„Az nem segít, ha kinyitjuk a templomot, mert a hideg pad nem elég"

Publikálás dátuma
2018.11.05. 10:00
Michels Antal tapasztalatai szerint egyre több a fiatal hajléktalan. Sokan közülük állami gondozásból érkeznek
Fotó: Vajda József / Népszava
Józsefváros plébánosát – Tóni atyát - a hajléktalanok papjaként is ismerik, külön nekik tart misét minden vasárnap délután háromkor.
Sokan kérték számon az egyházon, miért nem „állt bele” a hajléktalan-ügybe, miért nem emelte fel értük a szavát, s miért nem nyitotta ki a templomok kapuját? Az egyházi törvény szerint minden plébánián lennie kellene karitásznak, vagyis egy segítőnek a pap mellett, mert az egyháznak nemcsak az evangelizációval, hanem a szeretetszolgálattal is foglalkoznia kell, ha úgy teszik ez a vallásunk két alappillére. A valóságban sajnos ez nincs így, a legkiszolgáltatottabb, legszegényebb falvakban hovatovább már templomok sincsenek. Ha minden plébánia csak egy családot vagy akár egyetlen embert „bevállalna”, és hozzánk hasonlóan tudna folyamatosan gondozni, szebb lenne a világ. Az sem igaz, hogy az egyház nem szólalt meg az ügyben: Székely János szombathelyi megyéspüspök hosszú levelet írt a hajléktalanságról. Az nem segít, ha kinyitjuk a templomot, mert a hideg kő meg a hideg pad nem elég. Azt kellene megérteni, hogy egyetlen hajléktalan sorsának megfordításához több segítő folyamatos jelenlétére lenne szükség: szociális munkáséra, pszichológuséra, akár egy rendi nővérére, és igen, a hívekre is, akik önkéntesként odaállnak a pap mellé. Ami most történik a hajléktalanokkal, az csak látszatintézkedés: egyik helyről egy másikra terelik őket, talán ideig-óráig eltűnnek a világ szeme elől, de a sorsuk nem változik meg, csak a szőnyeg alá söpörtük a problémát. Kevesebben vagy többen vannak a hajléktalanok a nyolcadik kerületben, mióta életbe lépett az „életvitelszerű közterületen tartózkodás” tilalma? - Napközben nemigen változott a létszám, sőt, az október 15-e utáni napokban mintha a korábbinál többen sütkéreztek volna demonstratívan a templom falánál, de estére azért elmennek, s inkább új helyekre húzódnak be. Minden törvény bevezetésének van egyfajta felfutása, aztán pedig egy lecsengése, de számomra erősen kérdéses marad, hogy meg lehet-oldani a hajléktalanok gondját ilyen adminisztratív intézkedésekkel. Az én vélemény az, hogy ehelyett sokkal több szociális munkásra lenne szükség, mint amennyiben jelenleg dolgoznak, és sokkal átfogóbban és érzékenyebben kellene hozzányúlni az emberi sorsokhoz. Egy ilyen ügy megoldásánál, ha van egy halvány remény, a családokat is be kellene vonni, azok számára, akik még nem vágtak el minden szálat a szüleikhez, testvéreikhez, gyerekeikhez erős kapocs lehet ez az érzelmi vonal a visszatéréshez. Tud ilyen példát? Igen, itt a nyolcadik kerületben találkoztam egy férfivel, akit sikerült rábeszélni, hogy térjen vissza a családjához, engesztelődjön ki velük is. A hozzátartozók szerencsére nyitott szívvel fogadták a közeledését. Ezerből hány ilyen boldog megoldás lehet? Egy. Esetleg kettő. De ezt az utat sem kellene zárva tartani, mert minden sors más, nem ehet egy kaptafára felhúzni és bürokratikus módon kezelni a „hajléktalan-ügyet”. Sajnos szomorú tény, hogy azoknál, akik több mint három hónapja élnek az utcán, az visszafordíthatatlanul sérül, s a leépülési folyamat már nagyon ritkán megfordítható. Ennyi idő után elvesztik a hitüket a társadalomban, az istenben, s erősebb lesz a függetlenség, a szabadság vágya, s kicsit úgy élnek már, mint a mai kor Robin Hood-jai, számkivetettként, saját törvények szerint. Kik tudják őket mégis megszólítani? Jó példa a Teréz Anya Nővérei Rend, amelynek tagjai szintén itt a Józsefvárosban szegényekkel, betegekkel, hajléktalanokkal foglalkoznak, olyan türelemmel, amilyennel tényleg csak a szentek vagy angyalok rendelkeznek. De az ő erejük is véges. Egy szociális munkásra pedig jóval több ellátatlan ember jut, mint a nővérekre, az elhivatottságuk, ha volt is, hamar felőrlődik, kiégnek, elhagyják a pályát. Egy ilyen taposóalomban, amelyben elképesztő emberi sorsokkal szembesülnek nap mint nap, hogyan tudna kialakulni egy személyes viszony, egy emberi törődés, s az a bizalom, ami a hajlékatlan számára kapaszkodót jelenthetne? Minden vasárnap háromkor hajléktalanoknak tart misét a józsefvárosi plébánián. Milyen egyéni sorokat lát? Egyre több a fiatal hajléktalan. Feljönnek a fővárosba vidékről, nagy ambíciókkal, de nem találnak munkát, vagy ha igen, azért olyan kevés pénzt kapnak, hogy nem futja egyszerre albérletre meg élelemre. Visszamenni, a kudarccal szembenézni és újra irány váltani nem akarnak, marad az utca. Sajnos azt is ki kell mondanunk, hogy a fiatal hajléktalanok jó része az állami gondozásból kerül ki: nagyon kevesen maradnak bent 24 éves korukig az úgynevezett utógondozó rendszerben, tizennyolc évesen „kilökődnek” a való életbe mindenféle élettapasztalat nélkül. Ismerek egy fiatalembert ilyen háttérrel, aki napjai nagy részét a Szabó Ervin könyvtárban tölti, filmeket tölt le és néz: egy másik világban él, nem ebben. S vannak olyan felnőttek, akik kapaszkodót vesztettek: furcsamód akkor válnak hajléktalanná, amikor meghalnak az idős szülők, s ott maradnak egyedül falun. A korábbi zárt, gondoskodó közösség ott is megváltozott, már nem élnek együtt generációk, nem ülnek a padokon az idős asszonyok, akik nem csak pletykálkodtak, de azt is jelezték, ha bajba került valaki. A felnőttkor árvái pedig inkább a nagyvárosi nyüzsgést választják, akár a hajléktalan léttel együtt, mint az otthoni magányt. Hogy az alkohol pedig mindezeknek oka vagy következménye, azt legtöbb esetben nagyon nehéz kettéválasztani.

