A kormány Jézuskája

 A karácsonyi készülődés roppant strapás. A nagytakarítás még csak hagyján, de keresztkérdésekkel kitapogatni, minek örülnének a szeretteid, az már bonyolult feladat. Az sem könnyebb, hogy jól elhelyezett célzásokkal rávezesd őket, neked mit válasszanak. A gyerekeknél és a kormányoknál egyszerűbb a helyzet: ők simán megmondják, mit akarnak. 
A mi kormányunk most médiaholdingot kért a Jézuskától. Eddig az ember mindenfelé folyton belebotlott egy-egy eltartott lapba, ideje volt szépen egybepakolni őket. Én is azon gondolkodom, hogy a kisebbik unokának veszek egy mutatós tároló dobozt a legófigura-gyűjteményéhez, ez a mániája, folyton újabbakat szerez. Úgy van ezzel, mint a kormány a sajtójával. Eddig sem beszéltek össze-vissza (mármint a kormánylapok, nem a legók), most majd végképp nem fognak. Mint a régi viccben (Kapcsolgatunk? Kapcsolgatunk?), mindenhonnan ugyanazt rágják majd a szánkba. Elég nagy doboz kell hozzá, olyan, amelybe 476 újságot, rádiót, tévét lehet majd katonásan beállítani, a sokmilliárdos árbevételükkel együtt. Karácsonyra össze is áll a csomag, át lehet masnival kötni, a bevásárlás egyetlen nap alatt már meg is történt. 
Szerda reggel Mészáros Lőrinc vett a sajátjai mellé jónéhány orgánumot, délre odaajándékozta az egészet egy új alapítványnak, délutánra – a jó példa ragadós - már tíz vállalkozás adta át ingyen, hazafias buzgalomból a kiadóit. Milyen kivételes pillanat a magyar történelemben, hogy életük és vérük mellé most még zabot is felajánlanak az uralkodónak! Igaz, az a bizonyos zab eleve állami kegyből, hirdetésekből származott, most csak visszakerült a gazdához. Egy a tábor, egy a zászló, egy a holding, egy a jelszónk: a béke, harcba boldog jövőért megyünk, egy nagy cél érdekében… illetve bocsánat, ez másik nóta. 
Nincs mit csodálkozni a tíz nagylelkűn, Mészároson, Schmidt Márián,Habonyon, a Matolcsy-fiún. Sokkal jobb helyre adakoztak, mint Széchenyi tette a Tudományos Akadémiával, amivel ma csak a baj van. Különben is tudjuk, hogy a Jézuska helyett a családtagok szokták teljesíteni szemük fénye legfőbb vágyát. Hát most ez a holding volt a vágya, és iszonyú patáliát szokott csapni, ha valamit nem kap meg. És a cél is milyen nemes! Véletlenül ezt is szó szerint egyformán fogalmazta meg az összes érintett lap, pedig még nincsenek is összevonva: „a nemzeti értékek és hagyományok megőrzése” (a Diéta és Fitnesznek és a Borsnak is ez lesz a dolga), a „keresztény-nemzeti értékrend” képviselete (kicsit féltem, hogy a muszlim-zsidó-kozmopolitáé, de szerencsére nem), „a külföldi befolyástól való mentesség”. Nincs is szörnyűbb, mint a média befolyásolása, belföldön ilyesmi senkinek eszébe nem jutna.
A Magyar Hírlap még utoljára önállóskodott egyet, azt is hozzátette, hogy a „megbízható, értékteremtő műhelyek” működését kell garantálni. Félek, hogy a Lokál által ostorozott „bevándorláspárti, liberális médiaelit” ezt félremagyarázza. Ezeknek semmi se jó. Pedig a megbízhatóság elvárása nem akadálya a függetlenségnek, ez abból is látszik, milyen független szellemek irányítják a mindent befaló médiagömböcöt. Az elnök az a Varga István, aki fideszes képviselőként a nőknél sem tűrte meg a lazaságot: a családon belüli erőszak vitájában kinyilvánította, hogy nem esne le a pofon, ha „mindenki megszülné a két-három-négy gyermekét”, és csak utána jönne az a híres női önmegvalósítás. Személye garancia a nemzeti hagyományok képviseletére is. 2010 végén így indokolta az Alaptörvény szükségességét: „Azért kell új alkotmány, mert amikor Orbán Viktor miniszterelnök úr letette az esküt, akkor ugyanezen a napon, 1205-ben II. Andrást királlyá koronázták, II. Andráshoz pedig az Aranybulla fűződik.” Lesz itt ismeretterjesztés, kérem!
Az egyik kurátor, Bajkai István az Orbán-család ügyvédjéből lett fideszes képviselő, tehát ő is teljesen független, a szakmai főnök Liszkay Gáborról, Orbán és Mészáros hű emberéről nem is beszélve.
Ha már a kormány ilyen szép ajándékot kap a Jézuskától, nem feledkezhet meg rólunk sem, ha mi nem is voltunk mind jók. A hű polgárok nemcsak nemes arcélű Orbán-mellszobrokat tehetnek a fa alá, hanem mellé Semjén Zsolt új kötetét is. A KDNP honlapjáról kiderül, hogy „a pragmatikus és sikeres politikus korunk egy figyelemre méltó, eredeti gondolkodója.” (Igenis Semjén Zsoltról van szó, ne tessék hülyéket kérdezni.) A KDNP pedig „az európai politikai színtér megkerülhetetlen tényezője”, ami ilyen figyelemre méltó gondolkodó vezetésével nem is lehet másképp. 
Remélem, sem a „megkerülhetetlen” KDNP-s kistestvér, sem még megkerülhetetlenebb nagy testvére nem nyafizik majd, hogy hiányzik a karácsonyi csomagjukból a Népszava, az Index, az RTL és a Klubrádió. A vidék a lényeg, az a nyerő pálya, ott pedig besöpörték a megyei lapokat, a Szabad Földet, az egyetlen országosan terjeszthető ingyenújságot, a második legnagyobb bulvárlapot, a királyi tévé mellé más tévéket és rádiókat is. Bezárták a falut a nagy nemzeti süketszobába: rossz hír oda be nem hallatszik. De ahogy elkapattuk a haszontalan testvérpárt, ki tudja, mit kérnek majd a nyuszitól!
Szerző
Lendvai Ildikó
Frissítve: 2018.12.01. 08:30

