Döntött az uniós bíróság: örökölhető a ki nem vett szabadság

Pénzbeli megváltást igényelhetnek a volt munkáltatótól az elhunyt munkavállalók örökösei a ki nem vett szabadságok után – állapította meg az Európai Unió Bírósága. A munkavállalók pedig nem veszíthetik el automatikusan fizetett szabadságukhoz való jogukat, csak mert nem kérték annak kivételét.

Az elhunyt munkavállaló ki nem vett szabadságának pénzbeli megváltásához való joga átszállhat az örökösökre, mivel az uniós jog szerint a munkavállaló halála nem szünteti meg a fizetett éves szabadsághoz való jogot – mondta ki kedden az Európi Unió Bírósága (EUB).

Az ítélet előzménye, hogy a németországi M. E. Bauer és M. Brossonn pénzbeli megváltást kértek elhunyt férjeik munkáltatóitól - a németországi Wuppertal várostól, illetve V. Willmerothtól - az elhunytak ki nem vett fizetett szabadságáért. A munkáltatók ezt megtagadták, ezért M. E Bauer és M. Brossonn a német munkaügyi bíróságokhoz fordult. A hasonló jogvitákban eljáró német szövetségi munkaügyi bíróság (Bundesarbeitsgericht) pedig az Európai Bíróságtól kérte: értelmezze az említett eset kontextusában az uniós jogot, amely szerint minden munkavállalót megillet legalább négy hét fizetett éves szabadság, és e jog nem helyettesíthető annak fejében nyújtott pénzbeli megváltással, a munkaviszony megszűnésének esetét kivéve.

A Bundesarbeitsgericht emlékeztetett arra, hogy az EUB 2014-ben már megállapította: a munkavállaló halálával nem szűnik meg a fizetett éves szabadsághoz való joga, ugyanakkor kérdéses, hogy ugyanez-e a helyzet, ha a nemzeti jog, ahogyan a német jog, kizárja, hogy az ilyen pénzbeli megváltás az örökség részévé váljon. A német szövetségi munkaügyi bíróság emellett az is megjegyezte: a fizetett éves szabadság célja – a munkavállalónak legyen lehetősége a pihenésre, kikapcsolódásra - az érintett elhalálozásával többé nem érhető el.

Az EUB az ügy kapcsán kedden hozott ítéletében megerősítette: az uniós jog szerint a munkavállaló halála nem szünteti meg a fizetett éves szabadsághoz való jogát. A luxemburgi testület azt is megállapította: az elhunyt munkavállaló örökösei pénzbeli megváltást igényelhetnek az említett munkavállaló által ki nem vett fizetett éves szabadságért. Az EUB szerint ugyanis - bár a munkavállaló halálának valóban az az elkerülhetetlen következménye, hogy e személy többé nem élvezheti a fizetett szabadság révén pihenésre és kikapcsolódásra szánt időt - az időbeli aspektus a fizetett éves szabadsághoz való alapvető jog két alkotórésze közül csupán az egyik.

Ezen alapvető jog ugyanis magában foglalja a szabadságért járó bér kifizetéséhez való jogot is, valamint annak a jogát, hogy a munkaviszony megszűnésekor ki nem vett éves szabadságért pénzbeli megváltást nyújtsanak. Márpedig e pénzügyi alkotórész szigorúan vagyoni jellegű, vagyis annak be kell kerülnie az érintett vagyonába, elhalálozásakor tehát az örökösöket nem lehet megfosztani a fizetett éves szabadsághoz való jog e vagyoni alkotórészének tényleges élvezetétől – indokol az Európai Unió Bírósága.

Az EUB kimondta azt is: ha a nemzeti szabályozást - mint amilyen az alapügyek tárgyát képező német szabályozás - nem lehetséges az uniós joggal összhangban értelmezni, akkor annak alkalmazását a jogvitában eljáró nemzeti bíróságnak mellőznie kell, valamint gondoskodnia kell arról, hogy az elhunyt munkavállaló örököse a munkáltató terhére pénzbeli megváltásban részesüljön az elhunyt ki nem vett fizetett éves szabadságáért.

