A ragadós plafon és a ragadós padló országa vagyunk - elég sötét a jövő

A szülők társadalmi státusza megtart, jó és rossz értelemben véve egyaránt: részben ennek tudható be, hogy a magyar lakosság harmada nem tud és nem is akar kitörni a mélyszegénységből – derül ki a a Társadalmi riport idei kötetéből.

Merev és frusztrált társadalommá váltunk, ami retteg a jövőtől és az új generációk életét is a múltban képzeli el – és ez csak egy megállapítás a Társadalmi riport 2018-as kiadványából. Az 1990 óta kétévente publikált tanulmánykötetben ezúttal 22 szerző elemzi a magyar társadalmi jelentéseket, az összkép pedig szívszorító.

Az újabb kiadvány november 6-án jelenik meg, a kötet szerkesztőivel – Kolosi Tamással, a Tárki elnökével és Tóth István Györggyel, a Tárki vezérigazgatójával – pedig a 444.hu főszerkesztője beszélgetett.

Kolosi Tamás szociológus szerint bár a társadalmi egyenlőtlenségek látszólag enyhültek Magyarországon, és csökkent a szegénység is, van egy harminc-harmincöt százalékos része a magyar társadalomnak, amelyik nem jövedelmi tekintetben, de életkörülményeiben, képzettségében, iskolázottságában, életmódjában nem Európában él.

mondta Kolosi. Mint a kötetből kiderül, a deklasszált társadalmi réteg állandósulása összefügg a tanulatlansággal, a tovább tanulási kedv hiányával is: az egyik szerző, Lannert Judit például arra mutat rá-, hogy a felsőoktatásba beiratkozók aránya évek óta csökken, ami rendkívül aggasztó tény. A felnőttképzésben résztvevők száma szintén: míg 2002-ben a felnőtt lakosság 18 százaléka tanult, addig 2014-ben már csak 11,4 százaléka. Egészen lesújtó a magyar felnőttek tanulással kapcsolatos attitűdje: az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) kutatása szerint

Kolosi Tamás ezzel kapcsolatban az oktatáspolitika felelőtlenségére, rövidlátására is emlékeztet, ami mintegy megágyaz a nemtörődömségnek és passzitivásnak: „Azt sugallják, hogy mi szükség van itt ókori történelemmel vagy egyéb humán tudományokkal foglalkozó emberekre, neveljünk inkább minél több szakmunkást, mert azokat majd könnyen fölszívja a munkaerőpiac! Az alapvető probléma ezzel a politikával, hogy a munkaerőpiac napi igényeinek veti alá az oktatási rendszert. Ez mégcsak nem is huszadik, hanem tizenkilencedik századi felfogás. Már a huszadik században sem mondta igazán komoly ember, hogy így kell képezni. Hanem egyre inkább tudomásul vették, hogy az élethosszig tanulás az egyetlen lehetőség hogy valaki ne potyogjon ki a társadalmi szelekció során.”

Tóth társszerzőként is jegyez egy tanulmányt a kötetben, ami a „ragadós plafon” és a „ragadós padló” jelenségéről szól. Előbbi azt jelenti, hogy ha valaki az elitbe születik, és nem túl jó képességű, ennek ellenére a meglévő vagyon, a kapcsolatok, a hozzáférés mégis magasabb társadalmi pozícióban tartja. A »ragadós padló« pedig azt, hogy azok a szegény családba született gyerekek sem tudnak kitörni, akiknek a képességük meglenne hozzá.”

„A szegregációnak vannak természetes okai is: mindenki arra törekszik, hogy a gyereke jobb iskolába járjon, jobb körülmények közé kerüljön. De ilyen természetes ok a vagyonok átöröklődése is, vagy a »suba subához, guba a gubához« házasodási szokások. Ezekkel nincs mint kezdeni, és nem is kell a megváltoztatásukat erőszakolni. De az iskolarendszert lehet abba az irányba fejleszteni, hogy ezen tudjon javítani. Hosszútávon az az ország prosperitásával kapcsolatos bűncselekmény, ha ezt nem tesszük meg” - figyelmeztet a kötet szerkesztője és szerzője.