Rabszolgasors

Mi azt javasoljuk, hogy aki többet akar dolgozni és keresni, az megtehesse, ne legyen ez előtt bürokratikus akadály – olvasható a Fidesz-frakció arcátlan cinizmussal megfogalmazott közleményében, amelyet a kormánypárt reprezentánsai által erőltetett rabszolgatörvény afféle kommunikációs előkészítésének szántak. Azon már meg sem lepődünk, hogy Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf képviselők az előzetes egyeztetéseket elkerülendő egyéni módosító indítványként nyújtották be javaslatukat, amely 400 órára emelné az egy évben elrendelhető túlórák számát, illetve háromszorosára növelné a munkaidőkeretet. (Annyit a szakszervezetek azóta elértek, hogy csak kollektív szerződésben lehet elérni a 250 órát meghaladó túlmunka-keret megváltoztatását.) 
A közlemény alaptézise nehezen cáfolható; ugyan ki ne akarna többet dolgozni több pénzért? Ám ha a szlogenek mögé pillantunk, rájövünk, hogy a szakszervezetek háta mögött a törvényhozáson átnyomni kívánt kormánypárti indítvány elfogadása esetén teljesen kiszolgáltatná a hazai dolgozót a munkaadójának. Az érdekképviseleti vezetők mostanra azt is kikétszerkettőzték, hogy a Fidesz szándékai szerint a munkavállalókat ezután jóval többet lehet majd dolgoztatni – kevesebb pénzért!
A Fidesz-frakció szóban forgó közleményére illik a shakespeare-i idézet: „őrült beszéd, de van benne rendszer.” Már-már közhelyszerűen hangzik, hogy hazánkat a jelenlegi kabinet egyetlen hatalmas összeszerelő-üzemmé tette, melynek magasan kvalifikált munkavállalókra nincs szüksége. Annál inkább az aktuális oktatáspolitika által diszfunkcionálissá tett közoktatásból, illetve lebutított szakképzésből kiáramló zombik tömegére, akik nulla érdekérvényesítő képesség birtokában gyakorlatilag rabszolgaként robotoltathatóak a multinacionális cégek üzemi gyártósorainál. Az Orbán-kabinet tisztában van azzal, hogy az ominózus nagyvállalatok épp úgy irtóznak az öntudatos munkavállalóktól, ahogyan a jelenlegi kormány sem szereti az önnön jogaikkal tisztában lévő, rezisztenciára hajlamos állampolgárokat. Ebben az értelemben a kiszolgáltatott dolgozókra vadászó külföldi nagyberuházók, valamint a tekintélyelvű politikai garnitúra érdekei hazánkban igenis egybeesnek.
A rabszolgatörvénnyel idecsábítani kívánt nagyberuházókra azonban nem csupán a munkaerő-piaci statisztikák kozmetikázása miatt van szüksége a hatalomnak. A külföldi, elsősorban német nyelvterületről érkező tőkének kardinális szerepe van abban, hogy a nyugat-európai kormányok mindeddig jórészt tétlenül nézték, miként építi le hazánkban Orbán Viktor a jogállamot. A nagymértékben nyitott magyar gazdaságba komoly összegeket invesztáló, külföldi cégvezetők nem restek hazájuk politikai elitjét nyomásgyakorlás révén passzivitásra ösztönözni, befektetett tőkéjük biztos megtérülése érdekében. Többek között ezért nem akarnak hallani például a német kereszténydemokraták vagy az osztrák ÖVP politikusai a Fidesz kizárásáról az Európai Néppárt frakciójából. Orbán taktikai játszmájának árát pedig a miniszterelnök által sokat emlegetett, „keményen dolgozó kisemberek” fizetik meg, akiket önös érdekből éppen ő taszít most rabszolgasorba.
Frissítve: 2018.11.30. 09:31

