárnyra, és míg néhány értesülés igaznak bizonyult, a legtöbbet megcáfolták vagy sosem bizonyítottak. A török sajtóban felmerült például, hogy az újságíró okosórájával rögzítette a veszekedést, amit aztán elküldött kint várakozó menyasszonyának. Később azonban kiderült, hogy internet híján ezt technikailag egyszerűen lehetetlen lett volna megcsinálni. Sokat hallani egy (vagy több) rejtélyes felvétel létezéséről is, amely minden kétséget kizáróan bizonyítja a gyilkosságot. Ilyet azonban egyelőre nem hoztak nyilvánosságra, és amennyire tudni lehet, az amerikai titkosszolgálatoknak sem mutatták meg. Egyes török újságok ugyan brutális részleteket is közöltek kínzásról és a holttest feldarabolásáról, utóbb azonban beismerték, az információk nem első kézből származtak. Ettől a felvétel még létezhet, de eddig hitelt érdemlő forrás nem látta. Hasonló ködösítés zajlik a szaúdi médiában is, hogy mást ne is említsünk a felháborodott tagadástól végül csak eljutottak a részleges beismerésig.
Mohammed bin Szalmán herceg
Fotó: AFP
Az ügyet nemzetközileg is óriási figyelem kíséri, az információk forrásai viszont elsősorban törökök vagy szaúdiak, ami nagyon nehézzé teszi az eligazodást a hírek és álhírek, szivárogtatások és pletykák között. Az információs háború ráadásul nem merül ki a Hasogdzsi-ügy körüli adok-kapokban, de egyre inkább politikai dimenziót is kap. A szaúdi sajtó például felemlegeti Törökország kötődését Katarhoz, közben a másik oldalon meg a koronaherceg, Mohammed bin Szalmán „sötét oldalát” bemutató lejárató cikk terjed.    Az egyik fő nézeteltérés Ankara és Rijád között Katar ügyében van. Közel másfél évvel ezelőtt a szaúdiak vezetésével több arab állam blokádot hirdetett meg Katar ellen, mert azzal vádolják Dohát, hogy terrorista szervezeteket támogatnak és együttműködnek Iránnal. Ezek után Törökország volt az első, amely a segítségükre sietett, a katari polcok például csakhamar török árukkal teltek meg. Hogy a diplomáciai nyomást véletlenül se kövesse katonai, újabb török csapatokat is vezényeltek az országba. De „más lóra tettek” az úgynevezett arab tavasz 2011-es kirobbanása után is. Míg Recep Tayyip Erdogan alapvetően üdvözölte a változásokat és támogatta a Muszlim Testvériséget, addig Rijádban az instabilitást látták bennük. A szembenállás azután élesedett ki, hogy Mohammad Morszi 2012-ben megnyerte az egyiptomi választásokat, majd rá egy évre a hadsereg eltávolította őt a hatalomból. Erdogan élesen elítélte a történteket, menedéket nyújtott a terrorszervezetté nyilvánított Muszlim Testvériség egyes tagjainak, közben viszont Szaúd-Arábia komoly összegekkel stabilizálta Fatah esz-Sziszi egyiptomi elnök pozícióját. A rossz viszony 2014-ben odáig fajult, hogy állítólag Szaúd-Arábia és Egyiptom fúrta meg, hogy Törökországot válasszák az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagjai közé.
Recep Tayyip Erdogan alapvetően üdvözölte a változásokat és támogatta a Muszlim Testvériséget
Fotó: MURAT KAYNAK / ANADOLU AGENCY
Szíriában ugyanakkor azonos oldalon állnak, mindketten Bassár al-Aszad elnök megbuktatását szeretnék elérni, még ha más érdekek mentén is. A szunnita királyságban az a legfontosabb, hogy útját állják a térségbeli nagy riválisnak, Iránnak, hogy ne tudja kialakítani az úgynevezett síita félholdat. Azt ugyan Ankara sem szeretné, ha Teherán túl nagy befolyást szerezne, de viszonyuk sokkal pragmatikusabb a perzsa állammal. Szíriával szomszédos országként a törökök fő célja mára inkább a kurdok kordában tartása, a biztonsági helyzet rendezése.  Közben az is okozhat némi feszültséget, hogy a térség középhatalmaiként mindketten vezető szerepet szeretnének betölteni, nem csak politikailag, de kulturálisan is. Mivel Szaúd-Arábiában található az iszlám két legszentebb városa, Mekka és Medina, az ország kiemelkedően fontos az iszlám közösségnek, az ummának. De Rijád ezen felül is például vallási oktatással, külföldi mecsetek támogatásával, több milliárd dolláros segélyezési programmal próbálja növelni befolyását világszerte. Ugyanakkor mintha Erdogan is hasonló babérokra törne. Például az egész iszlám világon belül talán ő emelte fel a leghangosabban a hangját az ellen, hogy az amerikaiak Jeruzsálembe költöztették az izraeli nagykövetségüket, vagy a Mianmarból elűzött muszlim rohingyák védelmében.