Szintén egy német ügyben, és szintén a ki nem vett fizetett szabadságokkal kapcsolatban egy másik döntést is hozott kedden az EUB. Eszerint a munkavállaló automatikusan nem veszítheti el a megszerzett, fizetett éves szabadsághoz való jogát azért, mert nem kérte a szabadság kivételét. Az uniós joggal ugyanakkor nem ellentétes e jog elvesztése, a munkaviszony megszűnése esetén pedig a pénzbeli megváltás megtagadása, ha a munkáltató bizonyítja, hogy a munkavállaló szándékosan nem vette ki szabadságát, holott azt lehetővé tették számára.

Az ítélet előzménye, hogy S. W. Kreuziger a berlini szövetségi tartománynál volt gyakorlaton, de nem vette ki fizetett éves szabadságát. A gyakorlatot követően ennek pénzbeli megváltását kérte, amit a szövetségi tartomány elutasított. S. W. Kreuziger ezt a német közigazgatási bíróságok előtt vitatta. Egy másik munkavállaló, T. Shimizu pedig a Max-Planck-Gesellschaft zur Förderung der Wissenschaften alkalmazottjaként – a munkaviszony megszűnése előtt 2 hónappal - a munkáltató kérése ellenére csak két napot vett ki fennmaradó szabadságából. A ki nem vett napok után pénzbeli megváltást kért, amit a Max-Planck-Gesellschaft elutasított. T. Shimizu ezért a német munkaügyi bíróságokhoz fordult.

A berlin-brandenburgi közigazgatási felsőbíróság (Oberverwaltungsgericht Berlin-Brandenburg) és a szövetségi munkaügyi bíróság számára ezekben az ügyekben az volt kérdéses, hogy az uniós joggal ellentétes-e az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja a ki nem vett, fizetett éves szabadság és az e szabadság után járó pénzbeli megváltás elvesztését, amennyiben a munkavállaló a munkaviszony megszűnése előtt nem nyújtott be kérelmet a szabadság kiadása iránt. Arra kérték tehát az EUB-ot: értelmezze e tekintetben az uniós jogot, amely szerint a munkavállalónak a legalább négy hét időtartamú, fizetett éves szabadsághoz való joga kizárólag a munkaviszony megszűnésének esetén helyettesíthető pénzbeli megváltással.

Keddi ítéletében az EUB kimondta: az uniós joggal ellentétes, hogy a munkavállaló automatikusan elveszíti fizetett éves szabadság napjait, valamint ehhez kapcsolódóan a ki nem vett, fizetett éves szabadság után járó pénzbeli megváltáshoz való jogát pusztán azért, mert a munkaviszony megszűnése előtt (vagy a referencia-időszak alatt) nem kérte a szabadság kivételét. A fizetett szabadsághoz kapcsolódó jogok csak akkor szűnhetnek meg, ha a munkáltató ténylegesen lehetőséget biztosított a munkavállaló számára, hogy a szabadságot megfelelő időben kivegye. Ezt viszont a munkáltatónak kell bizonyítania.

A munkavállalót kell ugyanis a munkaszerződésben szereplő gyengébb félnek tekinteni, akit különösen az tántoríthat el jogainak munkáltatójával szembeni érvényesítésétől, hogy e jogok követelésével – vagyis a szabadság kivételével - olyan munkáltatói intézkedések meghozatalát kockáztatja, amelyek a munkaviszonyt az ő kárára befolyásolhatják – magyarázza ez EUB.

Ha viszont a munkáltató bizonyítani tudja, hogy a munkavállaló szándékosan nem vette ki a szabadságát, akkor nem ellentétes a fizetett szabadsághoz, illetve annak pénzbeli megváltásához való jogának elvesztése. Összeegyeztethetetlen lenne ugyanis a fizetett éves szabadsághoz való jog céljaival az uniós jog olyan értelmezése, amely arra ösztönözhetné a munkavállalót, hogy járandóságainak növelése érdekében, szándékosan tartózkodjon a szabadság kivételétől – szögezte le az EUB.