Névjegy

Michels Antal Budapesten született a Trefort Ágoston Gimnáziumba járt, majd szakácsként dolgozott, mielőtt meghallotta volna isten hívó szavát. Közel tíz évig volt az esztergomi belvárosi Szent Péter és Pál plébánia vezetője, mellette a helyi Vaszary Kolos Kórház lelkésze, s börtönlelkész. Öt évig lelkipásztori szolgálatot látott el Kárpátalján, mielőtt 2014-ben a Budapest-Józsefvárosi Szent József plébániára helyezték. Karácsonykor nemcsak munkatársait, de a hajléktalanokat is megvendégeli.

Nincs egy zug

Varga Éva Anikó a Józsefvárosi plébánián irodavezetőként dolgozik, de szociálpedagógusként és szociális munkásként munkaideje egyik részében rászoruló családokat gondoz. Szívós ügyintézéssel és utánajárással mentett meg például egy tizenegy gyermekes családot attól, hogy egyik-napról a másikra utcára kerüljenek s maguk is hajléktalanná váljanak. Szavai szerint a hajléktalanság ügyét nem lehet úgy megoldani, hogy az embereket tömegszállásokra szállókra: összezsúfolódva eleve ingerlékenyebbek, gyakran törnek ki verekedések, s az sem ritka, hogy öten-hatan lefognak valakit, lehúzzák a cipőjét és elveszik. A szociális munkás ilyen ügyekben tehetetlen. - Azt várják a hajléktalantól, hogy töprengjen el az életén, gondolkodjon a kilátásain, keresse a lehetőséget: de nincs egy zug, ahol meghúzhatja magát, ahol egyedül lehet. Még az is egyfajta megoldás lehetne, ha a kolostorok mintájára egyszemélyes fülkéket alakítanának ki, ahol ott lehetne a cókmókjuk, s ahová napközbe is behúzódhatnak. A kormány döntése azért is álságos, mert reggelente a motyójukkal együtt teszik ki az embereket az éjszakai szállásról, vagyis azt cipelniük kell magukkal. Márpedig ha egy ember ezekkel együtt üldögél a padon, az mindjárt „életvitelszerű ott tartózkodás”, ha viszont ezek nélkül, akkor csak megpihent egy kicsit. Varga Éva Anikó hangsúlyozza: az egyház a karitászon és más szeretetszolgálatokon keresztül gondoskodik az elesettekről, ezért nincs értelme az olyan mondatoknak, hogy miért nem nyitják meg a templomok kapuit a hajléktalanok előtt.

