Úristen, még a végén békét köt Oroszország és Japán. Vagy mégse

Új fejezet kezdődhet Moszkva és Tokio viszonyában. Ez akár azt is jelenti, hogy akár pont kerülhet a vitatott hovatartozású szigetek ügyére.

Miután Abe Sindzó japán miniszterelnököt harmadszor is a kormányzó Liberális Demokrata Párt elnökévé választották és ezzel az ország történetének leghosszabb ideig hatalmon lévő miniszterelnöke, a szava is nagyobb súllyal esik a latba. Márpedig Abe Sindzó parlamenti programbeszédében új korszak megnyitását ígérte az Oroszországgal fennálló kapcsolatokban.

Az Oroszország elnökével kialakult bizalom talaján megoldjuk a területi problémát és megkötjük a békeszerződést – jelentette ki. Mielőtt túlértékelnénk ezt a mondást, emlékeztetnék arra, hogy megannyiszor elhangzottak már derűlátó nyilatkozatok, aztán minden maradt a régiben. És ez nem függött attól, ki volt a japán kormányfő, vagy ki állt a Szovjetunió, Oroszország élén: a kommunista Andropov, Brezsnyev, az új politikát meghirdető Gorbacsov, a Nyugatnak sok mindenben engedékeny Jelcin vagy éppen Putyin. Idővel jelentőségét vesztették a hangzatos bejelentések. Nem lehetett hinni többé bennük. Most mintha egy hajszállal közelebb került volna a kibontakozás.

Az 1300 kilométer hosszan húzódó Kuril-szigetlánchoz tartozó Iturup, Kunasir, Sikotán és Habomai a második világháború végén került orosz kézre. Nemzetközi szerződések egész sorában rögzítették a Kuril-szigetek jogállását, a szöveget azonban mindenki a saját érdekei szerint értelmezi. A jaltai megállapodást, amely a Kuril-szigeteket a Szovjetuniónak adta, Japán el sem fogadja. Bár az 1951-ben megkötött San Franciscó-i békeszerződésben Japán lemondott a Kuril-szigetekről, azóta is vitatja azonban, hogy a kérdéses négy sziget ehhez a láncolathoz tartozna. Kitart a mellett, hogy ezek a japán Hokkaidó-sziget északi területei. Amerikai nyomásra még attól is visszakozott, hogy két sziget visszaszerzésével megelégedjen.

1956-ban a Szovjetunió felajánlotta Sikotán és Habomai átengedését, 2006-ban és 2008-ban pedig Putyin elnök megismételte ezt a javaslatot annak fejében, ha Tokió végleg lemond a másik két szigetről. A Kreml sokáig azt az álláspontot képviselte, hogy nem engedhetnek semmiben, mert, ha a japánoknak engednek, akkor engedniük kell másnak is. Stratégiai szempontból sem közömbös a térség, mivel egész évben biztosítja az orosz flotta közvetlen kijutását a Csendes-óceánra. Azt sem érdemes elfelejteni, hogy a Kuril-szigeteken arany és ezüst lelőhelyek, földgáz és olaj is található.

Moszkva a fenyegetés és a kompromisszumkészség sokféle eszközével él. Fejlesztik a katonai infrastruktúrát, haditengerészetin bázist hoznak létre a Kuril-vonulathoz tartozó Matua szigeten. Iturup és Kunasir szigetén partvédő rakétákat állítottak hadrendbe. Néha kifejezetten sértő lépésekre ragadtatják magukat. Tavaly például orosz tábornokokról és politikusokról neveztek el néhány szigetet, amivel heves japán tiltakozást váltottak ki.

Putyin eközben békejobbot nyújt: bejelentette, miszerint az év végéig feltétel nélkül hajlandó aláírni a békeszerződést. Bár Abe Sindzó békeszerződést sürgetett, azt azonban nem úgy képzelte el, hogy ahhoz feltételek nélkül adja a nevét. Putyin azonban ajánlatával a békeszerződés elmaradásáért a felelősséget a japánokra hárította, miközben hallani sem akar az összes sziget feladásáról.

Mi az, ami mégis újdonság vagy hangsúlyeltolódás a korábbiakhoz képest? A japán kormányfő szerint teljesítik a 2016-ban Nagatóban Putyinnal kötött megállapodásokat. Számos dokumentumot írtak akkoriban alá a szigeteken folytatandó gazdasági együttműködésről, a vízumkönnyítésekről. Végre hozzáfogtak a gazdasági együttműködés megvalósításához. A két vezető szeptemberben már konkrét programokról tárgyalt egymással. Második éve a japánok felkereshetik őseik sírját a vitatott szigeteken.

A G20-ak Buenos Airesi tárgyalása alkalmából megtartott találkozójukon Putyin megállapodott Abe Sindzóval, hogy a békeszerződés megkötéséhez vezető új mechanizmust hoznak létre. Az 1956-os közös nyilatkozatot veszik alapul, amelyben Moszkva hajlandónak mutatkozott némi területi engedményre.

Sindzó korábbi nyilatkozata szerint egyetlen év alatt sikerült megtenni azt a két ország közötti kapcsolatokban, amit 70 évig nem sikerült. Ha ebben az ütemben folytatják, nagyszerű jövőt jósol az együttműködésnek. Szinte már új korszakról beszél. Ez az új korszak azonban csak nem akar beköszönteni.