Rohingya menekültek
Fotó: Dominique Faget / AFP
Az utóbbi időszakban a helyzet geopolitikailag is átrendeződött. Törökország NATO-tag, és a katonai szervezet második legnagyobb létszámú hadseregével büszkélkedhet, ám Rijád is elképesztő ütemben fejleszti haderejét. Különösen Donald Trump megválasztása óta Ankara viszonya viszont megromlott az Egyesült Államokkal, miközben az új amerikai elnök nem is titkolja, hogy Szaúd-Arábiára tekint az egyik legfőbb szövetségeseként a térségben. A Hasogdzsi-esetet kihasználva azonban elképzelgető, hogy Erdogan megpróbál változtatni ezen. Aligha véletlen, hogy a törökök éppen mostanra időzítették a terrorizmus gyanújával letartóztatott amerikai lelkipásztor, Andrew Brunson szabadon bocsátását, amitől azt remélik, hogy rendeződik a viszony Washingtonnal.  A török elnök azt ígérte, hogy a szaúdi újságíró halálának végére járnak, és nem hajlandók fedezni semmilyen gyilkosságot. A tét azonban nagy. Hiszen ha valóban a török sajtóban megjelent forgatókönyv az igazság, akkor végleg sarokba szoríthatják Szaúd-Arábiát. Ez viszont nem biztos, hogy az érdekükben áll. A rejtélyes felvétel létezésének bedobása ugyanakkor önmagában is bizonyítja, hogy Törökország máris játszmát játszik. Elvégre ha van ilyen, akkor rejtegetése halálos csapda, amibe a szaúdiak belesétáltak. Ha viszont nincs, akkor ügyes blöff, amivel javítani akarják pozíciójukat a térségben és az Egyesült Államokkal szemben is.

Egymásra vannak utalva

Az mára mégis egyértelműen kiderült, hogy a felek nem akarják egymásra borítani az asztalt, és az eseményeket országok közötti konfliktussá szélesíteni. Az összeveszés jelenleg egyiküknek sem érdeke, amit jól jelez a látványos együttműködés a nyomozásban. Szaúd-Arábia és Törökország kapcsolatai az utóbbi évtizedekben egyébként is hullámvasútra kerültek: bizonyos ügyekben azonosak az érdekeik, másokban élesen szemben állnak egymással. A legfontosabbak természetesen a „piszkos anyagiak”. Márpedig a török líra mélyrepülése és a gazdasági növekedés lassulása közepette Ankara nem engedheti meg magának, hogy még a szaúdi pénzt is elveszítse. Sőt, nem is csak azt, hiszen Rijádnak óriási befolyása van az Öböl Menti Együttműködési Tanácsra (GCC) és más arab államokra is, így még több forog kockán. Török becslések szerint a GCC-ből összesen 19 milliárd dollár áramlott Törökországba, ezzel a britek és hollandok után ők a harmadik legnagyobb külföldi befektetők. Közben a tőzsde 5-7 százaléka van a kezükben (ebből szaúdi 2), az ingatlanpiac jelentős részét uralják, évi 750 ezer turistát küldenek, a termékforgalmuk pedig már két éve is elérte a 16 milliárd dollárt (ebből Szaúd-Arábiával 5). Igaz, a GCC tagja Katar is, amely különutas politikát folytat, és nemrégiben éppen 15 milliárd dolláros befektetéseket ígért. Ám ha az apró államot ki is vesszük a képletből, Törökország akkor sem engedheti meg magának a „szakítást”.  

