Izrael;Benjamin Netanjahu;

2018-12-02 17:20:44

Szorul a hurok Netanjahu körül

Vesztegetés, csalás és összeférhetetlenség miatt vádemelést javasolt a rendőrség Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és felesége, Sara ellen az úgynevezett 4000-es ügyben.

A gyanú szerint a politikus, aki 2017 februárjáig a kommunikációs tárcát is vezette, a Saul Elovitch üzletember tulajdonában álló Bezeq telekommunikációs vállalatcsoportnak kedvezett, cserébe a Walla hírportál pozitív színben tüntette fel a kormányfőt és családját. A hatóságoknak több újságíró is azt vallotta, hogy napi szinten nyomást helyeztek rájuk, kizárólag jót írhattak Netanjahuékról.

A miniszterelnök ugyanakkor mindent vehemensen tagad, szerinte „ politikai boszorkányüldözés” zajlik ellene. A labda most Aviháj Mandelbit főügyész oldalán pattog, ő fog végső döntést hozni arról, hogy valóban lesz-e vádemelés. A folyamat hónapokig is eltarthat, bonyolítja a helyzetet, hogy a főügyész Netanjahu emberének számít, kinevezését is neki köszönheti, korábban kabinetfőnökként is dolgozott. A miniszterelnök ellen már két másik – kisebb súlyú – ügy, az ezres és kétezres is vádemelési javaslatig jutott, egyelőre különösebb következmények nélkül.

Netanjahunak azonban nagyon nem jött jókor az újabb csapás, hiszen alig néhány hete hárította el kínkeservvel, hogy összeomoljon az egy fős többségűre apadó kormánykoalíciója. A rendőrség javaslata után persze ismét támadások kereszttüzébe került, újra fenyeget az előrehozott választások lehetősége.

Izrael történetében nem lenne példátlan, hogy vezető politikus börtönbüntetést kapjon. Ehúd Olmert korábbi kormányfő 2016-ban vonult börtönbe korrupcióért és az igazságszolgáltatás akadályozásáért, igaz a most 73 esztendős politikus 19 hónapos büntetését végül nem kellett kitöltenie. De korábban Móse Kacav elnököt is elítélték hét évre, amiért még miniszterként megerőszakolt egy nőt, és szexuálisan zaklatott másokat, ő végül hét év helyett csak ötöt ült.