Hűtőmágnestől a radírig: a kisember nagy művészeti biznisze

A külföldi mintákhoz hasonlóan számos hazai múzeum ajándékboltja kínál végtelennek tűnő választékot, a kereslet azonban helyenként változik, így nem mindenhol fordítanak erre külön forrásokat.

A legtöbben szívesen akasztanánk fel otthonunk falára Van Gogh, Leonardo vagy Frida Kahlo festményeit, erre azonban ritkán nyílik lehetőség. Képek helyett azonban vásárolhatunk – jóval kedvezőbb áron – a művészek alkotásait mintázó, vagy épp aláírásaikat, fotóikat megjelenítő tolltartót, esernyőt, szemüvegtokot a múzeumok ajándékboltjaiban. A választék pedig szinte végtelennek hat, a tárgyak készítői, és árusítói a lehető legtöbb igényt igyekeznek kielégíteni, s hozzásegíteni a vásárlókat, hogy elvigyenek magukkal egy darab művészetet a múzeum falain túlra is. „Mindenképp az állandó és az időszaki kiállításokhoz kell kapcsolódjon a termék. Igyekszünk figyelni arra, hogy ne csak Van Gogh és Klimt legyen mindenhol kapható. Ezeket is keresik ugyan, de többször van, hogy megdicsérnek minket, végre nem ők vannak” – beszélt a válogatás szempontjairól Piri Katalin, a Szépművészeti Múzeum MúzeumShopjának vezetője.

Hazai tervezőkkel is szeretnek együttműködni, és sokan keresnek kifejezetten magyar terméket a külföldi vásárlók körében is – hangsúlyozta. A designerek sok esetben nem lemásolnak egy adott alkotást, hanem attól inspirált munkákat készítenek – ezek is rendkívül sikeresek – tette hozzá a boltvezető, s kiemelte, az általuk készített termékek nem feltétlenül jelentenek egyet a drágasággal.

Vannak slágertermékek is – mesélte az üzletvezető –, a hűtőmágnes vagy a képeslap lekörözhetetlen. Ugyanakkor végtelen a vásárlók igénye, ha nagyméretű képeslap van, akkor kisméretű kell, ha olyan van, akkor valami egészen más – tette hozzá nevetve. Nehéz kitalálni az igényeket, folyamatosan kísérletezni kell, és olykor előfordulnak kudarcok is – mondta Piri. Vannak viszont olyan termékek is, amelyek eladják magukat – ilyenek például a Rembrandthoz vagy Frida Kahlohoz kötődő tárgyak. „A Frida kapcsán szinte bármit el lehetett adni: akkora népszerűségnek örvendett, hogy a mexikói autentikus hímzéstől a ceruzahegyezőig mindent megvettek” – részletezte a boltvezető.

Nem lehet általánosítani a vidéki vagy budapesti múzeumok tekintetében – vélekedett Piri Katalin –, vannak elképesztően jó, és szégyenletes országos múzeumi boltok is. S persze, a vásárlói igények sem mindenhol egyformák: a makói József Attila Múzeumban például nincs ilyen üzlet. „A helyiek nem igazán keresik nálunk a múzeumi tárgyakat, éppen ezért nem is nyitottunk boltot. Képeslapokat, évkönyveket, illetve a saját prospektusainkat azonban meg lehet vásárolni, és néhány alkotó hagy nálunk portékát bizományban (az értékesítés után fizet a viszonteladó a kereskedőnek), amiket szintén értékesítünk. Vannak vászontáskáink is, de azok inkább a város nevezetességeihez kapcsolódnak, kifejezetten József Attilához köthető nincsen” – mondta lapunknak Szikszai Zsuzsanna, a múzeum igazgatója. „Névadónk versesfüzetére viszont elég nagy volt a kereslet, el is fogyott mind, azt újra is kellett nyomni – ez nagy örömet okozott” – fűzte hozzá az igazgató. Azt is elmondta, bár több múzeumhoz képest szűk a kínálatuk, a költségvetési keretből nincs is igazán lehetőségük egy nagyobb bolt kiépítésére. Ami megmarad a pénzből, azt igyekeznek a múzeumra fordítani: elsősorban műtárgyvédelemre, felújításokra költenek.

Ezzel azonban nincs egyedül a makói intézmény, hiszen a külföldi múzeumi boltokhoz képest még jelentős a hazai lemaradás, ami a helyenként bizonytalan vásárlói igényeket és keresletet tekintve érhető is (Piri Katalin is kiemelte, vásárlóik 70%-a külföldiekből áll, akik más szempontok alapján vásárolnak, mint a magyar közönség). Ugyanakkor rendkívül biztató az egyre szélesebb körű terjeszkedés – ezt erősítette meg Pádár Eszter, a Petőfi Irodalmi Múzeum Közönségkapcsolatok és Rendezvényszervezési Főosztályának vezetője is, aki a színházak boltjait is jó tendenciának ítéli meg: a Katona József Színház vagy az Örkény Színház is elkezdett ilyen ajándéktárgyakkal foglalkozni.

A főosztályvezető úgy véli, segítheti a művészet terjedését, népszerűbbé tételét a múzeumshopok jelenléte. „Azért is gondolkodunk mindig abban, hogy miként tudjuk átfordítani ajándéktárgyakba a nálunk lévő hagyatékokat, életműveket. Sokszor járunk külföldi múzeumokban, és nem titok, hogy olyan szemmel is nézzük a múzeumi boltok kínálatait, mi az, amit a mi lehetőségeinkhez mérten is ki tudunk alakítani” – fűzte hozzá Pádár. A múzeumon belül körülbelül tizenöt éve foglalkoznak az ilyen jellegű ajándéktárgyakkal – mesélte –, s bár eleinte voltak olyan reakciók is, hogy egy író aláírását bögrére vagy hőtőmágnesre tenni blaszfémia, az idő mégis őket igazolta, egyre népszerűbbek ezek a termékek.

„Azt gondolom, irodalmi múzeumként nehezebb dolgunk van. A kiállítások esetében is sokkal nehezebb egy irodalmi kiállítást befogadhatóvá tenni” – beszélt az előttük álló kihívásokról. S hozzátette azt is, bár az irodalmi körökben lévők sokszor azt mondják, az írói munkásság szempontjából lényegtelen egy helyes gyerekkori kép – s ezzel egyet is ért –, a fiatalabb generációt például segíthet közelebb hozni, ha azt látják, az író is ember. „Nem csak halott vagy öreg, komor felnőtt, hanem igenis volt ő is gyerek, és volt, hogy megbukott az iskolában” – tette hozzá nevetve. A főosztályvezető hangsúlyozta, az újdonságok mindig közös ötletelés eredményei, átbeszélik, meddig mehetnek el, mi az, ami még az örökösök számára is elfogadható. Idézetek tekintetében némileg szabadabban gondolkodnak, valószínűleg a szerzőnek is jó, ha felkerül egy-egy sora egy ajándéktárgyra. „Egy Esterházy Péter idézettel díszített radír talán még a szerzőnek is tetszene.”