Bagoly mondja verébnek

Nincs is abban semmi meglepő, hogy a médiagépezet teljes fordulaton járatja a propagandát. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) sajtószabadságot értékelő rangsorolása alapján Szaúd-Arábia 169. a 180 ország közül, azaz lényegében nem létezik az államtól független sajtó. Nem sokkal teljesít jobban Törökország sem, amely a 157., úgy, hogy az ország nem abszolút monarchia, hanem demokratikus köztársaság. 

Szerző
Frissítve: 2018.10.24. 08:05

Laptopflotta, milliós gépek, krioszauna – mire költik a kézilabdában a közpénzt?

Publikálás dátuma
2018.10.22. 11:00
Luxus szolgálati kocsi az ultramodern csarnok előtt: a kormány évi 200 millió forintot költ a Neka támogatására
Ha nem is milliárdos nagyságrendben, mint egyes a politikának kedves fociklubok esetében, de a kézilabda utánpótlásklubok is jelentős mennyiségű taotámogatást vehetnek fel évek óta. Megnéztük, hogyan gazdálkodnak a közforrásokkal.
„Mindenben elmaradunk a világ élvonalától” – idézte még tavaly decemberben a Nemzeti Sport Mocsai Lajost, miután a magyar női kézilabda válogatott 15. helyen zárt a világbajnokságon, ami minden idők leggyengébb szereplése volt. A korábban a férfi-, és női felnőtt-válogatottal is vb-ezüstöt szerző szakember szerint „a világbajnoki címet elhódító, a nyolcaddöntőben a mieinket elbúcsúztató franciák sikerének záloga a jól megszervezett, következetes utánpótlásképzésben keresendő”. Furcsa kijelentések ezek a Nemzeti Kézilabda Akadémia szakmai főtitkárától hat évvel azután, hogy a kormány lehetővé tette, hogy a cégek öt látványsport esetében (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, jégkorong, vízilabda) egyes sportklubok támogatásával csökkentsék a társasági adófizetési kötelezettségüket. A taotámogatások hamar roppant népszerűek lettek, nem utolsó sorban azért, mert egyes kormányzati szereplők által kedvelt sportklubok támogatásával nyilvánvalóan politikai jópontokat is lehetett szerezni. Mással aligha lehetne magyarázni, hogy az MFOR üzleti hírportál kimutatása szerint például a futballklubok közül messze az egyébként harmatos teljesítményt nyújtó felcsúti Puskás Akadémia kapta a legtöbb pénzt: 2017 végéig a foci 23.2 milliárd forintnyi TAO-forráshoz jutott, ebből 14-et kapott a miniszterelnök kedvenc klubja. Az MFOR szerint egyébként összesen 450 milliárd forint áramlott az öt sportágba a jelzett időszakban. Ez megegyezik azzal, amit eddig a „tömeges bevándorlás és terrorellenes intézkedések” kezelésére fordítottak a központi költségvetésből. Ehhez képest egyelőre semelyik sportágban nem sikerült előrelépést produkálni, sőt, több elemzés szólt arról éppen a kézilabda, vagy a vízilabda (de ugyanezt elmondhatjuk a foci kapcsán is) utóbbi évekbeli eredményeivel kapcsolatban, hogy a rengeteg pénz valójában kontraproduktív módon hatott: a klubok elkezdtek drága külföldi játékosokat igazolni, miközben a tehetséges magyar fiataloknak egyre nehezebbé vált a bekerülés az első csapatba. A labdarúgás és a TAO-pénzek kapcsolatáról már számos elemzés született, mivel itt forognak látványosan a legnagyobb összegek. A TAO-pénzek jelentős részét teszik ki ugyanakkor azok a „kisebb” tételek is, amik gyakran nem érik el a média ingerküszöbét. Több tucatnyi például azon kézilabdaklubok száma, melyek jelentős, tíz milliós, vagy akár száz