korrupció;Transparency International;

2018-12-10 17:42:03

Transparency: a Kádár-korszakhoz hasonló viszonyok vannak kialakulóban

Nemzetközi összehasonlításban is kirívó a magyar társadalom közönye: az Eurobarométer kutatása szerint száz magyarból mindössze 35 tartja a korrupciót elfogadhatatlannak, míg például Finnországban 84 százalék ez az arány.

– mondta el Martin József Péter a Transparency International (TI) ügyvezető igazgatója a szervezet „Értünk vagy általunk?” című, a Korrupcióellenes világnapi konferenciájának nyitóbeszédében.

„Az uniós támogatások, a kedvező világgazdasági konjunktúra és a stabilitást szem előtt tartó gazdaságpolitika következtében lehetővé vált a reálbér emelkedés és sokak számára érzékelhetővé vált az életszínvonal növekedése. Ez a jelek szerint elég ahhoz, hogy a többség elfogadja, hogy a szabadságból, mint a demokrácia fizetőeszközéből egyre kevesebb áll rendelkezésére” - mondta Martin József.

A TI ügyvezetője szerint a hatalom birtokosai mára az uralmuk alá hajtották jóformán az összes olyan állami intézményt, amelynek az lenne a rendeltetése, hogy korlátot szabjon a kormányzati akaratnak. Az ügyészség a pártos működés nyilvánvaló jeleit mutatja, a korrupciós esetek között azon kimondatlan szabály szerint szelektál, hogy ha közel állsz a tűzhöz, megúszod, ha távol vagy a hatalomtól bűnhődsz – kivéve ha lepaktálsz a hatalmon lévőkkel.

Szerinte „az egypárt rendszer felé haladó közéletünk, továbbá a buborékokban kommunikáló értelmiségünk egy zárt, magába forduló, a világgal szemben ellenséges, más nézetet valló polgártársaival szemben pedig engesztelhetetlen és kérlelhetetlen társadalom képét vetíti elénk.”

A TI ügyvezető igazgatója szerint nemzetközi összehasonlításban is kirívó a magyar társadalom közönye: az Eurobarométer korábbi kutatása szerint száz magyarból mindössze 35 tartja a korrupciót elfogadhatatlannak, míg például Finnországban 84 százalék ez az arány.   

A TI a konferenciára több kormánypárti felszólalót is meghívtak, ám mindegyikük visszautasította a meghívást.