Komótosan kivérezteti a kormány a Magyar Tudományos Akadémiát

Publikálás dátuma
2018.12.08 06:45

Fotó: / Vajda József
Olyan sebeket ejt a kormány az MTA gazdálkodásán, amelyek nem gyors halált hoznak, hanem lassú elmúlást. Tárgyalástechnikai megoldások a NER-ben.
- Bizonytalanságot és feszült helyzetet teremtett az Akadémia kutatóintézeteinél a kormány azzal, hogy belengette a dologi kiadások finanszírozásának megvonását. Bár ez egyelőre nem lehetetleníti el a kutatómunkát, a helyzet gyorsan változhat, és óriási fenyegetést jelent, hogy nem lehet előre tervezni. Kétségessé válik például egy-egy kötet kiadása, egy konferencia megszervezése, vagy épp egy külföldi tanulmányút előkészítése - így vont mérleget a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik kutatóintézetének munkatársa tegnap, egy nappal azután, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter világossá tette: forráselvonással gyakorolna nyomást az intézmény vezetésére a finanszírozás központosítása miatt kirobbant vitában.
Ha a szaktárca beváltja fenyegetését, akkor a következő negyedévben mintegy kétmilliárd forinttól esne el a 10 kutatóközpontból – ezeken belül 39 kutatóintézetből – és 5 önálló kutatóintézetből álló hálózat.
Mint azt az egyik intézet vezetője elmondta, eddig mindig november közepéig megkapták az értesítést arról, hogy a következő évben mekkora költségvetésből gazdálkodhatnak. Ez alapvetően két fő összegből állt össze: az Akadémián keresztül kapott költségvetési támogatásból, és a kötelező saját bevételből. Ez utóbbi jobbára a tudományos pályázati forrásokat jelenti. Az állami támogatás fedezné elvileg a munkabéreket, a dologi kiadásokat és a fejlesztéseket is, ám a legtöbb intézetben épp csak a fizetésekre futja ebből a keretből.  A hiányt a pályázatok révén pótolhatták eddig. A pályázati pénzeket ugyan csak a megadott célokra lehet használni, de majd minden támogatásban van a költségekre elkülönítve egy úgynevezett rezsihányad. Sok helyen ebből tudják fizetni a gázt, a villanyt, az internetet. Vagyis az intézetek anyagi biztonsága már most is nagyon „törékeny”. Ha pedig az állam valóban elvon abból a keretből, amelyben a dologi kiadásokra szánt összeget is szerepelteti, akkor könnyen összeomolhat egy-egy intézet gazdálkodása. – Már december van, és még mindig nem kaptunk levelet arról, hogy jövőre mennyi pénzből gazdálkodhatunk – fogalmazott az intézetvezető, aki a munkahelyi hangulatról szólva megjegyezte: – Most még kevés biztosat tudni, ezért megpróbálunk úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Mindezt Szűcs Zoltán Gábor, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa is megerősítette lapunknak. Mint mondta, noha a vezetés próbálja csillapítani a kedélyeket, a kollégái egyre bizonytalanabbak. – Egy egyszerű, „hétköznapi” kutató szempontjából azt tudom mondani: fogalmunk sincs, mi fog történni. Többen már most egyéni túlélési stratégiák kidolgozásával vannak elfoglalva, a karrierváltástól a külföldi munkavállalásig sok minden szóba került már. Dolgozunk, de az állandó bizonytalanság és stresszhelyzet a munka rovására megy. Szűcs szerint az MTA felelősen gazdálkodó intézmény, így vannak megtakarítások, amikből néhány hónapig fedezni tudnák rezsiköltségeket, ám ez a tartalékok felélését jelentené. – A humán és társadalomtudományoknál viszonylag alacsonyabbak a dologi kiadások, de a természettudományok esetében már nem ez a helyzet, ott nem lehet bohóckodni – mondta. Erre figyelmeztetett Padisák Judit biológus professzor, az MTA doktora, a legelismertebb európai tudósokat tömörítő Academia Europaea tagja is. – Egy természettudományos kutatóintézet havi költségei több millió forintra rúgnak, vannak olyan berendezések, amiket folyamatosan működtetni kell, rövid időre sem lehet lekapcsolni azokat spórolás miatt. Máskülönben percek alatt milliós értékek mennének tönkre. Kertész János Széchenyi-díjas fizikus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, az Akadémia Műszaki Fizikai Kutatóintézetének korábbi munkatársa is úgy nyilatkozott a Népszavának: az alapellátás egyebek mellett azt biztosítja, hogy a kutatásokhoz használt gépek, kísérleti eszközök folyamatosan működhessenek. Szerinte az alapellátás felfüggesztése a pályázati projektek sikerét is veszélyezteti, hiszen az adott kutatóintézet igazgatójának a pályázat benyújtásakor vállalnia kell, hogy biztosítja a kutatáshoz szükséges – működőképes állapotban lévő – infrastruktúrát.
Padisák Judit fanyar humorral annyit tett még hozzá: ha az akadémikusok focicsapatot alapítanának, talán állami támogatásból is több jutna nekik.
2018.12.08 06:45
Frissítve: 2018.12.08 06:45