millió forintot is meghaladó TAO-támogatáshoz jutnak egy évben. Ebben a cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy hogyan zajlik ezek felhasználása, mennyiben bánnak a klubok takarékosan ezzel a közpénzzel – hiszen végül is erről van szó. A bemelegítés kedvéért röviden összefoglalva, a rendszer úgy működik, hogy egyes kézilabdacsapatok megírják sportfejlesztési programjukat (SFP), melyben tételekre bontva pályázhatnak: személyi jellegű ráfordítások, tárgyi eszköz beruházás, felújítás (nem ingatlan és ingatlan), utánpótlás-nevelés feladatainak támogatása, általános képzés, szakképzés. Ezeket a programokat elküldik a Magyar Kézilabda Szövetségnek (MKSZ), ami számos szempontot figyelembe véve (például önköltség, korábbi támogatás, létszám, stb.) elbírálja, mekkora összegre jogosult a csapat, valamint a program leadója (ez az ún. közreműködői díj, ami akár többmilliós nagyságrendű is lehet). A programoknak elméletileg a Kormányrendelet 4. §-ának (11) bekezdése alapján minden csapat oldalán elérhetőnek kell lenniük – habár ez nem mindig teljesül. Megnéztük az MKSZ idei TAO listáját, és kimagaslóan magas támogatás, politikai közelség vagy már korábbi TAO ügyekre (Szigetszentmiklós focistadionja) alapozva válogattuk ki csapatainkat: a Csömöri Sport és Szabadidő-szervező Nonprofit Társaságot, a Kozármisleny Sportegyesületet, a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club Egyesületet, a Gödöllői Sportegyesületet, a Szigetszentmiklós Kézilabda Sport Kört, a Balmazújváros Utánpótlás Kézilabda Egyesületet, a Csenger Városi Kézilabda és Sport Clubot, a Budai Farkasok Kézilabda Klubot, a XVI. kerületi Kézilabda és Modellező Egyesületet, a Büki Testedzők Körét, a Kallósemjéni Szabadidő Sportegyesületet, a Páterdomb Lakótelepi Sport Clubot, a Helló, Gyömrő!-t, valamint a Kézilabda Szeged Sport Egyesületet. Az SFP-knél, miután a fentebbi csapatoknál mindet, más csapatoknál pedig számosat átolvastunk, arra jutottunk, hogy két fontosabb részt érdemes összevetni: a tárgyi beruházásokét és az utánpótlásét. Ennek oka, hogy itt a csapatoknak valamilyen indoklással (ilyenek általában, hogy versenyeztetéshez, vagy a megnövekedett létszám miatt szükségesek) meg kellett összegszerűen adniuk, hogy miből és mennyit, de legfőképpen mennyiért igényelnek. Általános tételek voltak természetesen a kézilabda, a mez és nadrág, a kapu és kapuháló, a szabadidőpóló, a gálamelegítő, technikai frontról pedig a nyomtató, számítógép és laptop. Ezek árai a felhozatalhoz hasonlóan változatosak voltak, például kézilabdát igényeltek a csapatok 7087 forintért (Szigetszentmiklós 2015), 10 ezerért (Csömör 2015), 12 ezerért (HLKC 2013 és 2016), 15 ezerért (Csömör 2014, BTK 2015, Szigetszentmiklós 2013, 2014 és HLKC 2015), 16 ezerért (HLKC 2018), 20 ezerért (Gödöllő SE 2015) és 22 ezerért is (Kozármisleny 2018, Kállósemjén 2018). Látható, hogy pár év alatt az egyes csapatoknál akár 14 ezer forintnyi eltérést is okozott a kézilabda változó árfolyama. Az ok az ekkora eltérés mellett persze az, hogy míg a 2015-ös Szigetszentmiklósi csapat kérvényét erősen meghúzta az MKSZ, addig a drágább labda igénylői szabadon garázdálkodhattak. Hozzá kell tenni, hogy az MKSZ minden éves pályázatra kiadott benchmarkjában a legmagasabb árat rúgó évben, azaz 2018-ban szintén 22 ezer forint szerepelt. 