Szerző

Álomfizetés után feljelentés - megdöbbentő, de van, amikor egy magyar minisztérium is besokall

Publikálás dátuma
2018.11.05. 09:48
A kép illusztráció
Fotó: Németh András Péter
Biogázra épülő kúthálózat fejlesztésére adott pályázati forrást az EU: töltőállomás egy sem épült, a nyertes cégek vezetői viszont luxusautót béreltek és ingatlant vásároltak a kifizetések után.
Magyarország megint szégyenpadra kerül: ezúttal másfél milliárd forint, Magyarországnak megítélt uniós támogatás folyt el Szingapúrtól Észtországig. Luxusautóra, 4-5 milliós fizetésre, de még egy ingatlanvásárlás fedezetére is futotta a brüsszeli pénzből, csak a fejlesztésből, az ígért gáztöltőállomásokból nem lett semmi – írja az esetet felgöngyölítő 24.hu.

Ez már Palkovics tárcájának is sok volt

Mint megjegyzik, ezúttal nem az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF riasztotta a magyar hatóságokat, hanem az Innovációs és Technológiai Minisztérium tett feljelentést uniós projektek során történt visszaélések miatt. Mint a 24.hu megtudta, a Fővárosi Főügyészség július 26-án nyomozást rendelt el különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt. A nyomozást a NAV bűnügyi főigazgatóságának központi nyomozó főosztálya folytatja, ismeretlen tettes ellen. Ennél többet egyelőre nem árultak el az ügyről. Elég nagy a blama, az uniós országok számára mintának szánták ugyanis a szóban forgó magyar beruházást, és nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánították.
Az előlegbe kapott brüsszeli pénz el is fogyott, csakhogy a projekt a csőd szélére került. A tét pedig nagy: ha nem sikerül a sírból visszahozni a beruházást, akkor a teljes uniós támogatás elveszik Magyarország számára.  Két konkrét projektről: biogáz- és földgáz-cseppfolyósító üzem (PAN-LNG), elosztóállomások, kúthálózat, valamint 20+20 töltőállomás ( CFB) kiépítéséről volt szó a pályázat szerint.
    • a koordinátor a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE), • a tagok az E-Star-Esco Kft., illetve a 2016. februári névváltás óta Pannon Fuel Kft., • az LNG-Tech Kft. • és a One PR Kft.
A PAN-LNG projektre 2015 novemberében kötötték meg a támogatási szerződést az INEA nevű brüsszeli szervezettel, és 30 napon belül folyósították az előleget, 4,9 millió eurót, azaz több mint 1,5 milliárd forintot. Az összeg a koordinátorhoz, azaz az MGKKE alszámlájára folyt be, hozzáférése az egyesület elnökének, Domanovszky Henriknek volt. A 4,9 millió eurót az MGKKE szétosztotta: 1 millió maradt nála, 2,7 milliót kapott a Pannon Fuel, a maradékból az LNG-Tech és a One PR részesedett. A feljelentés szerint azonban a projekt megvalósítása nem kezdődött meg, az egyesület és a Pannon Fuel vezető tisztségviselői sikkasztás, hűtlen kezelés és egyéb vagyon elleni bűncselekmények révén a pénzek nagy részét elvonták – írja a portál.  2017 végén, 2018 elején a minisztérium számára világossá vált, hogy a projekt nem halad a tervezett ütemben, a Pannon Fuelnél több száz millió forintos hiány adódott, a cég ellen egy kifizetetlen vállalkozó, az U.C.M. Építőipari Kft. felszámolási eljárást kért.  A minisztérium ekkor lóhalálában befektetőt keresett, és úgy nézett ki, meg is találta: a kormány bankja, az Eximbank finanszírozási ajánlatot adott ki, bár nem kötelező érvényűt. Viszont megkezdte a projekt átvilágítását, és egymás után dőltek ki a csontvázak a szekrényből.