Tessék panaszt tenni: hírhamisítóhoz illő választ küldött az ellenzéknek Papp Dániel

Publikálás dátuma
2019.01.16 21:15

Fotó: Népszava/
Személyeskedő, kioktató hangvételű levélben reagált a kritikus kérdésekre az MTVA vezérigazgatója.
Levélben fordult Papp Dániel MTVA-vezérhez Hadházy Ákos és Szél Bernadett ellenzéki képviselő, 11 kérdésükben pedig a közmédia hírtorzító, manipuláló gyakorlatára próbálta felhívni a figyelmet.  
jogerősen is hírhamisítónak nevezhető Papp-ot többek között saját helyzetéről is kérdezték: „Hogyan lehet valaki az MTVA vezérigazgatója, aki még 2011-ben úgy vágta meg a Daniel Cohn-Bendit-riportot, mintha a zöldpárti EP-képviselő elmenekült volna a kérdései elől, miközben erről szó sem volt? Továbbra is tiltakozik-e amiatt az állítás miatt, hogy Ön hírt hamisított?”
Papp nem tiltakozott, ehelyett annyit írt, hogy „Az MTVA vezérigazgatóját – a törvény értelmében – a Médiatanács elnöke nevezi ki határozatlan időre. E jogköre diszkrecionális.” Hadházyék arra is rákérdeztek, „hogyan sikerült 2012-ben, az Operánál rendezett tüntetésről úgy bejelentkezni, hogy a riporter háta mögött csak rendőrök meg az üres Andrássy út látszódjon?”
Innentől kezdve az MTVA vezére többször is ugyanazt a fordulatot ismételgette a kérdések kapcsán: ha a levélíróknak problémájuk van egy műsorral, forduljanak panasszal a Duna Médiaszolgáltató Zrt-hez. Ez volt a válasza arra, hogy a köztévé híradójában egy évekkel korábban, feltehetően Kairóban készült videót tettek közzé, azt állítva, hogy a kölni szilveszteri események láthatók rajta – de arra is, ha az MTVA-nál úgy vágják meg és közlik módosítva a Pukli Istvánról készült videójukat, hogy az a vágás miatt teljesen új jelentést kap.
A levélváltásnak vannak kifejezetten vicces momentumai is, például az, amikor 
a kérdésre – „belefér-e a közszolgálati alapelvekbe, hogy egy bevándorlásellenes AfD-politikus játssza a hétköznapi, migránsoktól rettegő németet a köztévé riportjában?” – Papp kioktatja a képviselőket, hogy nincs joguk számon kérni egy riporter vagy szerkesztő döntéseit.
Papp arra is frappáns választ adott, hogyan egyeztethető össze a szakma szabályaival, hogy a köztévé híradójában szereplő bangladesi migráns Boszniában egyik nap még békés menekült, másik nap már a határőrökkel harcol? „Úgy, hogy az egyik nap még békés menekültnek mutatkozik, a másik nap pedig agresszív migránsként viselkedik” - válaszolta az MTVA vezére. 
A helyzet az, hogy ez konkrétan nem igaz: a Comment.com olvasója ugyanis egymás mellé illesztette a köztévé két említett felvételét, és látszik, hogy a megszólaltatott bangladesi férfi ugyanabban a beszédhelyzetben van, a hangalámondásos narrációt viszont egyszerűen megváltoztatták.
2019.01.16 21:15