De ehhez hasonlóan nagy eltérés mutatkozott a mezek terén is, ahol 8000 forinttól 17 ezerig mozgott az árkategória (előbbi Kállósemjén 2017, utóbbi Gödöllő 2015, a többi csapat ezekben az években átlagosan 10-12 ezer között rendelt). Ugyanígy működött a 20-25-30-32 ezer körül mozgó gálamelegítő, a 171-től 300 ezren át félmillióig tartó kapuvásárlás, vagy a 20-25-30-40-55 ezer között változó kézilabdacipő. A sokaknál igényelt mikrobusz (8+1 fő) is 9430 000-tól 13 millióval bezáródó skálán mozgott, ennek érdekessége volt, hogy míg 2017-ben a Páter SC-nél és Gyömrőnél „Az MKSZ vonatkozó stratégiája alapján a(z) Mikrobusz 8+1 projektelem nem támogatott” indoklással ezek elutasításra kerültek, addig például a KSZSE 2014 és 2016 között 4 darab buszt is kapott. Nem a mikrobusz volt az egyetlen, amelyet a KSZSE módszeresen halmozott. 2014-2017 között mindössze 7 darab laptopot (150-től 250 ezerig), 4 darab számítógépet 250 ezerért, 2 darab 150 ezres fényképezőgépet és 3 darab televíziót kapott, ebből egy 100 ezer értékben, kettő 200 ezerben. Azaz, ha úgy nézzük, egy kézilabdacsapat 4 év leforgása alatt majdnem utolérte egy átlagos iskola számítógéptermének kapacitását adminisztrációs okokra hivatkozva. Azonban nemcsak számítógépterem felépítésében jeleskedtek csapataink, hanem például konditerem és hol alternatív, hol sima gyógyászati eszközök gyűjtögetésében. Kiemelkedő példa a pulzusmérő óra, amiből 2016-ban Kozármisleny 20 darabot rendelt 44132 forintért darabját, 2017-ben pedig a HLKC 3 darabot 66161 forintért, Balmazújváros 38 darabot 90 ezerért és a Budai Farkasok 5 darabot 26858-ért. Habár a pulzusmérő még akár indokolt is lehetne, mégis érdekes, hogy ugyanaz az eszköz egyazon évben több mint 60 ezer forintnyi darabáras különbséggel lett megítélte, de mentségükre szóljon, hogy az MKSZ vonatkozó benchmarkja alapján 2017-ben valóban 90 ezerbe került egy pulzusmérő óra. Kérdéses az is, hogy miért rendelt Balmazújváros szintén 2017-ben például 10 darab felszerelt orvosi táskát összesen 200 ezer forint értékben (minden más csapat csak egyetlen darabot rendelt ebből) vagy a Gödöllő SE többmilliós értékben 54 tételnyi kondieszközt. 2017 bizonyára a konditermek éve volt, hiszen Gödöllő mellett Kozármisleny csapata is rendelt magának egy garnitúrányi kondigépet 16272 000 forintért. Emellett talán kicsit érthetetlen az is, hogy miért igényel egy kézilabdacsapat BTL 600 lökéshullám terápiás berendezést 350 ezerért (Kozármisleny 2017), esetleg BTL-6000 high intensity laser 7W-t 131018 forintért (XVI. kerület, 2016). Ha utóbbi két dologról esetleg az olvasónak sincs fogalma, ne csüggedjen, nekünk sem volt sok. Előbbi egy mindössze 7 kg-os hordozható gép, „a legerősebb lökéshullám”, mely állítólag gyors megoldást biztosít például izomfájás esetén. Utóbbi szintén hasonló funkciót betöltő fizioterápiás eszköz. A Kozármisleny csapata 2018-ban sem tétlenkedett ritkán hallott eszközök rendelésében, 2215242 forintért magukévá tettek egy Game Ready berendezést is. Ha önt is felcsigázta a szintén fájdalomcsillapító hatású és mindenféle dolgot biztosan tudó jeges, kétmilliós valami, a Terápia Shopon Ön is megrendelheti. De ha esetleg valami könnyedebbre vágyik, ugyanebben az évben szintén a Kozármisleny rendelt magának 600 alkalomnyi krioszaunázást, melynek ára 5000/alkalom. Ahogy pedig haladtunk a fizioterápiás és különböző gyógyászati eszközök, felszerelések, technikai vívmányok útvesztőjében, Kállósemjén 2018-ban leadott multifunkcionális nyomtató (fekete-fehér, színes, scan) igénylésénél, melyből egy darab 350000 forintba került, már végképp ellenállhatatlan vágyat éreztünk a fentebb említett tárgyak árainak felkutatására. Általános tapasztalat, hogy úgy néz ki, abban az országban élünk, ahol interneten olcsóbban