A beruházáson kívül mindenre jutott pénz

 Megpróbálták kibogozni, hogy két és fél év alatt mire ment el a másfél milliárd forintos előleg, és miért nem haladt a beruházás. Összefonódásokat, határokon átnyúló céghálót, a beszerzéseknél durva túlárazást, helyenként fejedelmi javadalmazást, szabálytalan pénzköltést találtak. Az ígért gáztöltőállomásokat viszont nem. A feljelentést ugyan ismeretlen tettes ellen tették, de a leggyakrabban a koordinátor egyesületet vezető Domanovszky Henrik neve bukkan fel a dokumentumban. Ő nemcsak elnök volt, hanem érdekelt lett a konzorcium két cégeben is, a Pannon Fuelben (a Primus Truston keresztül) 100 százalék, az LNG Techben 50 százalék erejéig. Lányának, Andreának tisztségeket juttatott (az egyesület alelnöke és a Pannon Fuel ügyvezetője volt egyszerre), önmagával és a lányával is külön megbízási szerződéseket kötött, és a díjat projektpénzből fizették - az elnök így havonta 4-5 milliós javadalmazásban részesült projektvezetőként.. Stewardess végzettségű leánya sem maradt ki a szórásból, vele projektmenedzseri feladatra szerződött az egyesület, egy összegű, 8,8 millió forintos kifizetéssel. Luxusra is folytak a milliók a lap szerint . A Pannon Fuel havi 600 ezer forint plusz áfáért egy Mercedes Benz V-Klasse típusú autót bérelt. A feljelentés szerint a három évre kötött szerződés lejáratáig fizetendő 21,6 millió forint másfélszere az autó listaárának. Bár utóbb előkerült egy szerződés, ami ennél kevesebbről szólt (17 hónapra 10,2 millió forint bérleti díjat tartalmazott), ezzel együtt a feljelentés szerint az autó használta a projekt szempontjából nem volt indokolt, a Domanovszky család személyes igényeit szolgálta. Megnézték a Pannon Fuel havi bankszámlakivonatát, és azt találták, hogy Domanovszky Andrea a céges bankkártyát „megszámlálhatatlan esetben” használta saját célra, élelmiszer és ruha vásárlására, pár ezer forintos tételek keletkeztek a Rossmannál, rendszeresen a Tesconál, de kisebb összegű készpénzfelvételeknek is volt nyoma.  A vásárlásokkal és a készpénzfelvéttel nem számolt el, és a házipénztárt 6 millió forint hiánnyal adta át 2018 februárjában az utódjának. A nyomozás során furcsa kölcsönügyletek nyomaira is bukkantak. Jóllehet uniós támogatásból tilos harmadik személynek kölcsönt adni, a Pannon Fuel 90 millió forintot kölcsönzött Primus Trust Zrt.-nek. A bizalmi vagyonkezelő pedig még ugyanezen a napon 90 milliót kölcsönzött Domanovszky Henriknek. A vizsgálat szerint meglehet, hogy nem függetlenül egy éppen 90 milliós fővárosi ingatlanvásárlástól. Egy 144 négyzetméteres fővárosi ingatlan a földhivatali bejegyzés alapján éppen akkoriban került a Domanovszky házaspár nevére, később pedig – hogy teljes legyen a kör – a Primus Trustra ruházták át bizalmi vagyonkezelésbe.  A cikket teljes terjedelmében ide kattintva olvashatják el. 
Szerző
Frissítve: 2018.11.05. 11:11

