A jók földje - virtuális ország terület és kormány nélkül

Publikálás dátuma
2018.11.25 13:23

Akárcsak a nemzetállamok, úgy a "fejekben létező" ország is maga dönt politikai célkitűzéseiről.
A világ lakosságának 10 százaléka, mintegy 760 millió ember képes együttműködni a világ jobbá formálása, a globális kihívások kezelése érdekében. Ez a felismerés vezette Simon Anholt, brit társadalomkutatót, amikor szeptember közepén megalapított egy virtuális országot, a Good Countryt. Az államokat eredeti megközelítésből összehasonlító Good Country Index ötletgazdája új kezdeményezéséről nyilatkozott a Népszavának Londonban.
Feltehetőleg nem túl sokan tudnak a világban arról, hogy szeptember 17-én Madeline Hung szociológussal új országot hoztak létre. Elmondaná az olvasóknak, honnan jutott el idáig, hogyan vezettek korábbi projektjei - például a Good Country Index vagy a világ vezető országainak parlamenti választásai előtt rendezett virtuális Global Vote - legfrissebb ötletéhez? Meg lesz lepve! Több millióan hallottak már a Good Countryról. Mind a közösségi hálón, mind a hagyományos médiában óriási érdeklődés nyilvánult meg iránta, és olyan befolyásos sajtótermékek, mint a BBC, a Süddeutsche Zeitung, a Deutsche Welle, a Cultura Colectiva, a Monocle beszámolói alapján a hír futótűzként terjed a világban. A “jó ország” (Good Country) megszületését a 2014-es TED (technology, entertainment, design, – technológia, szórakoztatás, dizájn) konferencián való felszólalásom indította el. A terjesztésre érdemes gondolatok felvetésével foglalkozó tanácskozás-sorozaton tartott beszédemre 5,3 millió kattintást regisztráltak. Több mint húszezer e-mailt kaptam emberektől a világ minden tájáról, akik értékelték azt a felismerést, hogy az olyan globális kihívások kezelése, mint a szegénység, az egyenlőtlenség, a tömeges migráció, az országos járványok, a klímaváltozás és a konfliktusok más kormányzati kultúrát igényelnek, olyat, ami az országok és más szereplők együttműködésén alapul és nem a versenyzésre koncentrál.

A húszezer helyeslő e-mail alapján vágtak bele az államalapításba?
Igen, így volt. Egy kétéves kutatási programot indítottunk az e-mailek kiértékelésére és felfedeztük, hogy a világ lakosságának nem kevesebb, mint 10 százaléka, - 760 millió ember – ért velünk egyet és szeretne a megoldás részesévé válni. Ha ez a csoport nemzet lenne, a világ harmadik legnagyobb népességével rendelkezne India és Kína után. Lakosságszáma kétszerese lenne az Egyesült Államokénak. Madeline Hung és én elhatároztuk, hogy szuverén státuszt adunk ennek a hatalmas csoportnak és megalapítjuk, mint virtuális országot. Ennek a nemzeti egységnek nincs földterülete, kormánya, vezetői. Nemzeti érdekei egybeesnek a nemzetközi érdekekkel.

Milyen ország az, amelynek nincs területe, nincsenek határai, nem is beszélve e pillanatban az útlevélről?
Digitális ország, amelyben 760 millió ember képes együttműködni a világ jobbá formálása érdekében. Higgye el, ha ez ma még szokatlan ötlet is, nem marad így soká.
 
A különbségeket nagyjából értem, de melyek a Good Country hasonlóságai a világ többi mintegy kétszáz országával? Hogyan lesz jobb ország, mint az összes többi?
A legfontosabb hasonlóság, hogy ugyanúgy maga dönt a politikai céljairól és maga hajtja végre azokat. Ezért nem alapítottunk meg egy újabb szervezetet vagy társaságot. Ahhoz, hogy elérjük a célunkat, és egy alapvetően kollaboratív kormányzási rendszert valósítsunk meg a kompetitív ellenében, nagyon hatékony eszközökre van szükségünk. Innen ered a döntés, hogy új országot hozzunk létre.

Hányan csatlakoztak eddig a Good Countryhoz? 
Százötven különböző országból máris több százezer állampolgárunk van. A toborzás önkéntes “nagyköveteken” keresztül történik, akik jó hírünket keltik, együtt az általunk tartott előadásokkal, újságcikkekkel, interjúkkal, a szociális hálóra kitett posztokkal, stb.

Választott vezetés híján hogyan fog működni a Good Country?
Egy szoftver-platform teszi lehetővé a "jó ország" önszervezését. Az állampolgárok csoportos viták alapján választják ki és teszik át a gyakorlatba a politikai irányt. Senki nem mondja meg nekik, mit kell csinálni. Van egy kis "köztisztviselői karunk", amely az egészet működteti.

Adót is ki fognak vetni? Hogyan finanszírozzák a "jó országot"?
Indulásunk óta száz százalékban állampolgáraink finanszíroznak minket. A csatlakozási díj évi 5 dollár, akik azonban ezt nem engedhetik meg maguknak, adókedvezményben részesülnek, illetve azon honfitársaink kiváltják őket, akik önkéntesen magasabb összeget fizetnek. Meg kell említenem, hogy kizárólag adófizetőinktől fogadunk el pénzt, mert alapítványok, vállalatok, filantrópok vagy bárki más később megpróbálná átvenni az ellenőrzést.