rendelheti össze kedve szerint egy sportfejlesztési program tételeit bárki, mint maguk a kézilabdacsapatok. Nyilvánvaló, hogy fix árakat nem lehet mondani, hiszen vannak olyan márkák és ilyen meg olyan extra anyagok és okos gépek, amik megütik a fentebb leírt árkategóriákat. Azonban felmerül a kérdés, hogy egy kézilabdacsapat miért nem elégszik meg a Media Marktban található 80 ezres laptopokkal, esetleg egy sima 50 ezres 32 colos televízióval, a Decathlonban 14900-ért már megvehető Hummel cipőkkel (ami egy elég jó kézilabdaruházati márka), vagy ugyanezen márka drágább mezei közül a 8600 forintos női és férfinél a már-már luxuskategóriás 10600 forintos mezekkel. A fentebb említett nyomtatóból pedig akárhogy is keres az ember a Media oldalán, 300 ezer fölé nem rúg multifunkcionalitásuk ellenére sem az áruk, sőt, az állítólagosan legnépszerűbb Canon mindössze 150 ezerért megvehető, és akkor a 20 ezer forint alatti húsz darab eszközre rá sem néztünk. Ehhez hasonló a már említett 90 ezres pulzusmérő óra esete, ami iszonyatosan high-tech lehet, ha a Decathlonban 15 ezerért adják a legdrágábbat belőle. A kézilabdacsapatok játékosainak ilyen szintű jóléte azonban itt már minket is motiválni kezdett. Vagyis nem is minket, hanem kitalált 9-től 14 éves kislányunkat, aki a felhívott hat csapatnál akarta kezdeni vagy folytatni kézilabda karrierjét. Kicsit tartottunk attól, vajon ekkora támogatások mellett mekkora összeg hárul a szülőkre – de a felhívott csapatok alapján (hat klubnál érdeklődtünk) szerencsére kiderült, hogy a legtöbb eszközt biztosítják a sportklubok, egyedül a tagdíjat kell fizetni, ami a maga 3000-6000 körüli nagyságában, pláne a támogatások összegéhez képest nem számít soknak. Volt egyébként olyan egyesület, ahol meg is mondták, hogy mióta TAO-támogatás van, nem szorulnak rá a szülői hozzájárulásra, így megszüntették. A fenti adatokból több következtetést is levonhatunk. Az kétségtelenül nagyon pozitív, hogy a korábbi évek gyakorlatával szemben, amikor sok klubnál több tízezer forintot kellett kifizetni mezre, cipőre, labdára, ezeket már minden klub térítésmentesen biztosítja, vidéki meccsek esetében több klubban az étkezést is biztosítják, állják a versenyzés költségeit. Azt sem mondhatjuk, hogy bármelyik általunk megvizsgált klubnál korrupciógyanús pályázatokat találtunk volna. De az egyértelműen kitűnik az adatokból, a beadott és elbírált pályázatokból, hogy a bőséges TAO-források pazarló rendszert hoztak létre, amelyet az MKSZ által kiadott benchmark nemhogy szabályozna, de még szinte támogat is. Egy minden évben megpályázott és elnyert furgon, egy 11 darabos laptop-flotta szükségessége azért kapásból megkérdőjelezhető, de még a többi tételnél is világosan látszik, hogy a klubokat semmi nem ösztönzi arra, hogy takarékosan bánjanak a közpénzzel. Ha ugyanabból a mezből, melegítőből, kapuból vagy labdából simán igényelhetnek drágát is, mert jó eséllyel megkapják rá a pénzt, akkor miért is rendelnék meg az olcsóbbat? Annak sem sok nyomát látni, hogy az MKSZ részéről alaposan ellenőriznék az egyes pályázati tételek indokoltságát, azt pedig pláne nem, hogy nem lenne-e lehetőség költségkímélőbb megoldásra. Pontosabban mintha egyes klubokra „pikkelne” a szövetség, míg másokat a tenyerén hordozna: van, aki egyszerűen nem tud hibázni, gyakorlatilag mindenre kap pénzt, máshol viszont vasszigorral irtanak ki komoly tételeket a pályázatokból. Összességében elmondhatjuk tehát, hogy bár vannak pozitív hozadékai, a TAO-rendszer nem csak a foci és a tíz milliárdos tételek esetében nyit teret a közpénzek pazarlásának, de sokkal kisebb tételek esetében is, a számlát pedig végül úgyis mi fizetjük majd.
A cikk a Transparency International támogatásával, a szervezet oknyomozó mentorprogramja keretében készült.