Kinek jó ez?

A benyújtott törvényjavaslat első változata szerint a kormány a jelenleg engedélyezett évi 250 óra túlmunkát évi 400 órára kívánja növelni. (Ez évi 50 darab 8 órás munkanapot, illetve 5 napos munkahéttel számolva 10 munkahetet jelent.) Kérdés, hogy milyen hatással lehet ez a munkavállalókra, és miért előnyös az érintett munkáltatóknak. Ha a bér, azaz a reálbér, s így a jövedelem növekszik, az a munkavállalókra kettős hatást fejt ki. Fizetésükért több terméket és szolgáltatást tudnak vásárolni, ami lehetővé teszi az életminőségük javítását. A munkavállaló rendelkezésére álló szabadidőt viszont csökkenti, mivel azt munkával helyettesíti, így válik növelhetővé a jövedelem. A jövedelem növekedésének viszont van egy másik hatása is, az viszont a munkavállalót a szabadidejének növelésére ösztönzi. Ezt jövedelmi hatásnak nevezik. A szabadidő márpedig az emberek, s így a munkavállalók és családtagjaik életminőségének alapvető fontosságú eleme. Hiszen a szabadidő teszi lehetővé, hogy a munkavállaló együtt legyen a családjával, és tevékenységüket saját értékítéletük szerint, szabadon szervezzék meg. A tapasztalat szerint a bérek, s ezáltal a jövedelem növekedésének egy szintje után a jövedelmi hatás, azaz a szabadidő növelése egyre erősebb a helyettesítési hatásnál (a szabadidő munkával való helyettesítésnél). Hogy ez a szint mikor következik be, az a munkavállaló preferenciájától függ. A munkáltatóknak a bérek felhasználásával két lehetőségük van a munkaerőhiány csökkentésére. Növelik az alapbéreket (az alapórabért), vagy túlóráztatnak (valamelyest növelt túlórabérrel). A túlóráztatás és az alapbér emelése is növeli a jövedelmeket. Ezért mind a két lehetőségnek van jövedelmi hatása, amely a szabadidőt preferálja. De a túlóráztatás kisebb mértékben növeli a munkavállalók jövedelmét ahhoz viszonyítva, mintha alapbérüket emelték volna meg a teljes munkaidőre vonatkozóan. A jövedelmi hatás így kisebb a szabadidőt munkával helyettesítő hatásnál. Az előbbiek miatt a munkáltatóknak a túlóráztatás egyértelműen előnyösebb az alapbéremelésnél, hiszen a pótmunkával kapcsolatos költségeik jóval alacsonyabbak, mintha ugyanazt a teljesítményt alapbéremeléssel érték volna el. Ezen túl a túlóráztatás a munkaerő hiányát is jobban csökkenti, mint az alapbéremelés. A munkavállalók szabadidejének csökkenése viszont lényegesen rontja a munkavállalók és családjaik életminőségét. Különösen előnyös azoknak a külföldi tulajdonban lévő nagyvállalatoknak, amelyek termelésük döntő hányadát konvertibilis valutáért értékesítik (pl. autógyárak). Hiszen a külföldi bevételeikért a forint leértékelődése után (amit a kormány és az MNB jó együttműködésének „köszönhetünk”) 25-30 százalékkal több forintot kapnak. Emellett e vállalatok számára az igénybe vett magyar munka is ugyanolyan mértékben leértékelődött, olcsóbbá vált.  
Frissítve: 2018.11.30. 09:32