Milyen csatornákon keresztül kommunikálnak egymással állampolgáraik? Elengedhetetlen az internet használata? Ha igen, kirekesztik azokat az embereket, akik nem élvezik a világháló áldását.
E pillanatban csak nyilvános platformokon szólítjuk meg egymást, de a jövő évtől kialakítjuk saját közösségi hálónkat. Tárgyalásban állunk egy vállalattal, amely lehetővé fogja tenni, hogy ne csak okostelefonnal rendelkező személyek vehessenek részt a vitákban. Így a földkerekség írni-olvasni tudó embereinek többségéhez el tudunk jutni. Nagyon fontosnak tartjuk a személyes találkozásokat is, amelyek már most is számos országban megvalósulnak vitacsoportok formájában. Egyik célunk, hogy a Good Country ne kizárólag világhálós alakulat legyen.

Hogyan lehet elkerülni azt a veszélyt, hogy az ötletből ne csak túl sok beszéd legyen, hanem érezhető változásokat is hozzon?
Erre a kérdésre nem olyan könnyű válaszolni, de természetesen óvatosak leszünk és állampolgáraink erőteljesen hallatják majd a hangjukat, ha úgy érzik, kezdeményezéseik nem hoznak eredményt.

Van-e összefüggés a Good Country megszületése és olyan, sokaknak fájó jelenségek között, mint a Brexit-tárgyalások kapcsán kialakult káosz, vagy a populista, nacionalista vezetők, mint Donald Trump, Vlagyimir Putyin és akár Orbán Viktor előretörése?
Nem igazán. Mi a kormányzás kultúrájának javításában hosszú távon gondolkozunk. Az viszont megfelel a valóságnak, hogy azok az emberek, akik az egész emberiség és földkerekség gondját a szívükön viselik - köztük persze rengetegen éreznek felelősséget saját hazájukért is -, úgy látják, a Good Country másképp közelít a dolgokhoz. Nem fogadjuk el, hogy a nacionalizmusnak és internacionalizmusnak antagonisztikus világképeknek kell lenniük. Egyes emberek jobban izgatják magukat saját közvetlen környezetük miatt, míg mások nagyobb rendszerekben gondolkoznak. Egyik szemlélet sem jobb vagy rosszabb, mint a másik, csak a látószög más. Nem csak tolerálni, hanem bátorítanunk is kell egymást és megkérdőjeleznünk azt a felfogást, hogy ellenségként kezeljük a másikat.

Nem szolgálhatná ugyanezt a célt egy NGO, civil szervezet vagy egy alapítvány? Nem hangzik ez az egész Good Country kicsit utópisztikusan?
Nem, mert a civil szervezetek és alapítványok közvetett formában cselekednek: annak érdekében gyűjtenek pénzt vagy szerveznek petíciókat, hogy az egyes országok kormányait befolyásolják. Arra jók, hogy zajt csapjanak, de ritkán sikerül igazi változást hozniuk. A Good Country saját maga alkotja meg és hajtja végre politikai irányvonalát. Így közvetlenül tud lépni azon globális kihívások érdekében, amelyekkel foglalkozni kívánunk. Persze, hogy egyesek utópisztikusnak tekintik projektünket. Tudja mit, nem bánjuk! Nem kell mindenkinek szeretnie, vagy hinni benne.

Ha minden jól megy, ENSZ tagságért is fognak folyamodni és diplomáciai képviseleteket is létrehoznak? És miben lehet majd mérni a sikert?
Máris aktív tárgyalásokat folytatunk két hagyományos nemzettel különböző missziók életre hívása érdekében és diplomáciai kapcsolatra lépünk velük. Nem hinném, hogy egyhamar kérni fogjuk a felvételünket az ENSZ-be, de kezdettől együttműködünk ENSZ-intézményekkel. Szó nincs arról, hogy nemzetállamokat próbálnánk lemásolni. Sikerünket pedig úgy tudjuk lemérni, hogy megvizsgáljuk, milyen hatást gyakorolnak az általunk bevezetett kezdeményezések. Reményeink szerint egy szép napon valóra válik a Good Country útlevél, amellyel emberek útra kelhetnek majd. Ez lesz az a nap, amikor egy csapásra megoldódik a hontalan személyek problémája.

Névjegy - Simon Anholt

Az 1961-ben született, az Oxfordi Egyetemen végzett független politikai tanácsadó olyan rendszeresen napvilágot látó kiadványokkal vívott ki magának hazai és nemzetközi figyelmet, mint a Good Country Index, ami arról ad képet, hogy az egyes országok méretarányosan mit adnak be a közösbe az emberiség érdekében és mit vesznek ki onnan. Anholt, akinek szakvéleményét az évek során 53 ország vezetője kérte ki, erős és sarkosan megfogalmazott véleményével a brit média állandó szereplője.

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20