Tamás Ervin: Andrassew sámlija

Publikálás dátuma
2019.01.16 21:08

Fotó: /
Az Andrassew Iván emlékesten, a budapesti Spinoza színpadon január 14-én elhangzott, a Népszava négy éve elhunyt publicisztikai rovatvezetőjéről elnevezett díj idei nyerteseit méltató beszéd.
A Fekete doboz volt egykoron a gyűjtőhelye azoknak a dokumentumfilmeknek, amelyek rendszerszintű kritikát fogalmaztak meg, ezért a nyilvánosság szűk szegleteiben vetíthették csak őket. Alkotóik közül az egyik ikonikus figura ma a legvérmesebben védi az egyre autokratikusabb Orbán-kormányt, mintha nem venné észre, hogy bizonyos elemei kísértetiesen hasonlítanak a Kádár János fémjelezte kor világához, igaz, ott a korrupció tétjei sokkalta pitibbek voltak. Ráadásul akkoriban a valóságnak volt még valami helyi értéke, bemutatása közérdeklődésre tarthatott számot. A legális tájékoztatás is többrétű volt, folyóiratok sora jelentetett meg komoly szociográfiákat, az Élet és Irodalom utolsó oldalán riporttal szerepelni az újságírónak felért egy lovaggá ütéssel, s ne feledjük: a Magyarország felfedezése sorozat kötetei olyan példányszámban találtak olvasóra, amely ma elképzelhetetlen lenne. A valóságnak nincs sok becsülete. Kiment a divatból. Persze vannak bátor oknyomozók, akik jobbára anyagi visszaélések után erednek, a vagyonnyilatkozatokban meg nem említett lakások, földek, ki tudja honnan és hogyan származott pénzek tulajdonosai pedig még csak nem is magyarázkodnak – minek? Legtöbbjük mindent megúszik. Hogy a nagypályásokról ne is beszéljünk. A hatalmi gúla tetején mintha teljesen elvesztették volna valóságérzéküket, a propagandahadtáp maga teszi közzé a várbeli Gundel-menza étlapját, hogy igazolja a főnök puritánságát a puritánsággal nem jellemezhető, frissen felszentelt munkahelyén. A valóság megismerésének igénye társadalmi méretekben is alábbhagyott, ki-ki fanatikus táborokba gyömöszölődve ugrik kliséknek, elmeháborodott hírek, képtelenségek regimentje cibálja rettegéssé, gyűlöletté, demagóg egyoldalúsággá ítéletalkotásunkat. A józanságot, az értelmes diskurzust a cselédszobába szorítják, mert csak a hatalom megőrzésének művészete a fontos – az igazságkeresők munkái hatástalanok, a semmibe vesznek, jobban, mint eddig bármikor. És most itt állunk Andrassew Iván két sámlijával, mert a nagy tekintetű kuratórium idén úgy döntött – juszt is divatba hozza a valóságot, s nem a szokásos eggyel, hanem kettővel jutalmazza azokat, akik szerintük a legtöbbet tettek a valóság kendőzetlen nyomon követéséért. Csillag Ádám és Kácsor Zsolt a két végén fogta meg ezt a munkát. Csillag Ádám évtizedek óta kánikulában, hóban és fagyban viszi kameráját azokra a helyszínekre, ahol történik valami – anno a Dunaszaurusz, mint a rendszerváltás egyik jelképes témája fogta meg őt, ma nincs olyan tüntetés, megmozdulás, ahonnan hiányozna. A jövő szomorú és tanulságos dokumentumtára lehet az anyag, amelynek szerzője. Kácsor Zsolt szépírói eszközökkel, szelídebben harap. Tárcái történetei mélyen emberiek, mindennaposak, mégis lebegnek, úgy képes maróan kritikus, ironikus lenni, hogy közben megértő, egy utcán szerzett ismerős kalandjai tágabb bepillantást engednek a morális elsivatagosodásba, mint némelyik leleplező, ezer káefté szálait kibogozni próbáló akta. Ami ehhez a laudációhoz sajnos még hozzátartozik: ők, ketten, sok-sok pályatársukkal egyetemben jelenleg az egzisztenciális fenyegetettség állapotában élnek és akkor még finoman fogalmaztam. Az ő helyzetük nem a rendszerváltás szégyene, hanem a rendszeré. És még sajnálatosabb, hogy a néhány jeles halott emlékét őrző díjak ápolói messze nincsenek abban a helyzetben,hogy ezen változtassanak. Nincsenek állami pénzen felújított ingatlanjaink, nem oszthatunk járadékot, nem tarthatunk fényes ünneplést. A méltatás, a szerény jutalom, ez az este leginkább az erkölcsi megbecsülésé. Ennyit tehetünk. A sámli egyébként nem azért van, hogy leüljetek, pihenjetek. Álljatok rá nyugodtan. Lássatok és lássanak.
2019.01.16 21:08