A ragadós plafon és a ragadós padló országa vagyunk - elég sötét a jövő

Publikálás dátuma
2018.11.05. 09:07

Fotó: Shutterstock
A szülők társadalmi státusza megtart, jó és rossz értelemben véve egyaránt: részben ennek tudható be, hogy a magyar lakosság harmada nem tud és nem is akar kitörni a mélyszegénységből – derül ki a a Társadalmi riport idei kötetéből.
 Merev és frusztrált társadalommá váltunk, ami retteg a jövőtől és az új generációk életét is a múltban képzeli el – és ez csak egy megállapítás a Társadalmi riport 2018-as kiadványából. Az 1990 óta kétévente publikált tanulmánykötetben ezúttal 22 szerző elemzi a magyar társadalmi jelentéseket, az összkép pedig szívszorító. Az újabb kiadvány november 6-án jelenik meg, a kötet szerkesztőivel – Kolosi Tamással, a Tárki elnökével és Tóth István Györggyel, a Tárki vezérigazgatójával – pedig a 444.hu főszerkesztője beszélgetett. 
 Kolosi Tamás szociológus szerint bár a társadalmi egyenlőtlenségek látszólag enyhültek Magyarországon, és csökkent a szegénység is, van egy harminc-harmincöt százalékos része a magyar társadalomnak, amelyik nem jövedelmi tekintetben, de életkörülményeiben, képzettségében, iskolázottságában, életmódjában nem Európában él.
„Ez a deprivált, lecsúszott réteg, a lakosság harmada, ami nem az utóbbi öt évben, nem is a rendszerváltás idején keletkezett, hanem már a nyolcvanas években is mérhető volt, folyamatosan újratermelődik. A magyar társadalom egyik legnagyobb problémájának ezt tartom”

mondta Kolosi. Mint a kötetből kiderül, a deklasszált társadalmi réteg állandósulása összefügg a tanulatlansággal, a tovább tanulási kedv hiányával is: az egyik szerző, Lannert Judit például arra mutat rá-, hogy a felsőoktatásba beiratkozók aránya évek óta csökken, ami rendkívül aggasztó tény. A felnőttképzésben résztvevők száma szintén: míg 2002-ben a felnőtt lakosság 18 százaléka tanult, addig 2014-ben már csak 11,4 százaléka. Egészen lesújtó a magyar felnőttek tanulással kapcsolatos attitűdje: az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) kutatása szerint
a nem tanuló felnőtt magyarok kétharmada akkor sem lenne hajlandó tanulni, ha alkalma és lehetősége lenne rá.

Kolosi Tamás ezzel kapcsolatban az oktatáspolitika felelőtlenségére, rövidlátására is emlékeztet, ami mintegy megágyaz a nemtörődömségnek és passzitivásnak: „Azt sugallják, hogy mi szükség van itt ókori történelemmel vagy egyéb humán tudományokkal foglalkozó emberekre, neveljünk inkább minél több szakmunkást, mert azokat majd könnyen fölszívja a munkaerőpiac! Az alapvető probléma ezzel a politikával, hogy a munkaerőpiac napi igényeinek veti alá az oktatási rendszert. Ez mégcsak nem is huszadik, hanem tizenkilencedik századi felfogás. Már a huszadik században sem mondta igazán komoly ember, hogy így kell képezni. Hanem egyre inkább tudomásul vették, hogy az élethosszig tanulás az egyetlen lehetőség hogy valaki ne potyogjon ki a társadalmi szelekció során.”
Tóth társszerzőként is jegyez egy tanulmányt a kötetben, ami a „ragadós plafon” és a „ragadós padló” jelenségéről szól. Előbbi azt jelenti, hogy ha valaki az elitbe születik, és nem túl jó képességű, ennek ellenére a meglévő vagyon, a kapcsolatok, a hozzáférés mégis magasabb társadalmi pozícióban tartja. A »ragadós padló« pedig azt, hogy azok a szegény családba született gyerekek sem tudnak kitörni, akiknek a képességük meglenne hozzá.” „A szegregációnak vannak természetes okai is: mindenki arra törekszik, hogy a gyereke jobb iskolába járjon, jobb körülmények közé kerüljön. De ilyen természetes ok  a vagyonok átöröklődése is, vagy a »suba subához, guba a gubához« házasodási szokások. Ezekkel nincs mint kezdeni, és nem is kell a megváltoztatásukat erőszakolni. De az iskolarendszert lehet abba az irányba fejleszteni, hogy ezen tudjon javítani. Hosszútávon az az ország prosperitásával kapcsolatos bűncselekmény, ha ezt nem tesszük meg” - figyelmeztet a kötet szerkesztője és szerzője.
Szerző